Bőripari Dolgozó, 1952 (1-12. szám)
1952-01-25 / 1. szám
2. oldal Nyugat-Németország dolgozóinak Adenauer cipő helyett kaszárnyákat ad Lapunk 1951. decemberi számában közöltük a Szakmai Szövetség Végrehajtó Bizottságánál tanácskozásáról szóló beszámoló első részét. Most a Német Demokratikus Köztársaság küldöttjének beszámolójából adunk ismertetést. A tanácskozás első napján szólalt fel Fritz Rösel elvtárs, a Német Demokratikus Köztársaság küldötte és beszámolójában részletesen foglalkozott a nyugatnémetországi szaktársaink helyzetével. Elmondta, hogy Nyugat-Németország kétmilló munkanélkülije között több tízezer bőr-, cipő- és szőrmeipari dolgozó van s számuk állandóan emelkedik. A cipőgyárak túlnyomó része hetenként csupán 2—3 napot dolgozik és a munkanélküli ifjúmunkások az összes munkanélkülieknek a bőriparban 31,3 százalékát teszik ki. Ebből is látható, hogy éppen az ifjúmunkásokat hajszolják olyan helyzetbe, hogy megérjen az ágyútöltelék szerepére az angol-amerikai imperialisták érdekében. »Németország legnagyobb cipőipari városa Pirmasen. Ebben a városban a műhelyek elhagyatottig__) a munkanélküliek bélyegző helyein azonban annál nagyobb a tolongás, a 42.000 lakosú városban csaknem 12.000 munkanélküli van. Az apák nem tudják ellátni gyermekeiket kenyérrel azért, mert Adenauer, ahelyett, hogy cipőket termeltetne az üzemekben, kaszárnyákat építtet. A munkanélküliek száma még nagyobb lenne, ha sokan nem kényszerültek volna arra, hogy — mivel sokan nem tudták elviselni éhes gyermekeik sírását —, munkaerejüket, a halál építkezésének szolgálatába állítsák. Így tehát káromkodva, — de levették a munakerőtoborzók felírását, akik a munkások éhségét és nyomorát használják fel amerikai uraik aljas céljainak éretekében. Pirmasen és egész Nyugat- Németország dolgozói azonban adják, hogy más út is van az léthez, mint a laktanyák. A dolgozók minden eszközzel harcolók munkahelyeik megvédéséért, minden üzemben a beszélgetések e tárgya a Német Demokratikus Köztársaság Népi Kamarájának elhívása a német egység megeremtésére. A bonni népárusok az új háború előkészítésének tétüleit a munkásokra hárítják. Luxusadót vetettek ki a bőrárukra és cipőkre, ennek segítségével a bőriparból 100 millió márkát sajtolnak ki, persze ez az adó az eladási árat terheli. Sok nyugatnémet szakszervezet meghirdette a harcot a új adó ellen. A legfontosabb közszükségleti cikkek, s különösen a kisgyermekek élelmezéséhehez szükséges anyagok ára nagy a mértékben emelkedett egy évlatt. Hogy a nép jogos eléges tétlenségét elfojtsák, új fegyház- törvényt bocsátottak ki, a béke- aarcosokat egyre fokozódó törp ■orral üldözik, a szabad ifjúsági a szervezeteket betiltották és a kommunista pártot is be akarják tiltani. Mindez a megszálló amerikai hatóságok parancsára történik, a német népet a gyarmati népekkel egy sorsban akarják részesíteni. A jobboldali szociáldemokraták mindenben hűségesen kiszolgálják amerikai gazdáikat, hatalmas propagandát végeznek a Schuman-terv érdekében, minden erővel elősegítik a szakszervezeti mozgalom kettéosztását és dühösen rágalmazzák a Szovjetuniót, a népi demokratikus országokat és a Német Demokratikus Köztársaságot. Ezzel a mesterkedésükkel akarják elterelni a nyugatnémet dolgozók figyelmét, a felszabadult országok dolgozóinak és a saját dolgozóik helyzetének különbözőségéről. Nyugat-Németországban a nők munkabére 20—30, az ifjúmunkásoké pedig 40—50 százalékkal alacsonyabb, mint a férfiaké. A dolgozók tudják, hogy helyzetük javulása csak Németország demokratikus egységének megvalósítása alapján lehetséges és hogy ezt akarják, arra bizonyíték, hogy pl. a Messeler-cipőgyárban s más üzemekben a munkások igennel feleltek arra a körkérdésre, hogy akarják-e az össznézmet békeszerződés megkötését.Illösel elvtárs ezután rátért a Német Demokratikus Köztársaság dolgozóinak helyzetére. A Német Demokratikus Köztársaságban a háború óta négy alkalommal volt általános árleszállítás és két alkalommal adócsökkentés. A bőripari munkások bére az utóbbi év folyamán 8—15 százalékkal emelkedett. Az egyetemeken és főiskolákon 300 fiatal bőripari munkás folytatja tanulmányait s ez év folyamán 24 könyvtár, 8 klubterem, 2 kultúrház, 31 óvoda, 13 orvosi rendelő, 36 üzemi áruda és 4 fürdő alakul. »Minden eszközzel támogatnunk kell a nyugatnémetországi dolgozók harcát, hogy megteremthessük az egységes, demokratikus Németországot!« — fejezte be felszólalását Rősel elvtárs. így válaszoltunk az Imperialista rádió hazugságaira Az első sztahanovista műszak eredményei a Pécsi Bőrgyárban Gyárunk sztahanovistái és a többi élenjáró dolgozók még decemberben elhatározták, hogy az imperialistarádió hazugságaira a tatabányai bányászokkal kapcsolatban úgy válaszolnak, hogy minden hó15-én sztahanovista műszakot tartanak. Sztahanovistáink azért iparkodnak, hogy üzemünk minél több dolgozója ezen a napon elérje vagy megközelítse a sztahanovista szintek . Üzemünkben január 15-én volt először sztahanovista műszak. Az ÜB helyesen mozgósította a dolgozókat, megmagyarázta a sztahanovista műszak jelentőségét. Reggel, munkakezdés előtt röpgyűléseket tartottunk az üzemrészekben, megbeszéltük a műszaki vezetőkkel az egész napi feladatokat, így láttunk azután a munkához. Azért ért el pl. a blankos műhely is olyan eredményt, ami ilyent még soha, mert Gergely elvtárs művezető biztosította a munka folyamatosságát, zavartalanságát A blankos műhely halványítócsoport tagjai: 187 százalékot, a kézitaszító csoport tagjai 153 százalékot, én és Fodrosi Sándor ifjúmunkás 237 százalékot értünk el azon a napon. Hasonló jó eredményeket értek el a többi üzemrészben is. Pl. a boxos műhelyben Nyuti Gyöngy 196 százalékot, Véghi Lajos 214 százalékot, a színes műhelyben Kloczné 163 százalékot, a talpas műhelyben Tóth Józsefné és csoportja 172 százalékot ért el. Ezt a lendületet igyekszünk átvinni a többi napokra is, hogy Rákosi elvtárs születésnapjáig minél több dolgozó érjen el magas teljesítményeket. Hárván József sztahanovista, üzemi tudósító Pécsi bőrgyár «iiniiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimHiimiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiifiiiiiiiiiitiii A tanácskozás dán és osztrák küldöttei a Divat Cipőgyárban BŐRIPARI DOLGOZÓ Newyorki szaktársaink tiltakoznak A newyorki bőr- és szőrmeipari munkások szakszervezete tiltakozott a Harry Moore haladó néger politikus ellen elkövetett bombamerénylet miatt. Harry Moore és felesége a merénylet következtében meghalt, de az amerikai hatóságok egyetlen lépést sem tettek a gyilkosok ellen. ^ Újítómozgalom a „Svit" üzemekben A Csehszlovák Köztársaság dolgozói körében mind szélesebb méreteket ölt az újítómozgalom. Különösen szép eredményeket értek el ezen a téren a legnagyobb bőripari kombinát, a gottwaldoviSvitc-üzemek dolgozói. 1951-ben 739 munkás és technikus 1252 újítási javaslatot nyújtott be. A jóváhagyott újítások bevezetésével évi 30.680.853 korona megtakarítást érnek el Mély csend honolt a téren, olyan kimondhatatlan csend, hogy a kis patak vizének csobogása is vízesés robajának tűnt. Fényesen világított a nap a kék májusi égen. Könnyű, friss szélfuvallat jött a hegyek felől. A tömeg szótlanul várakozott a téren. A tábornok elfoglalta helyét az emelvényen és a szürke vitorlavászonnal borított szoborra nézett. Mikor lehullt a lepel, egy férfi bronzalakja bontakozott ki a tömeg előtt, egyszerű polgári ruhában. Kabátja szárnyának lebegése arra mutatott, mintha valahová sietne, csak egy pillanatig állna még itt a talpazaton, hogy végigtekintsen az elcsendesedett tömegen, s üdvözölje az ismerős és ismeretlen embereket. A tábornok elsápadt, úgy érezte, mintha szörnyű veszély sugározna felé a szoborból, mely Itt áll és rá, Groully tábornokra néz kissé hunyorítva nevető, okos szemével. — Ez Lenin — súgta falfehéren a tábornok szárnysegédje, Tilden őrnagy fülébe. A tábornok nehezen tudta megőrizni nyugalmát. A tér hullámzott, majd felzúzott. —A hangorkán ezt harsogta: Mintha kettévált volna a tér. A jelenlévők többségének szemében kigyúlt a boldog csodálkozás fénye. Ünnepélyesen tört fel sokszáz torokból: — Es lebe Lenin! Éljen Lenül! Olyanok is akadtak, akiknek szemében fellobbant az izzó gyűlölet lángja, akik képesek lettek volna rávetni magukat a szoborra, arra a középtermetű, békés emberre. A tábornok kétségbeesett tekintetét újból a talpazatra vetette és arra gondolt, hogy Eisborn városában bizony még alapos »tisztogató« munkálatokra van szükség. Karaljov hadnagy a tábornokhoz lépett, szabályszerűen, s határozottan sapkájához emelte kezét és megszólalt: — Tábornok úr! A Szovjetunió vezérének és megalapítójának, Vladimir Iljics Leninnek szoborleleplezését ünnepeljük. Úgy vélem, hogy ebben az ünnepélyes pillanatban el kell játszani AKI ÖRÖKKÉ ÉL írta: Vagyim Szohko a Szovjetunió és az Egyesült Államok himnuszát. Ez váratlanul érte a tábornokot. Már éppen elege volt az izgalmakból. Mégis válaszolnia kellett, hiszen Karaljov hadnagy ott állt előtte és válaszát várta. Karaljov számára is nehéz percek voltak ezek. Tudta, hogy most olyasmi következik, ami összefügg a szovjet állam megbecsülésével, melynek most itt ő a képviselője. A tiszt a tömegre pillantott, látta a ráirányuló tekinteteket, várakozást és nyugtalanságot olvasott ki a szemekből. A tábornok nem tehetett egyebet, elrendelte, hogy játszszák el a himnuszt. Intett Tildennek, aki mint labda pattant le az emelvényről és a zenekar már bele is kezdett az amerikai himnuszba. Mikor újból csend borult a térre, Karaljov kérdően pillantott a tábornokra, várva, hogy mikor csendül fel a szovjet himnusz. Érezte, hogy a szünet túl hosszúra nyúlik. Egészen közel, a háta mögül hallotta Tilden őrnagy izgatott, ideges suttogását: — Elnézést kell kérnünk a hadnagy úrtól. Hadosztályunk zenekara nem készült erre a nemzetközi találkozóra. Sajnálatunkra a zenészek még nem tanulták meg a szovjet himnuszt. Karaljov a tábornokhoz lépett és határozottan kijelentette: — A Szovjetunió himnuszát el kell játszani! — De ha nem tudja a zenekar — ugrott előre az őrnagy. — Nagyon sajnálom — válaszolta Karaljov. — A Szovjetunió himnuszát mégis el kell játszani és ha a zenekar nem tudná, akkor magam fogom elénekelni. — Kérem — válaszolt Groully és úgy érezte, hogy az emelvény meginog a lába alatt. — Új gondolat villant a hadnagy agyába. Természetesen egyedül is el tudná énekelni a szovjet himnuszt, de — úgy vélte — az ittlévő német munkások között is bizonyára vannak, akik jól emlékeznek még a Hitler előtti időkre. És Karaljov hadnagy döntött: ebben az ezerfőnyi tömegben akadnak olyanok, akik mellé fognak állni. Lehet, hogy nem ismerik a Szovjetunió himnuszát, de az biztos, hogy sok munkás tudja a Párt himnuszát , az Internacionálét. A hadnagy Lenin szobrára nézett. Vladimir Iljics egyenesen visszatekintett rá és Karaljov a vezér tekintetéből kiolvasta helyeslését. — Fel, fel ts rabjai a földnek... — fogott a dalba Karaljov és érces. Hatat hangja erőteljesen csendült fel a feszült csendben. »Ha senki nem támogat, akkor isvégigénekelem« — gondolta Karaljov, s nagyon büszke volt hazájára és Leninre, aki itt áll és hallja, hogyan énekli Karaljov hadnagy az egész világ proletariátusának himnuszát. A hadnagy később nem emlékezett egész pontosan, hogy mi történt. Kezdetben úgy érezte, mintha hangja egyszerűen meggyengült volna. Az Internacionálé dallama váratlanul kiszélesedett és valahonnan a tér másik oldaláról áradt feléje. Aztán egy magas női hang csendült fel és kapcsolódott be énekébe: valaki németül kezdte énekelni az Internacionálét. Egyik új hang a másik után egyesült, Karaljov tisztán hallotta az angol szavakat is: néhány amerikai katona szintén az Internacionálét énekelte. A kis német város, Eisborn főtere fölött egyre hangosabban zengett az Internacionálé, továbbhömpölygött a tömeg fölött, áthatolt az utcákon, beáradt a házakba — úgy tűnt, hogy nincs és nem is lehet ennél nagyszerűbb dal az egész világon. Most már csaknem az egész tömeg énekelte. Hirtelen rázendített a zenekar is. A zenészek is ismerték a dallamot. Befejeződött az ének. Amikor Karaljov hadnagy levette kezét a sapkájáról, látta, hogyan csillog az emberei szeme. Csak Groully tábornok állt elsötétedett, arccal, komor tekintettel. 1952 január 36. A sztahanovista Botond-brigád tízperces mozgalommal harcol a békéért A »Botond« sztahanovista-brigád tagjai csatlakoztak a Deák-féle tízperces mozgalomhoz, s felhívták az üzem összes brigádjait és egyéni versenyzőit is, csatlakozzanak, a kezdeményezéshez, hogy eddigi eredményeinket túlszárnyalhassuk és győzelemre vihessük pártunk célkitűzéseit. Brigádunk szocialista minőségi versenyre hívta ki az üzem boxfaragó-brigádját és az Újpesti Bőrgyár meszes tőkemunkás csoportját, s vállalta, hogy a II. pártkongreszszus évfordulójáig febr. 24-ig 131 százalékos eredményét 140 százalékra emeli. A felhívás nagy visszhangra talált az üzem dolgozói között és a Takács Vendel-csoport, Baranyai-csoport, Pénzes-csoport már az első órákban csatlakoztak és vállalták, hogy hetenként egy kg svéd maszszát takarítanak meg az évforduló napjáig. A géphúsoló-csoport is csatlakozott a Deák-mozgalomhoz és vállalta, hogy eddigi százalékát két százalékkal emeli és havonta egy kg olajat takarít meg. A hasító brigád, mely szintén csatlakozott a Deák-mozgalomhoz, azt vállalta, hogy továbbra is tartja minőségi munkáját. De nem elégedtünk meg azzal, hogy a »Botond-brigád« felhívását a Simontornyai Bőrgyár dolgozói magukévá tették, hanem felhívjuk megyénk összes üzemeit, gépállomásait is a csatlakozásra. Most már nem órákért, hanem percekért is kell harcolnunk, azért, hogy eredményeinket fokozni tudjuk. Mi, akik szabad hazában, boldogan élünk, gondoljunk arra, hogy a mi eredményeink új erőt adnak, az amerikai, francia, olasz, angol, német, görög és más népek munkásosztályának a szabadságért és békéért folyó harcukban. Déli György levélin a Simontornyai Bőrgyár sztahanovistája 75 százalékos táppénzt kapok Nemrég váratlanul megbetegedtem. Ez elkeserítő volt számomra, mert szeretem a munkámat. (Mondtam is az SZTK főorvosnak, ne írjon ki táppénzre, mert dolgozni akarok.) De a kereset is nyugtalanított, mert feleségem most szülte meg első gyermekünket. Nagy öröm volt számomra, hogy 65 százalék helyett 75 százalékát kaptam a fizetésemnek, mint táppénzt, azért, mert több mint két éve dolgoztam egy üzemben. Ez az intézkedés is bizonyítja, hogy pártunk és kormányunk mindent elkövet azért, hogy nekünk, dolgozóknak a boldogabb életet biztosítsa. Sok dolgozó vakarja a fejét, amikor esetleg megbetegszik és kevesli a táppénzt, holott ő maga a hibás, mert mikor az egyik munkahelyről a másikra vándorol, nem gondol arra, hogy sokkal többet ér, ha egy helyen dolgozik, mert ez betegség esetén magasabb táppénzt jelent. A múltban egy betegség egyenlő volt a tönkremenéssel. Velem is megtörtént, hogy amikor táppénzt kértem, akkor derült csak ki, hogy a munkaadóm be sem jelentett az OTI-ba, vagy ha mégis kaptam, igen kevés volt. Most pedigsz becsületesen megélhetek a táppénzből addig, amíg újra dolgozni tudok. Látom, hogy ez is ötéves a tervünk eredménye. A 75 százalékos táppénzt úgy fogom megköszönni államunknak, hogy még többet és jobban dolgozom, ha meggyógyulok. Szagyar László, Cipőipari Egyesülés I. Ismertettük az üb költségvetését. Elkészítettük az üb költségvetését, majd értekezleten ismertettük a szaktársakkal. Például elmondtuk, hogy a tagdíjként befizetett összeg 13 százaléka közvetlenül jut vissza a dolgozókhoz, hiszen csupán színházjegyekre 4500 forintot fordítunk, mellyel a jó társadalmi munkát végző szaktársakat jutalmazzuk. Könyvjutalmazásra is 2000 forint az előirányzat a költségvetésben, így a tagdíjba befizetett összeg egy része közvetlenül visszakerül a tagsághoz. Meg kell mondanom, a szaktársak, azonkívül, hogy helyeselték és teljes egészében elfogadták a költségvetést, se nem bíráltak, se javaslatot nem tettek. Tudom, hogy ez új dolog számukra, s remélem, hogy ha majd rendszeresen beszámolunk a költségvetésről és tagdíjbeszedési tervünk teljesítéséről, akkor már a szaktársak is jobban érdeklődnek és segítik bírálatukkal az üb-t. Békési Károly, vb gazdasági felelős, Divat Cipőgyár