Bőripari Dolgozó, 1952 (1-12. szám)

1952-01-25 / 1. szám

2. oldal Nyugat-Németország dolgozóinak Adenauer cipő helyett kaszárnyákat ad Lapunk 1951. decemberi számá­ban közöltük a Szakmai Szövet­ség Végrehajtó Bizottságánál tanácskozásáról szóló beszámoló első részét. Most a Német Demo­kratikus Köztársaság küldöttjé­nek beszámolójából adunk is­mertetést. A tanácskozás első napján szó­lalt fel Fritz Rösel elvtá­rs, a Német Demokratikus Köztársaság küldötte és beszámolójában rész­letesen foglalkozott a nyugat­németországi szaktársaink helyze­tével. Elmondta, hogy Nyugat-Németország kétmilló munkanélkülije között több tízezer bőr-, cipő- és szőr­meipari dolgozó van s számuk állandóan emelkedik. A cipőgyárak túlnyomó része he­tenként csupán 2—3 napot dol­gozik és a munkanélküli ifjú­munkások az összes munkanélkü­lieknek a bőriparban 31,3 száza­lékát teszik ki. Ebből is látható, hogy éppen az ifjúmunkásokat hajszolják olyan helyzetbe, hogy megérjen az ágyútöltelék szere­pére az angol-amerikai imperia­listák érdekében. »Németország legnagyobb cipő­ipari városa Pirmasen. Ebben a városban a műhelyek elhagyatot­tig­­__) a munkanélküliek bé­lyegző helyein azonban annál nagyobb a tolongás, a 42.000 lakosú városban csaknem 12.000 munkanélküli van. Az apák nem tudják ellátni gyermekeiket ke­nyérrel azért, mert Adenauer, ahelyett, hogy cipőket termeltetne az üze­mekben,­­ kaszárnyákat építtet. A munkanélküliek száma még nagyobb lenne, ha sokan nem kényszerültek volna arra, hogy — mivel sokan nem tudták el­viselni éhes gyermekeik sírását —, munkaerejüket, a halál építke­­z­ésének szolgálatába állítsák. Így tehát káromkodva, — de levették a munakerőtoborzók fel­írását, akik a munkások éhsé­gét és nyomorát használják fel amerikai uraik aljas céljainak éretekében. Pirmasen és egész Nyugat- Németország dolgozói azonban adják, hogy más út is van az léthez, mint a laktanyák. A dol­­gozók minden eszközzel harcol­ók munkahelyeik megvédéséért, minden üzemben a beszélgetések e tárgya a Német Demokratikus Köztársaság Népi Kamarájának elhívása a német egység meg­­eremtésére. A bonni népárusok­­ az új háború előkészítésének tétü­­­leit a munkásokra hárítják.­­ Luxusadót vetettek ki a bőrárukra és cipőkre, ennek segítségével a bőriparból 100 millió márkát sajtolnak ki, persze ez az adó az eladási árat t­erheli. Sok nyugatnémet szak­­s­zervezet meghirdette a harcot­­ a új adó ellen. A legfontosabb k­­özszükségleti cikkek, s különö­­sen a kisgyermekek élelmezéséh­e­hez szükséges anyagok ára nagy a mértékben emelkedett egy év­­­­latt. Hogy a nép jogos elége­­s tétlenségét elfojtsák, új fegyház- t­­örvényt bocsátottak ki, a béke- a­­arcosokat egyre fokozódó tör­­p ■orral üldözik, a szabad ifjúsági a szervezeteket betiltották és a kommunista pártot is be akarják tiltani. Mindez a megszálló ame­rikai hatóságok parancsára tör­ténik, a német népet a gyarmati né­pekkel egy sorsban akarják részesíteni. A jobboldali szociáldemokra­ták mindenben hűségesen ki­szolgálják amerikai gazdáikat, ha­talmas propagandát végeznek a Schuman-terv érdekében, minden erővel elősegítik a szakszervezeti mozgalom kettéosztását és dühö­sen rágalmazzák a Szovjetuniót, a népi demokratikus országokat és a Német Demokratikus Köz­társaságot. Ezzel a mesterkedé­sükkel akarják elterelni a nyu­gatnémet dolgozók figyelmét, a felszabadult országok dolgozói­nak és a saját dolgozóik helyze­tének különbözőségéről. Nyugat-Németországban a nők munkabére 20—30, az ifjúmunkásoké pedig 40—50 százalékkal alacsonyabb, mint a férfiaké. A dolgozók tudják, hogy helyzetük javulása csak Né­metország demokratikus egysé­gének megvalósítása alapján lehetséges és hogy ezt akarják, arra bizonyíték, hogy pl. a Mes­­seler-cipőg­yárban s más üzemek­ben a munkások igennel feleltek arra a körkérdésre, hogy akar­ják-e az össznézmet békeszerző­dés megkötését.I­llösel elvtárs ezután rátért a Német Demokratikus Köztársaság dolgozóinak helyzetére. A Német Demokratikus Köztár­saságban a háború óta négy alkalommal volt általános árle­szállítás és két alkalommal adó­­csökkentés. A bőripari munká­sok bére az utóbbi év folyamán 8—15 százalékkal emelkedett. Az egyetemeken és főiskolákon 300 fiatal bőripari munkás foly­tatja tanulmányait s ez év fo­lyamán 24 könyvtár, 8 klub­terem, 2 kultúrház, 31 óvoda, 13 orvosi rendelő, 36 üzemi áruda és 4 fürdő alakul­. »Minden eszközzel támogat­nunk kell a nyugatnémetor­szági dolgozók harcát, hogy megteremthessük az egysé­ges, demokratikus Német­országot!« — fejezte be felszólalását Rősel elvtárs. így válaszoltunk az Imperialista rádió hazugságaira Az első sztahanovista műszak eredményei a Pécsi Bőrgyárban Gyárunk sztahanovistái és a többi élenjáró dolgozók m­ég de­cemberben elhatározták, hogy az imperialista­­rádió hazugságaira a tata­bányai bányászokkal kapcso­latban úgy válaszolnak, hogy min­den hó­­15-én sztahanovista mű­szakot tartanak. Sztahanovistáink azért iparkodnak, hogy üzemünk minél több dolgo­zója ezen a napon elérje vagy megközelítse a sztahanovista szintek . Üzemünkben január 15-én volt először sztahanovista műsz­ak. Az ÜB helyesen mozgósította a dol­gozókat, megmagyarázta a sztaha­novista műszak jelentőségét. Reg­gel, munkakezdés előtt röpgyűlés­­eket tartottunk az üzemrészek­ben, megbeszéltük a műszaki veze­tőkkel az egész napi feladatokat, így láttunk azután a munkához. Azért ért el pl. a blankos műhely is olyan eredményt, ami ilyent még soha, mert Gergely elvtárs műve­zető biztosította a munka folya­matosságát, zavartalanságát A blankos műhely halványító­csoport tagjai: 187 százalékot, a kézi­taszító csoport tagjai­ 153 százalékot, én és Fodrosi Sándor ifjúmunkás 237 százalékot értünk el azon a napon. Hasonló jó eredményeket ér­tek el a többi üzemrészben is. Pl. a boxos műhelyben Nyuti Gyöngy 196 százalékot, Véghi Lajos 214 százalékot, a színes műhelyben Kloczné 163 százalékot, a talpas műhelyben Tóth Józsefné és cso­portja 172 százalékot ért el. Ezt a lendületet igyekszünk átvinni a többi napokra is, hogy Rákosi elv­­társ születésnapjáig minél több dolgozó érjen el magas teljesít­ményeket. H­árván József sztahanovista, üzemi tudósító Pécsi bőrgyár «iiniiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimHiimiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiifiiiiiiiiiitiii A tanácskozás dán és osztrák küldöttei a Divat Cipőgyárban BŐRIPARI DOLGOZÓ Newyorki szaktársaink tiltakoznak A newyorki bőr- és szőrmeipari mun­kások szakszervezete tiltakozott a Harry Moore haladó néger politikus ellen el­követett bombamerénylet miatt. Harry Moore és felesége a merénylet következ­tében meghalt, de az amerikai hatósá­gok egyetlen lépést sem tettek a gyilko­sok ellen.­ ­ ^ Újítómozgalom a „Svit" üzemekben A Csehszlovák Köztársaság dolgozói körében mind szélesebb méreteket ölt az újító­mozgalom. Különösen szép ered­ményeket értek el ezen a téren a leg­nagyobb bőripari kombinát, a gottwal­­dovi­­Svitc-üzemek dolgozói. 1951-ben 739 munkás és technikus 1252 újítási javaslatot nyújtott be. A jóváhagyott újítások bevezetésével évi 30.680.853 ko­rona megtakarítást érnek el Mély csend honolt a téren, olyan ki­mondhatatlan csend, hogy a kis patak vizének csobogása is vízesés robajának tűnt. Fényesen világított a nap a kék má­jusi égen. Könnyű, friss szélfuvallat jött a hegyek felől. A tömeg szótlanul várakozott a téren. A tábornok elfoglalta helyét az emel­vényen és a szürke vitorlavászonnal borított szoborra nézett. Mikor lehullt a lepel, egy férfi bronzalakja bonta­kozott ki a tömeg előtt, egyszerű pol­gári ruhában. Kabátja szárnyának le­begése arra mutatott, mintha valahová sietne, csak egy pillanatig állna még itt a talpazaton, hogy végigtekintsen az elcsendesedett tömegen, s üdvözölje az ismerős és ismeretlen embereket. A tábornok elsápadt, úgy érezte, mintha szörnyű veszély sugározna felé a szoborból, mely Itt áll és rá, Groully tábornokra néz kissé hunyorítva ne­vető, okos szemével. — Ez Lenin — súgta falfehéren a tábornok szárnysegédje, Tilden őrnagy fülébe. A tábornok nehezen tudta megőrizni nyugalmát. A tér hullámzott, majd fel­­zúzott. —A hangorkán ezt harsogta: Mintha kettévált volna a tér. A je­lenlévők többségének szemében kigyúlt a boldog csodálkozás fénye. Ünnepélye­sen tört fel sokszáz torokból: — Es lebe Lenin! Éljen Lenül! Olyanok is akadtak, akiknek szemé­ben fellobbant az izzó gyűlölet lángja, akik képesek lettek volna rávetni magukat a szoborra, arra a közép­­termetű, békés emberre. A tábornok kétségbeesett tekintetét újból a talpa­zatra vetette és arra gondolt, hogy Eisborn városában bizony még alapos »tisztogató« munkálatokra van­ szükség. Karaljov hadnagy a tábornokhoz lé­pett, szabályszerűen, s határozottan sapkájához emelte kezét és megszólalt: — Tábornok úr! A Szovjetunió vezé­rének és megalapítójának, Vladimir Iljics Leninnek szoborleleplezését ünne­peljük. Úgy vélem, hogy ebben az ünnepélyes pillanatban el kell játszani AKI ÖRÖKKÉ ÉL írta: Vagyim Szohko a Szovjetunió és az Egyesült Államok himnuszát. Ez váratlanul érte a tábornokot. Már éppen elege volt az izgalmakból. Mégis válaszolnia kellett, hiszen Karaljov had­nagy ott állt előtte és válaszát várta. Karaljov számára is nehéz percek voltak ezek. Tudta, hogy most olyasmi következik, ami összefügg a szovjet állam megbecsülésével, melynek most itt ő a képviselője. A tiszt a tömegre pillantott, látta a ráirányuló tekintete­ket, várakozást és nyugtalanságot olva­sott ki a szemekből. A tábornok nem tehetett egyebet, elrendelte, hogy játsz­­szák el a himnuszt. Intett Tildennek, aki mint labda pattant le az emelvény­ről és a zenekar már bele is kezdett az amerikai himnuszba. Mikor újból csend borult a térre, Karaljov kérdően pillantott a tábor­nokra, várva, hogy mikor csendül fel a szovjet himnusz. Érezte, hogy a szü­net túl hosszúra nyúlik. Egészen közel, a háta mögül hallotta Tilden őrnagy izgatott, ideges suttogását: — Elnézést kell kérnünk a hadnagy úrtól. Hadosztályunk zenekara nem ké­szült erre a nemzetközi találkozóra. Sajnálatunkra a zenészek még nem tanulták meg a szovjet himnuszt. Karaljov a tábornokhoz lépett és ha­tározottan kijelentette: — A Szovjetunió himnuszát el kell játszani! — De ha nem tudja a zenekar — ugrott előre az őrnagy. — Nagyon sajnálom — válaszolta Karaljov. — A Szovjetunió himnuszát mégis el kell játszani és ha a zenekar nem tudná, akkor magam fogom el­énekelni. — Kérem — válaszolt Groully és úgy érezte, hogy az emelvény meginog a lába alatt. — Új gondolat villant a hadnagy agyába. Természetesen egyedül is el tudná énekelni a szovjet himnuszt, de — úgy vélte — az ittlévő német mun­kások között is bizonyára vannak, akik jól emlékeznek még a Hitler előtti időkre. És Karaljov hadnagy döntött: ebben az ezerfőnyi tömegben akadnak olyanok, akik mellé fognak állni. Le­het, hogy nem ismerik a Szovjetunió himnuszát, de az biztos, hogy sok munkás tudja a Párt himnuszát , az Internacionálét. A hadnagy Lenin szobrára nézett. Vladimir Iljics egyenesen visszatekintett rá és Karaljov a vezér tekintetéből ki­olvasta helyeslését. — Fel, fel ts rabjai a földnek... — fogott a dalba Karaljov és érces. Hatat hangja erőteljesen csendült fel a fe­szült csendben. »Ha senki nem támogat, akkor is­­végigénekelem« — gondolta Karaljov, s nagyon büszke volt hazájára és Leninre, aki itt áll és hallja, hogyan énekli Karaljov hadnagy az egész világ proletariátusának himnuszát. A hadnagy később nem emlékezett egész pontosan, hogy mi történt. Kez­detben úgy érezte, mintha hangja egy­szerűen meggyengült volna. Az Inter­­nacionálé dallama váratlanul kiszélese­dett és valahonnan a tér másik olda­láról áradt feléje. Aztán egy magas női hang csendült fel és kapcsolódott be énekébe: valaki németül kezdte éne­kelni az Internacionálét. Egyik új hang a másik után egyesült, Karaljov tisz­tán hallotta az angol szavakat is: né­hány amerikai katona szintén az Inter­­nacionálét énekelte. A kis német város, Eisborn főtere fölött egyre hangosabban zengett az Internacionálé, továbbhömpölygött a tö­meg fölött, áthatolt az utcákon, beáradt a házakba — úgy tűnt, hogy nincs és nem is lehet ennél nagyszerűbb dal az egész világon. Most már csaknem az egész tömeg énekelte. Hirtelen rázendített a zenekar is. A zenészek is ismerték a dallamot. Befejeződött az ének. Amikor Karal­­jov hadnagy levette kezét a sapkájáról­, látta, hogyan csillog az emberei szeme. Csak Groully tábornok állt elsötétedett, arccal, komor tekintettel. 1952 január 36. A sztahanovista Botond-brigád tízperces mozgalommal harcol a békéért A »Botond« sztahanovista-brigád tagjai csatlakoztak a Deák-féle tíz­perces mozgalomhoz, s felhívták az üzem összes brigádjait és egyéni versenyzőit is, csatlakozzanak, a kezdeményezéshez, hogy eddigi eredményeinket túlszárnyalhassuk és győzelemre vihessük pártunk célkitűzéseit. Brigádunk szocialista minőségi versenyre hívta ki az üzem boxfaragó-brigádját és az Új­­pesti Bőrgyár meszes tőke­­munkás csoportját, s vállalta, hogy a II. pártkongresz­­szus évfordulójáig febr. 24-ig 131 százalékos eredményét 140 száza­lékra emeli. A felhívás nagy vissz­hangra talált az üzem dolgozói kö­zött és a Takács Vendel-csoport, Baranyai-csoport, Pénzes-csoport már az első órákban csatlakoztak és vállalták, hogy hetenként egy kg svéd masz­­szát takarítanak meg az év­forduló napjáig. A géphúsoló-csoport is csatlako­zott a Deák-m­ozgalomhoz és vál­lalta, hogy eddigi százalékát két százalékkal emeli és havonta egy kg olajat takarít meg. A hasító brigád, mely szintén csatlakozott a Deák-mozgalomhoz, azt vállalta, hogy továbbra is tartja minőségi munkáját. De nem elégedtünk meg azzal, hogy a »Botond-brigád« fel­hívását a Simontornyai Bőrgyár dolgozói magukévá tették, hanem felhívjuk megyénk összes üze­meit, gépállomásait is a csat­lakozásra. Most már nem órákért, hanem­ percekért is kell harcolnunk, azért, hogy eredményeinket fokozni tud­juk. Mi, akik szabad hazában, bol­dogan élünk, gondoljunk arra, hogy a mi eredményeink új erőt adnak, az amerikai, francia, olasz, angol, német, görög és más népek munkás­­­osztályának a szabadságért és bé­kéért folyó harcukban. Déli György levélin a Simontornyai Bőrgyár sztahanovistája 75 százalékos táppénzt kapok Nemrég váratlanul megbete­gedtem. Ez elkeserítő volt szá­momra, mert szeretem a munká­mat. (Mondtam is az SZTK főor­vosnak, ne írjon ki táppénzre, mert dolgozni akarok.) De a kereset is nyugtalanított, mert feleségem most szülte meg első gyermekün­ket. Nagy öröm volt számomra, hogy 65 százalék helyett 75 szá­zalékát kaptam a fizetésemnek, mint táppénzt, azért, mert több mint két éve dolgoztam egy üzem­ben. Ez az intézkedés is bizonyítja, hogy pártunk és kormányunk min­dent elkövet azért, hogy nekünk, dolgozóknak a boldogabb életet biztosítsa. Sok dolgozó vakarja a fejét, amikor esetleg megbetegszik és kevesli a táppénzt, holott ő maga a hibás, mert mikor az egyik munkahelyről a másikra vándorol, nem gondol arra, hogy sokkal többet ér, ha egy­ helyen dolgozik, mert ez betegség esetén magasabb táppénzt jelent. A múltban egy betegség egyenlő volt a tönkremenéssel. Velem is megtörtént, hogy amikor táppénzt kértem, akkor derült csak ki, hogy a munkaadóm be sem jelentett az OTI-ba, vagy ha mégis kaptam, igen kevés volt. Most pedigsz be­csületesen megélhetek a táppénz­ből addig, amíg újra dolgozni tudok. Látom, hogy ez is ötéves a tervünk eredménye. A 75 százalé­kos táppénzt úgy fogom megkö­szönni államunknak, hogy még többet és jobban dolgozom, ha meg­gyógyulok. Szagyar László, Cipőipari Egyesülés I. Ismertettük az üb költség­vetését. Elkészítettük az üb költségveté­sét, majd értekezleten ismertettük a szaktársakkal. Például elmond­tuk, hogy a tagdíjként befizetett összeg 13 százaléka közvetlenül jut vissza a dolgozókhoz, hiszen csupán színházjegyekre 4500 fo­rintot fordítunk, mellyel a jó tár­sadalmi munkát végző szaktársa­kat jutalmazzuk. Könyvjutalma­zásra is 2000 forint az előirányzat a költségvetésben, így a tagdíjba befizetett összeg egy része közvet­lenül visszakerül a tagsághoz. Meg kell mondanom, a szaktársak, azonkívül, hogy helyeselték és tel­jes egészében elfogadták a költ­ségvetést, se nem bíráltak, se javaslatot nem tettek. Tudom, hogy ez új dolog számukra, s re­mélem, hogy ha majd rendszere­sen beszámolunk a költségvetés­ről és tagdíjbeszedési tervünk tel­jesítéséről, akkor már a szaktár­sak is jobban érdeklődnek és se­gítik bírálatukkal az üb-t. Békési Károly, vb gazdasági felelős, Divat Cipőgyár

Next