Borsod - Miskolci Értesítő, 1894 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1894-01-03 / 1. szám
az odaadással, mint saját szülöttjét szokta az ember. Kétségkívül haszon és előny a városra nézve, mert hiszen mégis csak a várost emeli, de sorsa amaz intézménynek nem az ő kezében lévén, fejlesztésére is csak közvetlen folyhatván be, nem lehet feltűnő, ha létesítése érdekében a polgármester kezét-lábát el nem lárja. Mindezek mellett maga Borsod vármegye sem tartotta ezen kérdést sokáig a magáénak. A vármegye szegény. Ha valamire szüksége van, iszonyú töprengések után tudja magát elhatározni, hogy magát megadóztassa. De még az nem minden; a megszavazott adót még ki is kell kunyerálni a belügyminisztertől, egyszóval nagy küzdelmek után jut néhány garashoz. Egy vármegye a maga szegénységében és nehézkes állapotában inkább megijed egy ajándékba kapott közkórháztól mint megörül annak. Normális viszonyok között felőle el is éldegélhetne a kórház a maga régi rozzant viskójában, ha esetleg nem volna a vármegyének egy olyan alispánja, ki ambícziójának tartja, ha már egyszer rá van bízva, ezt a kérdést is tető alá juttatni. Csakhogy ő neki sok más, vármegyei szempontból sürgősebb és fontosabb dolga van s a mellett, hogy valamit tehessen, odaadó támogatására van szüksége a vármegye bizottságának, amiről tudjuk ismét, hogy nem fenékig tejfel, így aztán nem csoda, ha a kórház lassabban készül a luczaszékénél. Hiszen az igaz, hogy annyira vagyunk már, hogy a terveket elkészíttettük, de hiszen ez a legkisebb kérdés volt mindig, a legfőbb az volt és az lesz ezután is, hogy honnan szerezzük a pénzt. Nekünk alapos az aggodalmunk, hogy a kormány az állampénztárból vagy a napidíjak, kívánt felemelése által nyújtson olyan segítséget, amelylyel az építést megkezdhetnénk és befejezhetnénk. Ezen czikkel éppen arra akarjuk hangolni vármegyénk közönségét, hogy határozza el valahora magát ezen fontos közegészségügyi intézmény érdekében saját édes pénztárához hozzányúlni. Mert elvégre egy vármegye méltóságához nem egészen illő dolog úgy állítani fel a tételt, hogyha a kormány megtagadja a kívánt segítséget, akkor a vármegye egészen lemond az új kórház építéséről. A kérdés már annyira előrehaladt, hogy — nézetünk szerint — a vármegye vissza nem léphet, nemcsak a zászló becsülete, fenntartása tekintetéből hanem a kórház imminens szüksége tekintetéből sem. Egy vármegyének ily czéllal szemben nem szabad visszariadnia — különösen a már megtett lépések után — 120 —150 ezer frtnyi kölcsön felvételétől sem, amelyet különben maga a kórház még azon esetben is nagyobb részint törlesztene, ha mint említjnk, a kormány az ápolási díjak lényegesebb emelését nem engedélyezné. Egyébiránt lehet, hogy a kölcsönt a saját rizikójára nem is kellene felvennie, mert úgy fog történni minden, ahogy a vármegye óhajtja, de arra az esetre, ha nem úgy történnék, fel kell hagynia az eddigi ingadozó magatartással, s el kell határoznia, hogy a kórházat más segítsége nélkül, saját erejéből is fel fogja építtetni. Tosei A. Talma és Garrick. Talmáról beszélik, hogy egy alkalommal a szökött gályarab előadására készült. Elindult a színházba, s annyira belemélyedt gondolataiba, hogy önkénytelen szerepével kezdett foglalkozni. Végig játszotta a darabot, s nem vette észre, hogy már a harmadik utcán kiséri nyomról-nyomra valaki, aki kutató szemekkel lesi, vizsgálja minden mozdulatát. Mikor szerepének végéhez jut, s a lánczaitól megszabadult gályarab menekülésével foglalkozik, hirtelen háta mögé lép a titkos kisérő, s vállát megérintvén, halkan fülébe súgja : — A törvény nevében felszólítom, hogy kövessen ön. A művész meglepetve fordult hátra s kiváncsi arczczal kérdezé : — Hát kicsoda én uram, s minő jogon merészel engem letartóztatni ?! Az idegen szótlanul nyitotta szét kabátját s a titkos rendőrök jelvényét mutatta. Talma csodálkozó tekintetet vetett reá, s a legnagyobb zavarral szótagolt : — De kérem, én egyáltalán nem értem a dolgot. Nekem színházba kell mennem , mert.. — Semmi erőszak, mert kénytelen lennék segítséget hívni, s beláthatja, hogy nem áll érdekében botrányt provokálni. — De ha igazolni tudom magam. . . — Azt végezze kérem a rendőrségnél. Engem úgy sem tudna meggyőzni. A művész kelletlen arccal nyugodott bele sorsába s békén tűrte, hogy kísérője egész bizalmasan karjába kapaszkodott. Az ebadóról és ebtartásról szóló szabályrendelet 2-ik §a értelmében köteles mindenki az előre közhírré teendő 8 napi határidőben a birtokában lévő ebeket, azok számának, minőségének megjelölése mellett bejelenteni és a be-A rendőrségnél nem soká várakoztatták. Pár percz múlva kinyílik az ajtó s a titkos kisérőt int a rendőrnek, hogy vezessék be. A rendőrfőnök szobájába léptek. Az ablak mellett fekvő sarokasztalnál dolgozott a hefű irományaiba mélyedve jegyezgetett. Talma izgatottan lép az asztal elé s felindult hangon kér magyarázatot. — Hogyan szolgáltattam én okot kérem erre a zaklatásra ? A főnök feltekintett, meglepetve néz a művészre s nem fojthatta el ajkán az önkénytelen mosolyt. — Lecocq ur, még az Ön éles szeme is csalódik néha ! Sietve lép Talma elé, előzékenyen nyújtja feléje mind a két kezét. — Bocsánat, ezerszer bocsánat uram a véletlenül okozott kellemetlenségért, ön nagyon csalódott Lecocq úr, nagyon, személyesen van szerencsém ismerni ezt az urat. Talma lesújtó pillanatot vetett a kellemetlen kísérőre. Izgatott lelkének összes bosszúját beleöntötte ebbe a tekintetbe. — Igen, igen, ön ez alkalommal ügyetlen volt, Lecocq úr ! — Akkor ön csak Talma lehet, — kiáltotta fel diadalmasan a rendőr. — S hogyan tudja ön ezt ? kérdé meglepetve a művész. — Óh most már látok, világosan látok uram. Nemde ön az előadásra készült menni ? — Igen— Ugye-e a szökött gályarabot játszák ? — Úgy van. — S öné a főszerep ? — Nos ? ! Mi összefüggése van a kérdéseknek az én elfogatásommal ? — Mindennek ön az oka Talma úr. Ön * Boldog új évet! Legyen e kívánság ez egyszer megtestesülő valóság! Legyen különösen most, mert nagy szüksége van rá mindnyájunknak. Szüksége van főként hazánknak, mely talán sohasem állott még oly nagy, oly sól és oly fontos alkotások küszöbén. Szüksége van a békére, polgári egyetértésre, bölcsességre és hazaszeretetre. Akkor lesz boldog éve a hazának, ha mindez beteljesül. Gazdasági tekintetben is ránk férne azonban egy jobb év, mint pl. volt a tavalyi. Magyarország, hiába, még mindég az égésből lesi az áldást, eső és napfény alakjában. Akkor van boldog esztendőnk, ha e kettő kívánatos egymásutánban követi egymást. Adja isten, hogy úgy legyen ! Szó sincs róla, hogy még sok más tekintetben reánk ne férne egy jó esztendő, pl. hogy szükség ne volna egy kis társadalmi javulásra, az erkölcsök nagyobb egyszerűségére stb. de hát ne kívánjunk sokat egyszerre. Kívánjuk még, hogy adjon Isten erőt, egészséget hivatásunk, foglalkozásaink kellő teljesítésére és zárjuk be új évi jókivánataink sorát. * Újévi tisztelgések. A szokásos újévi üdvözleteket ez idén is tolmácsolták városunk főpolgármesterének a város hivatalnokai és sokan a városi képviselők közül. Az alispánnál — távolléte miatt — ez idén nem volt tisztelgés. A mindszenti parochián is számos üdvözlő jelent meg az új főúrnak üdvözletét mondani. Kun Bertalan és Zelenka Pálnál pedig az illető egyháztanács és egyházi hivatalnokok jelentek meg, kifejezendők hódolatukat és legjobb kivánatukat. — A keresk és iparkamara beltagjai újév reggelén a kamarai helyiségben egybegyülvén, ott az iparos szakosztály alelnökét Pfliegler J. még engem is tévútra vezetett. Beismerem a tévedést, csak arra vagyok büszke, hogy Talma csalt meg. — Egyáltalán nem értem az ön sajátságos eszejárását, ha csak . . . — Talma úr, — szólt komolyan a rendőr — máskor ne tessék szerepét az utczán próbálgatni. A művész csodálkozó tekintetet vetett reá. — Igen, igen ! Az ön megjelenésének bizonytalansága, és külső magatartásának zavara az első pillanatban felébresztette gyanúmat. Végkép megerősítette azt egy önkénytelen testmozdulatával. Emlékezik ön, midőn a Rue st. Roch-ból a Rue st. Honoré-ba befordult ? ön ballábának merev tartásával önkénytelen elárulta a bagnót. A gályarabok megszokták a tánczon a kölönctőt, s ha esetleg megszöknek, épen úgy húzzák maguk után ballábukat, mint ön húzta ott a rácsos sarokház előtt. A művész arcza hirtelen kiderült s melegen szorította meg a rendőr kezét. — Úgy tekintem a dolgot, mint a legszebb appelesi kritikát, mely teljes önbizalomra jogosít. De azt hiszem, az utcán is bátran játszhatom a jövőben szerepeimet, mert öntől nem kell félnem többé , több Lecocq pedig Párisban nincs. Ha úgy tetszik, karját uram! Nézze végig legalább az előadást. A darabban Talma művészete remekelt. A közönség el volt ragadtatva. Csak Lecocq húzta meg magát csendesen a színház oszlopcsarnoka előtt s midőn a művész kocsija elrobogott előtte, bekiáltott a nyitott ablakon : — Úgy tetszik, mintha a lábcsusztatása a Ruest. Honoréban jobban sikerült volna ! (Vége köv.) (Köz- és egyleti élet. Felhívás, jelentést — lakásának pontos megjelölése mellett, sajátkezüleg aláírni. — Az ide vonatkozó űrlappal az érdekeltek hivatalból láttatnak el. Az összeírás kezdetét veszi 1894. év jan. hó 2-án és berekesztetik január hó 10-én. Miről Miskolcz város közönsége azon felhívással értesittetik, hogy ezen határidőn belől a birtokában lévő ebeket bejelenteni el ne mulaszsza, mivel ezen mulasztás a szabályrendelet értelmében szigorúan fog büntettetni. Miskolcz, 1893. deczember 30. Lukács, rfőkapitány, helybeli és vegyes hírek.