Szövetkezeti Élet, 1973 (12. évfolyam, 1-10. szám)
1973-01-01 / 1. szám
19T3. január hő SZÖVETKEZETI ÉLET 1972 képekben Putokon adták át a forgalomnak ezt a modern, mintegy 2,5 millió forintos bérutazással épült ABC-áruházat. A jól felszerelt, bő választékú üzletház beváltotta a hozzá fűzött reményeket A bükkábrányiak vágya az elmúlt év áprilisában teljesült. A fogyasztási szövetkezet VII. kongresszusa tiszteletére készült el a képen látható, szép ABC-áruház A Nemzetközi Szövetkezeti Nap tiszteletére júliusban elkészült a Sajókaza és Vidéke ÁFÉSZ korszerű, a falu képébe jól illeszkedő nagybarcai üzletháza A Rakacai-tó kedvelőit augusztusban érte kellemes meglepetés. A Szendrő és Vidéke ÁFÉSZ melegkonyhás bisztrót nyitott a tó partján Az új létesítmény jellegzetes stílusával jól illeszkedik a környező horgásztanyákhoz. A képeket készítették: Szabados György, Kovács Mátyás, Tóth Béla 3 Boldog új esztendőt! — mondtuk szeretteinknek, munkatársaknak tízszer, százszor az év első napjaiban. Jókívánságok tűzijátékával szórtuk meg az otthonokat, az utcát, a munkahelyeket az érkező januári napok iránt való bizalmunk vidám szavakká testesült, eggyé ölelte az együvé tartozókat. A föld széles terén szerény kertecskéhez hasonló a mi hazánk. S országunkban sem nevezhető kirívóan a legtökéletesebbnek a mi szűkebb hazánk, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, mégis méltán érezhetjük, hogy jókívánságaink megalapozottak voltak. A jámbor óhajnál messze tovább vagyunk. Ezt bizonyítják az új esztendő kezdetén a személyes számvetések, amikor mindenki szemügyre vette, s még veszi most is azt a környezetet, amelyben él, amelyben megvalósítja elgondolásait. Ilyenkor még a közügyekben kevésbé jártas ember is felfedezi, hogy legközelebbi jövőjét sem tervezheti anélkül, hogy ne venné számba a közösség, az ország, a megye sorsának alakulását. A közügyekben elkötelezett emberek, szövetkezeti vezetők pedig pontosan megfogalmazták az eltelt napokban is a lényeges kérdéseiket: folytatódik-e 1973-ban tovább a párt tizenhat éven át bevált politikája? Biztonságos, kiszámítható viszonyok között tervezhető-e ezen túl is a kitűzött cél? A politikáért való aggódás, egyúttal ennek a politikának nyújtott aktív támogatással párosul. Paradoxonnak tűnik, de úgy is mondhatnánk, hogy pozitív aggódásról van szó, amellyel többek között a szövetkezeti mozgalomban dolgozók is visszaigazolják irányvonalukat. Voltaképpen ez nyilvánult meg a párt X. kongresszusát követő időben nem egyszer, de különösen a Központi Bizottság novemberi kibővített ülése utáni eszmecserékben. Megfigyelhető volt, hogy a szövetkezeti közvélemény valamivel elégedetlen, elsősorban azzal, hogy helyenként még nem elég következetesen valósítják meg ezt a politikát. Politikánk bizalmat nyert. De nem azért, mert problémamentessé teszi az életet — ezt nem is teheti meg —, hanem azért, mert sokrétűen tagolt társadalmunkban sikerült az emberek alapvető érdekeit úgy összehangolni, hogy személyes törekvésüket nem kell nap mint nap társadalmunkkal szembehelyezkedve megvalósítani. Társadalmunk biztonsága tehát a párt változatlanság ebben a vonatkozásban nem politikájának változatlanságára alapul. A konzervativizmust jelent. Ellenkezőleg: feltétlen a haladás szorgalmazásának biztosítása. Azt jelenti, hogy alapvető céljaink változatlanok, de az ezeket szolgáló elveink és módszereink is. Azt jelenti, hogy a párt a marxizmus-leninizmus általános érvényű tanításait alkalmazza hazánk viszonyaira, amiből következik tulajdonképpen a változás szelleme. Vagyis: szembenéz a valósággal és tevékenységét mindig a fejlődés követelményeihez igazítja. Így kell értelmezni az életbe lépő vagy később jelentkező áremelkedést, a családi pótlékok, a nyugdíjak emelkedését, s a bérrendezést is. De így kell megérteni, s elfogadni az 1973. évi szövetkezetekre szabott feladatokat is. Az 1972. évi gazdasági, s főleg hálózatfejlesztési, sokirányú szolgáltatási eredményeink ,számottevőek, elismerésre méltóak. Nincs okunk szégyenkezésre. Ismerjük hiányosságainkat is, de rendelkezünk mindazokkal az eszközökkel, amelyek segítségével csökkenthető, megszüntethető a nemkívánatos gyakorlat. Senkinek sem lehetnek olyan illúziói, hogy az új esztendőben könnyebb lesz a munka. Ellenkezőleg: feladataink mindenkitől nagyobb erőfeszítéseket követelnek. Politikánk, s a novemberi párthatározatok megvalósítása. mindannyiunktól derekas helytállást, példamutatást kíván. Mint eddig, ezek után is becsülettel kell szolgálni a szövetkezeti tagság érdekeit, a szövetkezeti gazdálkodás erősítését. A jövőben a mozgalom erejét még inkább arra kell összpontosítani, hogy a célkitűzések megvalósításáért ne csak a hivatalból kötelezettek, hanem a sokezres tagság is egyemberként küzdjön. Az 1973. évi nagy erőfeszítéseket igénylő munkához kívánunk mindenkinek erőt és egészséget, sok sikert — egyéni, családi kívánságaik teljesülését, s^nem régen békés esztendőtől búcsúztunk i_ X a békétlen világban. Az ünnepeket követő, 1973. évi munkáshétköznapokon is forró együttérzéssel gondoljunk a háború szenvedőire. Értük is szükséges anyagi és erkölcsi erőinket növelni az új esztendőben. Boldog új évet! Szolgáltatóház Ricsén A Bodrogköz távoli csücskének számos községe, kisebb települése fogadta nagy örömmel, a Ricse és Vidéke Áfesz legújabb szolgáltatását, a Ricsén megnyílt, korszerűen felszerelt, modern szolgáltatóházat, amely januárban kezdte meg munkáját. A háztartási kisgépek, a híradástechnikai gépek javítása, szervizmunkái eddig nem voltak megnyugtatóan megoldva, megyénk ebben a távoli részében. A lakosságnak itt nem egy esetben 50 kilométernyire is el kellett fáradnia, amíg szerviz-szolgáltatásokhoz jutott. Ezért is fogadta nagy örömmel az áfész tagsága és az egész lakosság a ricsei szolgáltatóházat, amelyet mintegy 400 000 forintos költséggel létesítettek. A környék csaknem hatezer családjának különböző javítási gondjait oldja meg helyben az áfész új létesítménye. A javítások mellett villany és egyéb elektromossági szereléseket, javításokat is vállal a szolgáltatóház. Amint azt Kocsi Károly elvtárstól, az áfész elnökétől és Szabó László elvtárstól, az áfész főkönyvelőjétől megtudtuk, a ricseiek igen nagy gondot fordítanak arra, hogy ezen a távoli vidéken minél több szolgáltatással segítsék tagságukat. Kezdték az edény és háztartási gépkölcsönzéssel, majd az áfész TÜZÉP-telepéről biztosították két tehergépkocsival a vásárolt áruk házhozszállítását. További lépés volt a propán-butángáz cseretelep létesítése, amely nyolc községet lát el gázpalackokkal. Az elmúlt év végén nyitotta meg az afész, több, mint 400 000 forintos költséggel létesített korszerű, háromkutas benzin és fűtőolaj állomását. A környező községekbe egy tartálykocsi segítségével oldják meg a fűtőolaj kiszállítását. Örömmel fogadja a tagság és az egész lakosság azt is, hogy az ÁFÉSZ körzetében hogy az áfész körzetében kénység. (h. g.) A körülményekhez igazodva A szövetkezetekről szóló 1971. évi III. törvény és annak végrehajtására vonatkozó egyéb jogszabályok a takarékszövetkezetnél is megteremtették a korszerű szövetkezetpolitikát tükröző alapszabály elkészítésének feltételeit. Szükségszerűen az élet, a lakosság összetételében és életkörülményeiben bekövetkezett változások tették azt indokolttá. A tagság ma már elvárja a takarékszövetkezettől, hogy a pénzügyi szolgáltatások bonyolításában jobban vegyék figyelembe a megváltozott körülményeket. A tagérdekű tevékenység fejlesztésének, a szövetkezeti demokrácia erősítésének, az alapvető szövetkezeti funkciók ellátásának egyaránt feltétele a szilárd vállalati szervezet, a mozgékonyság, a jövedelmező működés és versenyképesség. Mindezek megkívánják, hogy az elkövetkező években erősödjön a vállalatszerű gazdálkodás, javuljon a szervezettség színvonala, korszerűsödjön a vezetés és ezt kell tükrözni a készülő alapszabályoknak is. Az alapszabály a takarékszövetkezet egész mozgalmi és gazdasági tevékenységét átfogó sajátos törvény, melynek elkészítése igen körültekintő, felelősségteljes hozzáállást követel meg minden szövetkezeti tagtól, vezetőtől és a szerkesztő bizottságok tagjaitól. A tagsági vélemények ismeretében, a helyi szervek és a lakosság széles körű bevonásával lehet csak olyan alapszabályt készíteni, ami hosszabb távon is megfelel a lakossági elvárásoknak. — Jakab László — Az újhelyi tejbár konyhája