Borsodi Vegyész, 1965. július-december (2. évfolyam, 26-52. szám)
1965-07-01 / 26. szám
ms. Torras J. Beruházási őrjárat Közel 50 százalékos kapacitás-bővítés a PVC-gyár elektrolízis üzemében A nagyjavítás során bekötik az új beruházásokat A Borsodi Vegyikombinát PVC-gyárát már eredetileg úgy tervezték, hogy az évek során újabb, az üzemek kapacitását bővítő beruházásokat hajthassanak végre. A beruházások úgynevezett II. üteme közel 1,4 milliárd forint értékű bővítést ír elő a PVC-gyárban. Ezen belül került sor az elektrolízis üzem bővítésére is. Több mint 40 millió forintot ruházunk be az elektrolízis üzembe. Ezeknek a munkáknak a végső, befejező szakasza most következett el, — tájékoztatott Keresztes János elvtárs, a BVK beruházási igazgatósága gépészeti főosztályának vezetője. Ebből az összegből mintegy 33 millió forint értékű import gépet kap az üzem, s közel 4,5 millióba kerül az ugyancsak import higany, amely az elektrolizáló cellák katódjaként szükséges. A gépi berendezéseket a francia Krebscégtől vásárolta a BVK, ugyanúgy, mint az előzőket. Az eredeti tervek szerint az elektrolízis üzem bővítésének befejezési határidejét 1966-ra állapították meg. A Vegyipari Tröszt utasítására ezt a határidőt később módosítottuk ez év szeptemberére. A PVC-gyár nagyjavításra való leállása azonban ezt a módosított határidőt is módosította. Az új berendezések bekötését ugyanis csak teljes üzemállás mellett lehet végrehajtani. A nagyjavítás tehát jó alkalmat nyújt a bekötések elvégzésére is, — mondotta Keresztes elvtárs. A határidőknek ilyen szoros módosítása természetesen igen jelentős feladatokat ró mind a beruházókra, mind pedig a kivitelező vállalatokra. — Legkivált a VEGYSZER és a VERTESZ munkásaira vár nagy munka az elkövetkező napokban. A Lengyel András és Szűcs Tibor irányításával működő VEGYSZER és a Tóth András által irányított VERTESZ-dolgozók az eddigi munkák során dicséretes üzemtartást mutattak. A „szigorított” tervhez képest lemaradás nincs az elektrolízis üzemnél. A PVC-gyár június 28-án, hétfőn állt le teljes nagyjavításra. A gyár újraindításának határideje — mint ahogy már tájékoztattuk olvasóinkat, — július 10. Alig két hét áll tehát rendelkezésre a bekötési munkák elvégzésére. A feladat pedig igen nagy, ami a kivitelezőkre hárul. A bekötések mellett ugyanis a megváltozott keresztmetszetnek megfelelően a már meglevő berendezések egy részét is át kell alakítani, ki kell cserélni, főként a csővezetékek esetében. A szerelési munkák igen nagy pontosságot, gondosságot igényelnek. Éppen ezért rendkívül precíz ütemtervet dolgoztak ki a bekötési munkákban részvevők számára. Ahhoz, hogy ezt az ütemtervet végig tartani tudják a kivitelezők, a nagyjavítás ideje alatt nyújtott műszakban dolgoznak. A VEGYSZER és a VERTESZ kirendeltség dolgozóinak igen alapos és gyors munkát kell végezniök ahhoz, hogy a kívánt határidőre befejeződhessék az elektrolizis üzem bővítésének bekapcsolása, hiszen a munka elhúzódása jelentős mértékben akadályozná nemcsak az elektrolizis üzem, de az egész PVC-gyár 1965. évi termelési tervének teljesítését is. A bekapcsolási munkák befejeztével az elektrolizis üzemben egy hónapos próbaüzemelés kezdődik, amelynél a komplex próbákat egy francia technológus irányítja, aki a garanciális átadást is elvégzi. A 12 elektrolizáló cellával bővített elektrolizis üzem kapacitása közel 50 százalékkal növekszik. A bővített üzem teljes átadására előreláthatóan augusztus végén kerül sor. A bírálatról általában nemrégiben egy üzemi munkással beszélgettem. Sok minden szóba került, így a többi között az is, hol tartunk manapság a bírálattal. Mert talán felesleges is különösebben bizonygatnunk, hogy a fejlődés ezen a téren sem állhat meg. Ez a dolgozó nagyon őszintén elmondta véleményét. Szerinte bírálatból nem vagyunk éppen híján. Főleg pedig akkor nem, ha az nem személyekre irányul, hanem valamely szerv, intézmény munkájáról kell véleményt mondani. Érdemes azonban közelebbről is szemügyre venni azt a sokak által feszegetett problémát, hogy tulajdonképpen , kinek a részéről és milyen irányban hangzik el általában kritikai megjegyzés. Magától értetődő ugyanis, hogy egy magasabb beosztásban levő dolgozó minden különösebb „kockázat” nélkül megmondhatja véleményét beosztottjainak. De vajon hogyan fest ez a dolog fordítva? Mert ez sem lehet utolsó szempont. S főként azért nem, mert igen sok emberrel találkozunk, aki mielőtt véleményt mondana, alaposan fontolóra veszi, hogy bíráljon-e, vagy sem. Az emberek általában így vélekednek: ha csendben maradok, jó fiú leszek a vezető szemében, s nem lesz haragosom. Ha viszont megmondom a véleményemet, ki tudja, mit von ez maga után. Nem néznek-e majd rám rossz szemmel feletteseim, nem kerülök-e majd hátrányos helyzetbe egy esetleges fizetésemeléskor. Egyáltalán: mit mondanak majd rólam? Mi tagadás, sokan vannak még ilyen véleményen, ha a bírálat gyakorlásáról esik szó. Az viszont már nem a leghelyesebb, hogy ilyesminek felülnek az emberek. Minden túlzás nélkül elmondhatjuk: a vezetők döntő többsége megérti a bírálat szükségességét. Legalábbis nem hallani olyan kirívó példát, amely a bírálat elfojtásáról tanúskodna. De tegyük fel, ha akad is elvétve olyan vezető, aki rossz szemmel nézi azokat, akik bírálni merészelnek, megvan annak is a lehetősége, hogy a kritikát gyakorló személy bizonyítani tudja igazát, hogy szembe lehessen szállni az esetleges „megtorlással”. Továbbra is arra kell törekednünk, hogy minden munkahelyen, üzemben, vállalatnál egészséges, a fejlődést elősegítő kritikai légkör alakuljon ki. Persze tévedés ne essék: ne a mindenáron való bírálat legyen a cél, hanem a valóságos hibák, hiányosságok megszüntetése. Ennek természetesen egyik döntő feltétele, hogy megteremtsük mindenütt a bírálat gyakorlásának lehetőségét. Nem utolsósorban pedig: legyen mindenkor foganatja a dolgozók részéről elhangzott kritikai észrevételeknek! Szép eredőilépési zárult a vasgyűjtés A TVK üzemeiben nyolc KISZ- szervezet fiataljai két héten keresztül gyűjtötték társadalmi munkában a vas- és fémhulladékot. A napokban a gyűjtés befejeződött. 120 fiatal mintegy 500 társadalmi munkaórában több mint 40 tonna vas- és 1 tonna egyéb fémhulladékot szedett össze a gyár területén. Ezenkívül 3—4 mázsa színes fémhulladékot gyűjtöttek a különböző üzemrészekben. Ezzel jelentős mértékben hozzájárultak az üzemi rend és tisztaság fokozásához. BORSODI VEGYISZ Elsőként az újítási előadótól hallottam róluk bővebben. És ez nem véletlen, hiszen a brigádnak szinte valamennyi tagja évek óta újít. — Legutóbb például — mondta. Kerekes elvtárs, a BVK újítási előadója — több mint 22 ezer forint újítási díjat vett fel a központi javítóműhely gépszerelő szocialista brigádja. S ahogy hallom, egyenlő arányban el is osztották a brigád tagjai között... A gépszerelők jól ismertek a Borsodi Vegyikombinátban. Már csak azért is, mert aligha zajlik le brigádjutalmazás úgy, hogy ők ne szerepelnének a jutalmazottak névsorán. — Talán ezért van, hogy nem is egyszer szóba hoznak bennünket: már megint a gépszerelők, már megint a Tatár-brigád! — s ezt már Tatár Béla, a harminc tagú brigád vezetője kicsit kesernyésen is, de nem kevés „rátartással” mondta. Persze, ha valaki közelebbről is megismerkedik a gépszerelők történetével, mindjárt megértővé válik a kesernyés hang, de a „rátartással” szemben is... Ezer munkaóra megtakarítás — Tudom én, mi kell az újságírónak — kezdte a brigádvezető, nem hagyva időt sem a kérdezősködésre. — Ha valami kimarad, akkor tessék szólni! — Aztán sorolja, hogy csak győzzem jegyezni az adatokat: 1960 októberében alakult meg a gépszerelők szocialista brigádja 22 taggal, Bírta Alajos vezetésével, aki azóta is tagja a brigádnak, bár munkahelyileg már elkerült tőlük Április 4-én — s erre igencsak büszkék a gépszerelők — az Állami Díj III. fokozatával tüntette ki kormányunk Bírta Alajost. A brigád létszáma azóta 30 főre gyarapodott. Három műszaki dolgozójuk és két technikusuk van. A brigád valamennyi tagjának megvan legalább a nyolc általános iskolai végzettsége. — Most két éve bíztak meg a brigád tagjai a brigád vezetésével — mondta Tatár elvtárs. — A szocialista címet és az oklevelet még 1963-ban elnyertük. Azóta megszereztük a szocialista jelvényt és a vörös zászlót is. A brigádban igazolatlan mulasztás és késés több mint két éve nem volt. Az elmúlt évben 450 óra társadalmi munkát végeztünk, s a különböző javítási munkák alkalmával, jó szervezéssel csupán az első negyedévben több mint 1000 munkaórát takarítottunk meg. A 2220-as újítás A brigádvezető folytatná még a felsorolást, hiszem mondanivaló akadna bőven a gépszerelőkről, munkájukról, eredményeikről. Hanem közbevágok, hogy talán az újítást mondaná... — Melyiket? Mert van nem egy. Évente átlag 10— 12 újítást nyújt be a brigád. Aztán tisztázzuk, hogy a 2220-as számú újításról van szó. A gépszerelők ezt a javaslatot tulajdonképpen még 1963-ban dolgozták ki. Lényege: az óriáskompresszorok dugattyúrúdján levő bronz betétlapok maximális kihasználása. Az újítás alapján az egyrészt súlyos, másrészt körülményes megmunkálást igénylő bronz betétlapokat a kopás után nem cserélik íi, mint korábban, hanem „megtalpalják”, s így háromszor-négyszer hosszabbítják meg az élettartamát, ami jelentős deviza- és megmunkálási idő megtakarítást eredményezett. A BVK ezért fizetett a brigádnak pontosan 22 ezer 500 forint újítási díjat. Ebből az összegből 1000—1000 forint jutott mindazoknak, akik az 1963-as évben már aláírták a szocialista brigádszerződést. Ami megmaradt, abból közös bankettet, családi összejövetelt rendeztünk a brigád valamennyi jelenlegi tagjának a meghívásával. A közös kassza A családi összejövetelek, kirándulások, közös szórakozások hagyományossá váltak a Tatár-brigád életében. Naplójuk lassanként képes albummá változik. Kedves emlékként őrzik az összejövetelek dokumentumait. — A gépszerelőknek közös kasszájuk van. Most is van benne vagy 1300 forint — tájékoztat Tatár elv- társ. — De van kint a tagoknál is vagy 800 forint. Kölcsön. Ha valakinek előre nem látható kiadása akad, ebből kölcsönzünk a fizetésig. No, és persze ebből fedezzük az összejöveteleket. Mindig azt, amit a brigád megszavaz... Viták és határozatok Próbálom kérdezni, milyen az összhang a harminc ember között. Adódnak-e viták, veszekedések? — Veszekedés soha! Vita — mindig van — jelentette ki határozottan Tatár Béla. A brigád határoz mindenben. Hogy kit küldjenek jutalomüdülésre, kiket tapasztalatcserére, kiket terjesszenek fel kiváló dolgozónak, milyen felajánlást tegyenek, hová menjenek kirándulni, — egyszóval mindenről vitáznak és mindenről — közösen döntenek. Arról is természetesen, hogy kit vegyenek fel a brigádba. — Megnézzük, hogy elsősorban mennyire megbízható a jelentkező, milyen a magatartása. Ez dönt leginkább. A brigádversenyekben „késhegyig menő” harcok vannak. A gyár valamennyi szocialista brigádja árgus szemmel figyeli a többieket, persze mindegyik túl akar tenni a másikon, így vagyunk mi is, gépszerelők. Csak az adminisztrálás? A BVK legutóbbi szocialista brigádértekezletén valaki kicsit sértőn és sértődötten is felvetette: — Azok a brigádok az elsők a versenyben, amelyek a legjobban adminisztrálják magukat. A gépszerelőket nem kevéssé háborította fel ez a helytelen vélekedés, mert ahogy mondják: — Csak ott lehet adminisztrálni, ahol van mit És csak azt, amit valóban el is végeznek. S ha valahol sokat tesznek, ott sokat lehet felmutatni is! S ebben a gépszerelőknek, az irigyelt embereknek igazuk van! fia Tóth László, Tarján Sándor és Biró László, a gépszerelő szocialista brigád tagjai az arzéntrioxid-szivattyú átalakítási munkáit végzi. Nagy Lajos és Tóth László a ciklon légkompresszor nagyjavításán. (Fotó: Kaprai János) Köszönet a TVK dolgozóinak A tiszaszederkényi városiüzemi pártbizottság és a TVK igazgatósága elismerését fejezi ki a műtrágyagyár valamennyi dolgozójának abból az alkalomból, hogy a vállalat a féléves termelési tervét kilenc nappal előbb teljesítette. A számok tükrében Tiszaszederkény-Újvárosban, Tiszaszederkény községben és a Tiszapalkonyai Hőerőmű készenléti lakótelepén végzett újabb felmérés adatai arról tanúskodnak, hogy az utóbbi két év alatt ezeken a helyeken csaknem megduplázódott a tv-előfizetők száma. Míg 1963-ban mintegy 500 tv-tulajdonost tartottak nyilván, 1965-ben már 904 tv-készüléket számlálnak. Még szembetűnőbb a fejlődés ezen a téren, ha figyelembe vesszük, hogy a három településen mindössze 1491 család él. A lakosság száma mintegy kilencezerre tehető. Növekedett az elmúlt időszakhoz képest a napilapok eladási száma is. Népszabadságból 687, Népszavából 341, Északmagyarországból pedig 141 darab jut el naponta az olvasókhoz. Személygépkocsival az említett helyen 60 család rendelkezik. De legalább ennyien, ha nem még többen várják, hogy gépkocsiigényüket kielégítsék. A gépkocsik elhelyezésével kapcsolatos gondot úgy igyekeznek megoldani, hogy közös összefogással, társadalmi munkában garázsokat építenek. Az első — 16 gépkocsi befogadására alkalmas — garázsépület már elkészült az újvárosban. De rövidesen befejezik még három újabb épület építését is, ezzel 56-ra gyarapodik a gépkocsi-garázzsal rendelkezők száma. 3 Igényes kötelesség AZ EMV MUNKÁJÁT nagyszerű tettek dicsérték és dicsérik ma is. Nemcsak a termelésben érnek el kiváló eredményeket, hanem a mozgalmi tevékenységet, ezen belül a szakszervezeti munkát tekintve is. Ékes bizonyítéka ennek, hogy a szervezettség a vállalatnál 92 százalékos, ami azt jelenti, hogy mindössze 8 százalékra tehető azoknak a száma, akik még nem tagjai a szakszervezetnek, önmagában véve ez a szám sokat mond, de ha mögéje nézünk, egy sor olyan problémára bukkanunk, amelyekben még nem állandósultak az eredmények, még sok a tennivaló. Ezek között is az egyik legkritikusabb a szakszervezeti tagdíjak fizetése körül kialakult helyzet megváltoztatása. Tagadhatatlan, hogy a szakszervezeti tagság túlnyomó többsége becsületesen eleget tesz kötelezettségének, hónapról hónapra rendszeresen fizeti a tagdíjat, vigyáz arra, nehogy elmaradása legyen. Ez kötelessége minden szakszervezeti tagnak, így azoknak is, akik erről megfeledkeznek, viszont a különféle, a szakszervezet ügykörébe tartozó juttatások igénylésénél többnyire az elsők között jelentkeznek. Az ilyen emberek vélt vagy jogos igényeik kielégítésének követelésénél verik az asztalt, de ha az ő kötelességük teljesítéséről (többek között a tagdíjfizetésről) van szó, akkor elvesztik hangjukat, nem nagyon jelentkeznek, és sajnos, még csak nem is szégyellik magukat. IGÉNY ÉS KÖTELESSÉG egymástól különválasztva, kétfajta dolgot jelent, de ha adott esetben bármelyikről is van szó, már e°viitt jelentkezik. Ez a történet Tomkó János Ez történt Tomkó Jánossal, az „I”-üzem dolgozójával is, aki öt hónapja nem fizet tagdíjat, ugyanakkor rendkívüli segélyért folyamodott. Sajnos, felelős beosztásban levő emberek sem teljesítik a szakszervezeti élet iránti élemi kötelességüket íme, néhányan azok közül, akik többkevesebb havi tagdíjjal való el maradással „büszkélkedhettek” a vállalatnál. Bobok térnél, a beruházás dolgozói, Kocsis János, a TVK-től, Csömör Gábor tűzrendészet előadó, Heltai Vilmos raktáros, Farkas Péter, a tűzvédelmi berendezések kezelője, Várkonyi János TMK-technicus, az orvosi rendelőben dolgozó Kamarás Ernő, Fóti György, a beruházás előadója és gépkocsivezetők közül néhányan és sokan mások. Azok, akik kilógnak a sorból a tagdíjfizetésben, nem azért haladnak ilyen úton, mert nincs meg az anyagi lehetőségük e kötelezettség teljesítésére, hanem azért, mert csak formálisan tagjai a szakszervezeti mozgalomnak. Az ilyen magatartás viszont egyáltalán nem dicséretre méltó dolog. Olyan esetek is előfordultak, hogy vezető beosztású embereket a beosztottjaik keresik fel, hogy lépjenek be a szakszervezetbe, vagy fizessék rendszeresen a tagdíjat Általában tapasztalható néhány dolgozónál, hogy belép ugyan a szakszervezetben egy-két hónapig fizet is tagdíjat, aztán elmaradozik. Később már nehéz kiegyenlíteni a hiányzó összeget hiszen, mint azt a közmondás is tartja, sok kicsi sokra megy. Hogy a szakszervezeti munka az ÉMV-ben is maradéktalanul jó legyen, az nem mindig és elsősorban csak a vezetőkön múlik, hanem a tagságon is, ezen belül a tagdíjat nem fizetőkön, akiknek meg kell érteniök, hogy a különböző segélyek és üdülőjegyek iránti igényük kielégítésének fontos feltétele a remdszeres tagdíjfizetés. st)