Borsodi Vegyész, 1991. január-május (28. évfolyam, 1-22. szám)
1991-01-02 / 1. szám
Szemléletváltozásra van legjobban szükség — Milyennek ítéli a BVK elmúlt évét, az egyre romló hatások tükrében? — Már a tervkészítés időszakában nyilvánvalóvá vált, hogy a vállalatot drasztikus külső hatások fogják érni, amelyeket csak tovább fokoz egy előre számított hatás is. Nevezetesen az, hogy egy nagyberuházás, üzem indítása előtt álltunk, annak minden tőke- és kamatterhével. Ez a hatás 10 évenként éri a vállalatot, egy-egy nagyberuházást követően, így volt az 1970-es évek első éveiben a PVC II., a 80-as évtized elején a PVC III. és most is ilyen évet tudhatunk magunk mögött, az MDI létesítmény beindításakor. Mindezt tovább rontják a külső hatások. — A KGST-piacok vártnál korábbi összeomlása miatt az NDK közel 12 ezer tonna vinilklorid szállítással maradt el. Az etilén-ellátás a tervezettől való elmaradás miatt több, mint egymilliárd forint nyereséges árbevétel kiesésünk volt. A belföldi piac — elsősorban a mezőgazdaság korlátozott fizetőképessége miatt — a műtrágyák exportkényszere, ami más termékeinkre is igaznak bizonyult A folyamatos beszerzési árak növekedése, amelyet nem, vagy a hatásnál kisebb mértékben tudtunk éreztetni eladási árainkban. — A gondokat, bajainkat csak tetézte a hitelpénz drágulása — ha egyáltalán ehhez hozzájuthatunk —, amely kamatköltségeinket növelte, a pesszimistán tervezett szint fölé. A felsoroltak összességében, egy nagyon kemény gazdálkodási szituációt „eredményeztek” ami rendkívül szerény nyereséget jelent jó esetben. — Mennyire sikerült mérsékelni ezeket a hatásokat? — Ezek jórésze kivédhetetlen, amit egyetlen példával szeretnék érzékeltetni. Az olefin-program kapcsán, még a 70-es években garantálták, hogy a BVK igénye szerint, de minimum 80 kt/ év etilént kap a TVK-tól, így sem puffertartály, sem második betáplálásra nincs szükség. Ez a régi vezetés időszakában úgy-ahogy, de működött. Mi volt a helyzet 1989 egy részében, és ez évben szinte folyamatosan? Etilén-hiány! Hiszen a TVK a minimális 80 kt-nál is kevesebbet fog átadni, és hiába fizetünk a világpiaci etilénár felett, akkor sem kaptuk az igényelt mennyiséget, az ellátási biztonságunk így nem minősíthető. Egyet tudtunk: az energia drága, s egyre jobban fog drágulni. 1989 végén az energiafaló atmoszférikus földgázbontót, 1990 végén a karbamid-üzemet állítottuk meg, az ammónia termelését pedig az eredeti kapacitás 20 százalékára csökkentettük. A kiesett vinilkloridpótlására bérmunka-konstrukciót hoztunk létre, vagy — ha a piaci helyzet kedvező lehetőséget kínált — vinilkoridot vásároltunk. A belföldön nem igényelt árutömeget exportra csoportosítottuk át. Igyekeztünk az export kinnlévőségeink futamidejét csökkenteni, kedvező kamatozású leszámítolási lehetőségeket felhasználni. Természetesen éltünk a szervezetkorszerűsítés lehetőségével és módszereivel. Megkezdtük az összevonásokat, a ..karcsúsítást”. 1990-ben pl. az igazgatóságok számát csökkentettük eggyel. Erőfeszítéseink felsorolását a lap terjedelme nem teszi lehetővé, eredményességünket részben, vagy egészben a február végi mérleg fogja visszatükrözni. — Az év végére milyenné vált a vállalat pozíciója? — A belső megítélést a vállalati közvéleménnyel, a vállalati belső megítéléssel kezdeném. — Munkatársaink az elmúlt években hozzászoktak a sikerhez — amelynek mindig sok szülőanyja van —, az azt kísérő vastagabb boríték vékonyabb, vannak elégedetlen hangok emiatt, és a várható népszerűtlen intézkedések — vgm-ek csökkentése, korkedvezményes nyugdíjazás stb. — miatt is. Néhányan utólag „okosak”, mások hangulatot keltenek, uszítanak, illetve a zavarosban halásznak. A karbamid-üzem leállítása kapcsán a területet járva, jóleső érzéssel töltött el, amikor olyan véleménnyel találkoztam: „Nem mondjuk, hogy nem bánt a vám leállítása, de ha ezzel egyetlen munkatársunk elbocsátását, utcára kerülését is megakadályozzuk, akkor ne habozzon, még ma állítsa le a vgm-eket.” Szép példája ez a hagyományos munkásszolidaritásnak, ebben a kicsit elembertelenedő világunkban. — Országon belül a megítélés hasonló, mint a vállalaton belüli: vegyes, néhol ellentmondásos. Hiányzik bizonyos fokú objektivitás, a problémák számbavétele, divattá vált a fejlett nyugati vállalatokkal való összehasonlítás. Ez például jó, mert megfelelő magas mércével mér, de rossz, mert a működés feltételei messze nem azonosak. Ott a pénzemért felár nélkül kapok etilént, itt nem. Ott 10—12 százalékos a kamat, itt már 40 százalék felett van. Ott a partner fizet, itt sorban, áll és emiatt mi is, és lehetne sorolni még napestig a különbségeket. — Hogyan ítél meg a külföldi? A vállalat üzletágai iránt érdeklődő, nagy tekintélyű és hírű, tőkeerős cégek érdeklődése óriási, számuk jelenleg is több mint negyven. Az itthon kicsit alábecsült BVK ezeket versenyezteti, és igyekszik a legjobbat, a legjobb feltételek mellett kiválasztani. Egyetlen példát, mert ez nem sért üzleti etikát: az idén hoztuk létre az Agro- Borsod Vállalatot, a világhírű francia Rhône-Poulence céggel. A többi potenciális partner hasonló kategóriájú vállalat. Azt hiszem, ez önmagáért beszél. — Bővült-e az év folyamán a vállalatcsoport? — A Borsodi Vegyi Kombinátot jól megfontolt gazdasági szempontok vezérelték a korábbi években is, hogy a vállalati vagyont folyamatosan gyarapítsa, honosítsa a legmodernebb technológiákat, azokat magas szinten gazdaságosan üzemeltesse. A vagyon állandó növelése érdekében tőkekihelyezéssel és -bevonással az évek során mintegy 40 közös vállalat létrehozásában vett részt, és ezt a tevékenységét tovább folytatja. Teszi ezt annak érdekében, hogy minél hatékonyabban működtesse a termelő tőkét, hogy bővítse termékeinek választékát, növelje kereskedelmi forgalmát. Mind ez ideig 10 millió dollárt meghaladó külföldi tőkét integráltunk vállalatainkba. Tettük ezt úgy, hogy a gondjainkra bízott állami vagyont folytonosan gyarapítva, annak részeit felértékelve vittük a vagyont a közös vállalatokba, az úgynevezett Joint Venture-kba, miközben a külföldi partn°r is ennek megfelelő tőkét hozott. Ez történt, amikoris megalapítottuk a Miskolci Műanyagfeldolgozó Rt.-t. — Hasonló módon ez évben alapítottuk meg a már említett francia Rhone Poulerce cégnél a növényvédőszer-ágazatunkra alapozó 14 közös vállalatunkat, 50—50 százalékos tőkearánnyal. E közös vállalat növényvédőszer-atananyagot és szerkombipáriokat állít elő és ezeket forgalmazza. — Új típusú profil- és ablakgyártásra ugyancsak közös vállalatot hoztunk létre, az Actual nyugati céggel. Egy nagynevű és nagymúltú nyugati céggel folytatunk tárgyalásokat szintén közös vállalat létrehozására, amely fontos ipari gázok előállítását és forgalmazását fogja végezni. Természetesen kapcsolatban vagyunk más tőkeerős nyugati cégekkel, amelyek egy-egy üzletágunk teljes vertikumát magába foglaló közös vállalat létrehozására tettek ajánlatot. Egyelőre nem köteleztük el magunkat, versenyeztetjük az érdeklődőket és csak azokkal fogunk megállapodni, akik a vállalat távlati elképzelésének megfelelő korszerű technikát és technológiát hoznak be a közös vállalatba. A leírtakból következik, hogy a vállalatcsoport minden területen folyamatosan bővíteni kívánjaa termelési, kereskedelmi tevékenységét minden olyan külföldi céggel, amely tőkével társul be. — Mennyit rontotta a vállalat anyagi és erkölcsi pozícióit az úgynevezett higanyügy? — Mindenek előtt rögzíteni szükséges, hogy a Borsodi Vegyi Kombinát az elmúlt évtizedekben mindenkor messzemenően figyelembe vette, hogy a termelő berendezéseiben lévő anyagok — éppen jellegüknél fogva — veszélyesek nemcsak a dolgozókra, hanem a szűkebb és tágabb értelembe vett környezetre is. Ennek megfelelően a technológiák megvásárlásánál alapvető kritérium volt az üzembiztonság és ezzel együtt az, hogy a termelés ne járjon a környezet veszélyeztetettségével. Hogy ez irányú erőfeszítéseink helyesek és jók voltak, bizonyítja az a tény is, hogy havária-jellegű üzemzavar és jelentős környezetet veszélyeztető esemény vállalatunknál nem volt. Sőt, az elmúlt évtizedekben az egyre szigorodó hatósági előírásokban rögzítetteknek a vállalat mindenkor igyekezett megfelelni, mi több, meg is felelt. Mind a víz-, mind a légtérszenynyezések előírásokban rögzített értékeinek betartásaira a ’80-as években mintegy 1,5 milliárd forintot fordítottak környezetvédelmi jellegű beruházásokra. A ’80-as évek elején alapvetően gazdaságossági megfontolásból kezdtük keresni a viszonylag magas higanyfogyasztás okát és azt, hogy a higany hol és hogyan kerül ki a rendszerekből. Szisztematikusan anyagáramról anyagáramra haladva, kizárásos alapon igyekeztünk a higanyveszteség okára és a higany nyomára bukkanni. Több kutatóintézet működött e vizsgálatokban, miközben a vállalat vállalta mindezek anyagi terheit. Végül 1989-ben a VITUKI-t bíztuk meg az elektrolízis üzemek környezetében a talaj vizsgálatával, miután a feltételezéseink szerint a higany a talajba szivároghatott. A VITUKI néhány fúrás elvégzését követően egy tanulmányban rögzítette megállapításait. Az elővizsgálatok végzése során nyert adatok birtokában — de még a vizsgálatokat lezáró tanulmány megkapása előtt —, 1990. augusztus elején a főhatóságokkal közösen megállapodás született a tennivalókról. Ezt követően a Zöld Párt augusztus 21-én tette közzé — a nem legálisan megszerzett VITUKI-s tanulmány ismeretében — a közleményét. — Sajnos, az említett módon megszerzett tanulmány egyes megállapításait kiemelve, és néhány képtelennek ható, meg nem alapozott információt is felhasználva a sajtó, a rádió és a televízió szenzációként közölte a hírt. Arról persze nem szóltak, hogy a BVK mit tett, mit áldozott és mit kíván tenni a higanyprobléma megoldására. — Ily módon történt a hazai — és áttételesen — a külföldi közvélemény informálása. Persze, a higanyügy hosszú ideig téma volt és téma ma is a médiákban, de ettől még nem oldódik meg semmi. Ebben az érzelmeket felkorbácsoló időszakban a vállalat, a hatóságokkal változatlan erővel dolgozott aganyszenynyezés mértékének, kiterjedésének felderítésén. A feltárási munkákat, továbbá geológiai, hidrogeológiai és hidrológiai vizsgálatokat a VITUKI végezte, részletes analitikai, biológiai jellemzőik meghatározásával együtt. Tendert írtunk ki a higanyszennyezés mértékének a nemzetközi előírásoknak megfelelő mértékűre csökkentésére, a potenciális veszélyforrás elhárítására. Tehát a vállalat e témában tette a dolgát. A már említet módon lezajlott, valótlan, téves, vagy rosszul értelmezett információk alapján a vállalat hazai erkölcsi megítélése romlott. Külföldi partnereinkkel való tárgyalások során némi tartózkodó magatartást észleltünk, persze arról is beszélnek, hogy a ’60- as évek végén, a ’70-es években hasonlót ők is átéltek. Ami az anyagiakat illeti: a VITUKI által 1990 őszén elvégzett szerződéses munkák mintegy 13 M Ft-ba kerültek és vélhetően a higanyügy kapcsán 1991-ben számítanunk kell további kiadásokra. Tudatában vagyunk annak, hogy a higanyügy anyagi és erkölcsi vonzata ránk hárul, de azt is tudjuk, hogy módszeres, körültekintő munkával nekünk kell megoldani az értékteremtő munkákmellett, ezt a problémát, mind a magunk, mind pedig környezetünk érdekében. — Ez ügyben mi várható a kormány és a vállalat részéről? — 1990 őszén az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága többek között a higanyproblémával is foglalkozott, és határozatokat is hozott. A vállalat és a szakminisztériumok, továbbá a hatóságok a már hivatkozott VITUKI-s feltárómunkák eredményeinek ismeretében versenytárgyalást hirdetett a higanyszennyezés előírt mértékre való csökkentésére. A hazai és külföldi ajánlattevők között mindenekelőtt az fog dönteni, hogy melyik cég tudja garanciák vállalása mellett, elfogadható áron, a hatósági előírásoknak megfelelő módon a problémát megoldani. 1991 végéig megnyugtató módon, a veszélyeztetettség mértékének a lehető legalacsonyabb szintre való csökkentésével kell a munkálatokkal végezni. A kormányzat illetékes minisztériumai, ígéretük szerint, anyagi eszközökkel is támogatják a vállalatot, sőt, más külföldi források megszerzésében is segítségünkre lesznek. — Úgy hisszük, hogy 1991- ben a higanyügy a megoldás útjára lép. — Terveznek-e további üzemleállítást, átszervezést az ellkövetkező hónapokban? — A Borsodi Vegyi Kombinát élenjárt már a 80-as évek elején abban, hogy a hatékony, eredményes gazdálkodás érdekében leállított elavult, nehezen üzemben tartható termelő egységeket, termelő vertikumokat, amelyek működtetése már gazdaságtalan volt. Csupán emlékeztetőül, de időrendi sorrendben a következő üzemeket állítottuk le: Tatabányai Karbidgyár, PO acetilén gyáregység, marónátronüzem, acetilén alapú vinilkloridüzem, kaprolaktám gyáregység. Az anyag- és energiaárak jelentős emelkedésével óhatatlanul együttjár, hogy egyes termékek előállítása gazdaságtalanná válik. Ilyen esetekben — híven a korábbi évek, az élet által is igazolt, gyakorlatához — szükségszerű a gazdaságtalan termelés leállítása. Ez történt 1990-ben, amikor a műtrágyagyártás területén több üzemrész leállítására kényszerültünk. — Természetes, hogy az ilyen, az élet által ránk kényszerített döntések embereket, családokat érintenek. A vállalat az elmúlt évtizedben — minthogy alapvetően az értékes, gyakorlott munkaerő megtartását tartotta az egyik legfontosabb humán stratégiájának —, ezért a munkaerő átcsoportosításával biztosította az új üzemek kezelői, irányítói létszámát. Bizonyítja ezt az is, hogy a vállalat termelési értékének, vagyonának jelentős növelését tudta elérni úgy, hogy a létszám évről évre csökkent. A munkaerő átirányítását, átképzését mindenkor az adott gazdasági feladat határozta meg, így nyilvánvaló, hogy a szervezet célra orientált átszervezése is szükségszerűvé vált. Minthogy ezt a gyakorlatot egy évtizede helyesen és eredményesen alkalmazzuk, azt kell kijelenteni, hogy a jövőben sem teszünk másként. Vagyis: az elkövetkezendő években is le fogjuk állítani a gazdaságtalan termelést. Persze, a mindenkori anyagi helyzetünktől függően igyekszünk új fejlesztésekkel új munkahelyet is teremteni, és ez szükségképpen együttjár az átszervezéssel is. További megoldás az önelszámoló egységek bővítése. Ami a konkrét kérdést illeti: nem garantálható, hogy az elkövetkezendő néhány hónapban újabb üzemleállítás nem várható. Ettől még a szervezet módosítása az aktuális feladatok gördülékeny megoldása érdekében bekövetkezhet. Ilyen volt például az 1990. január 1-jével a munkaügyi főosztály személyzeti és szociális igazgatósághoz történő átcsoportosítása, mert a vállalatvezetés úgy ítélte meg, hogy a megnövekedő humán feladatok ellátása a személyzeti feladatok szerves részét képezik, és így azok együttes, komplex kezelése szükséges. — Milyen stratégiára van szükség a vállalat stabilitása érdekében? — Hangsúlyozni szeretném, hogy az 1990 tavaszán tartott vállalati stratégiai napok rendezvényein széles körű előkészítő munka, részletekbe is menő vita után kikristályosodott, megerősített stratégiai célrendszerünk alapvető változtatásra nem szorul, azokat feltétlenül megtartjuk. Az eszközrendszeren belül feltétlenül változtatnunk kell és rövid távon egyrészt deffenzív, másrészt megtartó stratégiát, kell folytatnunk átmenetileg, keresve a kitörési pontokat, a kitöréshez szükséges szövetségeseket. — Ha ezeket lefordítjuk köznapi nyelvre, kissé vulgarizáljuk, akkor az előzőek azt jelentik, hogy az energiafaló, ráfizetéses egységeket — ha nincs vertikumi kapcsolatuk —, le kell állítanunk, konzerválnunk kell egy optimális ideig. Karcsúsítanunk kell magunkat minden területen. Vállalkozói formák kialakításával mindent mérhetővé kell tennünk, ahol ez lehet és mesén. Külföldi additív, működő tőkét kell bevonnunk, folytatva a profit centerek irányába való átstrukturálódásunkat. Mindezek mellett — megerősítve az előző kérdések kapcsán már érintett témakört — óvni, védeni környezetünket, a kockázati tényezőket minimumra csökkentve kell tovább dolgoznunk. A stabilizálódás mint elsődleges cél mellett, természetesen kiemelt feladatnak tartom a fejlődést, de nem mindenáron, úgy és csakis úgy, ha majd munkatársaim — ez alatt a vállalat minden dolgozóját értem a portástól a vezérigazgató-helyettesig — jövedelme legalább az inflációval lépést tud tartani, esetleg azt meg is haladni. — Mindez milyen anyagi és emberi áldozatot követel?- A kérdésből az emberi áldozatot talál, kihagynám. Remélem, hogy ez a harc, amit a létünkért, a jövőnkért, családok kenyéréért folytatunk, nem fog emberáldozattal járni, és akik ezt megvívják, nem fognak emberi méltóságukban sem megsérülni. Kétségtelen, hogy bizonyos dolgokat fel kell ismernünk, így a több szakma, a sokoldalúképzés fontosságát, azt, hogy ez a képzés az egyénnek is az érdeke, ezért nagyobb áldozatot is kell hoznia, mint eddig. Meg kell szokni a fegyelmezett, intenzív munkát, azt, hogy a gyár nem úgy az övé, hogy azt visz el belőle, amit akar. Tudomásul kell venni, hogy a külföldi tőkével a külföldi minőségi és az intenzív munka követelményei is jönnek, azok megkövetelésre kerülnek. Anyagi áldozatot pedig elsősorban a környezet követel meg. Az SZJA, az önkormányzatok által kivetendő új adók, az infláció, a kamatköltség, az elképzelhetetlenül magas és rohamosan tovább növekvő árak azok, amelyek az áldozatot megkövetelik. Ezek együttes hatását a vállalat fénykorában sem tudta volna kompenzálni, jelenlegi helyzetében pedig csak igen szerény mértékű kompenzáción gondolkodhat. Remélem, és bízom benne, hogy néhány kritikus esztendőn túljutva, majd nem kell hiábavaló, felesleges, áldozatról beszélnünk, hanem ezek eredményesek lévén, egy valóban jobb életfeltételeket tudunk majd teremteni. — Végezetül: mi az, amit a jobbítás érdekében reálisnak ítél meg, s ennek megvalósításához mit kér a vállalatcsoport minden tagjától? — Az előző kérdések kapcsán már néhány szükséges intézkedésről szóltam. A nyomaték és a teljesség kedvéért azonban néhány területen szükséges szemléletváltozás, ami a legtöbbet hozhatja a vállalat „konyhájára”. Ilyen a maximális takarékosság, a pazarlás bármilyen formájának megszüntetése, a fajlagosok betartása, az energiaköltségek csökkentése, a minőségre való szigorú odafigyelés, a minőséghibás áru kiadásának megakadályozása, a számlázás gyorsítása, fokozott odafigyelés a pénzügyi folyamatokra, a pénzbefolyás gyorsítása, a készletekkel való szigorú gazdálkodás, a hitelek csökkentése, amivel a kamatköltség is jelentősen csökkenthető. A vállalatcsoport tagjainak először is tudomásul kell venniük, hogy elérték a felnőtt kort, a BVK elnéző magatartása megszűnik, a kapcsolat csak üzleti jellegű, természetesen olyan, amilyet a legjobb partnereink felé gyakorlunk, és amilyet el is várunk, sem több, sem kevesebb. Meg fogjuk követelni a maximális teljesítményt, a jó eredményt, és fontolóra vesszük, hogy annak milyen hányadát használjuk fel, és milyen hányad az, amely a gazdasági társaságunknál hagyunk. Kérem az egységet, a vezetés támogatását annak érdekében, hogy a nem könynyű napokon mielőbb túljussunk. Kívánok ezúton minden munkatársunknak boldog új esztendőt, egészséget és erőt gondjaink megoldásához. — Köszönöm a tájékoztatást. Fekete Béla