Borsszem Jankó, 1870 (3. évfolyam, 105-156. szám)
1870-09-11 / 141. szám
385 Eugénie. A dumáról a szalmára — ez a legnagyobb szalmaözvegy. Hogyan van, hogy a sors, mely annyira franczia-ellenes, mégis oly elmés tud lenni ? Eugéniának keresztelték e szép asszonyt , s az ember azt hinné, hogy ez csak vakeset és szintúgy keresztelhették volna Reginának, vagy Annának, vagy Pannának. Pedig ez már a sors elméssége volt, melylyel meg akarta inteni a csecsemőt, hogy ne kívánjon császárné lenni, mert az nem neki való. „Evysvia“ — aki tud görögül és németül, tisztán látja, hogy ez annyit tesz, mint Wohlgeboren. Wohlgeboren - tekintetes. Már pedig a tekintetes nem fölséges. Fölséges tréfája a fatumnak, de oly fatalis, hogy nevetni rajta nem lehet. Nincs is nevetni való a korona nélküli aszszonyon, mikor az egyszersmind férj nélküli feleség, s talán gyermek nélküli anya. Pedig haragudtak rá elegen, mikor fent volt, hogy legyen kinek nevetni most, mikor lent van. És, oh aszonyi gyöngeség ! Nem azt irigyelték tőle, hogy császárné volt Francziaországban, hanem azt, hogy királyné volt Divatországban; nem azt, hogy hatalmas volt, hanem azt, hogy szép volt; nem azt, hogy dús, hanem azt, hogy szellemdús; nem azt, amit szerzett, hanem azt, amit költött. Most a szerzemény mind oda s megmarad, amije volt, mégis mindenki azt kiáltja: Szegény Eugénie! Kétszeresen szegény Eugénie! Mert akkor veszti el a koronáját, mikor legnagyobb szüksége kezd rá lenni, hogy eltakarja fényével a homlok redőit. A korona leesik s helyette a homlokon e diadema sötétlik . Hanem ezt ugyan senki sem veszi le róla! в. «г. BORSSZEM JANKÓ ’ SEPTEMBER 11. 1870. A vidéki czelebritások. Szerkesztői komedia le eszinben. Jókaiül a szerkesztőségben. Felbont egy vidéki levelet és olvassa.) „Tekéntetes ur! Az őrlyöngésig szeretett honiy ház a boldogságát kévánván, az Belgiiombon mustrajára, mely valamiképpen Nemzeti boldogságba áradozva, úgy azonképpen a dücső Amerikom Ország is boldog lévén, én, az vidéki publikum hangulattyának szerény kihelyezője, kárhoztatom a megyei törvént. Alázatos szolgája, Ezernyi Lőrincz. “ Szedőgyerek (berohan.) Kéziratot kérek.! Jókai. Várj! Mindjárt. (ír.) „A nép szava Isten szava! Tömeges levelek jönnek a municipális törvény ellen. Ma is ezernyi honfitól kaptam levelet, a nemzeti elkeseredés szomorú hangján írottat stb. . . .“ Szedőgyerek (megy a vezérczikkel.) Jókai (tovább ir egy másik czikket): „Azt mondani, hogy mi tartsunk a francziával! Valóságos honárulás ! Hivatkozom a népre, Isten szavára!“ is. Jókai (ül a szerkesztőségben, felbont egy vidéki levelet és olvassa.) „Szerkesztő úr ! Mi járattuk a „Hont“ eddig, de isten is úgy segéljen, nekünk nem kell az úr politikája. Mi nem pártolhatjuk a burkust, mert az veszedelmet hozhat nyakunkba. Ezt mindenki érzi a vidéken. Kérjük az igazság érdekében a levél közlését.“ (Aláírva hatvan név.) Jókai (mérgesen) Provincialis marha ! Szedőgyerek (berohan.) Kérek kéziratot ! Jókai. Várj, mindjárt! (ír) „Pompásan lehet mulatni némely „vidéki celebritás“ naiv nyilatkozatain. Ma Hatvanból kaptam egy ilyen ákombákomot, mely nevetséges stylusban nyilatkozik a francziák mellett. Hát még a helyesírás ! Nevetséges vidéki czelebritások! “ Szedőgyerek (megy a vezér czikkel.) Ujságkihordóné (beront lihegve.) Nagyságos ur! Az istenért, nem tudom mi a baj, de engem ma mindenütt mérges arczcal fogadtak, ahova a „Hont“ kihordtam. Jókai (megveregeti az ujságkihordóné vállát). Verik a francziát öcsémasszony, az a baj! (A szerkesztőségi tagokhoz.) Uraim nekünk situationspolitikát kell űzni. Igaz, hogy eddig a poroszt pártoltuk. Most azonban meg kell fordítni az arczvonalt. Azt pedig tudják a hadtanból, hogy ezt csak lassú flankenbewegunggal lehet sikeresen elérni. Kérem önöket a fokozatos flankenbewegungra. A közönség szereti az árnyalatokat. Nem az emberek uralkodnak a helyzet, hanem a helyzet az emberek felett. A nép szava Isten szava. Én azt állítom, hogy mindenki aki lát, ém ! Egy vak.