Katolikus gimnázium, Brassó, 1877
A történelembölcsészet köréből. „Wer das Naturgesetz auch in der Geschichte kennt und anerkennt, der kann prophezeien; wer nicht, weiss nicht, was morgen geschieht, und wäre er Minister.“ (Börne.) Történelemtan és történelemírás közt azon külömbség létezik, mint a természettan és a rajz között; utóbbi a tüneményekről csak tudomást, előbbi ismeretet nyújt. A történettan e szerint az időbeli tünetek törvényeinek elv szerinti lényeges meghatározása. Valamint a térbeli (természet-) tudományok, úgy a történelem is a valláseszméből fejlődött ki s fejlődési menetén keresztül idáig következő phasisokat mutat föl: 1) Valláselvű. Képviselői: Orosius, Vico, Bossuet, Görres, Schlegel és Volney; 2) Felvilágosult irányú. Képviselői: Voltaire, Lessing, Iselin, Herder; 3) logikai eszmeit, Hegel által képviselve; 4) politikai, minő Kant és Buckleé; 5) erőműtani (continuitasi), Comte és Quételet műveiben; és végre 6) lélektani, Schiller nyomán (?) Doergens által életbe hiva. A történelembölcsészet ezen különféle irányai azonban korántsem merítik ki irodalmának egész teljtartalmát, s ezért fejlődése kellő méltatásának tekintetéből, az okviszonyok (causalnexus), a későbbi elveknek a megelőzőkből való levezetése kedvéért czélszerűbbnek vélem az időszerinti átnézetet.