Brassói Lapok, 1974 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1974-04-20 / 16. szám
BÁNYAI LÁSZLÓ KÖNYVÉNEK MARGÓJÁRA Pilóták tudják a legjobban, hogy minél magasabbra emelkednek, annál erősebben él bennük annak a tudata, hogy a földről indultak el és oda térnek vissza. Annál inkább idegeikben érzik, hogy a földhöz tartoznak. Biztonságot, frisseséget ad ez nekik. A föld a legnagyobb magasságban is: a ki- indulópálya és a megérkezés, a nekilendülés és a cél. Minden repülés, könnyed röppenés vagy súlyos úszás a légóceánban, a földhöz, a talajhoz kötődik. Testvériséget is csak szilárd talajra lehet építeni. Gondolatban felszállhatunk az egyéni barátságok vagy a közösségi testvérkapcsolatok magasságába, érzelmeink szabadon röpülhetnek égtájak és idők fölött, megelőzhetjük korunkat nagy, merész íveléssel, de kell lennie kifutópályának és fogadótérnek, földnek a gép kerekei alatt, a talpunk alatt. Petőfi géniusza nem a semmiből röppent fel a világszabadság gondolatának lelkesítő, szédítő magasába, Balcescu valamire támaszkodva, valamin keeményen megállva láthatott távolabb bajtársainál a népek, nemzetek, nemzetiségek békés életének, egyenlőségének és forradalmi egységének dolgaiban. Balcescu románként, népe, nemzete lelkiségét megtestesítve kereste a jövő útját, az együttműködést magyarokkal, szerbekkel, más nyelvű, más lelkületű együttélő sorstársakkal Petőfi a világszabadságot éneklő őszinte hevületét magyar költőként izzította fel magában, s nemcsak a piros zászlós nemzetköziség egyik első híve, hirdetője volt, de ugyanakkor a legnagyobb magyar költő — életérzésben, erények dicséretében, hibák ostorozásában is a legmélyebben magyar. A testvériséget csak önmagunkból kiindulva építhetjük tartósra, teherbíró erősségűre — mindenki önmagából kiindulva —, nélkülözhetetlen gazdasági alapja kell hogy legyen és jogi támasztékai, de mégiscsak érzelmi, lelki kapcsolat, hiszen rokonszenv, bizalom, belső vonzás munkája, így válik az együttélés valóban testvériséggé, a jogokba foglalt egyenjogúság együttmunkálkodássá. Ezért az önismeret az igazi barátság, testvériség döntő előfeltétele. Aki nincs tisztában önmaga helyével, erényeivel és gyöngeségeivel, értékeivel és lehetőségeivel, annak a barátsága is csonka, bizonytalan, ingatag. Mit adhat önmagából ? És mit várhat el a barátjától ? Mélyre nyúló kötés helyett felületi találkozások válhatnak csak az ilyen kapcsolatokból. Egyéneknél is így igaz, közösségek esetében is A magunk háza táján maradva, a román nép és a romániai magyarság testvériségének jelenénél és jövőjénél; éppen az őszinte, alkotó testvériség követeli meg tőlünk önmagunk jobb ismeretét, hagyományokban, szokásokban, anyanyelvünkben, lelki habitusunkban. A román nép nagy szívóssággal, előrelátással tudatosítja önmagában — irodalma, tudománya, művészete segítségével — nemzeti lelkületét, hagyományait. Esetleg bizonytalan, ingatag nemzetiségi tudatunkkal méltó társai lehetnének-e a román népnek a testvériség erős, mindkét felé járható hídjának felépítésében ? A pilléreknek mindkét parton állniuk kell. Teljes magunkat kell hát megmutatnunk az együttélés szocialista egységében. Önismeretünk kimunkálásában az utóbbi években igen sok szép eredményt mutathatunk fel. Romániai magyarságunk folklórja valóban virágzik, soha ennyien nem érdeklődtek a népi tánc, a népdal és a népi szokások iránt Nincs olyan folklórkiadvány vagy éppen zenei szakkönyv, amely ne fogyna el tömegpéldányban — napok alatt Rég elfeledettnek hitt kórusok ébrednek életre és hallatnak magukról. A romániai magyar színházak nézőterén soha nincs üres szék, s éppen a legutóbb arról indult vita a Csíkszeredai Hargitában, hogy elegendő mértékben járnak-e el Hargita megyébe vendégszerepelni a sepsiszentgyörgyi színészek. Bizonyára a brassói magyar nézőknek is lenne mondanivalójuk egy ilyen eszmecserén És nemcsak a brassóiaknak. A szocialista művelődés iránt soha nem volt ilyen mohó és türelmetlen igény a romániai magyarságban. Egyetlen terület maradt el érzékelhetően a romániai magyarság önismeretének építésében, éspedig az erdélyi magyarság történelmének bemutatása, megvitatása, tudatosítása. Nem egy országos tanácskozás hívta fel a figyelmet erre az elmaradásra. Szinte állandóan visszatérő téma tanárok megbeszélésein, hogy az irodalmat nem lehet légüres térben mozogva tanítani, a nagy irodalmi művek a legtöbb esetben történelmi eseményekhez, fordulópontokhoz kapcsolódnak, a történelmi alap ismerete nélkül tehát az irodalmi alkotást sem lehet mélységében megérteni, mondanivalóját, hangulatát érzékelni. Joggal szögezték le a népnevelők, hogy amíg a romániai magyarság nem ismeri tulajdon történelmét vagy csak nagy évfordulókon hall Dózsáról és Budai Nagy Antalról, a kuruc szabadságharcról és negyvennyolcról, addig nem küzdhető le eredményesen a múltból hozott téves vagy éppen hamis történelemszemléletek hatása a tömegekben. Hiszen egyik tudat helyett másikat kell adni ilyen vonatkozásban is: marxista tudományos szemléletű, tényekben gazdag történelmi képet az erdélyi magyarság útjáról, helyéről, szerepéről az idők során. Bánffai László könyve erre vállalkozik. A KÖZÖS SORS — TESTVÉRI HAGYOMÁNYOK rangos kötet a Politikai Könyvkiadó magyar nyelvű kiadványai között. Ennél a kiadónál az utóbbi időben igen örvendetes pezsgés indult, a románból fordított politikai és társadalomtudományi műveken és a mindennapi agitációt szolgáló füzeteken kívül figyelemre méltó eredeti művek jelentek meg, lényegében a romániai magyar társadalomtudományi, bölcseleti és politikai irodalom számára nyílik műhely, szociológiai kísérletek kapnak megnyilatkozási lehetőséget, sokat ígérő sorozat indul (Testamentum) a román-magyar együttélés és testvéri hagyományok jelentős mozzanatainak felbúvárlására. Ezáltal a Politikai Könyvkiadó az önismeret elhanyagolhatatlan területén, politikai síkon nyújt tájékoztatást, végez gondolatébresztő tevékenységet. Részlettanulmányok igen nagy számban jelentek meg eddig is az erdélyi magyarság történetéről, jelentős múltbeli eseményekről és történelmi nagyságokról. Különösen a Kriterion Könyvkiadó sorozata a haladó hagyományokról hozott felszínre felbecsülhetetlen értékű dokumentumokat, naplókat, önéletírásokat, hajdani jegyzőkönyveket, a közösségi élet írásos emlékeit, s remélhetőleg e kiadványok, valamennyiünk épülésére, folytatódnak Bányai László az oly szükséges szintézisre vállalkozott. Vagy ahogy szerényen nevezi: a szintézis kísérletére — történelmi vázlatra. Majdnem 17 kiadói ív terjedelmű munkájában — amely a hasonló tartalmú román nyelvű kötetnek nemcsak bővített, de egyben gazdagított változata — igen mélyre hatol az időben, valóban az alapoknál kezdi az események sorjázását: anyaföldünk őskoránál, az ősrománok kialakulásánál, az ősmagyarok vándorlásánál, az együttélés első századainál, s így jut el Bábolnán, a törökellenes küzdelmek során, a kuruc felkelésen, a szabadságharcon, majd a dualizmus korszakán át az első világháborúig Viszonylag bővebben tárgyalja a romániai magyarság közéletét, politikai helyzetét, törekvéseit, pártok és mozgalmak viszonyát egymáshoz, jellegüket, történetüket 1918-tól napjainkig. A századokat átfogó részek után az évtizedek történetét mélységükben feltáró fejezetek következnek, hiszen a közelmúlt ismerete hasznosítható tapasztalatokat kínál a jelennek is. Nem vagyok történész, így érdemben nem kívánok hozzászólni Bányai László úttörő jellegű, rendkívül fontos vállalkozásához Bizonyára a hivatásos történészek elmondják a véleményüket, kiegészítenek, kiteljesítenek vagy vitába szállnak az egyes részeknél, fejezeteknél, s így ezt a munkát még inkább a közérdeklődés fényébe állítják. Bányai László munkája — címe szerint — a történe- lemben a közös sors, a testvéri hagyományok szá fláit kereste meg, és fűzte össze Valóban ez a leg-fontosabb vonulat közös történelmünkben Erdély-ben, Romániában, az egész Duna-tájon Minden igazán nagy, döntő fordulat és esemény ezer éve beillik ebbe a vonulatba. S mivel egymás kölcsönös megismerésének, tiszteletének példás tettei egyben a lélek húrjait rezzentik meg, a történetíró Bányai László nemegyszer átengedi helyét a költő Bányai Lászlónak, hogy a puszta tények fel- sorolásán túlmenően, a lírai melegség hangjait szó- laltathassa meg E helyeken a mű már nemcsak történelemkönyv, hanem a pátosz erejével szóló agitáció a testvériség, egység, egyenlőség, egymás megismerése és megbecsülése jegyében Bányai László az utóbbi időben történészi és politikusi tekintélyével járult hozzá emberek és események valóban reális, marxista alapvetésű képének megrajzolásához, retusálásokhoz is, ha éppen arra volt szükség (Kuncz Aladár és Bánffy Miklós portréi), tehát nemzetiségi önismeretünk árnyaltabbá, teljesebbé tételéhez. Történelmi vázlata is a munkái sorába tartozik, az összegező Bányai László higgadt hangján, gazdag tárgyismeretével, néphűségével szól. Talpunk alatt a földet teszi szilárdabbá, otthonosabbá. Mert ahogyan a pilóta — visszatérve az indító hasonlathoz — a magasban kezdi érzékelni igazán a földhöz tartozását, egy ilyen történelmi öszszefoglaló, a múlt időbeli távolságainak felidézésével, á jövő távolságait hozza közelebb Minél jobban ismerjük múltunkat ezen a földön, annál inkább bízunk a jövendőnkben is. Hiszen ilyen hosszú, küzdelmes múltnak csak hasonlóan messze nyúló, kiteljesedő folytatása lehet, az élet dialektikája nevében. Vagy a társadalomtudomány nyelvére lefordítva: a nemzetnek még hosszas perspektívája van — idézi Bányai László pártunk főtitkárának megállapítását —, s épp így a nemzetiségeknek, tehát a romániai magyarságnak is meg van, meglesz továbbra is a maga jól meghatározott helye és szerepe, hosszú időn át megőrzi a maga sajátos nyelvi, lelki egyéniségét. A gondolatébresztő történelemkönyvek mindig tanítanak — nem annyira a múlt, sokkal inkább a jövő nevében. Beke György ! 1974 BL 15. SZÁM 3. oldal