Brassói Lapok, 1928. március (34. évfolyam, 49-75. szám)
1928-03-01 / 49. szám
2. oldal, 49. szám. Igaza volna cinikus barátomnak? Van egy cinikus barátom, akinek semmiféle technikai újdonság nem imponál. Mikor az első rádiót hallottam s nálunk bizony még vajmi kevesen tudják, hogy a levegő már nemcsak oxigénből és nitrofrénből áll, hanem tele van emberi szóval s gondolatokkal, élettel és energiákkal, melyek a Herz-hullámok ritmusán surrannak, mint láthatatlan kötéltáncosok, — felhúzta a vállát: — Miért ebből olyan nagy hűhót csapni? Hát ha én most magával beszélgetek, nem drót nélkül teszem? Hanghullámok helyett elektromos hullámok! Ennyi az egész! Ez az úr az egyébként, aki a legművészibb zenéről, a Casalsok és Kerpelyk produkciójáról ezt mondja: »Szárított birkabeleket lószőrrel dörzsölnek! Nevetséges, hogy ez az emberekből mindenféle érzéseket vált ki!« Elrettentő példa. Boldogok a naivok és kritikátlanok, akik analízis és spleen nélkül, mint kisgyermek, tudják forgatni képeskönyvét a dészinű, eleven világnak, mert övék a mindig friss öröm és csodálkozni tudás mennyek országa... mégis, mindenkiben van néha egy öntudatalatti gesztus, amely hajlandó lekicsinyelni a megvalósult fantasztikumokat, amiket Verne és Wells olyan szépen megírtak... mentői elvontabb, agyibb, befelébbélő életét él az ember, annál inkább... Rádió... Nekem első perctől kezdve nem az a meglepő benne, ami tulajdonképpeni vicce az egész furcsaságnak, hogy a fekete kis skatulya szabályszerű csapda, mondjuk, egérfogó, hová az űrben futkározó gondolatokat ravaszul becsaljuk, néhány drót és lámpa szimbolikus szalonnadarabjával hanem hogy általa több egyidejű történésnek lehetünk fettanúi. Mindenki, aki erős impresszionista s mint ilyen, rezonáns utazó, mindenki, aki intenzíven éli, látja, hallja a jelent, a helyet, a miliőt, azt a sols dombját a földnek, ahol éppen van, ahová a pillanat bekeretezi, igazatfog adni cinikus barátomnak, aki szerint csak az van, amit lát, hall, érez, tanint. Azon túl: semmi, mert ami nem érzékelhető, azonos a semmivel. Filozófiának kissé nyakatekert, de prakszisban annyiszor éreztem: ha például Párisban vagyok, ami van, csak Paris, ha Londonban, csak London, s hogy élet ugyanabban az időben másutt is folyik, arról csak északok alánján lehet tudomásom, mert ha a leggyorsabbb utazással is akarnék erről meggyőződni, az egyidejűség helyébe megint csak az egymásutáni észlelés lépne. Ezt az egy sarokba beszorítottságot oldja fel a rádió. Hat óra öt perckor, mialatt itt ülök a lakásomban, van Róma is... nem, mert tanultam földrajzot, hanem, mert a körüli villamoscsengéssel parallel, hallom a Biffi orkeszterét s ebből a pozitívumból kiindulva: hajlandó vagyok a többit is elhinni, hogy a többi is van: a Corso csörömnöjlő forgaraga, a Pirmdello-szakállu főpincér a Faraglia-kávéháztan s a bojtossapkás fasiszta, aki a gesztussal egyidejűleg, mialatt én egy cigarettáért nyúlok, szintén kinyújtja a jobb karját, mert a Chigi-kapun éppen most fordult ki a szakállas Grandi autója ... Ez nem fantázia, nem tudományos okoskodás. Matematika: Adott tényből következtetni a többire. Fültanúk vagyunk, tehát nem lehet eldisputálni: Róma csakugyan van. Jó, jó... de Páris? Egy hajszálnyi csavarintás... és Párisból is idesistereg a Ca... c’est Párisi tangójának a refrénje... és — mit tegyek? — el kell hinnem, hogy Rómával együtt Páris is él... hogy ugyanebben a percben, nemcsak a sarki fűszeres vitnyreklámja izzik a februári koraestében, hanem a Victor Emmánuel-emlékmű öröklármája s a Louvreáruház roppant transzparensei is... hogy nemcsak a Gerbea.udb n. nemcsak Garein- Agliónál, hanem a fhamps-Elysée-i finom kis Syrdardnál is száll a tea gőzee, a krémes sütemények meleg, ragacsos jószágai. • Hogy álljon meg az ember a ciklonok és anticiklonok, passzátok és monszunok süvítő keresztszélében, amik egy hitvány kis dobozból is így rázúdítják a" végtelenséget, mintha Aeolus egyszerre kiszabadítaná zsákjából az összes viharokat? A technikai fejlődés tempója nem egyenletesen gyors, hanem szédítően gyorsuló. — Egy-egy új korszak, míg kitaláltak valamit, hajdan évezredekből állott, utóbb évszázadokból, ma évtizedekből. Micsoda kataklizma elé rohanunk ezzel az irammal? Uj eszközeink vannak, de nincs uj lelkünk. Itt állunk a magunk konstruálta új világban a régi lényünkkel. A bennünk lappangó ösztönök, bűnök, erények, vágyak és fáradságok ugyanazok, mint a kőkorszak nomádjaié. Az ember substanciája, örök-egy s az örök egyforma érzések, szenvedélyek örök-egyforma változatai ugyanazokra a megnyilvánulásokra, sarkalnak, mint évmilliók előtt. Hatalmuk a fizikai világ felett órárólórára nő, de legbensőbb énünk valahogy lemarad és lesántul az egyenlőtlen rm-ben... s ebből előbb-utóbb valami rettentő blamázs, rettentő vereség fog kisülni az összes startotokra. Azokra is, akik semmi díjra se pályázva, leültek az útfélre virágot szedni, azokra is, akik tüzes taplóval dopingolják magukat Siegre és Platzra.* Igaza volna cinikus barátomnak, aki nem veszi sokba az úgynevezett »modern technika vívmányait?« Megyery Ella C Utogo 45 és 48 védjegyű a legjobb és a legtartósabban mosható Tisztaselyem harisnya ŐllASSrt LAPOK 1928. március 1. ) Csikszenkikirály messze elkerüli a saját állomását Gheorghe Irisen állomásfőnök mániákus verekedő, aki megatattattja a közönséggel a vajdat — Brutalizálja az utatokat és letartóztatással fenyegeti magát a főügyészt is — Egy község kéri, vigyék el Csikszentkirályról ezt a botrányhőst CSÍKISZENTKIRÁLY. (A Brassói Lapok kiküldött munkatársától.) Két évvel ezelőtt a csikszentkirályi vasúti állomás uj főnököt kapott. Gheorghe Crisan nevű ur járt valahonnan a regálból, kevés anyagi tehetőséggel, de annál több ambícióval az iszákjában. Az uj állomásfőnök átvette az állomás teljhatalmú parancsnokságát és szekere elé fogta a tüzes ambíciót. És Gheorghe Crisan ma akkora úr Csitaszentkirályon, hogy megtorlás nélkül pofozgatja végig a neki nem tetsző embereiket, letartóztatással fenyegeti meg a községi jegyzőt és kiutasítja irodájából a főügyészt, aki az állomásfőnököt egészen közelről érdeklő bűnügyben szállt ki nyomozni Csíkszeredából. Anyagi jóléte is van már Gheorghe Crisannak, amin nem is szabad csodálkozni, hiszen nem egyébért száműzette magát a recátból a Székelyföldre. Csikszentkirályon fáiból élnekk az emberek, sok vagon kell a fakereskedőknek s a vagonszétosztás ma már mindenütt törvényesített mellékkeresete Még csak el sem ítélhetjük nagyon érte, mert ugyebár meg kell érteni a vagonért könyörgő fakereskedők gyáva aggodalmát is. — Mégis jobb így, mintha így se lenne! Erről tehát egyelőre ne beszéljünk. De arról már beszélnünk kell, hogy Gheorghe Crisan azalatt a két év alatt megérdemelten meggyűlöltette magát az egész faluval. Rettegnek tőle és gyűlölik. Ez talán még nem fájhat a vasúti igazgatóságnak. Ez Gheorghe Crisan személyi ügye. Az azonban már nem magánügye sem az állomásfőnöknek, sem a falunak, hogy a csikszentkirályiak, Crisan ur miatt meggyűlölhették az állomásukat és a vasutat. Nem, nem utaznak, csak akkor, ha föltétlenül muszáj és akkor is inkább elgyalogolnak a szomszédos állomásokra, kártyon vegyenek jegyet és ott fijenek föl. Ez már közügy: közügyé a vasútnak, amely üzleti vállalkozás és, közügyé, a falusiaknak, akik pénzükért elvárhatják azt, hogy kapjanak legalább annyi, amit a helyi vasúti állomás előnye nyújt. Ezeket ajánljuk a vasútigazgatóság figyelmébe. Ki a legény a faluban? A legenyhébb jelző, amivel Crisan urat illethetjük, az, hogy összeférhetetlen ember, mániákus verekedő, aki okkal, vagy ok nélkül, — de inkább ok nélkül — szeret belekötni az emberekbe. Sok emberrel beszélünk Csikszentkirályon, s essek a beszélgetések eléggé belevilágítottak az állomásfőnök furcsa természetébe. A falu főbírája igy beszélt: — Ha lehet, elkerülöm még az állomás tájékát is. Cojain községi jegyző ezt mondotta: — Nem megyek arrafelé, Mert nem akarom, hogy újra belém akadjon. Volt olyan, ald így egészítette ki a többiek jellemző nyilatkozatát: — Talán egyedüli ember vagyok a faluban, akivel nem tűzött össze. De nem is igen járok az állomás felé A némi utálattal párosult rettegést beszédes példákkal tették indokolttá. A vasutő- igazgatóság dolgát akarjuk megkönnyíteni, s azért soroljuk föl, lehetőleg krónikus szárazsággal ezeket a példákat Gheorghe Crisan, az állomás hivatalmi helyiségében Settler inzultálta Epstein Ferenc hivatalnokot Az inzultus oka nem egészen világos, de a vagon kiutalási manipulációkkal van összefüggésben. Bióér Gyula volt állomásfőnököt azért támadta meg, mert a panaszkönyvet kérte. , A dolog perre került, s a törvényszék száz napi elzárásra ítélte Crisan urat. Tettleg inzultálta az állomásfőnök azokata Csíkszeredái szobafestőiket is, akik az állomásépületet meszelték. A szobafestők azonban Crisanban nem látták azt a teljhatalmú urat, akitől nekik félniök kellene, h így az inzultusból parázs verekedés támadt amelynek szenvedő hőse maga a főnök ur lett. De vannak ezeknél súlyosabb esetek is , Crisan főnök ur ,is szinte a vonat kerekei alá rángatta Tánczos András hatósági erdőőrs, aki járásbírósági idézővel ült a Vonatra. Táncosnak sikerült újra felugrania a már mozgó vonatra, de el kellett szenvednie azt az ütést, amit Crisan hátulról mért rá. A hatalmaskodásban másutt sem ismert határt. Kovács, nyugalmazott jegyzőnek elkobozta érvényes vasútiigazolványát, Simon Ferenc nyugalmazott adóhivatali alkalmazottnak pedig csak akkor adta ki, amikor ez felsőbb helyeken panaszt tett. Mindezekért természetesen rengeteg panasz érkezett a községi ,elöljáróSághoz, Cojain jegyző kéis*