Brassói Lapok, 1929. április (35. évfolyam, 74-95. szám)
1929-04-18 / 87. szám
4. oldal, 8. szám, 19£9. április 18. Elkésett beszámoló a székely írók magyarországi útjáról Irta.Benedek Elek SZEGED—DEBRECEN Három székely ifjú fogadott a szegedi pályaudvaron: két Benedek s egy Buday, mindkettő erdővidéki eredés. Ők is találomra jöttek elénk. Ezzel a mostani látogatással négyszer látogattam meg Tömörkény, Gulácsy és Móra városát. Azt a várost, a melynek levegőjében valaha régen megfürdette lelkét Mikszáth Kálmán, Pósa Lajos és Gárdonyi Géza s diadalútjukra úgy indultak el. Az 1883-ik esztendő tavaszára esik első látogatásom. Este érkeztem, a hajón. Fényárban úszott a város. Mondanom se kell tán, hogy nem az én tiszteletemre gyúltak ki a lámpák. Gyermekember voltam, de mégis nagy dicsőség ért: mint akkoriban az egyetlen székely újságíró, adjutánsa lettem Odescalchi Arthurnak, a magyar ruhát soha le nem vető „csángó“ hercegnek, akit azzal bízott meg az ország, hogy néhány ezer csángót Bukovinából vezényeljen haza, az édes anyaföld kebelére. A másik adjutáns szintén gyermekember volt: Szádeczky Lajos, nemrég a kolozsvári, most a szegedi egyetem történettanára. Felejthetetlen emlékem, hogy amikor bevonultunk a Tisza-szállóba, egy kövér, széles mellű néni megölelt, jobbról-balról megcsókolt „édes csángóm, lelkem csángóm“ kiáltással egy ezüst forintost nyomott a markomba. „Köszönöm lelkem néném, — Így én — de van nálamnál szegényebb csángó is“ s ezzel egy utánam lődögélő csángó asszony markába loptam a pengőt. Ezt az ölelést, ezt a csókot annak köszönhetem, hogy csángónak néztek. Hideg tavasz volt akkor is, Bukovinában csizmát, báránybőr sapkát szereztem, így léptem át a szent küszöböt. Mert szent volt nekem akkor az a küszöb, többek közt azért is, porában játszott az aranyhajú Mária, ezidőszerint: nagyanyóka. Második látogatásom az 1889-ik esztendőreesik. Akár is tél volt, de valahogy melegebb a levegő. Azért jártam akkor Szegeden, hogy Pósa Lajost hozzuk fel Pestre, az ország szivébe. Hogy csináljunk ketten újságot a gyermekeknek. Nagy teremben hosszú fehér asztal: a szegediek búsultak, hogy elvisszük Pósát, mi pestiek örültünk, hogy jön velünk, de ismétlem: valahogy melegebb volt a levegő. Senki sem érdeklődött a vallásom után, s Wolfner Józsefet, az újság kiadóját sem nézték ki, pedig, — mi tagadás — zsidó volt. Sőt az ma is. Harmadik látogatásom az 1902-ik esztendőre esik. Akkor is tél volt, de akkor is valahogy melegebb a levegő. Azért mentem akkor Szegedre, hogy a Székelyföld felé irányítsam az alföldi magyarok szívét. Nem egyedül mentem, többen valánk székelyek. Ha jól emlékszem: Jancsó Benedek, Gaál Mózes, Györffy Gyula, s talán Jakab Ödön. Nagy és zsúfolt terem. Micsoda melegség, micsoda lelkesség! Együtt tapsolt nekünk katholikus, református és zsidó. Esik a negyedik látogatás az 1929-ik esztendő telére. És fogadnak a székely fiúk nagy kesergéssel, mondván: Minket itt gyűlölnek. Tőlünk azt kérdezte Glattfelder püspök úr, amikor felkértük védnöknek: vájjon nem baloldaliak-e azok a székely írók. És elkeseregték azt is, hogy itt az erdélyit, ha katholikus is, reformátusnak nézik. Hogy volt adjutánstársam nem tiszteli meg az esténket, mert „saját tiszteletére“ éppen erre az estére rendezett vacsorát. (A „saját tiszteletére“ nem az én kitalálásom, ez az ifjak keserű megjegyzése.) Tavaszias nap volt, de úgy éreztem, hogy hideg szél suhintott meg. Szerettem volna valamit mondani Móra Ferencnek, de ő messze járt Szegedtől, valahol Spanyolországban, így csak üzenhettem neki. Majd megmondom, mit. Mesedélután nyitotta meg az estét. Egy nagynagy terem, olyanszerű, mint Brassóban az Apolloterem, csordulásig tele gyermekkel. Nagy csapatok rekedtek kint. Ezek nem kérdezték tőlem a vallásomat, mert tudták, hogy az én vallásom a faji és felekezeti különbséget nem ismerő szeretetnek a vallása. Itt az Istenhozottban sem volt hiány: kedves kis székely kaput festett Veres Elemér egyetemi tanár, bokrétával fogadott a felesége, Orbók Ilonka, amely bokrétát... másnap Debrecenben a Csokonai Vitéz Mihály sírjára tettem le. Ugye, édes Ilonka, jó helyre tettem a virágát? Most te azt hiszed nyájas olvasó, hogy amilyen teli volt gyermekkel az a nem tudom hogy hívják terem, oly üres volna a Tisza-szálló nagy terme. Tévedsz. A terem tele volt. Az egyetemi tanárok nagyrésze jelen. Ellenben, bennszülöttek megállapítása szerint, római katholikus magyar alig tíz volt, zsidó mindössze három. E megállapítás után, először életemben, kiváncsi lettem, hogy mely felekezetűek az én fiaim, akikkel hol az erdélyi, hol a magyarországi országutat róvom. Kisült, hogy közülünk négy a katholikus, kettő a református. Istenem, Istenem, mit szól majd ehhez Debrecen? A kálvinista Róma. Huh! Ez a hideg levegő! Mit mondok: hideg levegő. Benn a Tisza szálló nagytermében meleg volt a levegő. Csupa megértő lélekre találtunk. Mindent megértettek, még a Kacsó Sándor „nemzetiségi“ novelláját is. A sajtó? Csupa melegség minden sora. Itt csak egyetlenegy visszás, bántó dolog volt: azok hiányoztak, akiknek elsősorban kellett volna érdeklődniük aziránt: vájjon mit csinálnak odahaza ezek a székely írók. Hátha színmagyarok ők, ha „baloldali“ is a hírek? Ebben az évben volt 50-ik fordulója a szegedi árvíznek. Akkor a király is (Ferenc József) megnézte a rettenetes pusztulást. Az újságírók lélekzetvisszafajtva várták, hogy várjon mit mond a király. És a király hallgatott, egy szót sem szóla, nem. Sám, mégis belekerült az olvasókönyvekbe, hogy ezt mondá, szeged szebb lesz, mint volt. Hiszen való igaz, Szeged szebb lett, mint volt. Tengerpénzt épít bele most is az állam, hogy méltó hajléka legyen a kolozsvári magyar egyetemnek. Csak egyet nem tud senki: hol helyezkednek majd el azok az erdélyi ifjak, akik itt szereznek diplomát. S még egyet nem tud, úgy látszik, senki Szeged városában, hogy a királyi mondás egy zsidó újságírónak a kitalálása. Sasvári Ármin volt ez az újságíró. Kellett valamit adni a király szájába: egy magyar ajkaknak való mézes madzagot s a Pestre visszautazó újságírók egyértelemmel elfogadták a zsidó újságíró királyi mondását. Azét a zsidó újságíróét, akinek népe ma ki van zárva a szegedi keresztény társadalomból. Búcsúzáskor azt üzentem Móra Ferencnek: ezután ne a föld alatt kutassa az ó- és középkort. Ott sétál az Szeged utcáin. No, ide sem megyek többé hát egymást követő télen voltam Debrecen, helyesebben: a Csokonai-kör vendége. Megvallom, tavaly télen bátortalanul rándultam Pestről Debrecenbe. És kellemesen csalódtam, ötven éves írói pályámon soha melegebb ünneplésben nem volt részem, mint tavaly Debrecenben. Azt hittem, csak a Csokonai-kör rendes felolvasó ülésének keretében lesz szerepem, s kisült, hogy az egész este mi sem szólt. Hiába tiltakoztam előző esztendőben Pesten a jxibiláris ünneplés ellen, mint Kolozsvárt a székelyek, Debrecenben is Csokonai fiai kijátszottak, ha a sablonostól eltérően is, de végre is megjubiláltak. Most is, hogy az én székely fiaimmal jártam ott, nem lehetett panaszunk: feledhetetlen lelkességgel ünnepeltek, akik ott voltak. De már tavaly is feltűnt nekem, s az idén is, hogy azok nem voltak ott, akiknek minden ilyen alkalommal példát mutatóan elől kellene járniok. Sem tavaly, sem az idén nem láttam a református püspököt; nem láttam a főispánt, nem az alispánt; s csak mondták, de nem láttam a polgármestert. Vagy öt napilap van Debrecenben, különféle világnézetű, de mind egyértelemmel ünnepelte a mi munkánkat, ők megértettek. És megértettek (köztük több egyetemi tanár) mind, akik a vármegyeháza fűtetlen dísztermében, téli kabátban tapsolták végig a fiaimat, s különösképpen Ferenczy Zsizsit, a székely balladáknak és daloknak páratlan énekesét. Jártam én Debrecenben 1902-ben is, amikor a székelyek felé terelgettem az érdeklődést és sohasem felejtem el az akkori püspöknek, Kis Áronnak nemes, komoly arcát, mely valósággal rám tapadt, mesélvén a Hadak útjáról. Amikor „bajban volt a székely“... Balihvár püspököt nem volt szerencsém látni. Azzal igazolták az idén, hogy Londonba utazott. De hozzátették: aligha lett volna itt, mert nem igen érdekli az irodalom... Most aztán megértettem, hogy Balthazar miért tiszteletbeli tagja a Protestáns Irodalmi Társaságnak, s Makkai Sándor miért csak rendes. A debreceni estét Pap Károly egyetemi tanár, a Csokonai-kör elnöke nyitotta meg s rugom nem Kis István egyetemi tanár zárta be. Az utolsó szavak zokogásba fúltak s a meghatott közönség tapsai közt küldte csókját általam az otthonmaradt székely testvéreknek, így melegedett fel a fűtetlen terem, amelyért a tekintetes vármegye 50 pengőt fizettetett velünk. Indokolás: ha nekünk ingyen adja, ingyen kívánják majd a helyi egyesületek is. És igy hűlt le isület a terem. Mintha csak a szomszédból sétáltunk volna át a vármegye házára, akár a helyi egyesületek!... De hisz annyi baj legyen. Sokkal nagyobb baj ennél az ötven pengőnél (ami különben jól jött volna a székely fiúknak), hogy mint mindenütt, itt is a főfőemberek valósággal irtóznak az irodalomtól. Hogy még mindig a múlt század elején élnek , várják, hogy tisztelkedjünk, mint hajdanában a vándor színészek. Erről való véleményemet elmondtam a vacsorán, válaszolván Ady Lajosnak ezt a szomorú jelenséget érintő köszöntőjére. Nem tartozom a szerénytelen emberek közé, de kénytelen voltam megállapítani, hogy ezek a mindig távolmaradással tüntető urak rég meghaltak, amikor én még mindig élek. Jól megmondtam-e? Egyébként tisztelkedtem Debrecen legnagyobb fiánál, Csokonai Vitéz Mihálynál, s letettem sírjára a szegedi virágot. Ugyanezt cselekedte Ferenczy Zsizsi is. (Budapest, 1929. április.) TmTTTTmTTTTTmTTfTrrnTTfTTmT Nehezet tisztul a krízis Ausztriában Seipel kebelbarátjait jelölte kancellárnak a keresztény-szocialista párt, amit provokációnak fognak fel a szociáldemokraták Bécs, április hó 16. Az osztrák kormányválság csak kínosan fejlődik a kibontakozás felé. A keresztényszocialista párt még mindig nem tudott egységes álláspontra helyezkedni a válság megoldásának módját illetőleg. A párt vezetői tegnap a következő jelöléseket ejtették meg a kancellári tisztségre: első helyen Schmitt közoktatásügyi miniszter, másodsorban Kienböck pénzügyminiszter, a harmadik helyen pedig Vauguin eddigi hadügyminiszter. Mindhárman intimusai a visszalépett Seipel prólétusnak s így magában a párt kebelében sem számíthatnak támogatásra annak a csoportnak a részéről, amely szeretné a koalíciót vagy legalább is szorosabb együttműködést a szociáldemokratákkal. Ezeket a jelöléseket ugyanis a szociáldemokraták egyenes kihívásának tekintik velük szemben, mintegy demonstrálásaképpen annak, hogy a keresztényszocialista párt jobboldala továbbra is a Seinel-rezsim folytatását óhajtja. Könnyen lehet, hogy mai értekezletén maga a keresztényszocialista párt plénuma sem járul hozzá többséggel ezekhez a jelölésekhez. Az agrárszövetség szintén nem nézi jó szemmel e jelöléseket s lépéseket fog tenni abban az irányban, hogy a keresztényszocialista párt olyan személyiségeket állítson előtérbe, akik rokonszenvnek örvendenek a szociáldemokraták táborában is. A keresztényszocialista párt eszerint tovább ingadozik a nagynémetek és az agrárszövetség hatása között, ami egyértelmű azzal, hogy még mindig nem dőlt el az a kérdés, vájjon fasisztikus, avagy demokratikusabb érának néz-e elébe Ausztria. Az már mindenki előtt nyilvánvaló, hogy tartós és szilárd kormányzat nem képzelhető el a szociáldemokrácia bevonása nélkül s hogy a Heimwehr-vezetők túlsúlyrajutása a keresztényszocializmus politikájának irányításában csupán súlyosabb megrázkódtatásoknak tenné ki a különben is minden tekintetben megtépázott országot. fUTmymmmrfímmTmfTm 4 BRASSÓ LAPOK( fULLASZttM Y Vf Hoiy működik a posta ... A.2. fls6.rá!'?sfontárius esperes! hivatalhoz április 11-én 4 hivatalos levél érkezett a szomszédos egyházközségektől. Április 8 (Hévíz), április 6 für mds), április 3 (Felsőrákos) és március 28 (Datk) keltezéssel. Hévíz 12, Ürmös 18, Felsőrákos 13 és Datk km.-re van Alsórákostól. Könnyen kiszámítható ter zih°gí. 1?évi,zrel óránként! 166, ürmösről 150, Felsőrákosról 67 és Datkról 25 méteres sebességgel érrendeltetési helyükre. Egyik lelkész közben kétszer küldött küldöncöt a válaszért az espereshez is a postakönyv igazolta hogy vauban azon a napon postára lett adva a küldemény. A lapok sokszor napokig késnek, vagy egyáltalán nem jönnek meg és egyes küldemények felbontva érkeznek, ha érkeznek. Tisztelettel Aláírás.