Brassói Lapok, 1931. november (37. évfolyam, 251-276. szám)
1931-11-08 / 257. szám
Hol töl, hol le EMBERSORSOK ANGLIÁBAN - London, november 6. A sow szeszélye gyakran a legkülönbözőbb játékokat engedi meg magának. Ősidők óta napirenden volt, hogy jelentékeny emberek, világhírű költők, írók a legnagyobb nyomorban tengették életüket, mialatt jelentéktelen fzérek gyakran mesebeli vagyonra tették szert. Angliában, ahol évszázadok óta aránylag a legrendezettebb társadalmi viszonyok uralkodtak, nemigen, vagy csak legritkább esetben fordultak elő a véletlen szeszélyes igazságtalanságai, amelyeknek oly sokszor esett áldozatul nem egy értékes emberélet. A háborút követő gazdasági összeomlás természetesen Angliában is éreztette a hatását. Fejedelmi vagyonok roppantak össze, megingathatatlannak hitt tőkék olvadtak le, vagy zsugorodtak össze jelentéktelen alamizsnákig, ugyanekkor azonban megtörtént az is, hogy a sors szeszélye az ismeretlenség homályából ragadott elő egy-egy szerencsés halandót, megajándékozta őt a történelmi nevek nimbuszával és jelentékeny vagyon birtokosává tette az illető. Az angol fővárosban most általános érdeklődést kelt az előkelő megjelenésű, finom arcvonású fiatal asszony, aki az Oxford Street egy kis teázójában, mint pincérleány áll alkalmazásban. A csendes, finommodorú, udvariasWaitress évek óta kedvence volt a helyiség előkelő vendégeinek. Valamennyien tudták róla, hogy férje hosszú esztendők óta Ausztráliában él és kemény munkával igyekszik megteremteni a polgári jólét legszerényebb kereteit, ami végeredményben minden angol munkáscsalád végcélja. William Smith, aki, mint hajósűtő került ki Ausztráliába, három esztendővel ezelőtt búcsúzott el családjától azzal, hogy amint ezt anyagi körülményei megengedik, hozzátartozóit is lehozatja magához. Közben múltak az évek. Mrs. Smith az oxford-streetbeli teázóban kapott alkalmazást és rokonszenves lénye, ügyessége és rátermettsége folytán csakhamar vezető női alkalmazottja lett az előkelő helyiségnek. Most azután meglepő hír érkezett a londoni hatóságokhoz Smithné címére. Arról értesítettek, hogy férje, az Ausztráliában élő munkás, baroneti rangot és vidéki kastélyt örökölt egy nemrégen utód nélkül elhalt távoli rokonától s mint ilyen, természetesen nem is maradhat többé Ausztráliában, hanem hazatér övéihez. A máról-holnapra az egyszerű Smithné asszonyból szabályszerű Lady-vé előlépett pincérné nagy örömmel értesült a szerencsés fordulatról, de pillanatra sem veszítette el lelki nyugalmát. Érdeklődött a hagyaték körülményei felől és miután józan mérlegeléssel megállapította, hogy a vidéki kastély fenntartási költségei a legkevésbbé sem állanak arányban a hozzátartozó vagyontétel jövedelmével, a bárói cím és rang pedig semmiféle jövedelmet nem hoz, arra határozta el magát, hogy mint Lady is változatlanul tovább teljesít szolgálatot az oxfordstreeti teázóban. - A munka nem szégyen - jelentette ki az újdonsült Lady az érdeklődőknek . - Nagyon boldog és megelégedett voltam eddig is. Nem látom be, miért kellene most egyszerre nagylábon élnem? Mindenesetre megvárom, mig férjen, hazatér, azután majd, ugyhiszen, eladjuk a kastélyt s a vételárból üzletet nyitunk valahol. Az angol főváros embermilliói közül egy történelmi nevű család utolsó sarjának sorsa vett sokkal kedvezőtlenebb fordulatot, mint az Oxfort Street-beli pincérnőé. A Buchworth lordok utolsó élő tagja, egy 48 esztendős hadirokkant volt katonatiszt, aki a világháború befejezése óta állástalanul tengődik London legsötétebb nyomortanyáin, a másik személyiség, aki iránt most széltében megnyilvánul a sajnálkozó érdeklődés. Lord Charles Burnett Buchworth—Heme—Soame, Surrey grófja Coalbrookdale bárója, több mint 700 esztendős történelmi hagyományokra pillanthat vissza, ősei hatalmas várurak, hadvezérek, földbirtokosok, államférfiak, Angiin peerjei voltak számára azonban az egykor mérhetetlen családi vagyonból annyi sem maradt, hogy betevő falatja legyen A szerencsétlen ember, aki a világháborúban mint katonatiszt teljesített szolgálatot s közben súlyosan meg is sebesült a flandriai harctéren, tiz esztendő óta a legsiralmasabb nélkülözések között tölti napjait Hangzatos címe, grófi rangja megannyi hátrányt jelent a számára, hiszen fényes történelmi hagyományokkal ékes nevét jóformán még ki sem meri ejteni, ha rokkantsági illetményeiért, vagy munkanélküli segélyért jelentkezik hivatalos fórumok előtt. Lord Buckworth — a Gorkij szinmű egy megelevenedett alakja — büszke önérzettel utasított vissza minden alamizsnát, mégazt is, hogy társadalmi gyűjtés útján segítsenek kétségbeesett helyzetén az angol főnemesség tagjai. — Tudom, mivel tartozom magamnak és családom hagyományainak — jelentette ki a sorsüldözött ember. — Becsületesen dolgozni akarok , ha munkaalkalmat nem juttatnak nekem az emberek, becsületesen nyomorgok tovább! Most egy pénzbeszedői állást juttattak neki Pincérlányból bárónő, grófból pénzbeszedő Egy fiatalember ül az egyik kolozsvári kávéházban Egy Knut Hamsun él közöttünk, világszemlélettel. De olyan szilárddal. Knut Hamsunnak is van világszemlélete, de az olyan 15 dörgős, hogy ma itt vagyok, holnap itt, kódorgók széles e világban, aztán lesz, ami lesz. Nézem a tengert, pipázgak, alszom egyet az erdőben, vágyakozom az előkelő kereskedő lánya után, kimegyek a Lofotokra, halászok, míg meg nem öregszem. Ma is élnek ők a Knut Hamsun alakjai — ha meg nem haltak, Elvitázhatatlan, — csodálatos, gyönyörű regények azok. Szerelmesük voltam és vagyok De legutóbb rájöttem, hogy már nem tudok belőlük sokat olvasni, fárasztanak, mint az eső, amelyik egyhangúan csöpög. Egy polgári kor utolsó tűnődései azok, nincs itt belőlük sehova, ránk ereszkedik róluk a köd, ami után pedig jönni kell, lenni kell valaminek. Knut Hamsun és alakjai azonban ezzel nem törődnek. A ködben ülnek és nem is kívánkoznak ki onnan. Hanem itt van ez a fiatalember. Szilágyi Andrásnak hívják, talán harmincéves ha lehet, orvos. Medikus korában, Prágában, már nem nagyon tanult, nem akart ez Schnitzler lenni, tudta jól, hogy az analitikus időknek, a freudi időknek vége, vagy legalább is alaposan lecsúsztak. Ott ült akkor is a kávrtázban, kissé hetvenkedve és az izmait mutogatta. Aztán ugy-ahogy megszerezte a diplomát, lejött Bukarestbe nosztrifikálni, — és ha nem az, aki — akkor ma kényelmes rendelője van, fésült, ápolt, gazdag felesége, talán már gyereke is Elveszett volna, elveszett volna magának, irodalomnak, időnek. De — pénzt kértek tőle a nosztrifikálásért Sápot. Arculcsapták előtte megint egyszer a munka becsületét. Pénzt? — ordította — egy bdös vasat sem Inkább soha nem leszek orvos. Nem is lett, Kolozsvárra került, ahol, ahogy azért eléljen, a suttyómba bejárt az egyik kórházba. Olyan segédorvos-féle lett, de persze csak félvállról. Nagyon szerették ott pedig, Andriskának becézték. Mígnem elunta ezt a dicsőséget, — injekciózni, vért venni, tüdőt kopogtatni Ekkor már volt egy könyve is, amit irt, az „Új pásztor", — tudta, amit tudott, magáról, másokról. Egy szép napon aztán nem jelent meg a fehér falak között Ajánlotta magát És most az egyik kolozsvári kávéházban székel, minden délfelé, az egyik hátsó asztalnál, ahol csend van. A vasút felé vezető utcán, a kereskedőnegyedben. Itt ir naponta két-három órát, a többit egy asszonnyal tölti, vadul, veszekedve, marva és marcangolva. A kávéházban néhány aszallal odébb Tamási Áron dolgozik, egy másik ilyen duvad, aki másfelől jött, de oda van érkezőben, ahol ez a Szilágyi már a váróteremben HL Nem lehetetlen, hogy rövidesen összetolják az asztalaikat Egyelőre Szilágyi csak hidegen üdvözli Tamásit messze van még tőle, nem sokat ügyel rá. Furcsa két író ez itt a kolozsvári kávéházban, az egyik bal felöl jött és balra bajt a másik jobbfelől jött egy csomó teherrel még, zörög a szekere, de mindig kidob belőle egy-egy követ, hogy könnyebben haladhasson. (Persze mélyebben, részleteiben is el lehet nézni ezt a fuvarozást, nagyobb értelme is van ennek, Tamási nemcsak faluból jön, hanem a fajtájából is, ami Szilágyinak nincs, nem is volt, de nem is lesz már.) Most megjelent Szilágyi új könyve, az „Idő katonái", Fülöp és Kornél története Nagyobb bizalommal, biztosabban vettem kézbe, mint a francia frankot, — itt engem csalódás nem érhet, ennek olyan fedezete van. Aki egyszer megalkotta a maga stílusát, tudja, hogy mit akar és mit mondjon, az a folyam, amelyik folyik, Duna, ami volt a tatárjárásban is és ami felett még a Zeppelinek is fognak rajzani. Knut Hamsunt is mindig ezzel a nyugalommal olvastam, akármelyik könyvét, itt baj nem lehet, olyan emberek beszélnek és úgy, akik érdekelnek, ismerem őket, tudom kik, mindig szívesen állok velük szóba. Vannak ilyen emberek, a magánéletünkben is, a társaság felvillanyozok — ezeknek mindig gyorsan helyet adunk az asztalunknál, űzzék az unalmat, csak beszéljenek, akármit, hogy hallgathassuk őket. Ezek nem olyanok, hogy — nahát, most majd előadok miamit, szórakoztatni fogom a társaságot. Szilágyi is nem olyan ízó, hogy — nahát, most majd írok egyet, kifundálom, — nézzük csak, miami olyat, ami foggyon, amit kiad a pesti óvatos kiadó is, vagy amit előadhatnak a Vígszínházban. Macskát! Mit bánja ezt Utálja, utálja az ilyen gondolkozást. Magas, szélesvállú fiatalember, csupa erő, csupa dac. Mindenkivel az első félórában öszszevész. Szántó György, az ismert. Aradon élő író, aki egy kicsit polyglottul, kozmnolitásan és mindazzal a sallanggal, ami ezzel jár, — utazóbőrönddel, nehéz bőrkesztyűvel, nemzetközi jegyfüzettel — dobódik szívesen a világban, — meghívta egy izben magához, vendégnek. Tíz perc múlva úgy veszekedtek, úgy megmondta neki, úgy otthagyta, hogy — élvezet volt nézni. Micsoda dinamó van a facseti állatorvosnak ebben a nagyszerű fiában, mennyire „ember ez az embertelenségben“, mennyire nem törődik az apjával, a rokonaival, a zsidókkal, akikbe be akarják tapasztani, mint valami kenyérgalacsint, ami csak belőlük patant, — hogy" fütyül ez mindenre és mindenkire. És hogy írl Az országokat kisbetűkkel. (De nem úgy, mint egy Kassák-versben, hogy érezzük, hogy nahát ez egy vacak csinálmány, hanem úgy, hogy — nem lehet máskép és hogy — az ország egész fogalma más értelmezést kapott mindjárt.) A faluról ír, a falusi emberekről, az erdőkről és az erdei emberekről, favágókról és molnárokról, a tanítóról, az adóvégrehajtóról, a boltosról, a fapároló gazdájáról és ezeknek egymással való összefüggéseiről Egy-egy kis festmény, nyolctíz sorban, vagy százban, — aztán fekszünk e rettentő képek alatt, lenyűgözve. A Természetet úgy üli meg, mint a lovat. Behozza a városi, keshedt „intellektuell“ ágyába, — ahogy este, kisvillany mellett olvassuk — a hegyi szagokat, a folyópárát, az állatok tenyészillatát és is állóbüzét. Kis, ijedős, kezüket a zsebükön tartó hopszassza-költőkké törpülnek mellette ..nagy pesti írók. Éjszaka vacogva találkoznának vele. Az „Új pásztor" már megjelent németül is. „Demeter der Schweinehirt" a címe. Kornél és Fülöp is meg fognak indulni a maguk időtlen, méretlen uján. Nem tudok mit mondani, nincs itt mit magyarázni, nincs itt mit kritizálni. Nézem, mint a villámot, rárezzenek, mint a mennydörgésre. És kedvem volna ezt az új könyvet, meg a régit néhányszáz példányban összevásárolni és elküldeni „fémjelzett“, szivarozó, klubfotelben terpeszkedő „irodalmároknak", egy nyomtatott borítékszallaggal, amit külön erre a célra nyomatnék: — „Neszek! — ez igen!" Benamy Sándor 6. OLDAL I A barátságos meleg otthon megoldása ALADDIN LÁMPA ÉS »ALADDIN KÁLYHA a petroleumgáz * % \ \ ·' % X A* , ‚T iS A& .a. \.%e ›* ^ cy ' X ^ Árjegyzéket Ingyen ► v,e - ”*» --*■ és (jérraöntve küld az '/[laddmn * V®‘\tP v %*»' . v .X v* Vc S. A. R. fc* képviseletei TIMIȘOARA IIL, Str. C. Brâncoveanu 28 55wd«i5ww«Sü5ti§»:fr*»^íe«ti<^lSw5í55w3*5wew5e«t>®Su‘c^^*5sV)ai®e98e®**S Elvesztette vonzóerejét a szeszmonopólium , mert kivonták belőle a kisüstösök termelését Csak egy komoly koncesszióajánlat van, de az is elfogadhatatlanul súlyos Bukarest, november 6. Az új áldozatos költségvetéssel összefüggő törvényjavaslatok között, amelyek az egy hét múlva kezdő őszi parlamenti ülésszakon tárgyalásra kerülnek, a szeszmonopólium bevezetéséről szóló javaslat is szerepel. A szeszmonopóliumnak - mint ismeretes az a rendeltetése, hogy újból számottevő jövedelmi forrássá tegye az államkincstár számára ezt a termelési ágat, amely a Madgearuféle törvény folytán már csak nevetséges összegeket szolgáltatott a fiskusnak, miután a hírhedt feketeszesz-gyártás a termelés nagy részét kivonta az adózás alól. Amikor a szeszmonopóliumra vonatkozó törvénytervezet nyilvánosságra került, mindenki azt hitte, hogy heves vetélkedés lesz a különböző bel- és külföldi konzorciumok között a monopólium koncessziójáért s hogy egyik előnyösebb ajánlat a másikat fogja háttérbe szorítani. Ezzel szemben az történt, hogy — amint beavatott helyről értesülünk — a szeszmonopólium koncessziójára a minisztériumnak eleddig csupán egyetlen komoly ajánlata van egy külföldi csoporttól, de ez az ajánlat is olyan súlyos kikötéseket tartalmaz, hogy a kormány még az államháztartás jelenlegi szorongatottságában is aligha fogadhatja el. A reális ajánlatok elmaradásának az a magyarázata, hogy a kormány kivonta a monopólium hatásköréből a kisüstöket, ami rendkívül lecsökkenti a szeszmonopólium értékét, amennyiben azt jelenti, hogy a monopólium csak részleges lesz. Ha ugyanis a törvény továbbra is megengedi a kisüstön való szeszfőzést a mezőgazdasági lakosság különböző kategóriáinak, ugy a szeszmonopólium bérlői éppen a legszélesebb fogyasztó rétegtől esnek el s ennek megfelelően nem remélhetik a koncesszió jövedelmezőségének a kellő biztosítottságát. A kisüstök kivételezésével a szesztermelés ellenőrzése továbbra is szinte lehetetlenné válik, márpedig ez egyik legfőbb előfeltétele annak, hogy a monopólium úgy az állampénztárnak, mint a koncesszió tulajdonosainak meghozza a várt bevételeket. Az érdeklődő pénzcsoportok azt tartják, hogy ilyen körülmények között nehéz lesz az államnak szeszmonopóliumot a költségvetési szükségleteknek megfelelő módon értékesíteni. Telelőn 145 BRASSÓ PREMIER 1 Ma PÉNTEKEN, PREMIER I A szív melódiája l_ ff (SO LANG’ NOCH EIN WALKER VOM STRAUSS ERKLANGT . . .) HANS JUNKERMANN, MARIA PAUD-ER, GUSTAV FRÖHLICH a tószerepben