Brassói Lapok, 1938. február (44. évfolyam, 25-48. szám)

1938-02-02 / 25. szám

4 Gidai ­­ A .SZAVAK. PALYAFUTÁSA * feszültség Feszültség? .Mikor e szó először debütált a diplo­máciai jelentésekben, gyanakodva ízlel­tük, idegesen forgattak a szájunkban. Feszültség? Feszül az ötéves nadrágunk, még­hozzá a legkényesebb helyen, feszül az ócskáétól vett kabát, vagy a hitele­zőink tü­relme. De hogy két ország között feszül a viszony? No és ha feszül, édes Istenem, csak nem fog elpattanni'' A Feszültség azonban egyre sűrűbben riasztott meg bennünket a diplomácia tolvajnyelvében. Feszült a helyzet Japán és Kína között, míg egyszer csak elpat­tant, a Földközi-tengeren a nagy feszült­ségben tucatjával buktak le a hajók a tengerfenékre, Spanyolországban, Pa­lesztinában és Abesszíniában addig feszült a helyzet, míg robbanni kezdtek a bom­bák és megdördültek az ágyuk... A nagy, titokzatos, borzalmakkal vemhes feszült­ség már kivívta ijedt tiszteletünket, már nem legyintünk rá könnyedén, reszke­tünk tőle, mint a hőemelkedéstől, amely tüdőgyulladás előjele lehet. Nem apró durcásság ez, nem tréfadolog, ha két frakkos úriember görbén néz egymásra a genfi zöld asztal mellett, borzalmasan­­ komoly dollog ez a Feszültség, s ma már s naponta többször halljuk, hol itt, hol ott.­­ Bizony, a helyzet feszült s valahányszor elkiáltják, riadtan kapjuk fel fejünket az ég felé, nem berregnek-e már a bombave­tők? A Feszültség szép, magasra ívelő pá­lyafutással dicsekedhetik. Voltakép felt­­árral, mesterségesen felhajtott árfolya­mon jegyzik az emberi hangulatok pia­cán. Mégsem pattan el mindig a­ megfe­szített húr, a Feszültség néha enyhe Bé­­külékenységbe olvad át, vagy legalább is alábbhagy, megnyugszik egy darabig... A hitevesztett emberiségen azonban ez már nem segít, a pánik és halál trom­bitál fülébe, valahányszor a vészteljes szó felzendül a rádióban vagy az újság­­hasábokon, hogy bizonyos államok kö­zött, de különben nagy általánosságban, Európában és a Távolkeleten s az egész földgolyón, egyre nagyobb a­­ Feszült­ség. Hadü­zenet A Hadüzenetet régebbi, lomtárba való fogalmaink szerint bizonyos romantikus ünnepélyesség övezte. Még abból az idő­ből, mikor holmi kis nyavalyás feszült­ségre a kutya se hederített. A Hadüzenet, igen, az komoly dolog volt. Diplomáciai egyenruhában, cifra sujtásokkal pávás­­kodó, furcsa csákós úriemberekre emlék­szünk, akik, évszázadok során át, időn­ként megjelentek hasonlóan díszes kor­­társuknál és átnyújtottak egy ékesen megivott pergament... még utoljára meg­rendülten egymásra néztek s ilyenkor — ha a történelemkönyveknek hinni lehet — kitört belőlük az ember, könnyek szi­várogtak a szemükbe s egyet-kettőt men­tegetőztek is az illem kedvéért... sajnál­juk, Excellenciád, de nem rajtunk mú­lott a dolog... Ócska divat, mint a krinolin. Ócska divat és nyilván haszontalan. Megüzenték a hadat, elrendelték a moz­gósítást, az embereknek még idejük volt egy utolsót búcsúzni a családtól, egy végsőt mulatni, még egyszer felnézni az égre, mielőtt az elborult volna örökre. De íme, ma: Japán nem üzent hadat Kínának s a két Spanyolországban hadakozó fél sin­csen hadiállapotban. Tiszta időveszteség lenne. Az ember „büntető expedíciót in­dít“, katonai intézkedéseket tesz a lá­zongók vagy egyéb bűnös elemek ellen“... „csapatokat küld veszélyben forgó hon­fitársai védelmére...“ s más elérték. A „to­tális háború“ korszakában, amikor az el­lenség izmagostól, anyástól-csecsem­éstől­­nemzetestől tel­jes egészében kiirtandó go­nosztevőszámba megy, a hadüzenet az el­avult holmik múzeumába került, a kanó­­cos puska és a kat­apu­­la, meg a bábom civilizált módon való folytatásáról, a pol­gári lakosság kíméléséről s egyéb huma­nista szamárságokról prédikáló nemzet­közi egyezmények mellé. Igen, a modern idők tempója elsodorta a Hadüzenetet. Szó, amelynek csak szép m­ultja van, de semmi jövője. Helyette a Feszültség dörömböl szakadatlanul dob­hártyánkon, az egyre tolakodóbb Feszült­ség, amely után minden átmenet mellőz­­tetik s amelyből egyenesen a túlvilágon ébredünk föl, minden Hadüzenet kikap­csolásával. Kőműves Géza m.­at Felfedezőúzon Ősi legendák, népszokások színpompás néprajzi elvonulások szabott áron kaphatók birodalmában Egy maroknyi nép élete a tátrai havasok között Magastátra, január 31. A gorálok földje a bélai mészkőalpok északi oldalának völgyében kezdődik és elhúzódik a Magurán túl a határon Len­gyelországba. Legfontosabb községük és centrumuk Zdiár, amelyet most fejlesz­tenek tátrai fürdőhellyé. T­átralomnicáról Madárházán, Bar­langligeten át fantasztikusan szép utón robog az autónk „Goráliába.“ Napsütés, fenyőborította hegyoldalak, sziklák, zöl­den csobogó patakok gyémántos fehéren Kik azok Goráil lengyel sző és hegyilakot jelent. A Monarchiában tucatnyi „gorál ” falu volt és az utódállamok megalakulásakor Lengyelország és Csehszlovákia között megindult a vita, hogy a gorállok lengye­lek-e, vagy szlovákok. A lengyelek sze­rint a gorálok tőlük származnak, nem külön faj, vagy nemzetiség, csupán táj­­szólást beszélő lengyelek. A szlovákok a maguk törzsének hajtását látják bennük. Már-már úgy volt, hogy a gorálok között népszavazást rendeznek, de azután meg­egyezéssel intézték el a kérdést. A gorá­lok egyik része Csehszlovákiához kerül, a másik — a kisebbik — része pedig Lengyelországhoz és a vita befejezése után kiderült, hogy a szlovák hegylakók évszázadokkal ezelőtt elkeveredtek a len­gyel hegylakókkal és elzárkózottságuk­ban külön szokásokat alakítottak. Keve­redésük folytán nyelvük is más lett és az idők történésében kialakult egy új n­em­­zetiségféle: a gorál. ÉPÍTKEZÉSI MÓDJUK A gorálok legérdekesebb községe Zdra. Mindössze 220 háza van 1200 lakóval. A csillogó hő, a természet fantasztikus szí­nekben tombolja ki magát... Itt kezdődik a gorálok földje és köz­pontja, Zdiár. A háttér egyik oldalán a bélai hegyei, a másikon a Magúra elmosódó kontúrjai és a völgyben hullámzó dombok, amelye­ket kenyérnek és lónak való zabbal vet­nek be a gorá­lok, akik e paradicsomi panorámában nem valami jólétben élnek. Most a kiskaréjnyi kenyeret hozó dom­bokat belepi a hó és kész a legszebb síte­­rep. gorálok? faluban három elemi iskolában tanítanak. Az egész falu egyetlen végtelen hosz­­szúnak látszó utca, amelynek mentén a faházak háttal fordulnak és egész különö­sen épültek. Nagy négyszög, egyetlen kis ajtóval, amely a minden oldalról körül­zárt kis udvarba vezet. Egyik oldalról a lakóház, másikról az istálló, harmadikról és negyedikről üres raktárfélék. Ezek csak addig maradnak üresen, amíg a le­ányhoz nem jön legény, vagy a fiú nem hoz asszonyt. Teljesen körülzárva élnek, az embernek önkéntelenül is az angol elv jut eszébe: „Az én házam az én váram“. A házak magastetejűek, kémény­­telenek. A füst a hatalmas padláson ter­jed szét. A lakás egy előszobából és egy nagy lakószobából ál. Ebben a szobában van a kemence, egyeten ágy, asztal, pad és rengeteg szentkép. Ahol férjhezadó leány van, ott az ab­lak rámát pirosra festik, a piros színen né­hány virág, annyi, ahány guba van a háznál­, hogy a kérőt a vagyoni viszo­nyokról tájékoztassa. Mennél több a pénz, annál több gubát visel a család és an­nál több a hozomány. Azt hiszik, hogy arcuk nélkül a kép nem ér semmit. A gorálok főattrakciója a templomba vonulás, amelynél szebbet, hatásosabbat elképzelni nehezen is lehet. NÉGYÉVES GORÁL PRIMA­DONNA A templom falánál egy talán négyéves kisleány áll. Édes, kis gorál­ka. Pazar viseletben mosolyog, kacag, komolyko­dik, amint a fényképezni akarók kíván­ják. A kis sztár egyelőre olcsó. Egy csehszlovák koronáért lehet fényképezni. Amikor markocskája tele van koronák­kal, odaviszi anyjához és nyomban visz­­szajön. Tovább játszik. A gorál Shirley Temple. Egy gorál legény és leány vállalkoznak arra, hogy hajlandók fényképre csók©­­lódzni, öt cseh koronáért — lehet róluk képet csinálni. FIUKÉRÉS A gorálok istenfélő emberek. Hithű ró­mai katolikusok. Az ünnepeiket megtart­ják, a legnagyobb ünnepnek azonban a lakodalmat tekintik. • Végtelenül kedves a leányoknak és le­gényeknek egymásra találása. Nyáron kezdődik, amikor már széna il­latoz a hegyek alján, a hullámos dombo­kon. Itt alusznak az eladó leányok és ide jönnek beszélgetni a legények. A csilla­gok fényesebben ragyognak felettük, a tejút könnyű csipkefátyolként terül el, a levegő bódítóan balzsamos... Amikor a leány szülei megtudják, hogy gyermekük megismerkedett, elmen­nek a fiú hozzátartozóihoz. Mindenféle enniva­lót visznek magukkal és sok sört. Főleg sört, mert ez a kedvenc italuk. Termé­szetesen a beleegyezés előre megvan, csak még az anyagiakat kell elintézni, f­őleg azt, hogy fiú veszi-e magához a leányt, vagy benősül. Amikor megegyez­tek, előveszik az enni- és innivalót és ál­domást csapnak. Ez az eljegyzés, amely­nek jeleként a leány színes szalagot ad a fiúnak, aki ezzel köti össze ezután díszes bőrbekecsét. Utána a leány szülei hazamennek és ha otthon nincs több eladó leány, az ab­lak pirosszinü rámáját átfestik. Ide már hiába jönne legény háztűznézőbe. A LAKODALOM A lakodalmakat ősszel vagy télen ünnep­ük meg és mindenkor a szerdai napon, mert ez hoz szerencsét. A lakodalom kora reg­gel kezdődik. Pontban hat órakor. Külön a menyasszony, külön a vőlegény házá­nál. Nyolc órakor ugyancsak külön men­nek a templomba, ott találkoznak és örök hűséget esküsznek egymásnak. A ter­­lombó­ a leány szüleinek házába mennek, ahol a fiatal asszony fejére he­lyezik a flitteres főkötőt, megindul a mu­latság, a tánc. A táncuk a magyar csár­dásnak és szlovák polkának a változata. A mulatság addig tart, amíg van en­nivaló. Ha kifogy, akkor a legények el­mennek azokhoz, akik részt vesznek a lakodalomban, ellopják szekerüket, lovu­kat és a mulatság színhelyén elárverezik. Természetesen mindig a tulajdonos veszi meg és a befolyt pénzből tovább mulat­nak. LEGENDA Ezeket a szokásokat nekem egy Pitu­­nyák nevű gorál mondja el. Nem ingyen. Ő itt a „menedzser.“ Amíg a pénztárcámba nem nyúlok, ad­dig nem nagyon beszél. Ezután egyszerre beszédessé válik és megkérdi, hogy kí­­vánok-e még valami legendát hailaik­. Ve­szek tőle egy gorál legendát is, amely így szól: „Ezelőtt vagy harminc évvel, száz éves korában meghalt egy rabló, aki egyszer Lengyelországban kirabolt egy kastélyt. Sok kincset hozott haza, de a csendőrök elfogták. Két csendőr fogta el, vasra ver­­ték és vitték a lőcsei börtönbe. Útjuk a Dunajec mellett vezetett, egyszerre csak a rabló egyet mozdult és a két csendőrt bedobta a folyóba, ahol azok megfullad­tak.“ Eddig szól a legenda, amelynek „köl­tői szépsége“, hogy egy rabló két csend­őrt a vízbe dobott és ezt a legendát ne­kem Pitinyák külön felszámította, mert itt mindennek ára van. A legendának, az ősi népszokásnak, a gyönyörű viseletnek, a levegőnek, a hegyeknek, az emberek­nek, mindennek... Viszont „Goráliában“ is csak élni kell valamiből... Jak­­án Csak pénzért — kérem — mondja Zoliár főjegyzője —, ma már hihetetlenül nagy az érdek­lődés irántunk és nem ok nélkül. A gorá­lok hazája gyönyörű és a gorálok termé­szetes élete Ugyanúgy folyik most, mint évszázadokkal ezelőtt. Angol, francia, német lapokat mutogat, mindegyikben oldalas riportok a gorá­­lokról, legutóbb a kassai rádió magyar­­ osztálya helyszíni közvetítést adott innen.­­ A gorálokat „felfedezték“ és ők tud­ják, hogy nekik ma az „érdekességükből“ kell megélniük. A látogatók bemennek lakásaikba, megnézik kemencéiket, ágyai­kat, ruháikat, mindenre kiváncsiak és a gorálok szívesen megmutatnak mindent. De csak pénzért. Minden házban rengeteg gyermek. A gorálok igen szaporák. Tíz-tizenkét gyer­mekes családok nem ritkák és mindegyik gyermek otthon várja a vendégeket és kó­rusban énekelnek egy-egy koronáért. Köttös népviselet Az öltözködésüknél dusabban színezett ruházatot elképzelni sem lehet. Ha ün­neplőbe öltöznek és csoportban állnak, olyan a falu, mint élő rózsáskert. A férfiak nadrágja feszes fehét h­allna, a nadrágszárak pirossal és kékkel hímzet­tek és alól színes pamutbojt csüng rajtuk. Birkabőr mellényüket nagyon színes, la­pos hímzés díszíti, míg a nadrág hímzése motívumában és egyébként is teljesen megegyezik a kalotaszegi hímzéssel. Fe­kete kerek kalapjukon piros szalagra ap­ró csigákat erősítenek és kalapjukról ugyanolyan színes bojt lóg, mint nadrág­jukon. Az­ ünnepi kalapra még hosszú sastá­lat és lütteres díszt tűznek. A leányok, a menyecskék és idősebb asszonyok ruházata, ahányan vannak, annyiféle. A leányok és menyecskék nagy, tarka­virágos szoknyát, fekete színes csipkeszélű kötényt, ezüst vagy aranyszalagokból összeállított pruszlikot viselnek. A leá­nyok a hajfonatukat arasznyi széles sza­lag alá rejtik, amely fenn kemény karton­lapra van dolgozva, majd az övükön át­főzve, a szoknya széléig lelép. Ilyen szalag díszíti az asszonyok kü­lönös fejékét is. Ez egy színes, csillogó flitterrel és gyöngyökkel körülszegett fő­­kötőféle, amit, mint valami koszorú dí­szít a sokszínű szőttescsík. Egyesek tar­ka, mások tüllcsipkéből készült fejken­dőt hordanak még efelett. Megjelenésük vidám tarkaságát még fokozza, hogy ing­­váruk ujjára piros-sárga-kék szik­ekből készült négyszögletes szőtteseket varrnak. HARC A FÉNYKÉPEZÉS ELLEN Káprázatosan színes ruháikat vasárnap és más ünnepnapokon veszik fel. Ilyenkor óriási tömegben érkeznek idegenek meg­csodálni őket. A templomba von­ulást lesik az érdeklődők, a templom előtti utol­ az autók egész sora áll. Legtöbb látogatónál fényképezőgép. A templomba menőket akarják lefényképezni, ami azonban nem megy olyan simán. A gorálok már tudják, hogy ők érdeke­sek, nem engedik ingyen levétetni magu­kat, különösen a nők igyekeznek keresni ily módon. Aki nem fistet, az nem fényké­pezhet. Az ingyenfényképezés elől úgy menekülnek, hogy elfordítják arcukat. T Konjunktúra Megtörtént az utódállamok kialakulása és a lengyel-csehszlovák határon át a go­rálok megkezdték az új jövedelmi forrá­sok kihasználását , a csempészetet. Elő­ször petróleumot, azután lovat csempész­tek be Csehszlovákiába, innen pedig szö­vetet vittek ki illegális úton. Az árak azonban idővel kiegyenlítődtek és a kon­junktúra elmúlt, jött helyette a nehezebb munka ideje: a fakitermelés. Eleinte főleg fát fuvaroztak az olcsón becsempészett lovakkal, de a fakiterme­lő vállalat racionalizált, megépítette a függővasutat, amire a lovakat gyorsan el kelllett adni, nehogy a zabot elegyék a gazda elől, akinek kisebb lett a kenyere. A kitermelés is befejeződött és a gorálok szép földjén teljes lett a nyomorúság. ÁTALAKULÁS Hosszú éhezéssel és nélkülözéssel telt idő után a helyzet változott. A téli sportok híveinek kedvelt kirán­dulóhelye a lengyelországi Zakopne, ahová a Tátrából a gorálok föld­jén, Zdiáron ke­resztül lehet Csehszlovákiába eljutni. A keresztülhaladók pedig megállapították, hogy a nyáron zabot termő, télen hóval borított zdiari dombokon nagyszerű síte­­rep van. Megindult a fejlődés, a kocs­­már fából épült emeletes szállodák fo­gadják a látogatókat. A gorálok földjén az élet átalakul... 1938. febmbr 2

Next