BUKSZ - Budapesti Könyvszemle 6. (1994)
1994 / 1. szám - MI A PÁLYA? - Lakner Judit: Budapesti negyed: Lap a városról
104 az orosz cári kétfejű sas is). Aztán azt is, hogy a népművészet megszólal, csak előbb el kell játszani a kifordítom-befordítom játékot, s máris közöttünk él a Turulmadár. És a legenda ereje is kimutatható - érzékelhetően ez a könyv legfontosabb tanulsága. Annak igazolása, hogy a turulmítosz volt a magyar önállóság fenntartója az Árpád-korban. Mikor a mítosz ereje elgyengült, s vége lett az Árpádoknak, jöttek a gonosz idegenek. Nekik végük lett, mégis „ez az a szellem, melynek még ma is köszönhetjük létünket, mert ez őrzött meg bennünket, nem a kereszténység felvétele”. Úgy vélem, ennyi elég annak igazolására, amit az Előszó helyettben Szörényi Levente megír. Mire képes az avatatlanság, mire képes a honfiúi hevülettől vezérelt szerző, ha nem a tudományos igazság (ha van ilyen) megismerését, nem is egy inherens hipotézis megalkotását tekinti feladatának, hanem a nemzet és kétségek között tartott embertársainak megmentését! A tolla alól kikerülő munka elfogadhatatlan. Szeretném megkérni a kiadó(ka)t, aki(k) az ún. hivatalos tudományossággal vitatkozó, az ún. tudományos dogmáknak ellene mondó, új (?) eredményeket produkáló munkákat adnak ki, s láthatóan fontosnak tartják a könyvükben elmondottakat (hisz jelen esetben is három tudós[nak tartott] lektort is felkértek a kötet lektorálására), hogy vegyék magukat komolyan. Mert lehet, hogy a hivatásos tudósok nem rendelkeznek az őstudással. De rendelkeznek tudással. Tudják (ha mást esetleg nem is), milyen elemi követelményei vannak egy (ha csak a legkisebb mértékben is) tudományos igénnyel megírt dolgozatnak. Tudják, hogy nemcsak a helyesírás a fontos (ebben a kötetben a szerkesztők láthatóan nem tudták, mit kell kisbetűvel s mit nagybetűvel írni, a népneveket és madárneveket biztosan nem naggyal kell). (Mindezt már a felső tagozaton is tanítják a jó magyartanárok, bár lehet, hogy ők nem őstudással bíró magyar tanárok.) Ez a munka nem ad tudást (sem ősit, sem semmilyent). KOZMÁCS ISTVÁN BUDAPESTI NEGYED LAP A VÁROSRÓL Új lap született, a hetvenvalahányadik, ha csak a kulturális folyóiratokat vesszük. Egy gazdag svéd is elámul, hogy nekünk ennyi van. Na, de ki finanszírozza, ki írja, ki olvassa ezt a rengeteg mindent? Jelen esetben, úgy látom, a Fővárosi Önkormányzat a „nagyvonalú anyagi támogató”, főszerkesztő Gerő András, a szerkesztőbizottságban és a szerzők között rangos történészek, szociológusok, művészettörténészek, irodalmárok, és olvasó is akad talán, ha lesz rá időnk. Magyar és külföldi folyóiratoknak eddig is voltak Budapest különszámai (legutóbb Múlt és Jövő 1993/2), de most Budapestnek lett külön folyóirata. Lehet dicsérettel kezdeni, méltatni azt, ami jó, még egy nagyon kritikus lapban is. Mert egy finom folyóiratról lesz szó, ezt mutatja „kötés, címlap, tipográfia, képszerkesztés gondos megformáltsága”, „az egész megjelenés biztos jó ízlésről tanúskodik”, mert elmondható róla az, amit Fábri Anna ír Singer és Wolfner folyóiratairól, hogy már bele is csöppenjünk a kellős közepébe, írók, költők, törzshelyek című ihletett miliőfestő írásába, amely Porzó (Ágai Adolf) és Krúdy Gyula tárcái és regényrészletei után továbbkalauzolja az olvasót a Sugár út/Andrássy út hajdanvolt irodalmi-festői kávéházaiba, könyvkiadóiba és könyvesboltjaiba. Mert a téma az Andrássy út, és úgy tűnik, ez mindig így lesz, tematikus számokat fogunk kézhez kapni, a fedőlap alsó szürke sávján íródik ki a feltárandó városszegmens. Az Andrássy út mint kiemelt, első téma jelzi a szerkesztői érdeklődést a modern urbanizáció iránt, hogy újból életre keltsen „egy városi ethoszt, amely a Budapestet világvárossá tevő nemzedéket a múlt század második felében és a századelőn oly markánsan jellemezte” (Szerkesztői beköszöntő). Ez az az út, amelynek felépülésével már Budapest is rendelkezett egy olyan utcaképpel, „amelyen mintegy sűrítve észlelhetővé válik a város profilja, amely a város egészének is szimbólumává válik[...], mint Párizsban a Champs Elysées, Berlinben az Unter den Linden, Bécsben a Ring, Szentpétervárott a Nyevszkij proszpekt, megannyi belterületi útvonal, mind alkalmasak arra, vagy legalábbis részben azért épültek meg, hogy az államigazgatás, a kultúra, a tudomány, az egyház, a sajtó igényeinek megfelelő sajátos funkcióikkal az életmód és életvitel kiszolgálása mellett a városfejlődés fő vonásaira hívják fel a figyelmet”. (Vörös Károly: Építészeti modell Kelet-Európában) A folyóirat könyv alakú, jó kézbe fogni. Kéthasábos tördelésben olvashatjuk a tanulmányokat, amelyeknek tipográfiai leleménye, a vastagon szedett lapalji jegyzet és jegyzetszám, megkíméli az olvasót a szokásos visszakeresési szemgyötrelmektől, a szépirodalmi szövegeket és az interjúkat viszont egész tükörben élvezhetjük. Bizonyos komolyságot sugall ez a méret: nem kidobandó, könyvespolcra sorakoztatandó. Ha belenézünk, nem csalódunk, valóban könyvszerű valamivel van dolgunk, a megszokott folyóirat-szerkesztésnél, még a tematikus számokénál is koncepciózusabb, kötöttebb szövegépítkezéssel. Nem csupán a hasonló témával foglalkozó szerzők jónak tartott írásai kerülnek laza szálon egymás mellé, szabad lapozgatásra ösztökélve az olvasót, hanem egy feszes szerkesztői kompozíció diktál egymás utáni sorrendet. Természetesen az engedetlenségnek is megvannak az örömei, lehet a végén kezdeni Mihancsik Zsófia Mándy-interjújával, és folytatni képnézegetéssel. Jaslovszky Katalin-Tomsics Emőke a Budapesti Történeti Múzeum, a Legújabbkori Történeti Múzeum és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár fotótáraiból válogatott képösszeállításával, majd végigböngészni a Radiálstrasse és mellékutcáinak névváltozásait és a háztulajdonosok névsorát Hidvégi Violetta összeállításában, de előbb-utóbb akkor is besodródik az ember a fő áramlatba. Érdemes az elején kezdeni, mintegy lassú ejtőernyővel ráereszkedni a témára, ahogy ezt a szerkesztők elképzelték. Hanák Péter pergő és fű BUKSZ 1994