Budapest, 1973. (11. évfolyam)
1. szám január - Köves Rózsa: Dr. Kis Jenő (1886-1938)
Propper Sándor beszéde alatt elnökölt az Almásy téri gyűlésen. 1923 decemberében, a IX. választókerület gyűlésén az emigráció és a politikai bebörtönzöttek ügyéről szólt, és a szervezett munkásság nevében jelentette ki: szolidáris az internáltakkal és az emigránsokkal. A jelen volt rendőrkapitány „bűntett feldicsérése" címén fel is jelentette, de a tárgyaláson felmentették. A Szociáldemokrata Párt 1925-ben a Demokratikus Blokkal együtt vett részt a budapesti törvényhatósági választáson. A Blokk elnyerte a szavazatok 52 százalékát és így az 1925. június 17-én tartott közgyűlésen 54 szociáldemokrata törvényhatósági bizottsági tag jelent meg — köztük Kis Jenő is. Ettől kezdve nagy lelkesedéssel foglalkozott községpolitikával. Később az Országos Községpolitikai Bizottság titkára lett és részt vett A község című lap szerkesztésében. Az MSZMP megalakulása után a párton belül maradt ellenzék Stromfeld Aurél, a Tanácsköztársaság legendás hírű hadvezére köré csoportosult. Az 1925. decemberi pártkongresszuson, az ellenzék listáján Madzsar Józseffel, Mező Gyulával, Halász Alfréddel és másokkal együtt szerepelt Kis Jenő is. Az ellenzék szervezkedése nem maradt titokban, még az Új Nemzedék is beszámolt róla. Stromfeld Aurél 1927-ben meghalt. Ettől kezdve az ellenzék vezetője, legjelentősebb személyisége dr. Madzsar József, aki egyesek szerint már 1926-tól, de Stromfeld halálakor már biztosan az illegális KP tagja. A pártellenzéken belül a kommunista befolyás rendkívül ügyes, a munkásmozgalom különböző ágaival, így a bécsi Világosság-csoporttal is igen jó személyes és politikai kapcsolatokat tartó képviselője volt. Az ellenzék az ún. Stromfeld Körben tömörült; szellemét az elnevezés is kifejezésre juttatta. Az 1928. januári XXV. pártkongresszuson élesen jelentkezett a párton belüli küzdelem. Az ellenzék vezérszónoka Madzsar, aki a párt külpolitikai vonalát, az olasz fasizmus előtti behódolását, a Rothermere akció támogatását, a Népszava erőtlenségét bírálta. Kis Jenő aktív résztvevője a kongresszusnak; a párt bel- és külpolitikájának bírálata mellett egyben elhatárolta magát a kommunistáktól, leszögezve a tipikus centrista álláspontot: a proletariátus forradalmi energiáit nem szabad illúziókra pazarolni. „Igazi forradalmi szellemet" követelt, amely a proletariátust „reális" célkitűzések szolgálatába állítja. Az ellenzék határozati javaslatát Halász Alfréd terjesztette elő: ,,Miután a lelépő pártvezetőség opportunista és koncepció nélküli irányító tevékenysége nem alkalmas a közömbös és fásult munkásrétegek érdeklődésének és lelkesedésének felkeltésére, ezért a pártgyűlés — bizalmatlansága jeléül — a jelentést nem fogadja el." Aláírók: Halász Alfréd, Krón Márk, Lukács Gyula, dr. Madzsar József, Kun Zsigmond, dr. Kis Jenő, Csicsely Pál, Fürst István, Mező Gyula, Skarlák Antal, Pápai László, Kubis Gyula, Boday Antal. Az 1928-as év Kis Jenő legaktívabb időszaka. Az év nyarán a Stromfeld Kör újabb támadást készít elő a pártvezetőség ellen: kollektív munkával átfogó, az ellenzék elképzeléseit részletesen tükröző röpirat kiadását határozzák el. Miután a szociáldemokrata pártvezetőséggel szemben alapvető ellenvetésük az volt, hogy elszakadt a tömegektől, a röpiratnak „Vissza a tömegekhez!" címet adták. Nagyon valószínű, hogy ennek radikálisabb kitételei — így elsősorban a proletárdiktatúrát értékelő része — Madzsar szellemében íródtak. A röpirat kiadójaként Kis Jenő szerepelt; ez azt jelentette, hogy a büntetőjogi felelősség is őt terhelte. Madzsar ugyan, mint Halász Alfréd visszaemlékezéseiből kitűnik, javasolta, hogy inkább egy fizikai munkás vállalja a szerzőséget, mert annak bűnét enyhébb mértékkel mérik, ha arra kerül a sor, de Kis Jenő nem tágított. „Meg akarta mutatni, hogy értelmiségi létére is teljesen a mozgalomé." A röpirat vállalta a forradalmakat, mégpedig nemcsak az októberi polgári forradalmat, hanem a porletárdiktatúrát is: „Az októberi forradalom kísérlete, a demokratikus köztársaság megteremtése történelmi szükségszerűség volt, előfeltétele az ország fejlődésének és haladásának . . . Az októberi polgári forradalom az ipari és mezőgazdasági proletáriátus szociális forradalmává bővült, amelyet alig négy hónapi uralma után a román szuronyok védelme alatt eltaposott az ellenforradalom ... A magyar proletáriátusnak egy tragikus kísérlete volt, amelyet nem kell szégyellnie, nem kell megtagadnia, de tanulságait a jövő küzdelmei számára értékesítenie kell... A restaurált osztályuralom a háború és forradalmak eseményeiből csak egyet tanult meg. .. hogy a hatalmat el is lehet veszíteni. . . Uralmi eszközei a belpolitikában kendőzött diktatúra, amelynek célja a hatalom eszközeivel egységbe kovácsolni az összes társadalmi osztályokat az imperialista külpolitika és a kapitalista békerevízió szolgálatában ..." A szociáldemokrata párt feladata lenne: „ . . .harcot indítani a demokratikus köztársaságért, amely az adott történelmi helyzetben a proletariátus számára a legjobb teret adja az osztályharc továbbfolytatására a szocialista társadalomért. . . Nem vagyunk elég erősek arra, az előfeltételek sincsenek meg, hogy ezt a végcélt közvetlen cselekvéssel azonnal megvalósítsuk. De azért minden cselekedetünkben a végcélt tartsuk szem előtt ... A szociáldemokrata párt tehát . . . forradalmi párt. Mint ilyen, az elmúlt forradalmak örököse . . ." Az ellenforradalom parlamentjében és önkormányzati testületeiben a pártnak elsősorban az agitációra kell összpontosítania tevékenységét. A röpirat kifejti, hogy a pártnak a valóságban nincs egységes külpolitikai álláspontja, nem helyezkedik határozottan szembe az ellenforradalmi reakció háborús veszélyt jelentő külpolitikájával és békerevíziós törekvéseivel. Bizonyít egyes revíziós hangú Népszava írásokkal. A proletariátusnak nem a békeszerződés revíziója az érdeke, hanem a demokratikus köztársaság. Ami a polgári demokráciát illeti, az „csak lehetőséget ad a munkásosztálynak arra, hogy a politikai hatalom megszerzését a demokrácia eszközeivel megkísérelje. Ha azután az államhatalom birtokába jutott, azt a maga céljainak megfelelően átalakítva, mint eszközt, a szocialista társadalom megvalósítására fogja felhasználni..." (Feltűnő az írás és Kunfi Zsigmondnak az 1918. november 16-án, a népköztársaság kikiáltásakor elmondott beszéde közötti hasonlóság.) A röpirat miatt Kis Jenőt perbe fogták. Madzsar reálisan mérte fel a helyzetet: Kisnek nagyon súlyos árat kellett fizetnie kiállásáért. A törvényszék hírhedt Töreky-tanácsa három évi börtönre, tíz évi hivatalvesztésre és politikai jogainak ugyanennyi időre való felfüggesztésére ítélte. Egyben — hasonló perekben szokatlan módon — elrendelte azonnali letartóztatását, ötheti fogság után az ítélőtábla, ötezer pengő biztosíték ellenében, szabadlábra helyezte. A törvényszék ítéletét a tábla csökkentette; végső fokon a Kúria hathavi fogházra és három évi hivatalvesztésre ítélte, politikai jogainak ugyanennyi időre való felfüggesztésével. A tárgyalásokon Kis Jenőnek alkalma volt álláspontját kifejteni. A leírtakkal — függetlenül attól, volt-e a megfogalmazáskor a szerzők között vita — teljes mértékben azonosította magát. Ami a bolsevizmus vádját illeti, felfogását, mondta, a kommunistákétól az választja el, hogy szerinte a proletariátus céljai megvalósításában csak akkor térjen át erőszakos eszközökre, ha az uralkodó osztályok erre kényszerítik. Törekvők — és a fellebbviteli bíróságok is — súlyosbító körülménynek tekintették ügyvéd voltát. Válasza: „ . . . nekem mint ügyvédnek kötelességem az elnyomottak védelme, márpedig egy társadalmi osztály sem annyira elnyomott, mint a proletáriátus, amelynek érdekében síkra szállok." Ügye — bár a hat hónapot leülte — a Kúria ítéletével nem zárult le. Ügyvédről lévén szó, foglalkozott a dologgal a kamara választmánya is és további egy évre eltiltotta az ügyvédség gyakorlatától. Fellebbezés után a Kúria ügyvédi tanácsa döntött a fegyelmiben: saját kollégái megfosztották kenyerétől, örökre eltiltották Kis Jenőt az ügyvédi gyakorlat folytatásától. A per megindításától az ügyvédi tanács 1933 végén hozott döntéséig öt év telt el. Az aktív mozgalmi munka időszaka megtört. Bár az ellene hozott határozatot a Népszavában felháborodottan kommentálták, a párt jobboldala elégtétellel fogadta. Kis Jenő régóta akadékoskodó, kellemetlen emberük volt, most kénytelen lesz beadni a derekát. A jobboldali Propper Sándor így ír róla viszszaemlékezéseiben: „Jóhiszemű és jóakaratú ellenzéknek számított az a csoport, amelynek látható feje dr. Kis Jenő, Pajor Rudolf, Halász Alfréd és Stromfeld Aurél voltak. A jóhiszeműséget én nem akartam elvitatni tőlük, de hogy jelentékeny károkat okoztak a mozgalomnak, az is vitán felül állt." 1929-ben, amikor Garamiék hazatérésével kapcsolatban a párt vállalkozott arra, hogy engedményeket tesz a kormány revíziós politikájának, Mónus azt írta Garaminak:,... A referátumot nagyon jól fogadták. Ellene szavazott Kis Jenő és Miliók Sándor és Kisnek még két pártszervezeti híve . . ." Peyer Kis Jenőt személy szerint is gyűlölte, mert egy héttagú bizottságban — amikor már nagyon sok vád gyűlt össze ellene —, Kis és Halász Alfréd képviselték a pártellenzéket, s jegyzőkönyvben rögzítették pártvezetőhöz méltatlan magatartását. Később pedig — ez még nagyobb port kavart fel — megállapították, hogy a jegyzőkönyv meghamisítva került a pártválasztmány elé, az inkriminált részeket kihagyták belőle. (Mónus szerint erre azért volt szükség, mert az igazság felfedéséből a pártnak kára lett volna.) A belügyminisztérium nyomozói Kis Jenőt állandóan figyelték. Az 1929. augusztus 1-i tüntetés előkészítése kapcsán „baloldali szociáldemokratákként" írtak Kis Jenőről, Fürst Istvánról, Madzsar Józsefről, Torma Béláról. 1930-ban, a Békés megyei törvényhatósági választáson a szociáldemokraták hatalmas győzelmet arattak: 14 szociáldemokrata törvényhatósági bizottsági tag jutott be a megyegyűlésre, míg a kormánypárt csak négy mandátumot tudott szerezni. Az Országos Vitézi Szék a belügyminiszternek küldött jelentésében ezzel összefüggésben szólt Kis Jenő szarvasi agitációjáról. Számtalan eljárás indult ellene, különösen vidéki útjai és a földmunkások között végzett munkája miatt. A parasztok bizalma még veszélyesebbé tette a belügyminisztérium számára. Feljegyzések tucatjai tanúskodnak arról, hányszor kísérték be, vagy kellemetlenkedtek neki „tiltott gyűlés tartása" címén. Egy miskolci jelentésben olvashatjuk, hogy ott: „ . . . Reisinger készületlen, tartalmatlan, ellaposodott beszédei miatt hanyatlik a mozgalom. Ezért a vezetőség szükségét látta annak, hogy dr. Kis Jenőt hívják meg . . ." Kis Jenő részt vett a szociáldemokrata jogászok szervezetének megmozdulásaiban, ahol szociáldemokraták, centristák és kommunisták éppen úgy együttműködtek, mint a húszas évek legelejének politikai pereiben. A szervezet — a többi között — állást foglalt Kis Jenő és dr. Révész József (ismert kommunista védő) előzetes letartóztatásával szemben. 1931-ben egységesen követelte a statárium-rendelet visszavonását. Szoros kapcsolatot tartott Kis Jenő mind a bécsi, mind a franciaországi Világosság-csoporttal. Maga és társai elvi álláspontjáról, valamint a hazai eseményekről rendszeresen tájékoztatta őket. A szociáldemokrata párt XXIX. pártgyűlésén, 1933 januárjában, Madzsar kizárása után (de még a Kúriai Ügyvédi Tanács döntése előtt) Kis Jenő a párt parasztpolitikájáról szólva mondotta: a magyar forradalmak legnagyobb hibája az volt, hogy nem osztott földet. Ezért „a régi forradalmak tömlőibe a jövendő remények erjedő borát" kell önteni; a pártnak nem szabad ellenzékbe kerülnie a magyar parasztság lelkivilágával, érzéseivel és godolataival. A városi proletariátus forradalmi érzéseit a paraszt- 32