Budapest, 2009. (32. évfolyam)
10. szám október - Ongjerth Richárd: Tervezhető-e a város?
BUDAPEST Tervezhető-e a város? szöveg: Ongjerth Richárd, fotó: Sebestyén László Ha harminc évnyi várostervező és -kutatómunka után most azt állítanám, hogy nem, biztosan sokan megkérdeznék, hogy akkor mit is csináltam az elmúlt évtizedekben. Így előre kell bocsátanom, hogy a válasz nagyon közhelyes lesz: igen, de nem mindegy, hogyan. Ez a cím kérdésére a rövid felelet. A hosszabb alább következik. A város igen sok tényezô együttesébôl összetevôdô képzôdmény. Mûködésének szabályai emlékeztetnek a természeti törvényekre: a fô tendenciákból törvényszerűségeket mutató összefüggések rajzolódnak ki, és sokszor találhatók olyan tények is (mint a mutációk), amelyek ellentmondanak a „főszabálynak”, de lényegében mégsem kérdőjelezik meg annak helytállóságát. Nincs abszolút terápia A város fejlesztése az emberek nagy többsége számára a szolgáltatások magasabb szintre emelését jelenti. A „magasabb szint” jellemzôen az adott közösség aktuális értékítéletétôl függ. A választott vezetôk – politikusok – feladata és felelôssége az, hogy megismerjék és mások számára is megismerhetôvé tegyék a – mindig sokszínû, a társadalom összetételétôl, egyes csoportjainak helyzetétôl függôen sokféle, idôben és térben is változó – társadalmi igényeket, és döntéseikkel minél inkább biztosítsák az azok kielégítése érdekében szükséges beavatkozásokat, tevékenységeket, közviszonyokat. A szakértőknek eszközökkel – tudással – kell rendelkezniük e döntések elôkészítéséhez és valóra váltásához. Tudniuk kell, hogy milyen jelenségek mögött milyen okok húzódhatnak meg, hogyan ismerhetők meg a különféle társadalmi igények, és azt is, hogy milyen igények kielégítésére, milyen problémák megoldására milyen eljárások, beavatkozások alkalmazhatók, melyik milyen előnyökkel, hátrányokkal jár. Tudható persze, hogy ez – a stratégiai tervezés logikájára igencsak emlékeztető – eljárás nem tökéletes, a diagnózis nem mindig sikeres, és az eszközeink is korlátozottak, ráadásul kockázataik és mellékhatásaik is vannak. Nincsenek mindenre alkalmas, illetve egyedül üdvözítő megoldások. Az egyes módszerek, terápiák megítélése, illetve sikeressége az orvoslásban is erősen függ a beteg hozzáállásától, de az orvos szakmai felkészültségétôl, elkötelezettségétôl, személyes képességeitôl is. Egy betegségnél a sebész gyakran műtétet, a belgyógyász pedig gyógyszeres kezelést javasol, hozzátéve, hogy ha az elsôként javasolt módszer nem válik be, majd mást kell kipróbálni. Nem csodálkozhatunk ezért azon, ha egy adott problémára a közlekedéstervezô útépítést, a tájtervezô pedig a forgalom kitiltását javasolja megoldásként, és az eredményt valószínűleg többféle eszköz együttes alkalmazása hozza meg. Tudnunk kell, hogy más szemlélettel, más eszköztár birtokában más megoldás születik, de valószínűleg mindegyiknek vannak kisebb, vagy nagyobb „kockázatai és mellékhatásai”, éppen ezek ismeretében állíthatjuk össze a megfelelő beavatkozási sort, a „terápiát”. A város fejlődése, annak tervezése már csak ezért sem lehet ötletparádé, sem egyé- Közelebb jutunk hozzá? 2 2009 október