Budapest, 2010. (33. évfolyam)

4. szám április - Vargha Mihály (1952-2010)

forrás: építészfórum Vargha Mihály (1952−2010) Fővárosi születésű vagyok, de igazán csak akkor lettem budapesti polgár, amikor pár éves agglomerációs élet után Piliscsabáról visszaköltöztem, és azóta autót sem haszná­lok. Az építészet számom­ra örök szerelem és hivatás egyszerre, bár arról még az egyetem befejezése előtt lemondtam, hogy önálló tervező legyek. Ám így is mindig a szakma közelében maradtam, hol mint színháztech­nikai szaktervező – például olyan rendkívüli terv részeseként, mint Bán Ferenc nem meg­épített Erzsébet téri Nemzeti Színháza –, hol mint újságszerkesztő, régebben nyomtatott lapoknál (Színháztechnikai Fórum, Magyar Építőművészet, Építész Közlöny), legújabban pedig főképp az interneten (epiteszforum.hu). Így azután lassan építészet-kritikussá kezdek vedleni, amihez igazán remek médium – több mással együtt – a Budapest folyóirat. Mindemellett – többek között az internet által táguló határoknak köszönhetően – egyre in­kább drukkolok a „vidéki” Magyarországnak, minden nagyvárosnak, de az összes kisebb településnek is, hogy önmagukat megtalálva, kiteljesítve múljanak el komplexusaik a fővá­rossal szemben. S ha még ezen túlmenően az építészet, az architektúra is eljutna oda, hogy akár régi felújításában, akár új építés­ében az igazi érték megteremtése-őrzése kerülne előtérbe, az igencsak elégedetté tudna tenni e frissen Európához csatlakozott országban-régióban. A BUDAPEST honlapján torzsasztal@googlegroups.com Barátaim, Törzsasztal! Délután kaptam a hírt, hogy tegnap este Misi összeesett az utcán, és meghalt. A részleteket nem ismerem, nem is akarom tudni. Gondoljatok Rá, ahogy én is teszem, nagyon hiányzik. A jóbarát, a szer­zőtárs, asztalunk örökös tagja, ügyeinkben kedves és készséges segítőnk. Többet nem tudok mondani, írni se. BP Ez a váratlan hír megdöbbentett. Emlékezzünk róla most, és a következő Törzsasztalon is. Emberek voltunk mindahányan . S az évek szálltak mint a percek / Véred kiontott har­matával / Irgalmazz nekünk Jézus herceg! Kolundzsija Gábor A szavak ócskaságának tudatában írom, mert talán többet érnek ilyenkor, mint a magányos némaság: a legutóbbi törzsasztalkor nem fér­tem épp a székemhez, és kértem, adja oda a bőröndömet. Magatok elé tudjátok képzelni, készséges igen, mosoly, mozdulat. Nekem ez lesz róla az utolsó képem. Zeke Gyula Nagyon messziről (Hangzhou-ból) gondolok rá, de mintha tegnap lett volna, hogy szó sze­rint egymásba futottunk a Falk Miksa utca és Kossuth tér sarkán, Misinél nagy köteg valami volt, és szokás szerint nagyon sietett valahova... Már akkor is sajnáltam, hogy néhány felületes szót tudtunk csak váltani. Most meg már... Nem tartoztunk egymás legjobb barátai közé, de amennyire ismertem, elég volt ah­hoz, hogy a legjobb emberek közé könyvel­tem el magamban. Most fog csak igazán hiá­nyozni. Tosics Iván Beszéltem Kálmán Ernővel, kértem, hogy a MÉK és a MÉSZ tekintse „saját halottjának”, és intézkedjenek, amit csak tudnak. Megígérte. Borzasztó. Apám mindig mondta, mikor jött a tél vége, hogy ilyenkor szoktak elmenni az emberek... Ő is március második hetében halt meg. Emlékezünk rá, míg nem csatlako­zunk a törzsasztalhoz odaát... Ráday Mihály Bennem is a ma egy heti kép él. Asztalsar­kon, de közel hozzá ültem, azt a mozdulatot is láttam. Az este folyamán sokszor néztem, milyen jóízűen falatozik, jó lett volna beszélni vele, de nem akartam megzavarni. Most hülye tehetetlenséggel keresem a neten a nyomait. Képeket és sok-sok dorgáló, kritikus szavát találtam meg hirtelen, okosan és szellemesen bírált. Volt és lenne mit. Barátaim, ne tegyé­tek! Lakatos Mária Őszinte részvétem többes szám első személy­re vált. HJB 2 BUDAPEST 2010 április

Next