Magy. kir. állami felsőbb leányiskola és leánygimnázium, Budapest, 1893
vános írói szereplése is. Itt írta 1842-ben első, pályázatra szánt művét, melynek ez volt a czíme: „Zsidó fia“. A darabot a pályázat miatt idegen kézzel kellett leíratnia; — ezt a szolgálatot kebelbarátja, Petőfi Sándor tette meg neki, amiben szép nyomait fedezhetjük fel a két jó barát egymás iránt való igaz szeretetének. A dolog úgy történt, hogy Petőfi, szüleinek elszegényedése miatt, de még saját lelke vágyaitól is ösztönöztetve ismét abbahagyta a tanulást és újra felcsapott vándorszínésznek. Nyomorúságos sorsa Kecskemétre vezette, ahol a két jó barát ismét fellelte egymást. Jókai látta Petőfi szánalmas állapotát, de nem segíthetett rajta, mert Petőfi még legnagyobb nyomorában is önérzetesebb és büszkébb volt, semhogy könyöradományt még legjobb barátjától is elfogadott volna. Jókai tehát úgy akart segíteni rajta, hogy felkérte pályaművének letisztázására, remélvén, hogy szolgálatáért csak elfogad valami viszonszolgálatot. De csalódott: Petőfi ugyan leírta az ő szép gömbölyded betűs írásával, s talán a műnek is javára vált a gondos, jól olvasható szép és tiszta írás, mert ez már magában is mindig ajánló, — de a Jókaitól felajánlott díjat nem fogadta el. — Hálája fejében aztán Jókai lefestette Petőfit — vidaszin, sárga gombos színpadi frakkban. Ebből még azt is megértjük, hogy ekkor már Jókai igen ügyes festő is volt. A „Zsidó fiú“ nem nyerte meg a jutalmat, ezt elvitte előle későbbi jó barátja és a magyar drámairodalomnak a maga idejében nagy reményeket ébresztő munkása, Obernyik Károly „Főúr és pór“ czímű drámájával; — de megdicsérték az ő művét is, sőt ama kor első kritikus tekintélyei: Bajza József és Vörösmarty Mihály még a jutalmat is neki ítélték oda, amire Jókai büszkébb volt, mint ha a kitűzött díjat ezek ellenére neki ítélték volna. E műve csak most a napokban jelent meg drámai formájában, de tartalmát már rég feldolgozta a költő novellában e czím alatt, „Fortunatus Imre“. Jogi tanulmányait befejezvén, joggyakorló lett, majd pedig letette az ügyvédi vizsgálatot, s egy pert is vitt, melyet meg is nyert. De ez volt első és utolsó szereplése e téren, mert nem tudván ellenállani régi szenvedélyének, végleg elhatározta, hogy életét az irodalomnak fogja szentelni. Pedig ez nagy szó volt abban a korban még, majdnem egyértelmű az örökös küzdelemmel járó vértanúsággal, mert amit az írók díjazás fejében kaptak, az csak annyi volt, amire a magyar azt szokta mondani, hogy élni kevés, halni sok. Előtte volt a magyar irodalom egész múltja, előtte volt