Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1885
Magyar
A gyermekek testi nevelése, különös tekintettel a leányok tornázására Az ember testből és lélekből áll. Gyönge, erőtelen mind a kettő az újszülöttnél, s oly lassan fejlődnek, mint talán egyetlen földi teremtménynél sem. Mily nagy a szülők öröme, midőn a csecsemő már kezdi fejét emelgetni, föl akar ülni, majd talpra áll, mi azonban csak sok meghiúsult kísérlet után sikerül. És még fokozottabb az öröm az első „mama“ szó hallatára. Azonban az idő gyorsan telik, a gyermek betölti hatodik évét, egy új korszak kezdődik reá nézve: a tanulás korszaka, a lélek fejlesztése és kiképzése. (Sajnos, hogy sok szülő hiúságból nem is várja be ezen — a törvény által is meghatározott kort, hanem már öt éves korában megkezdik a gyermek taníttatását, ami 100 eset közül 09-ben a gyermeknek kimondhatatlan kárára van.) Szegény fővárosi gyermekek különösen ti, leányok! Szintén látom a csodálkozás kifejezését a szülők arczán, midőn ezen felkiáltást olvassák. — Hogy mondhat ilyesmit tanító? Kinek hivatása, foglalkozása a gyermekek tanítása. Nem azért sajnálom én a fővárosi gyermekeket, mégpedig különösen a leányokat, hogy a betöltött hatodik évvel a tanulást meg kell kezdeniük és folytatólag szellemi tehetségeiket, lelküket ki kell képezniük , hanem sajnálom őket azért, mert a legtöbb szülő a gyermekeket a rendes iskolai tanításon kívül és az ezzel járó házi feladatok elkészítése mellett, otthon, külön tantárgyakkal, milyenek a zongorázás, franczia nyelv, rajz, szépírás és a divatozó házi nevelő óráival annyira túlhalmozza, hogy a nappaliak — úgyszólván — összes óráit a lélek fejlesztésére fordítják, s így megfeledkeznek arról, hogy a gyermeknek nem csak lelke, de egyszersmind teste is van, mely utóbbit szintén fejleszteni kell, ha azt akarjuk, hogy a szép összhang test és lélek között meg ne zavartassák. 1*