Budapesti Hiradó, 1845. január-június (107-206. szám)
1845-03-04 / 141. szám
táshoz szükséges teendők foglalák el. A megye — és igen okosan — a történni szokott botrányok kikerülése tekintetéből úgy akar intézkedni, hogy botrány ne is követtethessék el. Mondják, hogy lisztújításunk valódi tiszt-tisztogatás leend. Ki hivatalkodni nem tud, mert hivatalkodni nem tanult, annak hivatalát vegye át más. Mások mondják, miszerint sok derék férfia lévén e megyének, sok lelkes értelmes tisztet lehetne választani, ’s úgy is kellene, ’s főleg, ha kivihető volna, hogy ne bornál, hanem vizvilágnál, ’s nemcsak nemesekből, hanem az uj törvény szerint jó, értelmes ’s nemeslelkü nemtelenekből is történjék a tiszttisztogatás, mert hejd restauratiókor néha a tömérdek bor úgy hat szem és lélekre hogy az illető választóknak meg tetszik alázatosan vakulni a választandók borára, úgy, hogy őket, ’s főleg lelki tulajdonukat sem nem láthatják , sem nem ismerhetik. A sötét szemek világos homályánál néha sötét emberkék választatnak hivatalokra, mert a választók azt éljenezik be a tisztiszékbe, kinek korától eláztak, ’s három évig szenved a szép hivatal, ’s a hivatal mellett más sokan. — Nálunk bizonyos hősök két férfiú ellen szörnyen epéskednek. E férfiak egyikére azért, mert imádkozik; hát már imádkozni sem szabad? szépen vagyunk; a másikra, mert bizony lelkesen tanít, ’s nekik tudományra nincs szükségök, hála istennek! Az egyik érttök imádkozik ’s imádkoztat, a másik érettek tanít, de ők sem azt, sem ezt érteni nem akarják, ’s munkájokért derekasan rágalmazzák *3- Kérem e közlésem el ne maradjon, mint az eddigiek, mert nálunk szinte neheztelnek, ha Vasból semmit nem olvashatnak; hanem kérem, mert vannak, kik Z re haragusznak, ’s nem is szeretném, ha megtudnák, ki vagyok, hogy tehát titokban maradjak, kérem a Z.t cseréljük föl, nekem mindegy, én lehetek Y. Hírlapi szemle. Pesti Hírlap (429.sz. Örökösödési jog. III.) E czikkben Sz. a demokratás elv szerint a szabad végrendelkezést követeli és sürgeti új alkotmányában, mi az egyéni akaratnak legmagasabb manifestatiója ’s mellytöl igen üdvös eredményeket vár; hogy pedig ezt neki annál inkább elhigyje az olvasó, egy kis kirándulást tesz a demokraták Eldorádójába, Északamerikába ’s tudománya delejtűjének segedelmével átkelvén a tengeren, onnét hoz vedveket, mellyek szerint a végrendeleti szabad intézkedés egy kissé mégis korlátoltnak mondatik, minthogy az assemblée Constituante szerint a szabadon rendelkezhető atya vagyonának csak egy tizedéről rendelkezhetik szabadon, 9/1ő részét pedig gyermekeinek hagyhatja. Nálunk a szerzeményekre nézve szabadabb a rendelkezés, hanem ha az Assemblée Constituante törvényeit nem követjük, akkor a tulajdon megszűnik tulajdon lenni. Ezen épületes tant jól jegyezzék meg aristocratáink, mert reméljük, hogy utóbb is kiviláglandik, hogy a végtelen szabadsággal kínálkozó democratiák , mégsem olly igen szabadok , mint némelly amerikaiak elhitetni szeretnék. A korlátolt korlátlan rendelkezés védelmére és igénylésére fölhozott erősítvényeken kitetszik, hogy tengerfuliak. Sz. tovább az elsőszülöttség kedvéért a többi testvérek kizártával tovább a leányág kirekesztésével tett végrendeleteket megszüntetendőknek véli, ezen már az idő, mint a tapasztalás bizonyítja, némi módosításokat tett, és kétségtelenül még ezentúl is fog lenni. Mi az örökségbeli kitagadásokat illeti, ezek olly ritkák voltak, hogy példakép is alig lehet ilyeket fölidézni, ’s ha történtek, mély gyökerű okai lehettek; igaza van azonban szerzőnek, hogy az atyának gyermekeit nem kell a status terhéül hagyni,ha jövöjök felöl biztosíthatja azokat.—Ugyan a számban „Védegylet és ellenes“ czim alatt Szokolay István védnökkint hallatja szavát, elmond ollyanokat, mik már elmondattak, és megfeledkezik arról, hogy más az egyének viszonya elszigetelve, más a társaságban, ’s igy álla Ezt épen ne csodálja az olvasó, mert volt épen e hősöknek városunkban egy kedvelt szónokuk, annyira kedvelt, hogy majd imádták, mig hozzájok alkalmazkodék ; képmását szobáikban legnagyobb tiszteletben tartották ; hja de jött idő, a szónoknak igazzá kelle változnia, nem tömjéntek nekik, ’s mi történt? megutálták, megvetették őt, képéből fidibust remekeltek, sőt képét megégették szörnyű káromlások között. — Y. dolog a nemzetekkel is, az elszigetelt egyén véghez vihet tetteket, mellyek ellenzékre nem találandnak, a társaságban ellenben ugyanazon tettek érzékenyen fognak visszatoroltatni, ’s hogy ez ne történjék, kölcsönös egyetértés segíthet egyedül; annyi bizonyos, sem a politikában, sem a nemzeti gazdálkodásban a rögtönzések nem szültek ’s nem szülnek jót. %*' KÜLFÖLDI IRODALOM. L’Histoire de dix ans 1830—1840. Par M. Louis Blanc. Ez egyike azon könyveknek, mellyek a történeti irodalom kedvelőinél legnagyobb érdeket gerjesztettek. Mutatja ezt az is, hogy rövid idő alatt három kiadást ért,minek részint a tárgy érdekessége, részint a szerző nagy talentoma okai. Mert ezen tiz év Európa minden nemzetére fontos volt. A párisi háromnapi forradalom zajára egész Europa megrendült ’s a népek mozgalmai vulkánszerűekké fajultak. Ezem forradalom, Lengyelhon felkelése, Antwerpia ostroma, lyoni, grenoblei forradalom, a számtalan öszszeesküvés Parisban ’s egész Francziaországban, epemirigy, a kalandos Berry herczegné, Algír meghódítása, Saintsimonismus, Republikanismus, fényes tárgyak, mellyek felfogásában, ’s leírásában jó történetiró kitüntetheti lángeszét, és L. Blanc ezeket remek ecsettel festi. Nemzetek életébe vágó eseményeket ad elő felséges stylben. Előadása komoly, szabatos, sebes, részletteljes, anélkül, hogy a classikus ízlés határain túllépne. A szerző republicanus ugyan, ’s republicanusi rokonszenveit nem tagadja, de mégis pártja hibáit megvallja. Nem egészen részrehajlatlan ugyan, de erős meggyőződésű ember ellenpártja embereit Vesztaszüzeknek nem is tekintheti. A szerző ismerős volt, társalgóit legitimistákkal, bonapartistákkal, a republicanusok fejeivel, ezért a pártok szenvedélyeit, terveit, óhajtásait, a mozgalmak rejtett rugóit, a vezérszemélyek jellemeit senki jobban nem ismeri. Ezért képes olly eleven vonásokkal rajzolni Louis Philippe, La Fayette, Lafitte, Casimir Perrier, Guizot, Thiers, Odillon Barrot, Carrel életét. Előadása episodokkal, anecdotákkal, érdekes észrevételekkel van fűszerezve. Könyve elején rövid vázlatát terjeszti élénkbe a pártok törekvéseinek a Bourbonok viszszaiktatásától az 1830-i forradalom kitöréséig. Megmutatja, hogy a restauratió a polgárság (bourgeoisie) műve volt. Napóleon megbukott, mert a polgárság ellene fordult. Francziaországot mint tábort, a francziákat mint katonákat tekinté. Holott a polgárságban kereskedői szellem ébredett. De nem azon nagykereskedői szellem, mint a mély politikai belátása, a világ ügyeit átpillantó, egyes érdekeit a honéival kibékítni, öszszefonni tudó, a világon rörrel és karddal uralkodó angol népé, hanem azon kisszerű kalmárszellem, minővel az orránál tovább nem látó épider bir, ki roszul kiszámolt önzésének rabja egyes érdekébe mint gubó selyemtakarójába burkolja magát ’s a világon más érdeket ismerni nem akar. Ezen osztály hideg önzése volt, L. Blanc szerint, a Francziaországot sújtott minden csapásnak oka. Felmutatja , hogy nem bírnak a magasb osztályok finomságával, nemes becsvágyával és az alsóbb osztályok hősi, költészi elemeivel. Aztán megnyitja az 1830—1840 történet drámáját. Előadja a párisi nép hősi vitézségét a júliusi napokban, ’s a polgári háború némelly megillető episodját. Használta pedig nemcsak a hírlapokat, röpiratokat, hanem a szereplő személyek olly okleveleket is közlenek vele, mellyek nyilvánosságra nem jutottak. Ezért olly gazdag tartalmú e munka. Növeli érdekét az is, hogy a cselekvő személyek , nem mint Homer, vagy Plutarch hősei az ókor ködfátyolain keresztül tűnnek fel, hanem nagyrészint élnek, vagy nemrég hunytak el. Magunk, ha szemtanúi nem valánk is az eseményeknek, de a csatázó erők moraja hozzánk is elzúgott. Aztán előadja a lyoni zendülést, a republicánusok oktalanságát, kikegyesség, terv, czél nélkül zajdultak fel, eláraszták Lyon utczáit vérrel ,s nem víttak mást ki, csak hogy elleneik még hatalmasbakká lettek. De veszélyesbek valának a párisi forrongások, hol egyszer a győzelem istennője is kétkedik, kinek nyújtsa a diaimádandó jóság, melly abban egy mennysugárát lövelte fel, bámulatra ’s csudálatra ne ragadná. — Igen, Ginára anyjának e nyilatkozata jótéve hatással volt. Úgy tetszett neki, mintha anyja e pillanatban kezdene teljes nyíltsággal hozzá szólni. — De még más oka is volt ennek örülni: Gina a derék hollandit becsülte, ’s anyját szoros viszonyban ezen férfiúval, más szempontból kezdé tekinteni; úgy tetszett ezen okos, jókor ért, de lelkében egyszerű teremtésnek, mintha illy viszonyban, mindazon ábrándos különködései anyjának lehámlanának jelleméről, é s ő úgyszólván visszalépne a szokásos életbe. Még egy eszme villanta át szélgyorsasággal elméjét, min nem lehet csudálkoznunk. — Gina azt hitte, hogy Van Olifantnak roppant vagyona, mellyhez így Mária becsületes és természetes uton jut, nélkülözhetővé teendi ama roszul szaporodott kincshalmazt, melly mióta világos tudomása volt arról, mikép gyűlt, mint terhes átoktelt felhő nehezkedett fölötte. — Mindez, mikép erélyes és könnyű fölfoghatásu elméknél történni szokott, gyorsan váltakozott ifjú elméjében, azután olly derült arczczal, minőt anyja rég nem látott gyermekén, kiáltott fel: mit mondanék? — Szerencsét kívánnék neked és nekem a választásra. Máriát a nyilatkozás élénksége meglepte ,’s nem merjük állítani, mikép világos fogalma lett volna Gina indokairól. Azonban leánya ezen vidám, a valóság szikét kétségtelenül magán viselő nyilatkozása rá is fóltévőleg hatott. — Mondtuk, mikép Van Olifant Máriának tökéletesen hatalmában volt, ’s mi bírhatta e nőt, ki mindig önállásról szólt, arra, hogy némi függésbe tegye magát mástól, kit egyátaljában nem szeretett, az talán később fog kiviláglani. Mindenesetre itt eleget közlöltünk e két sajátságos hölgy beszélgetéséből, hogy előkészítésül szolgálhasson azokra, mik e rettenetes drámában még előjöhetnének. dal babérját, és úgy látszik, mintha a jakobini veressapkát akarta volna borostyánynyal koszorúzni. De egyszerre elfordult tölök , ’s ők legyezettek. Mély nehezteléssel telik el az ember belseje, olvasván a republicanusok vakságát, kik csak azért ragadtak fegyvert, hogy vért ontsanak, ’s vakbuzgó bátorságukat fitogtassák. Olly kebellázilók voltak a merények is a király életére, mert az orgyilkostól undorral fordul el az emberi természet. Ha az egész könyvet átolvasván meggondoljuk, mennyi veszélyes elem forrong a franczia nemzetben, fájdalmasan kell feljajdulnunk, hogy ámbár a francziák több mint félszázados küzdelmeikben a kormány minden alakját megkísértek, ámbár Lajos Fülöp a béke Napóleonja a béke malasztit árasztá az országra, mégis e látszatosan sima felszín alatt, annyi veszélyes szenvedélyek izzanak, ezen annyi tüzes lávát kiözönlött vulkán belseje még ki nem hűlt, tölcsére be nem zárkózott , a pártok az egyensúlyt egymás közt fel nem találták. — Úgy szinte ha a könyv irányát tekintjük, kárhozatosnak kell azt bélyegeznünk, mert szerző a vészharang kötelét kezéből soha ki nem ereszti, ’s hol csak lehet a békétlen szenvedélyeket fellázítja, az elszunnyadtakat felriasztja. Kárhozatos azért is, mert tollát méregbe márja, és nem hogy sociális eszméket hintene el, nem hogy renddel párosult szabadság apostola volna, hanem fegyveres felkelések magasztalója. Mintha az emberiség czélja nem volna más, mint minden évben fegyvert fogni, néhány napig az utczák kövezetét vérrel pirosítani, aztán egy évig pihenni, hogy új erővel ismételhesse a júliusi napokat. — Egyébként érett ítéletynek e könyv olvasása igen ajánlható, mert ezen árnyékoldalai mellett fényes előnyökkel is bír. — mert ahoz, hogy boldogok legyünk kibékülés kell önmagunkkal. Maria egy halk sóhajt fojtott le keblébe. — Minden kétségen kívül gyermekem, szólt, nyugodtabb leszek, ez természetes, de nem tudod még ezt egészen, azért egy kérdést előre, é s most minden tartózkodás nélkül. Ha Van Olifant megkérne, visszautasítnád-e ? Gina különös kifejezéssel emelte gyönyörű kék szemeit anyjára. E pillanatban a két arca tökéletesen hasonlított egymáshoz, de a kifejezés éles különbsége mutató , mikép a valódi különbséget mégis a lélek kiáradása eszközli leginkább, így látva a két elragadó teremtést, egyiknek szivedet adnád , másik ellen pisztolyt ragadnál védelmedre. Ugyanazon kék szemekből egy csörgőkigyó tekintett ki, ’s egy ártatlan gerle első röptében. — Gina föltette magában e kínos nyilatkozatok közben, épen azért hogy egészen tisztán lásson, mindent kimondani, mit gondol, mennyiben az öt anyjának valódi szándékával megismertetheti. — Azért szelíd tapsolylyal szólt: Igen anyám, elhatározottan visszautasítanám! — Először Van Olifantot igen idősnek tartom arra , hogy velem meg lehessen szerelem nélkül elégedve , ’s ő engemet nem szeret. Nem szeret? mond Mária, szemeit újra azon éles tekintettel nyugtatván Ginán, mellyet csak a hosszas szokás tett eltűrhetővé, én az ellenkezőt hiszem, ’s ezt gyakorisága bizonyitja. — Ö téged szeret anyám! felelt Gina komolyan ’s egy nemes, nyílt, de kérdő tekintetet vetvén anyjára , melly bizonyitá mikép Gina jókor megtanult a szivekben olvasni. Mária e tekintetet ki nem állhatta , szemeit függesztette munkájára, ’s igy kezde: mit mondanál tehát, ha ez igaz, ha engemet kérne meg? Gina arczán szelid mosoly vonult el. Valóban ki e nemes teremtésnek most lelkében olvashatott volna, lehetlen hogy azon imádandó jóság, melly abban egy mennysugárát lövelte fel, bámulatra és csudálatra ne ragadná. — Igen, Ginára anyjának e nyilatkozata jótéve hatással volt. Úgy tetszett neki, mintha anyja e pillanatban kezdene teljes nyíltsággal hozzá szólni. — De még más oka is volt ennek örülni: Gina a derék hollandit becsülte, ’s anyját szoros viszonyban ezen férfiúval, más szempontból kezdé tekinteni; úgy tetszett ezen okos, jókor ért, de lelkében egyszerű teremtésnek, mintha illy viszonyban, mindazon ábrándos különködései anyjának lehámlanának jelleméről,s ő úgyszólván visszalépne a szokásos életbe. Még egy eszme villanta át szélgyorsasággal elméjét, min nem lehet csudálkoznunk. — Gina azt hitte, hogy Van Olifantnak roppant vagyona, mellyhez igy Mária becsületes és természetes utón jut, nélkülözhetővé teendi ama roszul szaporodott kincshalmazt, melly mióta világos tudomása volt arról, mikép gyűlt, mint terhes átoktelt felhő nehezkedett fölötte. — Mindez, mikép erélyes ’s könnyű fölfoghatású elméknél történni szokott, gyorsan váltakozott ifjú elméjében, azután olly derült arcczal, minőt anyja rég nem látott gyermekén, kiáltott fel: mit mondanék? — Szerencsét kívánnék neked és nekem a választásra. Máriát a nyilatkozás élénksége meglepte ,’s nem merjük állítani, mikép világos fogalma lett volna Gina indokairól. Azonban leánya ezen vidám, a valóság szikét kétségtelenül magán viselő nyilatkozása rá is fóltévőleg hatott. — Mondtuk, mikép Van Olifant Máriának tökéletesen hatalmában volt, ’s mi bírhatta e nőt, ki mindig önállásról szólt, arra, hogy némi függésbe tegye magát mástól, kit egyátaljában nem szeretett, az talán később fog kiviláglani. Mindenesetre itt eleget közlöltünk e két sajátságos hölgy beszélgetéséből, hogy előkészítésül szolgálhasson azokra, mik a rettenetes drámában még előjöhetnének. ------------ KILFÖLD, FRANCZIAORSZÁG. (Az újabb cabinetkérdés.) Imitt adjuk a követkamra febr. 20i mai ülésének, mennyire térünk engedi, részleteit. Febr. 20. a titkos kiadások iránti törv.jav. lévén napirenden, Garnier Pagés úrszót emel ugyane napirend felett é s kéri a kamarát, venné előbb Lherbette úr már több ízben elhalasztott interpellatioját két statustisztnek mindjárt a felírási szavazat után történt hivatalvesztéséről elő. Nem szólván senki ellene , az elnök Lherbette úrnak adja a szót. Ez nem annyira magát a kormány e lépését, mint azt, hogy épen ama szavazás után történt, korholá. Saint Priest gróf kopenhágai követ letétele némileg megfogható ugyan előtte, jól tudván, milly veszedelmes olly ügyviselő, kire a kormány nem támaszkodhatik; de Drouin úr (a kereskedési hivatal elnöke) elbocsátása világos jele annak, mikép a ministérium nem tesz különbséget politikai és igazgatási hivatal közt. A tény világossá teszi a ministérium megvesztegetési rendszerét, mert ha a roszul szavazókat bünteti, semmi sem természetes, mint hogy a jól szavazókat nem hagyja jutalom nélkül; ez a hivataloskodó követeket kínos helyzetbe ejti, és tehát a megférhetlenség (incompatibilité) iránti törvényt szükségessé teszi. Volt nekünk már két ízben megvesztegetést űző kormányunk: a régensség és a directorium; ezek megbélyegezvék a történetben , önök egy harmadik megbélyegzendő kormányt nyújtanának a történetnek. Guizot úr erre felelvén úgy véli, a kormány egynél többször bizonyíta be, hogy a szavazat függetlenségét tiszteli. Mellékes kérdésekben igen gyakran szavaztak hivatalnokok a kormány ellen. Azonban e függetlenségnek nem szabad korlátlannak lenni, ugyanis nem tűrheti azt a kormány, hogy olly tisztviselők , kik politikájának közvetlen műszerei, e politika főkérdéseiben vele egyet ne értsenek; anarchia mindig nagy rész. Az előfordult esetekben csak jogával, és a közjó kedvéért élt a kormány. Hogy az egyet nemértés esetében kormány és képviselő elváljanak, mindkettejök méltósága megkívánja (Helyes). Drouin de Lhuysur megvallja, hogy Guizot úr kíméletes volt beszédében személye iránt. Nem bocsátkozik a minister épen vallott elveinek megcáfolásába. Egyébiránt vélekedésmódja már kineveztetésekor is tudva volt a minister előtt, ki egyedül bírta szónokot arra, hogy mint jelölt lépjen fel az 1842-i választásnál, ’s véleménykülönbsége miatt a szavazás függetlenségével nyugtató. Most midőn választóinak adott szavát megszegni nem akaró, letétetik. Egy másik alkalommal szinte balul szavazott olly kérdésben, mellyet a ministerium cabinetkérdéssé emelt. Ekkor Salvandy úr is, kit a ministerium politikájára azóta tökéletesen megnyert, vétkes társa volt. Sőt egy magasabb példát is idézett, t. i. magát Guizot urat, ki angol követségéről viszszatérvén, legnagyobb példáját adá a képviselői függetlenségnek azáltal, hogy mint minister azon politika ellen küszködött, mellynek azelőtt műszere vala. Egyébiránt tagadja szónok, hogy a külügyi ministeriumbani működése politikai jellemmel biit legyen. Örvend azonban, ha kegyelemvesztése győző okot nyujtana a megférhetlenség iránti törvény behozatalára. — Guizot úr mellőzendőnek véli a személyes kérdést; csak azt jegyzi meg, midőn ő a marteli ministerium ellen küzdött, ez már nem létezett többé. Ismétli, a státushivatalt viselő követek részletes kérdéseknél élhetnek független szavazatukkal; ám ha a legfőbb kérdésekben ’s nyíltan hasonlanak meg a kormánynyal, ez többé bizalmát bennük nem helyezheti ’s őket kényszeritnie kell, válaszszanak kormány vagy ellenzék közt. Stérdé Droun urat,nem illyen volt-e az ő állása a cabinettel szemközt, nem vált-e ő több fontos alkalomkor nyiltan el a minstériumtól. A cabinet négy évig tűrte ellenkezését, meghaladván azonban a mértéket, jogával kellett élnie. Meglehet, az Hiedelem úgy hozta volna magával, hogy Drouin ur leköszönjön, mit ő azonban méltóságával megegyeztetni nem tudván, a ministeriumnak saját méltóságáról kellett gondoskodnia. (Helyeslés középen) Salvandy ur példája a jelen esethez nem illik. Midőn egy év előtt az ő nézete a cabinetétől eltért, szükségesnek vélte a leköszönést. Ez alkalmi ellenzése azonban csak a külső formát illető, nem pedig politikánk lényegét (gúnyos 149