Budapesti Hiradó, 1845. január-június (107-206. szám)

1845-01-28 / 121. szám

Ezen lapok minden héten négyszer, n. m­. kedden, csütör­tökön, pént. és vasárn.Jelennek meg. Előfizetési ár félévre Buda­pesten házhoz-hordással 5 ft., borítékban (1 ft., postán bo­rítékban 6 ft. ez. p. A hirdetmé­nyek minden apróbetű­s hasáb­­soráért 5 (öt) ez. kr. fizettetik. Kedden 121. Januar 28. 1845. BUDAPESTI HÍRADÓ. Teljes számú példányokkal még szolgálhatunk. Előfizethetni neignon a kiadóhivatalban, gránátos­ utczai Claudy-házban 466 ik szára alatt, és minden császári királyi postahivatalnál. — Az ausztriai birodalomba s külföldre menendő példányok, csak a bécsi császári posta­­hivatalnál rendeltethetnek meg. TARTALOM. Magyarország és Erdély. Nyugal­­mazás. A múltakból levonható némi tanulságok. Nyílt levél gróf Des­­sewffy Emilhez. Megyék : Közgyűlés Bácsban. A Zágrábmegyei tisztválasztás elhalasztatik. K­ö­­­fö­l­d. Nagybritannia. Spanyolor­szág. Portugália. Francziaország. Egyesületi közlés : Budapesti jó­tékony nőegyesü­let. Hivatalos és magánhirdetések. T­á­r­c­z­a. Akarat és Hajlam. Regény b. Jósika Miklóstól. .. A bűn tanyái. (Vége.) H­­GI iYORS*Ír. és eid­eev. Ö cs. az. kir. Fölsége D­é­v­i­c­s József veszprémi k sóbesze­dőt testi gyöngesége miatt ideiglen nyugalomba helyezni méltóztatott.­­ (Ámultakból le­vonhat­ó némi tanúságok.) Már majdnem minden megyében béfejeztettek a követjelentő gyűlések, mellyeket mi inkább követszámoltatónak óhajtanánk. Szándékosan engedünk azok leírásának olly sok helyet e lapokban, meglévén győződve , hogy sokkal hasz­­nosabban cselekszünk, ha módot szolgáltatunk a dolgok va­lódi fekvésének kiismerésére, mintha csak azon bókokat, kölcsönös tisztelgéseket, jegyzőkönyvi kivonatokat közöljük, mellyekkel az elmúlt törvényhozás tagjai hazatértekkel fo­gadtattak. Sokkal komolyabbak ugyan­is már a mai idő fel­adásai , hogy sem azokat efélékkel ki lehetne meríteni, noha, mint látszik, ezen érzelem által még éppen nincsenek megyé­ink emberei fölöttébb áthatva, különben a mostani formájá­ban minden jelentékenység nélküli, és pusztán cerimoniává sülyedő követjelentési gyűlésekből, már régen számol­tató gyűlések lettek, és hiszszük hogy így kezelve, egészen más eredmények állottak volna elő, mint a­millyeket most tapasztalunk. Régibb időkben, midőn még az tartatott a stá­­tusbölcseség sommájának, opponálni és ismét opponálni, természetesen annál nagyobb köszönetet érdemlett a hazatért törvényhozó, mennél kevesebb eredményt mutathatott föl, mert a jelszó és feladás negatívban és maradásban pontosult. Már ma azonban egészen mások lehetnek méltán a követelé­sek, és valóban itt lett volna ideje, azt, ki azzal bocsát­­tatott el, hogy eredményeket hozzon vissza , komolyan kér­dőre is vonni, várjon miért nem hoz hát eredményeket, az­ért , mert nem lehetett, vagy azért csupán, mert a­z e­h­e­­t­i eredmények nem valának ínyére? Nem ártott volna meg­kérdezni, vájjon alárendelte é mindig önérzeteit küldői né­zetei és érdekeinek? vájjon midőn megyéje utasításaira időközbeli jelentései által befolyt, számba vette é mindig a kivihetőségeket? vájjon utasítása betűjéhez vagy szellemé­hez ragaszkodott é? Nem ártott volna megvizsgálni, vájjon megfeleltek-e a küldöttek azon bizalomnak, melly bennök mint törvényhozókba helyezve jön, és mellyel bizonyosan egy megye sem akarta azt kifejezni, hogy követe képes leend egy füst alatt hatféle codexet a legnagyobb tökélyben öszveszer­­keszteni! Milly üdvös leendeit az illy szellerébeni számolta­­tás , mennyi üres beszédnek szakadt volna vége, mennyi bitorlott reputatio ismertetett volna meg, milly hasznos ta­nulságokat lehetett volna belőle levonni az utasítási jog gya­korlatára nézve! Ez azonban még sehol sem történvén meg, annál kevésbbé cselekszünk idején kívüli dolgot e pillanatban, ha néhány fürkésző tekintetet vetünk ime gyűlések üszvegére ,s kikutatni igyekszünk azon tanulságokat, mellyeket akár a szemeink előtt letűnt jelenetek magyarázatául, akár jövendő eljárások kiindulási pontjaiul használhatunk, minél inkább bizonyos, hogy előre szükség gondolkozni ,s az akadályok elhárításán már akkor igyekezni, midőn még az elkéséstől félni nem lehet. Az összes benyomás, mellyel az országgyűlésnek, a párti­ színezetek különbözéseihez ké­­est,különböző színben előtüntetett képe gyakorlott mind­azokra , kiket honi ügyek jobbra vagy balra fordulta érdekelhet, találólag jellemezte­­tik, ha állítjuk, miképp az, a kivitt eredmények keveselésé­­ben, és a nagyszámú meleg óhajtások meghiúsulta fölötti keserűségben áll. Érezték a helyzet ezen súlyát minden il­letők, és innen keletkeztek azon 3—4­ óráig tartó beszédek , 20—30 ívre terjedő végjelentések, mellyek részint az el­múlt esőnek köpönyeget készíteni, részint a követett eljá­rási módokat igazolni, ’s a tudvalévő eredménytelenségeket magyarázni igyekeztek — nem csekély tanúságára a gondos figyelőnek ’s mindazoknak, kik a dolgok mélyére hatni szent­nek. És e tekintetből tagadhatlan előmenetelnek tartjuk, nem ugyan az ékesszólás mesterségének, vagy stylisticának, hanem közéletünknek mezején a fölkapott leplezetlenséget, a pártok állásának és eljárásainak tartózkodás nélküli noha gyakran igen is hosszadalmas boczolgatását, ’s kíméletlen föllebbentgetését azon fátyoloknak , mellyek az ál-szabad­­elmüséget, és a csak színlelt, de tettleg negatívnak bebi­zonyult positivitást elfödték. Azon élénk pártközdelmek kö­zepett, mellyekben élünk, éppen olly elkerülhetetlen vala nem czirógatni, hanem inkább kefélni egymást, valamint szükséges is a végből, hogy világosságra derüljön, ki mit akar , és kitől mit várhatni? És nekünk még más okunk is van örömre ezen utólagos viták és hátrapillantó szemléknek következtében, mint az , melly a szabad vitatási téren tett újabb előlépésekből szár­­mazik.Mi e felett még mint párt­emberek is az elégültség egy nemével nézhettük e küzdelmeket, mert rajtok tagadhatlan felsőbbséggel és győző erőkifejtéssel, láttuk víni és mozog­ni azokat, kikhez elvrokonság­a által csatoltatunk — olly fel­söbbséggel , melly puszta és meddő szavak ellenében té­nyek által támogattatik, melly kivihellen tervekkel szemközt kivihetőket mutat föl, melly ábrándozások helyett a legvaló­színűbb sikerekkel áll elő, ’s egyszersmind a letűnt jelene­tek okait igen szembeötlőleg magyarázta. Szomorú vigasz­talás, ha a rosz számitók kontárkodásai miatt, hazai ügyeink által szenvedett csorbákat vetjük vele mérlegbe; de a jö­vendőre tekintve, némi megnyugtatást magában foglaló még­is, ha t. i. reményünk szerint arra fog szolgálni, hogy se­gítségével jöjön végképp tisztába a közvélemény mind­azok iránt, miket a közügyekbe avatkozóknak különböző párt­jaitól, várhat és rem­énylhet! Mert valljuk meg tisztán, ez most a fönforgó kérdések legfontosbjainak­ egyike. Megvál­toztak ugyanis tökéletesen a szerepek, ’s a magokat cselek­vés embereinek felszóval hirdetők, levének legújabban tettleg a legsikeresebb negatiónak emberei, ’s e téreni be­bizonyított képességek, igen sokkal fölülmúlta azt, mely­­lyet az ellenkezőn róluk többnyire inkább csak sejteni, mint valóban tapasztalni lehete. Pedig még csak zsengéjét bírjuk ezen szembeszökő képesség következéseinek, még csak egy­néhány nevezetesebb és a haza jövendőjére nagy befolyású kérdés vala általu, ha nem is végképp elszalasztva, legalább jó időre elhalasztva és compromittálva; de mit kell várni jövendőben, ha mindig újak és újak fognak halomra tor­nyosulni,és a haladó negatív embereinek diadalmas intézkedései közben, évek múlni évek után sikerellenül? A kézzelfogha­tó és közelálló lehetőségek sorában való, eredményt esz­közölni, a kir. városok rendezése és szavazata, a közös te­herviselés elvének gyakorlatbani alkalmazása , és a földbir­toknak nyújtandó hitel tárgyában. Elutasították maguktól e le­hetőségeket , az imént érintett negatív emberei! És kérdjük már most: azok fognak e rendet hozni be a megyei és or­szággyűlési szerkezetbe, kik a városoknál a rend minden biztosítékainak makacs ellenségei valának? azok fogják­­ az alkotmány sánczait józan mértékben és üdvhozólag tágítani tudni, kik azokból a benlevőket is kirekesztők? azok fogják­ a közös teherviselést gyakorlatban alkalmazni, kik magát a kivitt elvet ismét koczkára tenni nem tartózkodtak? azok a­­nyagilag emelni a hazát, kik ezt az e czélra szükséges esz­közökkel felkészíteni nem bírták? kérdjük: várjon azok fog­ják­­ kifejteni mind inkább az alkotmányt, kik a leghatályo­sabb tényezőket beleilleszteni nem valának képesek? azok emelni a törvényhozó test méltóságát, kik öntagjaik elgázolt követi állását egykedvüleg tűrni tudták? azok valósággá ten­ni a szabad vitatást és nyilvánosságot, kik annak önkeblék­­beni korlátozását sem bírák fékezni? azok békésen megol­dani a kereskedési, hiteli és birtokviszony-rendezési kérdé­seket, kik a lehető és a jövendő teendőket végtelenül könnyítő első lépést sem tudták megtenni a két utóbbinak irányában, az alatt míg a kereskedési kérdésre nézve nem vonakodtak az utolsó eszközhöz, más szavakkal, az orvoslásnak törvény­­hozás körén kívül fekvő, ’s csak a végső kétségbe eséssel támogatható, kereséséhez folyamodni? — Ezek fogják nyá­jas olvasó kielégíteni, nem mondjuk hazafi kebled­ző vágyait, de méltányos és a lehetőségek sorában fekvő követeléseidet? Bizonyosan nem, és úgy hiszszük magukban az illetőkben is leend elegendő igazságszeretet a sikeretlenül tett kísérle­tek után elismerni, hogy ők átalakítást eszközleni, pedig ez vala a feladás, teljességgel nem képesek, és hogy az ő eljárásuk, a haladási elveket, mert gyakorlatban mara­dás jön annak következése, csupán kompromittálni való al­kalmas. És íme ebben fekszik az annyira fájlalt e­­redménytelenségeknek, ha nem is kimeritő, legalább igen érthető magyarázata. A hatalmat és túlsúlyt azon tanok bir­­ták volt, mellyek mind azzal, mi a nemzet életébe ’s vérébe hosszas megszokás folytában általment, ’s mit a nemzet ke­leties typusa, ’s jelen helyzete kíván és megbir, merő el­lentétben állanak, olly ellentétben, melly ha győz, nem át­alakul­ásnak, hanem a fenálló tökéletes föl­fordu­lásának kell belőle következni. Nem volt tehát lehető ezen tanok uralma mellett az átalakulás körül tenni sikeres lé­péseket, mert ezen működés fokozatos előhaladást, az egész organismus egységének és összehangzásának szemmeltartását föltételezi, és előkészítésnek, átmeneti alapok lerakásá­nak eszméjét nem kevésbbé foglalja magában, valamint ki­zárja más részről, úgy értelmezve mint az eddig pártkülönb­ség nélkül értelmeztetett, azon eszmét, hogy azon állapot, melylyé az eddigit átalakítani akarjuk, más legyen, mint az id­ő szükség­eihez jobban idomított, a század eszméinek jobban megfelelő, politikai öszveköttetéseinkkel ellentétben nem álló ma­gyar alko­tmány­o­s monar­chiai állapot, ele­gendő erőben belé vegyít­ett é­s h­at­ás­ra ké­pesített aristocratiai és democratiai ele­mekkel, m­olly állapot, melly a folytonos töké­ly­e­sb­ülh­e­t­é­s föltételei mellett, a tar­tósság minden emberileg lehető biztosításai­val föl legyen ruházva. Az eredménytelenség ma­gyarázata tehát, az alkalmazni kívánt tanok és elvek, és az átalakítási feladás legbensőbb ellen­tétén fenekükt, és így egészen természetes és múlhatatlan volt, épen úgy és annyira, a mint és a mennyire természe­tesen folyik belőle azon tanulság, hogy vagy a feladásnak kell jövendőben máskép fölfogatni, vagy az alkalmazandó tanok és elveknek a feladással hozatni öszvehangzásba, vagy végre a megkísértett de hajótörést szenvedett elvek és tanok képviselőinek, személyesítőinek, fosztatni meg azon túlsúly­tól , mellyel eddig birának. Csekély belátásunk szerint e há- B PESTI HIROBÓ TÁRCZÁJA, AKARAT és HAJLAM. Regény,­­ B. JÓSIKA M­IKLÓS-tól. V. A bűn tanyái. (Vége.) Darab idő múlva Rékás szólalt fel: Ha az uraság idegen, hon­nan tudhatta kihez folyamodjék? A dolog egyszerű Péter, hiszen ismeritek azt a peczkes inast, ki minden pénzét a lottériába teszi, ’s az előtt mindig egy rövid utasban járt, szólított meg; ez nem csuda ha rám akadott, hiszen nem egy kalandunk volt már együtt a régi jó időkben , még mikor veres kabátban jártak a fogmegek ’s egy negyed mértföldnyire le­hetett őket megismerni. Hát annál az uraságnál szolgál? kérdé Borsodi. Ej dehogy, hanem ötét az uraság komornyikja szólította meg, ki szintúgy olasz mint ő, ’s valahonnan ismeri. ’S ki az az uraság ? kérdé Borsodi. Azt nem kötötték az orromra pajtás, mi gondom is reá, csak fizessen; a kérdés most csak az: kaphatjuk-e ollyan helyen , hol annak rendi szerint elszedhetjük tárczáját? fejezte be Kékedi. De nemcsak tárczáját, hanem mindenét el kell szednünk, ez a parancs a mint mondád, nehogy valami rejtekében maradjon, épen az, a­mire legtöbb szükség van. — Várjon mi lehet az? mond Békás. Mi ? mond Kékedi, ki tudná, valami firka vagy papiros darab, vagy váltólevél ; nekünk az mindegy , kétszáz pengő forint a díj, ezt pedig meg kell nyerni. Már nekem megmutatták a ficzkót. Erős ember és jókora bot van kezében, de ha este a Duna szélén meg­lephetnék , nem volna baj. Tudjátok-e, hogy neki minden nap át kell menni Budára a várba, már két nap lestem, de mindig a hágcsón jött lefelé, ’s ott annyi ember járt! látom egyedül nem is igen lehetne vele boldogulni, azért holnap mintegy tiz óra táj­ban állják ott el a helyeket. Jó, pajtás, aztán osztozunk, a­mint illő, szólt Békás. A kereset enyém! de ötven pengőt kaptok egyik-egyik, nekem száz marad, tudjátok, hogy a tervezőé fele a nyereségnek, ez ná­lunk régi szabály , mond Kékedi. Ne legyen úgy , vigye a patvar , egy estére az is elég, ne­kem egy könyvtár kell, m­íg az ötven pengőt összeszerzem, mond Borsodi. Míg ezek így beszélgettek , az ajtó felnyílt, ’s két csinos hár­fás leány jött be azon. Többen a jelenlévők közöl felkeltek ’s a le­ányoknak kezet adtak. — Ezek nem sokára helyet foglaltak két széken közel a kemenezéhez, hárfáikat hangolták, azután ama két dalok egyikét énekelték, mellyek az illy helyeken otthon vannak. Ej! pengesselek egy keringő!, szólt egy harmadik asztal mellett ülő karcsú ifjú, kissé kopott kalapját bal fülére illesztve. — Gazda? — Gulhans uram! szedesse el kegyed az asztalokat. Ki parancsolgat itt? szólalt fel Békás úr nagyot csapva az asz­talra : én nem akarok tánczolni. — Mi sem akarunk, kiáltottak többen. — Kékedi büszke tekintetet vetett az ifjúra, azután felállott és ki­áltott: ki v­e­­­et Hozzám ne közeledjetek semmiháziak! rikkantott az ifjú fel­kapván egy széket, mert mind agyba főbe verlek. Keringett gaz­da hol a szolgáló? teringettét, ott ben leányokat látok, ki az asz­talokkal ! Kérem a nemzetes urat, szólt a gazda lekapván bársonysü­vegét , majd később ha ezek a becsületes vendég urak megitták borukat. Hiszen sört isznak, amazok meg zsemlét rágnak, ki az asz­talokkal! ezzel az urfi nagyot kanyargott a sarkán , mi nyilván arra mutatott, hogy ő már megitta volt borát. De mind­a mellett ki nem szalasztotta a széket kezéből, hanem fenyegető állásba tette magát, ’s nagy hányavetiséggel kiáltott : ide kinek bátor­sága van! Békái ’s Borsodi azonnal felugrottak asztalaik mellől, de a gazda nagy ékes szólással igyekezett az ellenséges hatalmakat lecsitítani. — Uraim! súgta az asztalok körül ülőknek: látják ura­­ságtok, hogy a nemzetes ur olly részeg mint a tacskó! — azután hangosabban folytatá a székkel hadonázó ifjúhoz fordulva : mind­járt mindjárt megyünk a másik szobába, ott helyet csinálunk, Bor­osa­jer segíts! — Bábi, vigadni akar a nemzetes úr! Itt akarok vigadni, kiáltott a hős mindinkább hevülve, itt a pénz zsebemben, megfizetek én mindent, ide a leányokkal! — Kékedi arcza mindinkább pirult, végre három nagyot lépett előre ’s az ifjúnak olly pofot adott, hogy mindjárt kiesett a kalap fejéből; de ez is ollyant kanyaritott a székkel, hogy a vitéz Ké­kedi néhány igen ügyes kanyarodás után, egy asztal alá hullott, ’s mig onnan hatalmasan perorált, a többiek, az ifjú lármakez­­dőt letiporták, ’s egyszerre az egész tanya a legdühösebb vere­kedés színhelye lön. Többen szövetkeztek, egyik egyiknek, másik másiknak fogta pártját; — a kanták repültek, a ser özönnel folyt ’s a szelíd hölgyek olly ordítást tettek, mint ha nyúzták volna őket, —16

Next