Budapesti Hiradó, 1845. január-június (107-206. szám)

1845-02-07 / 127. szám

s ezen lapok minden héten négyszer, u. m. kedden, csütörtökön, pént. és vasárn.jelennek meg. Előfizetési ár félévre Budapesten házhoz-hordással 5 ft., borítékban (1 ft., postán borítékban 6 ft. ez. p. A hirdetmények minden apróbetűs hasábsoráért 5 (öl) ez. kr. fizettetik. Péntek 127. Február 7. 1845. BUDAPESTI HÍRADÓ. Teljes számú példányokkal még szolgálhatunk. Előfizethetni ndiyven a kiadóhivatalban, gránátos-matezai Dlandy-házban .Uunk szám alatt, és minden császári királyi postahivatalnál. — Az ausztriai birodalomba s külföldre menendő példányok, csak a bécsi császári postahivatalnál rendeltethetnek meg. TARTALOM. Magyarország és Erdély. Adakozások az árvamegyei szegények részére. Kinevezések. Shivatalróli lemondás. Vám. II. Némelly töredék-eszmék az iskolarendezés szükségéről. Megyék : Közgyűlések Komárom, Nyitra és Turóczban. Magyaróvári levél. Kőszegi posztógyár-részvénytársaság. Hírlapi szemle. Ausztria. Külföld. Francziaország. Schweicz. Legújabb. Intézeti közlés. Vakok pesti intézete javára f. évi januárban begyült adakozások. Hivatalos és magánhirdetések. MAGYARORSZÁG3 és ERDÉI.Y. Szerkesztőségünknél az árvamegyebeli, éhséggel küzdő szegények részére következő újabb adakozások történtek pengőben: Kund Vilmos ügyvéd 2 ft; egy valaki 10 ft; N. N. 8 ft; Valero Antal ur nagykereskedő 50 ft. Tészen (a múlt számbeli 96 pöfrtnyi részlettel az eddig begyült öszveg 166 pgöfrtot. Ö cs. ap. kir. Felsége a deákszertartásu nyáradi káptalannál, fokozatos előléptetés utján, főtiszt. Rózsa Ferencz topissai prépostot és kanonokot krasznai, méit. és főtiszt. Szaniszló Ferencz serbiai vál. püspököt és m. kir. helyi tanácsi tanácsnokot pedig középszolnoki főesperessé méltóztatott kegyeim, kinevezni. (N.U.) Ő cs. ap. kir. Felsége méltóztatott 11 o 11 ós y József, kir. igazgatósági ügyvédnek, hivataláróli lemondását legkegyelmesebben elfogadni. Sikósy Károly, orvos-sebészdoctor, szemész-szülészmester, sz. kir. Fest városa tiszteletbeli főorvosává neveztetett ki. (Vám. II.) Ha az előbbeni czikk a felállított vámsorompók okát, mint régtől fogva ismert dolgot ismét constatirozza, állításai értelme természetesen csak addig terjedhet, meddig azt az európai státustanok észszerű szabályai követelik , és amennyiben ezen rendszer a magyar alkotmánynyal együtt járhat. Valamint tehát az optimismus annyira meg nem vakít bennünket, hogy mit sem kívánnánk változtatni vámviszonyainkon, úgy ellenben mindig túlzásnak tartottuk, ha bennök önkényes zsarolásnál egyebet nem láttunk. Azt azonban ne higye senki, hogy ezen utóbbi nézetből az újabb mozgalmak irányában kiindulva, a tárgy sikerrel elintézhetendő, látjuk idegen nemzetek közt éveken át folytattatni az alkudozásokat, a leggondosabb diplomaták és a legpracticusabb és legfinomabb szakértők tömérdek statisticai adattal felkészülve, mennyit fáradoznak hasztalanul, míg a méltányosságnak engedve a külön körülményekhez szigorúan mért kedvezményeket és rendszabályokat villátnak ki: hogyan remélhetjük mi, sokkal bonyolódottabb helyzetünknél fogva, mivel itt nem idegen és idegen hanem egy státuskapcsolatban élők közt foly az ügy, hogy a méltányosság és a legtestvériebb önzéstelenség nélkül üdvözülhetnénk? Kivált mikor adatok hiányában, vaktában intézkednénk , úgy, hogy biztos eredményre nem is számíthatnánk, mert a szoros kapcsolat, melly Magyarországot a monarchiával sok tekintetben egygyé forrasztja, mig a külön jogok azt ismét annyira elkülönözik egymástól, hogy minden status-intézkedésnél külön nehézségek támadnak, nálunk még a számoknak sem enged tulajdonítani olly elhatározó erőt, millyennel más nemzetek viszonyai megítélésére bírnak. De ha mindezen körülményinkben olly lényeges, sőt eldöntő fontosságot látunk, hogy egy lépésnél sem kihagyhatok számításainkból, azért még eszünk ágában sem lehet valamelly a mai státustannal összeférhető jogunkról lemondani, vagy a kor mozgalmaiban tevőleges részt nem venni; részt venni lehet, részt venni kell! lehet azért, mert noha jogaink olly alkotmányban sarkalnak, mellyel a stabilitásnak annyi elemeivel vegyíteni sikerült, hogy a legborzasztóbb viharok daczára maiglan fenállhatott, annyira mégsem csontosult meg, hogy formáinak a tizenkilenczedik század hatalmas szelleme mozgásaitól át meg áthatva hajlani nem képes , dermedésükben törve szétporlani kellene ; kell azért, mert az élőnemzetek sorában állami és velök szabad alkotmányt élvezve nem haladni, annyit tenne, mint életét gondatlanul"koczkáztatni (mert botványkoztató akadálylyá válnék) vagy méltósága áldozatával azt gyáván megvásárlani; de részt venni kell nem cseh,nem magyar, nem német szempontból, hanem mindezen szempontoknak össze kell olvadni az összes monarchiának egy érdekében!------A civilisatio mai stádiuma egy nemes közremunkálásnak eredménye és a nemzeteknek temérdek áldozatokba és kiszámíthatlan költségekbe került. Még kevés évvel ezelőtt az európai hatalmak nem pirultak a középtengeri rablóknak kegyelmét évi járandósággal megvásárlani, vagy pedig kénytelenek voltak a hatalomnak minden, tekintélyt szerző eszközeit az óceán minden pontjain felállítani, vagy kincseit hajósereggel kísérni, ma pedig még maga a kis Schweicz is, melly egyetlenegy kis hadiladikkal sem bir, elviheti iparának termesztményeit egész a világ széléig olly biztossággal és bátorsággal , mintha a világtengeren minden tizetnyi távolságra a legszemesb pokba őrködnék; vészteljes háborúk nem egyszer kitörni készülnek és a serdülő civilisatiót vérben megfojtani fenyegetik, de a korszellem őrködik a béke-templom küszöbén és rövid idő múlva a rend szilárdabb alapon áll ismét helyre, és a népek újabb erővel és bátrabb bizodalommal a civilisatio pályáján akarva nem akarva tova haladnak; a közlekedési és művelődési eszközök előállításánál általános egyetértéssel összemunkálnak minden nemzetek, és hol az egyik végzi, ott folytatja a másik, mert már nem egyes birodalmak csak, de Európa érdeke határoz; sőt a belső élet fogyatkozása folytán roskadó állodalmak, közös támaszra számíthatnak, nehogy szétbomlásuk előbb beállhasson, mintsem a közérdek minden károsithatás ellen biztosítva van; általában e közremunkálás minden törekvései oda irányozvák,hogy egy közállapot fentartassék,mellyben a szabadság, vallás, jog és haladás eszméi egyoldalú elferdítés vagy önkénytes elnyomatás ellen megőríztethessenek , hogy természetes érlelésükben ne háborgattathassanak. Azon mérték és viszony, mellyel a külön statusok, ezen az emberi nem boldogsága felett őrködő tanácsban és közremunkálásban részt vesznek, határozza meg a nemzetek művelődése , hatalma és méltósága fokát, és távol attól, hogy a nemzetek önállóságán legkisebb csorbát is ejtene, ha ezen közremunkálásban egyik vagy másik befolyását eldöntőleg fellépni engedik, inkább azoknak a világ előtti tekintélyét növeszti, kiknek tevőleges hozzájárulásukkal itt valami végzéssé emelkedik, mintha azt szenvedőlegesen csak elfogadni v. akaratuk ellen is végbevinni minden népjogi tanok daczára később kénytelenittetnének. Ha pedig a műveit világnak külön statusai, mellyek benső rendszerükre nézve olly annyira különböznek egymástól, külsőleg mégis egy illyes szés felé törekedhetnek; ha az egyes despota önkénye alá görbedő és a nép-souverainitási eszme miatt szédelgő nemzeteket azon egy gondolat lelkesítheti: a föld kerekségén rendet és civilisatiót közösen terjeszteni — akkor mindezt az egyes státusok alkotórészeiről is fel kell tennünk, mert területük kisebb körükben ugyanazon czélokra hivatvák, és igy fiat applicatio . Az ausztriai monarchia terjedelme, népessége, helyzete, dynastiája ’s a világesemények hatalma által, van hivatva: a világ főhatalmai közé soroztaim , és szava nyomatékosságával minden nagyobb kérdés eldöntésében tevőleges befolyását gyakorolni. Ezen díszes állás, mellynek tekintélyét az egész világ elismeri, nem csupán fényt áraszt a monarchia minden részeire, hanem ez ad súlyt a birodalomnak a világ viszonyaiban, ez biztosítéka érdekeinek és állandóságának , ez leghatályosabb eszköze mindinkábbi kifejlődésének , és e szerint a birodalom minden egyes részének valódi érdekében áll és kötelességévé válik ezen tekintély fentartására örömest közremunkálni, mi csak az által eszközöltethetik, ha valamennyien egyiránt szívükön hordandják hatalmának fejlesztését és szilárdítását, rendet és civilisátiót egyiránt terjesztenének, hogy egy általános jólét fejlődhessék, mellynek forrásiból minden kitelhessék , mit külső és belső szükségei megkívánhatnak. Ezen általános kötelességben egyes résznek korszerűtlen kiváltságai kivételt nem tehetnek a nélkül, hogy mint látjuk is és fájdalmunkra min magunkon tapasztaltuk a résznek elmaradása, és pedig az egésznek kárára, abból ne következzék ! De ha eddig annyira félreérthettük alkotmányos szabadságunkat, hogy saját kárunkra régen, mikor könnyebb volt volna, nem éltünk vele azon gátok elmozdítására, mellyek bennünket, nemcsak Európától, de saját kormányunktól is elválasztottak, most, mikor a német vámszövetség roppant sikere szemünk előtt van, melly huszonkét millió ember közt az elválasztó vámsorompókat lerontván, ezeknek jólétét, iparát, pénzügyét és tekintélyét annyira gyarapította, pedig csak rövid nyolcz év alatt, hogy Angliának aggodalmát és epéjét felriasztván, máris vetélkedő világkereskedésről és gyarmatokról gondoskodik: lehet-e sürgősb feladatunk, mint alkotmányos jogainkat arra használni, hogy hasonló intézkedéssel hasonló üdvös eredmény idéztessék elő ? Tudjuk, hogy semmi újat nem mondunk, hogy szavaink közt némellyik igen kellemetlenül hangzik, de ennek oka inkább a százados szokásban mint a szónak botrányában keresendő; elismerjük, hogy a nehézségek majd nem módnélküliek ; de azt is tudjuk, hogy állapotunk így nem maradhat, ha a többi részek arányában még mélyebben sülyedni nem akarunk, és az eddigieknél még károsabb tüneményeket megelőzni szándékunk. Most, mikor annyira mentünk, hogy minden politikai színezetnek intelligenciája a közös teherhordás mellett küzd, csak őszinte kézfogás szükséges, hogy tekintélyes állásra vergődjünk és a monarchia történetében jelesebb szerepet vihessünk; ez csak viszonyaink általános javításától és politikai érettségünk fokától függend , mellyel méltányos discussio közben minden nehézség legyőzhető, ha törekvéseink azon egy eszmében központosának, hogy az eddigi elkülönözés oka megszűntével, az okozott vámbeli elkülönözés is megszüntessék, mi nemzetiségünk kárára nem leend, mert ez eddigi lengésünknek nem lehet correlatuma; sem alkotmányunkat nem veszélyezteti, mert épen teherhordás, és az ebből folyó és vele járó ügyek fölötti intézkedések által fog alkotmányunk szebben kifejteni; áldozatoktól pedig az alkudozó részek egyike se tartson, mert olly tetemest, millyet a méltányosság elveivel nem lehet megegyeztetni, egy rész sem követelhet, ollyan pedig, melly ezen nagyszerű intézkedés üdvös eredményei által helyre pótolta- stik vagy megtérittetik, áldozatnak nem is nevezhető, ha 36 millió lakosok szabad téreni mozgását ugyanazon siker koronázza, mellynek a 27, a vámszövetséghez tartozó milliók örvendenek, és mellyet egy jövő számban taglalni és állásunkkal egybevetni megkisértendünk! Dum ferrum calos, lundendum est. (Némelly töredék-eszmék az iskolarendezés szükségéről.) Közönségesen elismert tény, hogy iskoláink jelen abnormis szerkezet mellett, kitűzött magas czélokat már ma el nem érhetik, hacsak mielőbbi lényeges változtatás nem orvosolandja azon számtalan hibát, mellyek részint a tanítási, részint a tanító-választási modorban annyi év óta hemzsegnek. És hiszszük is, hogy az e tárgybani felszólalások nyájas viszhangra találtak ama nemes honfiaknál, kik egy kis vallási szenvedélyes suppositumért el nem hallgatnak felekezeti iskoláink újjáteremtéséről atyai szeretettel gondoskodni; mert szerintök ezeknek szerencsés alapokra tételétől inkább remélhetni a haza boldog felvirágzását, mint ezer politikai mozgalom, vagy kivihetlen centralisatiótul, menyekért azonban sok hazánkfia olly lángolón fáradozik, mig e fenséges eszmét figyelmükre is alig méltatják. Legyen nekik az e hitök szerint! Ők lássák, ha majd örömük nem leend gyermekeikben, e méltó bánatot megérdemlik! Hiszen azért, mivel Isten egyik vagy másik tehetős családnak a „magányos“ neveléshez költséget adott, épen nem következik, hogy a nemzet több millióinak „közös“ oktatása hideg egykedvűséggel háttérbe nyomassék. Illy esetek csak kivételek a világon, és egyes némelly polgárokat boldogítók; de amaz általános, és kiterjed osztályzati különbség nélkül a hazára, mellynek nagyságát és dicsőségét okvetlenül elősegíti. Félszázad múlt el, hogy köztanodáink rendszeres stúdiumokkal és jobbára scholastikus elvekkel kintatnak, egy soha eléggé nem helyeselhető szokásnál fogva, választott mesterek alatt, kik néha még a tudomány természetőrei tekintet nélkül is vezették az ifjúságot. Itt lenne hát az idő, hogy az apák illető része is igyekezzék legalább annyi belofolyást szerezni fiainak neveltetési ügyébe , mennyit akár az ide vonatkozó fejedelmi jogok, akár egyéb institutiók megtámadása nélkül határozottan igényelhet. Ennek igazságos mértékbeni kiadatására a jelen körülmény legkedvezőbb alkalom. Ámde, hogy valaki azt ne mondhassa, mintha nem ismernék az okokat, mellyek az iskolák organisatióját mélhatlanul szükségessé tették, egynémellyeket, egész hálás tisztelettel egykori tanítóink iránt, elősorolunk. Nincs ember a földkerekségen elméletben és gyakorlatban universális; nincs halandó, ki minden tudomány czélszerű tanítására egyképen alkalmas lenne, mégis eddig, kivált hol szerzetes kézre jutunk, egy zárdás diploma erejével sokan azokká lesznek. Hát a tankönyvek systematicus rendezete minő anomália? Haladjon bár a világ, ezen nem történik újítás; kivévőn, hogy a Geigely kiadta szerencsétlen latin grammaticának három első részét az úgynevezett „Segédkönyvek“ magyar nyelven foglalják, vagy hogy némelly iskolában diákul tanittatik a magyar nyelv ; másikban kéziratból merítik a fensőbb tudományokat, mellyeken húsz, harmincz, vagy ollykor még egész életében sem változtat egynémellyik, mint az örök igazságon. Végül: tán hogy az ifjúság egyik legnagyobb szellemi és anyagi kifosztatásával, ama gyűlöletes „correpetitiok“ még most is autocratiai önkénynyel tartatnak, hogy azoknak veszélyes irányát adm. Helyi tanács intézményei sem fojthatják el. És csodálni lehet, miért nem szólaltak még nyilvánosan föl ez ismeretes viszszaélések ellen? Mert annak még távos hite is, hogy tán azokat roszalni tilos volt, és olly keserűen sérti a kebelt, miilyen igaz a kár, melly annak vétkes üzéséből sorskülönbség nélkül minden jó szülök gyermekeire háramlóit. Már most kedves hazámfiai! vessük öszsze e fájdalmas tapasztalattal korunk ezerágú követeléseit, midőn az élet nagy iskolájába lépő ifjúhoz illy kérdéseket támaszt a világ: hány nyelvet tudsz? micsoda reál-tudományban vagy jártas? mellyik ágát érted a szépművészetnek? ’stb. és meg fogunk komolyan győződni: mikép jobb lett vala sok apák nagyreményű gyermekeit sorsuk adtadurvaságban ott hagyni a természet közönyös egyszerűségénél, mint nagyobb elme- és vágyhazát előtte megnyitni; de az oda felsegítő tudományos kiképszést, jelen hibás rendszer mellett, meg nem adhatni. Hány ifjú lélek nem siratja e miatt világi szerencséjét! Mert igazak Széchenyi szavai: hogy mi, néhány diák mondás betanulásával — hagytuk el iskoláinkat! —F. G. Megyéren Komáromból, febr. 1. Január 27én kezdődött évnegyedes első közgyűlésünk, első alispáni elnöklet alatt meglehetős számú nemesség jelenlétében, melly gyűlésen egyszersmind az újabb törvényczikkek is kihirdettetvén e tárgyban a Rendek következőleg végeztek: 1) A megválasztott koronaőröknek e megye hódolatát kijelentő levél iratik. 2) A vallás dolgában hozott törvényczikknek, evangélikus lelkipásztorok által kötött vegyes házasságok öszszeirását illető rendelésére nézve, kérdés támadván: váljon szükséges-e az érintett t.cz. 4. §. értelmében küldöttséget rendelni.