Budapesti Hírlap, 1853. szeptember (204-230. szám)

1853-09-17 / 219. szám

érdekeinek ellenére eltért. Ez érdekeben most két­féle befolyás uralt, az ó­ török párté, mely min­den újítást ellenez s kormányt és népet folyvást vakbuzgón harczva izgat, továbbá egy ifjabb, az újszerű civilisatio elveivel megbarátkozott párté, mely a békét becsületes föltételek alatt fen akarja tartani, mely föltételek az országot jövőben képe­­sitnek, saját erejéből minden külről jövő nyo­másnak ellentállani. Barbárság és civilisatio e két ártban egymással szemközt állnak; a második­­oz kitűnő államférfiak tartoznak, s ezek közt Reshid pasha, ki igen jól tudja,­hogy senki sem tudhatja bizton, mi jövő várja az országot, ha a kard hüvelyéből kirántatik. „A békepárt, így folytatja a „Pays“ ezen átalános néz­etek után, a jövő pártja, s nagyon fájlalandó, hogy ellenkező hatások azt paralizálni igyekeznek. Kétségtelen, ezen befolyásoknak engedett a szultán, midőn módosításokat kívánt, melyek a szövegben némi változtatásokat idézhetnek ugyan elő, de a jegy­zék értelmét meg nem másíthatják, s semmiesetre más biztosítékokat nem nyújthatnak Törökország­­­nak, mint melyeket szövetségesei nyújtottak. E­­zen módosítások, melyek gondolata és czélja az orosz kormány manifestumaiban s a bécsi értekez­let okmányaiban ki van már fejezve, mindenesetre balfogás, melynek következéseit a török kor­mány aligha jól megfontolta. Az európai érdeke­ket úgy is már oly rég függőben tartó kérdés megoldása most szükségkép halasztást szenve­­dene; ez állapot az összes európai államokra nézve valódi pénzügyi, ipari és kereskedelmi krisis fentartása; a vég nélküli keleti kérdés vá­ratlan közbejövő eseményeivel már több zavart idézett elő az állami háztartások bel állapotában, mint mennyit hadüzenet idézhetne elő ; a nem­zetek végre megunják e folytonos áldozatokat, melyeket a fegyveres béke reájuk kényszerit. Tö­rökország maga, mely méltán büszke népeinek az ország védelme iránti buzgalmára, oly kiadá­sokban meríti ki erejét, mely kincstárát jelenben compromittálja s hitele megszilárdulásának jövő­­ben nagy kárt tehetene. Egy nemzet független­ségét és méltóságát nem szabad ugyan anyagi tekintetekért feláldozni, azonban e tekintetek a politikai kérdések mérlegében mindenesetre suly­­lyal bírnak. Ámde a diplomatia e vitály megol­dásában oly tevékenységet fejtett ki, melyet nem lehet eléggé méltányolni, s most szóvita miatt a bizonytalanság ez állapota még tovább fenálljon, mely az európai államok gazdászati haladásának gátlólag útjában áll? Valóban bámulni lehet, hogy Törökország át nem látta, mennyire hasz­nos lett volna e helyzetnek az által vetni véget, hogy a bécsi javaslatot elvben elfogadta volna, akkor a lényeges pontok szabályozása után könnyebben lehetetendett némely kifejezése­ket világosabbakká tenni. A diplomatia e fontos kérdésben jelentékeny győzelmet vívott ki. Ki­tartása és szilárdsága irányában Oroszország a maga követeléseit szerződésről egyszerű jegyzékre szállította le; az európai jog s az 1841 - ki szerző­dést aláírt hatalmak egyetértése tekintetéből az orosz kormány minden hódítási vágy s a pro­­tectoratus minden gondolata ellen tiltakozott, mely a szultán felségi jogát csorbíthatná. E nyilatkozatokat megerősítette a bécsi jegyzék elfogadása, mely a status quo-t úgy igyek­­szik megszilárdítani , a­mint azt a kaj­ardzséi és drinápolyi szerződések megállapiták , s a görögökre minden szabadalmakat és mentessége­ket kiterjeszt, melyek más keresztény hitfele­­kezeteknek adattak, vagy még adatni fognak. Másrészről Francziaország és Anglia, nem ke­­vesbbé mint a diván gondoskodván Törökország méltóságáról, a jegyzék szerkesztését illetőleg mindent megnyert, mi­által a szultán méltó ér­zékenysége kielégíttethetett. A bécsi jegyzék en­nélfogva a tényállás minden követeléseinek meg­felelt az által, hogy azt a közbenjáró hatalmak elfogadták. Már most, ha azt Oroszország végle­gesen elveti, mi leend ennek következése ? Eu­rópa ez esetben az eseményeket bevárandja, még pedig nem hogy Törökországot a végzetteljes sorsnak átadja, melybe szándékosan sietni lát­szik, hanem hogy csak akkor avatkozzék be , ha ingek — ott tündöklőtt az ismert czimer — az eledelt nyújtó holló és egyszarvú, ezen felirat­tal: „Dominus adjutor et protector meus, quem timebo.“ Itt ült Martinuzzi tábori karszéken, midőn testőreinek hadnagya Jenőt bemutatá. Jenőnek, a szánalomig rendetlen és zi­lált volt egész külseje, homlokát és karjait nyílt sebek, zúzott öltönyét por, verejték és vér­foltok boriták. — Mindezekhez járult szenvedő , ha­lál-sápadt nemes arcza, mik együtt véve oly mé­lyen meghatók valának, hogy Martinuzzi, miután a testőr-hadnagynak távozást intett, — s a sátor függöny redőit utána összefolyni látá, Jenőt ké­zen fogva egy karszékhez vezetve igy szólt : „Ülj le, fiatal barátom ! — nagyon bágyadt és gyenge vagy — pihenj néhány perczet, s csak azután kezdjed küldetésed tárgyát.“ „Itt uram!“ — szólt Jenő, alig bírva lélek­­zetet venni, — s a keblében megvédett irományt, reszkető jobbjával, a­ vezér-főpapnak nyújtva — „itt, olvassa eminencziád — és ítéljen rólam, nem vagyok-e igaz és hiú fia hazámnak? — s még­is mennyi gyanúsítás? — mily undok, mily gyalá­zatos rágalom.“ „Lesz gondom, hogy dús elégtételt kapj“ — szólt Martinuzzi szilárd hangnyomattal — „féktelenséget és kicsapongást seregemben nem tűrök — s ha Balassa uram nem bir emberei közt fegyelmet tartani, majd magam fékezendem őket, főnökükkel együtt.“ Martinuzzi ingerült volt, elmondá, hogy tá­borában legtöbb rendetlenséget Balassa emberei mivelnek. Jenőnek, a Balassa nevével felmerült lelké­ben az erdei jelenet emléke, és zúzott kedélye némi enyhét, öntudata pedig teljes nyugalmát nyeré vissza, mert megtámadtatásának egész ta­lánya oldva és megfejtve állott előtte. „Eminencziád bölcsességére bízom ügye­met“ — szólt engesztelő laangon — „de részem­re elégtételt nem kérek, én megbocsátok nekik, ők nem tudták, hogy mit cselekedtek.“ Néhány percznyi szünet lett, mialatt Marti­nuzzi az átnyújtott iratot olvasta. „Ez helyes“ — szólt végre elégülten — „ez eljárásod és jellemed árnyék- és mocsoktalannak mutatja, — ennek nagyon örülök, de a nyomo­rult vajdán nem segíthet többé — a béke és a feladás ideje több havak óta már eltelt.“ „Bocsánat, hegy teljes ur! a hon és emberi­ség érdekéhez lépést tenni tán soha nem késés, — én itt egy megtért embert, honomnak pedig bé­két, s egy hű, egy igaz polgárt hozok.“ „Hű és igaz polgárt! ha ha ha!“ — fölne­­vető Martinuzzi gúnyosan — „fiatal barátom, is­merjük mi Pétert a vajdát, és nem hogy hivsé­­­get és ragaszkodást, de békét és nyugtot sem re­­­mélünk tőle.“ „Hát ezen lemondás“ — folytatá Jenő — „e szent fogadás és eskü nem elég biztosítás, hogy ha későn is bár, de jó és igaz útra térő ?—­; hát bizánd-e eszközökkel ezután is a hábor- és ka­land- so vár életet folytatni ?“ „Akarat és szenvedély mindig bir eszközö­ket teremteni, — ellenségeinket pedig inkább szeretem túl e hon határain, mint saját körünk­ben és földünkön tudni.“ , Ellenségeinket ?”— bocsánat kogy teljes ur ! — hitét és szavát a rabló-főnök is megtartja — ez lovagi kötelesség, — ezt egyiránt tiszteli po­gány és keresztény, — s ez okirat kelte óta Pé­tert épen oly kevéssé nevezhetjük vajdának, mint honunk ellenségének.“ Martinuzzi heves véralkata volt, — a mel­lett ellentmondást nem tűrt, sőt csupa intésével szeretett s tudott is kormányozni, — őt ily nyílt, ily merész szavak máskor ingerelték volna, — de Jenőnek önzéstelen jelleme — nemes eljárása — mondhatni vértanúi külseje előtt önkénytelen meghajolt, — akarat­a ellen bizonyos elismerést és szánalmat érzett, s csak röviden jegyzé meg, miszerint maga is sajnálja, hogy a dolog ennyire ment, de már minden késő. „Késő ?“ — sohajta fel Jenő mélyen , fáj­dalmasan — „hát Üdvözítőnk szent hagyomá­nya szabott-e a megtérésnek határt? — és ha valaki vad szenvedélyektől ragadtatva, darabig bűnökre bűnöket halmoz bár, de végre igazán és e­­rős hittel megtér, — ha a lelket ifjitó és éltető harmat-gyöngyöket, a bűnbánat könyeit sírja és hullatja, azért a mennyek kapujánál vájjon e szavak fognak-e eléje dörgeni: későn tértel jóra, — távozz! — e kapuk előtted zárva leendenek ? — Oh nem! — Isten előtt a megtérés soha, de soha nem késő, — és eminencziád, ki Isten első és kedveltebb szolgáinak egyike, — kinek ma­gasztos és szent hivatása, szükkörü érdekeken felülemelkedve , Megváltónk dicső nyomdokán haladni, — szent vallásunk ihlettségével élni — és keresztény szeretettel ölelni az egész nagy emberiséget, eminencziád előtt egy megtért bű­nös hasztalan esedezne kegyelmet ?“ Jenőt a hosszas beszéd nagyon kimerité,_ végerejét szedé öszve — tovább akart szólni, de a szó elhalt ajkain, s ájultan karszékébe hátra esett. Martinuzzi gyorsan csengetett, — orvosát és futárokat rendelt. — Majd tollat, papirt raga­dott és irt. Mire az orvos megjött — Jenőt fellocsolá — sebeit beköté, s az eszmélni kezdőt már már ve­zetni akará, Martinuzzi is iratát pecsétlé, — fel­állt, s megindulással és szánalommal szólt:­­ „Ifjú barátom! — Nemes eljárásod megtette hatását, — János király, mihelyt ez iratot veen­­di, Laskit, a porta kegyenczét, azonnal Stambul­­ba indítja, — addig is az ostromzárt feloldom — a vár és várbeliek őrizetére pedig saját testőreim egyik csapatját küldöm fel, kik a rend, fegyelem és üledék korlátait tiszteletben tartják.“ Jenő mélyen hajtotta meg fejét. Martinuzzi intett, és valamennyien távoztak. (Folytatása következik.) Napi események. (Fővárosi és vidéki napló.) September 17. A magyar szent korona és koronajelvé­nyek valódiságának igazolása az „Albrecht“ hadi gőzös fedezetén f. hó 15-én estve ünnepélyes mó­don a hivatalosan közlött szertartás szerint vég­rehajtatott. Az ünnepi tény pillanatában a testvér fővárosok lakosságát ágyudörgések és harangzú­gások értesiték a magasztos perczről, midőn a hazánk ezredéves történeteihez elválaszthatlanul csatolt országos clenodiumok valóban azoknak ismertetve , legfelsőbb megbízás következté­ben a császári Fensége által átvétettek. Az­ért a hajó a koronajelvényekkel együtt császá­k, katonai őrizet alatt Promontornál töl­tötte. „Ferencz Miksa“ gőzös pedig, mely elejé­be ment, az igazolási tény után ugyanc nap estre 6­ra órakor Buda alá visszaérkezett. Tegnap f. hó 16-kán, a magyar szent korona megérkezésének hajnalán lengő zászlók és zene mellett vonultak a tiszteletsorokat képező cs. kir. hadcsapatok a Du­­napartra. Csakhamar a közel eső házak s azon ut­­czák , hol a menetnek keresztül kellett haladnia, megteltek a főváros minden rendű és rangú lakos­ságával. Az erkélyeket szőnyegek és virágfüzérek boriták, az ablakokból császári,birodalmi és nemzeti szinű zászlók lobogtak, szóval egy szokatlan nagy­szerű ünnepély kifejezését ölte magára az egész város. A néphullámzás már korán reggel kezdő­dött, mindenki sietett jó helyet elfoglalni magá­nak, honnan örömtanúja lehessen az országos szent koronázási jelvény meghozatalának, mely u­­tán legnagyobb történeti viszontagságai közt is, csak mint letartóztatott kincs után kesergett az ország, — most azonban az eltemetett kincs — halottaiból támadt fel újra, hogy üd­vözítse e népet, s mint a gondviselés áldásdús kezéből nyújtott jegyajándék erősítse meg a biro­dalom s­e haza, az Uralkodó és népünk közt már évek óta fennálló szorosabb, boldog frigyet! . . . Az egyházak ajtai megnyíltak, az iskolákból ün­nepi renddel vonult ki a tanuló ifjúság tanáraik vezetése alatt, az iparos czéhek czéh-zászlóikkal siettek elő, hivatalok, intézetek egy beláthatlan tömeggé növelték az ünnepre összegyűlt sereget . Ezer meg ezer örömdobogó kebel képezett a partokon tisztelgő sorfalat, ős-Dunánk által a leg­simább víztükrön hozott hadigőzösnek, mely a szent koronával ünnepi ágyu-üdvözletek és ha­rangzúgások közt érkezett, s melynek lengő zász­lói felett az ég legderültebb kárpitját vonta fel. Az ünnepély részleteire nézve a „Budapesti Hír­lap“ 217-dik számára utaljuk olvasóinkat.—A nap jelentőségét , valamint a nagyszerű díszmenet, szintoly híven tükrözte vissza azon egypárköny­­csepp , melyet egy mellettünk álló szegény ősz napszámos örömsugárzó szemein láttunk csillogni, s azon másik öreg buzgósága, ki görnyedt vállaira fölemelte unokáját, hogy jobban láthasson, és ez­alatt regélt neki a szent koronáról ihletett kebel­lel és magyar lelkesedéssel. A budai várpalota balszárnyán levő Szent István kápolnában tegnap f. hó 16-kán délben tétetett ki közszemlére a magyar szent korona, mely ott a sz. István palástjával s a többi korona­jelvényekkel együtt fris rózsakoszorukkal körül­véve, díszes bársony párnákon nyugszik. Ez időtől kezdve a közönség roppant tömegekben csődül az újra feltalált országos kincsek láthatására, és va­lódi benső kegyelettel és megindulással szemléli azokat, áldván az isteni gondviselést s Ő császári Felsége gondoskodását azok feltalálásáért. Az ünnepélyes alkalom a hazafias lantot is örömhangokra zendíté : a magyar és erdélyhoni kegyesrendi szerzet nevében Jallosics András és Kricskai, kegyes rendi áldozok, egyverse­­zetet bocsátottak közre, melynek magyar része e czímet viseli. Öröm­hangok a megtalált magyar szt. korona országos ünnepély között Budára szál­lításakor 1853. Szent-Mihály hava 15-én ; deák ré­sze: Ode dum inventa felicissimo omnie sacra Hungáriae Corona solenniter Budám revederetur XVII. Kalendas Octobris MDCCCLIII.“ Pesten. *] Az ünnepélyesen visszahozott magyar sz. korona feltalálásának rövid története, mikép hite­les kútfőből értesülünk, következő: A korona ugyanis mint már említve volt , egy a Duna és Czerna vize által képzett félsziget fokán találtatott fel. Azon darab föld birtoklója Garde határ­vidéki hadbirószázados, már régebben némi jele­ket vett észre, melyek négy fába lévén metszve feltűntek előtte, s azon körülménynyel párosulva, hogy utóbbi időkben egészen idegen egyéneket látott ama helyen megfordulni, végre azon gon­­dolatra vezérlették, hogy a gyanított hazai kincs ott lehet elásva. Ennek következtében, kétszeri ásás tétetett éjjeleken át a megjelölt hely köré­ben, de ez ásások eredményre nem vezettek. Végre harmadszori ásásra megtalálták a ládát, melyben a korona a többi jelvényekkel együtt foglaltatott, s a­mint rá­jöttek, az ásó határőrvi­déki katonák térdre omolva hálát adtak az Isten­nek a szerencsés feltalálásért. — Innen aztán a koronajelvények „Albrecht“ gőzösre vitettek át. A felnevezett hadbirószázados, jutalmul hadbi­­róőrnagyságra emeltetett. Minthogy pedig azon félsziget foka, hol a korona elásva volt, kissé mé­lyebben fekszik, innen magyarázandó az, hogy a ládába viz halván be, az okmányok ez által nem keveset szenvedtek. (Közbirodalmi napló.) Bécs , sept. 15. Császár Ő Felsége ma délben 1 órakor ő k. fensége Lajos bajor herczeg, továbbá ő cs. fenségük Károly Ferdinánd, Károly La­jos és Erneszt főherczegek kíséretében az ol­­mützi táborba elutazott. Hétfőn Ő Felsége ismét visszatér, az ekkor ide érkezendő magyar koron­a­­jelvényeket megszemlélendő , s erre aztán ismét Olmützbe utazandik. — B. Doblhoff Antal cs. k. austriai kö­vet Hágában ma állomására elutazott. — Bukarestből Írják f. hó 5-ről: Hy Gor­­csakoff fősegédtiszt a közelebbi napokban a határszélre utazik, a fejedelemségekbe bevonuló 5 hadtestet, mely Lu­ders b­ok alatt Odessánál állott, megszemlélendő. Minden eddig tapasztal­ható jelek szerint bizonyosnak tarthatni, hogy az oroszok téli szállásokról gondoskodnak. Ha a vitáig békésen megoldatnék, az oroszoknak kivonulá­sát kedvezőbb időszak beállta előtt nem várhatni. Bulgáriában, hol tudomás szerint a tél igen korán beáll, a törökök már most nem táborozhatnak sza­bad ég alatt. A fejedelemségekben szintén 3—4 hét alatt a táborok laktanyákkal lesznek felvál­­tandók. A Lüders-hadtest a dunai vidék felé van rendelve. •— Közelebbről rendelet jelenik meg , mely által a cs. k. pénzügyőrségnek eljárása tilos szál­­littatásb­an kapott levelekre nézve az uj büntető perrend értelmében, szabályoztatik. — Hir szerint a lomb. velenczei királyság politikai közigazgatására nézve mint eddig a lom­bardi és velenczei területre marad felosztva, az eddigi községi igazgatás is változatlanul meg­marad. — Az északi vaspálya igazgatósága a hósu­­vatagok által leginkább fenyegetett helyeken a tavasz és nyár folytában hóvédgátakat emeltetett. — Hír szerint orosz császár ő fels. Fonton orosz államtanácsos Szerbiába küldetésének si­kerévek­ legmagasb megelégedését nyilvánította — Bulgáriábóli legújabb tudósítások szerint ott a rablómegtámadások veszélyeztetik az uta­kat, s a rablás és gyújtogatással leginkább a re­­difeket vádolják. — A „Kreutz­“ szerint az El behajózási bi­zottmány tanácskozásai eddig nem igen eredmé­nyeztek jelentékeny sikert. — Folyó hó 13-án d. u. „Titania“ cs. k. austr. hadikorvet Dalmatiából, és „Persea“ orosz cs. hadi brigg Athénéből a triesti kikötőbe ér­keztek. (Külföldi napló.) London, septemb. 10. Tegnap ment végbe Portsmouth­ban Napier Károly tábornok temetése. Az egész helyőrség je­len volt a gyászünnepélyen, számos tábornokok - s admirálokkal együtt. A mayor, a községtanács, számos szabad­kőmivesek, s több ezer nézők kí­sérték a gyászmenetet. Napier Vilmos zokogás közt mondott néhány szót, testvére sírja fölött. — A „Chronicle“nek Madridból írják, mikép a spanyol kormány nem vonakodik ugyan S­o­u­lé­t, mint amerikai követet elfogadni; azonban ha az elfogadáskori beszéde valamely nem­ tetsző kife­jezést foglalna magában, — ez tüstént megrovat­nék, s Soulé helyzete Madridban igen kellemet­len lenne. — Sept. 11. Mint mondják, alkudozások fog­nak megnyittatni, a Franczia-­s Angolország közti postai szerződések javítása végett. P­á­r­i­s, sept. 10. A császár s császárné teg­­­nap este visszatértek d­i­e­p­p­e­i útjukból Saint- C­l­o­u­db­a. — Hírszerint Orleansban némely befo­­gatások történtek, azonban úgy látszik, nem va­lamely fontos okból.­­ A párisi császári törvényszék ma nagy részben megerősíti az első­ bíróság által, az úgy­nevezett szövetségi liga ügyében hozott ítéletet, azon vádlottak közöl, kik titkos társulat­­bani részvétel miatt elítéltettek, némelyeket föl­mentett, s a többiekre szabatott büntetéseket enyhité. — A helfaut-i tábor azon nagy hadgya­korlatok után, melyeken a császár jelen leendő tüstént szét fog oszlatni. — Sept. 11. Ma a „Moniteur“ a kormánynak azon rendszabályát közlé, melynél fogva a kincs­tári jegyek kamatja fölebb emeltetik. — A hivatalos lap egy jegyzékben kijelenti, mikép a császár, a dieppe-i kikötő javítása vé­gett, elvileg oly tervezetet fogadott el, melynek költségét a mérnökök 2,200,000 fr.-ra becsülték.­­ A legsü­rgetőbb javítások , melyek költsége 1,300,000 fr.-ra számíttatott, tüstént meg fognak kezdetni, s három év alatt be fognak végeztetni. — Remélik, hogy a császár és császárné hol­nap az Opéra-, 8­17-ben az O­d­é­o­n-színház újra megnyitásán jelen lesznek. — A „Patrie“ képtelen s alaptalan kohol­mánynak nyilvánítja némely olasz lapok azon közlését, mintha Dieppe-ben befogatások tör­téntek volna. — Marseilleből ma érkezett tudósítások szerint, — ott a gabna hectolitre-jének ára mintegy 3 fr.-al szállott lejebb; tetemes mennyi­ségű gabna érkezett az ottani kikötőbe. — A „Moniteur“ ismét tagadja, hogy a kor­mány külföldön gabnát vásárlott volna, a száraz é­s tengeri sereg szükségletén kívül. — A folyó évben is számos legitimisták szándékoznak Frohsdorfba búcsújárást tenni. — Granier de Cassagnac legközelebb tiszttársa, La Guéronnié­r­e-ről ily tréfás nyi­­­latkozatot tett : „La Guéronniére gyönge hír­lapíró, de egykor tűrhető minister leend.“ — Déli francziaországi lapok szerint, a pápa Livornoban 140,000 zsák gabnát vásároltat össze, a pápai birtokban uralkodó éhség enyhitése végett. A pápa a szükséges pénzt saját magán­­­pénztárából adja Frankfurt, sept. 8. A senatus ma, mint a „C. B.“-nak írják, elh­atározá a zsidók emancipa­­tiója iránti törvényt a szavazók csekély száma miatt nem közleni. Reutlingen, sept. 5. Ma reggel innen ismét több száz, többnyire erőteljes fiatal, s név­­szerint sok fiatal leány indult el, Északamerikába kivándorolván. Egyetlen ügynök e városban 8 év alatt 14000 személynél többet szállított el A­­merikába, mind e város és környékéről. Már egyes iparok érezni kezdik a munkás kezek hiányát, s az más iparágakban is, és név szerint a cselédség közt nyomasztóvá kezd válni. Düsseldorf, sept. 10. Arnolds trieri püspöknek a vegyes házasságban kiadott bocsát­ 1220 az európai jog ügye ismét koczkára lenne téve. Meg lehetünk arról győződve, mikép a nyugati hatalmak nem fogják engedni, hogy Oroszország Konstantinápolyt vagy birodalma valamely más részét hatalmába ejtse, vagy a szultánt oly felté­telekre kényszerítse, melyek felségi jogával el­lenkeznek. De más részről nem fognak megfon­tolatlanul szó vitába ereszkedni, bárha az oltal­mukat igénylő érdekek közel egyet sem fognak elárulni.“

Next