Budapesti Hírlap, 1855. május (709-733. szám)

1855-05-08 / 715. szám

nyegtelen előnyöket vívtak ki, sikerülvén nekik lőaknák felvetése által számos leshelyeket az oro­szok legszélső erődítési műveitől csekély távol­ságra elfoglalni s tűztelepekké átalakítani. E si­ker első gyümölcse lenne már , ha bebizonyul a „Constitut.“ közlése, az árboczbástya eleste Sze­­basztopol déli oldalán. A legnagyobb erőfeszítés azonban még mindig a Malakofftorony ellen van intézve , mert az magasabb állásánál fogva az egyesültek táborán uralkodik, s mert onnét, ha azt el lehetne foglalni, a város és hajóhad egy­aránt a legbiztosb eredménynyel lenne lődözhető és megsemmisíthető. A ,,Cour. de Mars.“ szerint apr. 21-én a legújabb franczia táborlatvonal már 40 métrenyire volt az árboczbástyától.­­ Az oro­szok a Konstantin-erőd halmain 10,000 főnyi tá­bort állítottak. Az egyesültek őrsége ápr. 2­ o-ká­tól fogva úgy rendeztetett, hogy a franczia ágyúk mindenike nappal csak 15 , éjjel 10, az angolok mindenike 25 óra alatt csak 10 lövést tett Mivel több orosz erődök , név szerint a tengerészerőd, többé nem működnek, az egyesült hajóhad hajói minden éjjel a kikötő nyilatáig nyomulhattak , s bombáikat a városba szórhatók. O­m­e­r pasa nagy kémszemléje , melyet lord Raglan­d Bosquet b­okkal 19-én reggel, 15,000 török, két franczia gyalog zászlóalj, két afrikai vadász­szakasz s egy angol lovas ezred élén tett, a ba­­laklavai síkon át a Tsernaja azon része felé tör­tént , hol még nem rég az orosz sereg állt, mely most egészen visszavonult. A kémszemle sikeré­ről semmi sem hallatszott, csupán hogy néhány o­­rosz ezred már messziről sietve visszahúzódott. Ez okból a kémszemlére tett hadtest már naple­mente előtt visszatért szállásaira. A Krímbe meg­érkezett indiai lovasezredet pompásnak mondják. Egy brit-indiai sorezred is érkezett. P­a­s­l­­­y ezredes a 10. dragonyosezrednél ideiglenesen az angol lovasság főparancsnokságát átvette Scar­lett­inok helyett, ki egésségi tekintetekből kény­telen volt Londonba visszatérni.­­ A „Patrie“ legújabb tudósítása szerint a franczia tábori kór­házakban csak 2800 beteg volt, mi 100,000 főnyi valódi létszám mellett igen kielégítő egésségi ál­lapotnak mondható. D­ra­e­r pasa kívonatára H­u­s­s­z­a­i­n pasa, az anatóliai hadsereg volt törzsfőnöke, ugyane minőségben a szebasztopoli hadtesthez menend. Canrobert, b­ok következő távirati sür­gönyöket küldött Párisba: „Szebasztopol előtt, máj. 2. Ez éjjel szerencsés harczunk volt. Az ellenség erősen összekötötte műveit egy­más közt és a leshelyekkel. A középbástya előtt egy igen szilárd és erős ellenközeledési mű volt. Azt elfoglaltuk, igen élénk tüzelés közben megtartottuk , s ott véglegesen elhelyezkedtünk. Az ellenségtől nyolcz kis mozsarat elvettünk , melyeket ott találtunk. V­eszteségünk , mely meg pontosan nincs tudva, kisebb mint gyanítottam. Az ellenség sokat szenvedett. A csapatok bámu­latos lelkesedést tanúsítottak. — Szebaszto­pol előtt máj. 3. Tegnap esti négy órakor az ellenség kirohanást tett azon közeledési mű visz­­szafoglalása végett, melyet tőle az előbbi éjjel elvettünk. A testőrcsapatok azt ezuronyszegezve fogadták s a várba visszaverték. Az ellenséges tüzérség e kirohanást és visszavonulást igen he­ves ágyúzással támogató, melyre a mi tűztelepeink erélyesen válaszoltak.“ A „N. B.“ szerint T­­­t­o­ff orosz titk.tanácsos fia, a múlt hó utolsó napjain Szebasztopolban , hol mint hadnagy szolgált, egy ellenséges ágyú­golyó által megöletett. Var­s­óból május 1-ről jelentik, miszerint hg Paskievics tábornagy mára viradó éjjel innen Ivangorod (Demblin) erősségbe ment, honnan a parancsnoksága alatt álló minden erős­ségek és hadicsapatok megtekintése végett szem­­leutat teend. Tegnap az innen Brzesc-Litevszki környékébe s igy a határszél felé távozó sergek felett is a herczeg szemlét tartott. — Mind e mozgások, mind azon körülmény , hogy az álta­lános néphad szervezése Oroszországban gyorsan halad, — mutatják, hogy az oroszok a had foly­tatására igen nagyszerű készületeket tesznek. Anglia London, máj. 4. A felsőház tegnapi ülésében Clarendon lord Derby lord kér­désére válaszolva, a keleti ügyre vonatkozólag némi felvilágosításokat adott, melyek azonban nem voltak határozottabbak azoknál, miket Pál­merston lord legközelebb az alsóházban adott. Ismétlé, mikép a parliament ama jegyzőköny­vekben, miknek előterj­esztetése megigértetett, minden kívánható értesítést feltaláland; azonban ő is óvakodott ezen előterjesztés napját kijelölni. Hozzátéve, mikép a bécsi értekezletek nem foly­nak, noha nem szakadtak félbe egészen; mikép a szövetségesek meghatalmazottjai nem akarták a 4-dik biztosíték­pontot tárgyalni, mely iránt némi engedményeket lehetne tenni, mindaddig, mig a 3-ik pont iránt meg nem fogtak egyezni; végre mikép az angol kormány még eddig csu­pán formulájáról értesült amaz ellen­javaslatok­nak, miket az orosz meghatalmazottak a Russell lord eltávozása után tartatott 14-ik ülésben ter­jesztettek elő; mikép ő még eddig nem kapta meg az ezen ülésben folyt viták jegyzőkönyvét; azonban mégis azokról eleget tud arra nézve, hogy a szövetségesek meghatalmazottjaival e­­gyütt azt vélje, mikép ezen ellen­javaslatok el­­fogadhatlanok. A nemes lord semmi olyat sem mondott, miből következtetést lehetne vonni ezen ellenjavaslatok tartalmára. Végre az austriai korm­­­mány eljárását illetőleg,a külügyi titkár e tárgyban talán még tartózkodóbb volt. Megerősíté, mikép a 14 ik ülés következtében Bud­ gróf kijelenté,hogy véleménye szerint, a kiegyenlítésnek minden le­hetősége még nincs kimerítve, mikép következő­leg Austria újabb végső javaslatokat formulá­­zott, miket az értekezlet két-három tagja jelen­leg tárgyal; azonnan semminep sem akart nyilat­kozni azon kérdésről, ha vájjon a nyugati hatal­masságok számíthatnak - e Austria tettleges köz­reműködésére a háborúban, ha ezen végjavasla­tok nem fognának békére vezetni. Derby gróf­­ igen kevéssé kielégítőnek tarta a nemes lord nyi­latkozatát. Ő attól fél, hogy Oroszországnak már oly engedményeket tettek, mik a kiontott vért­ős az elköltött pénzt hasztalanná teszik. Különö­sen sajnálta, hogy a nemes lord Austria tárgyá­ban nem adhatott határozott nyilatkozatokat, s azon óhajtását fejezé ki, mikép ezen bizonytalan­ság tekintetéből Angolország ne szűnjék meg legerélyesebb intézkedéseket tenni, a háború foly­tatása végett. Lansdowne marquis a kormány nevében kijelenté, mikép bármennyire óhajtja is e­z Austria közreműködését megnyerni, azért nem s­zünendik meg minden nélkü­lözhetlen intézkedést megtenni az erélyes hadfolytatás végett. Claren­don lord Malme­sbury lord kérdésére kijelente, amikép még most nem mondhatja meg, hogy minő okiratok fognak közöltetni, azonban annyit állít­hat, mikép a háznak mindazon okiratok kezében lesznek, mik az alkudozások megértésére fognak szolgálhatni. Az a­l­s­ó­h­á­z tegnapi ülésében Roebuck b­eadá a hadsereg tárgyábani vizsgáló­bizottmány jelentését. Sir Ch. Wood Collier kérdésére kijelente, mikép a fehér-tenger zárlata tüstént létesíttetni fog, mihelyt azt a jég megengedendi. Hozzátéve, mikép a kormány közzéteendi mind­azon tudósításokat, miket Krímből kapand, s m­i­­ket a helyzet veszélyeztetése nélkül közzétehe­­tőknek vélend, még eddig semmi újabb sürgöny sem érkezett. Erre a ház helyi érdekű tárgyakkal foglalkozott. A legutóbbi napokban oly kellemetlen hírek voltak napirenden, mikép tegnap a „Post“ — mint már említők —jónak látta egy harczias szel­lemű vezérczikkben a közönséget azon hír ellen óvni, mintha a szövetségesek képesek volnának a békét messzebb terjedő engedmények által vá­sárolni meg. Szerinte, Oroszország makacssága általában s­e­m­mi kilátást sem nyújt a békére. Az összes hadiköltségek hiában pazaroltattak volna el, ha a fegyvert letennék, mielőtt Sze­basztopol lerontatott, minden az újabb időkben a törököktől elvett birtok azoknak visszaadatott, s Oroszország hódítási álmaiból gyökeresen kigyó­gyíttatott volna. Ezen nyilatkozat után a ,,Post“ azon egészen váratlan biztosítással áll elő, mikép a szövetségesek távolról sem gondolnak „Török­ország felosztásának tényé­­re. Szerinte, ha Konstantinápoly Angol-, vagy Francziaország, vagy Austria egyedüli birtokában lenne, az örö­kös viszályokra adna alkalmat; azon eszme pe­dig, miszerint az „szabad város­­sá alakíttas­sák, szintén kivihetetlen. — Törökország, mely­nek katonai ereje épen elegendő a védelem­re, a Dardanellák s Bosporusnak legjobb védő­je. Azt nem gyöngítni, hanem inkább erősbítni kell, s a legutóbbi 70 évbeli orosz annexatiókra most visszaadás korszakának kell következnie. Hogy ezen czélra minő emeltyűket kelljen moz­gásba hozni, erről a „Post“ hallgat, azonban ily nyilatkozatoknál, melyek a szövetségeseknek ismeretes­s fogadalmát megtagadják , minden angol olvasó önkénytelenül Lengyelor­szágra gondol. A „Brighton Gazette“ szerint, a 10,000 fő­re számított aldershotti táboron kívül, több helyeken még néhány kisebb táborok is fognak felállíttatni a néphad számára. A „Herald“ párisi levelezője azon mesesze­rűleg hangzó hírt közli, mikép Austria pártolja az orosz javaslatot, az európai hatalmasságok ga­­rantiája alatt Törökországgal kötendő külön­szerződés iránt, s mikép azon jó tanácsot adja, hogy Angol-, Francziaország s Austria egy-egy fregátot tartsanak a fekete-tengeren. Az austriai kormány teljes komolysággal sürgeti ezen ki­egyenlítési terv elfogadhatóságát.­­ Ellenben ugyanazon lap bécsi levelezője azt állítja, mikép az Austria irányábani bizalmatlanság egészen alaptalan, „s a tory-párthoz legkevésbbé illik mél­­­tatlan s szűkkeblű gyanút táplálni hagyomány­szerű szövetségeseink irányában.“ Legközelebb Southwarkban, London egyik külvárosában egy parliamenti tagok­, ra­­dikálok­, s mi legföltűnőbb, chartistákból álló értekezlet tartatott a közigazgatási reform tár­gyában. A chartisták — úgy látszik — le akarják vetkőzni kizárólagos jellemüket, s a radikálokhoz közeledni,hogy az aristokratia elleni keresztes­ há­borúban részt vegyenek. Legközelebb Bonaparte Lucián her­­czegen, ki Londonban W­estbourne-Grove­­ban lakik, baleset történt. Ugyanis egy lajtorjára hágván fel, hogy könyvtárából egy könyvet elő­vegyen, elcsúszott s lábát kitörte. Szerencsére helyzete nem veszélyes. T A B C Z A. Szépirodalmi szemle. m­. Lyrai költemények. Tompa Mihály versei. II. köt. Kiadta Friebeisz István. Második kiadás. Pest, 1864. — Száraz lo­m­­bok. Irta Mentovich F­erencz. Pest, 1854.—Sze­relmi vadrózsák Tóth Kálmántól. II. fűz. Pest,1854.­T­avaszi lombo­k. Irta Concha Ká­­r­o­l­y. Szombathely, 1855.—B­alogh Zoltán köl­­t­e­m­ényei. Pest, 1855. — Tóth Endre újabb költeményei. Pest, 1855.—Z­a­­­á­r költemé­nyei. Kiadja Vahot Imre. Pest,1855.—G­yöngy­­virágok. Irta :Spetykó Gáspár. Pest, 1854. — Kakuk dalok nép számára. Irta Meáncsek István. Veszprém, 1854. (Folytatás. *) A „Harmincz éven túl“, „Az én lakásom“, „Búcsú“, „Elmélkedés egy levél fölött“, „Pipa­csok“, „Farsangban“, „Víg szüret“, „Búcsú az ó évtől“ mind gunyoros költemények. E nemben Tompa most is a régi : haragszik és falánkot ereszt. Azonban tárgyait most inkább veszi az élet és él­ményeiből, mint régebb. Legörömestebb a vidéki élet bohóságait ostorozza : a m­­ jó co­mpossessora­­inkat, kik szünetlen csak politizálnak és a tudo­mány és művészet iránt érzéketlenek; a kegyes patronusokat, kik a lelkészt egész keresztény szel­lemben alázatosságra és nélkülözésre szoktatják; az olvasni szerető szomszédokat, kik a kölcsön kért könyvet soha sem adják vissza; a dörmögő öreg Irakat, kik korholják az élvező fiatalságot, mert maguk már nem élvezhetnek; a hegyke vidéki írszlánokat, kik bogárhátu kis­ házba vezetik a kas­télyról álmodó hegyes kisasszonyfát, az időjárást, mely mintha az emberek felfordultságát követné, egészen megbomolni látszik. E mellett kikapják magukét a mi geniális poétáink is, kik verselni sem tudnak, a mi nagy kritikusaink is, kik csak magán rokon- és ellenszenveiknek hódolnak. Sőt egy helytt inkább boszankodva, mint gúnyosan igy kiált föl : Van itt író, költő, tudós, kritikus , Regény-, dráma-, novellairó bőven ; Ismert, nem ismert, félreismert lángész, Egymás hátán, mint esik a Fertőben; S nem bámulsz minket oh boldog haza ? Dehogy nem­ bámul, sőt annál odább van : Praenumerálni elfeledkezik És nem vész én könyvet — bámulatában. ■u­­. .... ...... ■■1 E haragos boszankodás jellemzi e költemények majd mindenikét, melyek közt „Az én lakásom“, és „Farsangban“ a legsikerültebbek. Tompa nem gyűlöl oly mélyen, hogy erős satyrikussá válhassék s talán kevésbbé ismeri az emberek gyöngeségeit, mintsem eleveneikre találhasson. Haragszik és ki­beszéli magát. Mintegy önkénytelen könnyülni akar s egyébre alig van gondja. Nem lelkesíti azon mély gyűlölet, mely egykor mély szeretet volt, s épen azért, hogy boszut állhasson, éhesen kéjelegve kérni a nevetségest, gúnyolni valót mindenütt, hol a bíta és ostobaság megsértették erkölcsi érzületét. Ez az igazi satyra eleme, mely aztán, ha bizonyos hatá­rokon túllép, szívtelenséggé válik s az erős és biz­tos gúny helyett csak daemoni kaczajt hallat. Tomja a humorig sem emelkedik. A boszankodás és hang­erőt vesznek rajta. Elfogultabb, mintsem az ellen­­téteiben felfogott világra a kedély köny és mo­­solyból szőtt sugarait áraszthassa. Épen azért ő elég könnyen se elég mélyen nem mozog. De ha­­zagos kedvtelésének természetessége szintúgy jól esik az embernek, midőn rendszerint úgy neve­­zett humoristikus verseinkben nincs egyéb, mint erőltetett élet, vagy oly izetlen tréfa, mely leg­­többször magát a költőt teszi nevetségessé. Tompa igazi eleme sem a gúny, sem a humo, hanem bizonyos búskom­oly hangulat, mely most e­­lágyulva, majd kitörve, itt reflexiókba, ott érzései­be süly­ed­ve csendes resignatioban keres menedéke. Allegóriái és festő költeményein is e hangulat in­k­ül el. Ott hol alapeszméi reflexiókból merülnek is kevésbbé szerencsés, mint midőn önkénytelen éré­seinek enged. A „Mit kérek“, melyben az ember­ség jövőjén töpreng, a „Boldogság“, hol a boldog­­ság fölött kétkedik, a „Hűség“, midőn az ifjúság, a­­ránd és szerelem romjai közt a hűség karján kelli ki az élettel, mert nem érintik a kedély vagy szi­lem mélységeit, mögötte maradnak a „Távolba“, „Itthon vagyok“, „Halmon állok“, „Első szerelem“ „Szőlőhegyen“, „Levél egy barátom után “, „Ön harangozó“ , „Öreg szolga“ cziműeknek,mely­­­ben a baráti vagy családias érzéssel megtelt sír vagy a sötét képeken borongó képzelet élénken és erőteljesen nyilatkozik. Legjelesb köztük az „így levél barátom után“. Már tárgya olyan, hogy uat kell találnia szívünkhöz. Egy szerencsétlen költ a Kerényi emlékét újítja föl, ki Amerikába vándorlt — meghalni. Tompa egyetlenegy költeményében sincs annyira meghatva, mint itt. A hazaszeretet és baráti részvét mélyen megillették. Egész lelkből érzi azt, mit a magyarnál talán egy nemzet sem te­rez, mélyebben : „Szívet cseréljen az, a­ki hazát cserél.“ Aztán e költeményben Tompa egészen új oldalról mutatkozik: néhány erős vonással a legjel­lemzőbben tud lélekállapotot festeni. Ilyen például midőn barátjának az anyjánál tett látogatásáról ír : Beszélgettünk ... ő is szólott, de keveset, Kiméltem fájdalmát s nem említem neved ; S mellette a bánat keserűn meghatott. Hogy úgy kell tartanunk, mint a ki már halott. íme Tompa költészete minden oldalról bemu­tatva. Láthatni, hogy azon körben, melyben mozog, se eszmék se érzésekben nem szűkölködik. Mindig e­­lég mondanivalója van, azonban az, a­hogy elmond­ja, kevesebb becsű mint az, a­mit elmond. E meg­jegyzés leginkább a compositiót illeti. Tompánál ritkán találhatni egyöntetű költeményt. Fejtege­téseimben többször volt alkalmam kimutatni most a hangulat zavartságát, majd a kikerekítés hiányait. Nála egyik gondolat vagy kép felkelti a másikat, a­nélkül hogy mindig azon czélra szolgálna,amit ki akar vinni. Néha arról is megfeledkezik, hogy egyik kép a másik hatását szükséges kép veszélyeztetni fogja. Képzelm­e vagy érzése észrevétlen kicsap, hogy fi­gyelmünk csökkenjen, vagy fogékonyságunk lan­kadjon. Aztán nem mindig tudja, mit kell elmonda­nia s mit elhallgatnia. Olykor sorokat lehet ki­mutatni, melyek kihagyása által költeménye nem szenvedne csorbát , nem jutott el még egészen oda, mihez nehéz, de termékenyítő tanulmány vezet s melyre még azoknak is szükségük van, kik tehetsé­gük természeténél fogva a compositioban rendkívül erősek , inkább annak csak csekélyebb árnyalatai­ban tévednek. S mi e tanulmány ? Az alapeszmének tökéletes megérlelése, hogy jól tudjuk a mit mon­dani akarunk; kifejtése a kifejezések árnyalatai és szavak súlya iránti érzéknek, hogy igen jól tudjuk elmondani a mit akarunk. Ez úgyszólva saját te­hetségünk, gondolataink tanulmányozásának ered­ménye aztán az lesz, hogy semmit sem fogunk a véletlenre bízni, egy pillantattal be fogjuk látni a mű részeit alkotó eszméket, s vagy nem írjuk meg azon költeményt , melyre nem elég határzott han­gulat vagy nem tisztán kibontakozott eszme izgat,­­ vagy ha megírjuk, mindent megtettünk, mi te­; hét egünkben állott. Mentovich némi tekintetben rokon Tom­pával. Az allegóriák és természeti képek iránt ő is hasonló előszeretetet tanúsít, azonban oly hamar ki­meríti s annyiszor ismétli magát, hogy egy két költeményét ismerve már ismerjük mindeniket. Ő is az „Athenaeumban“-ban lépett föl először Alpár álnév alatt pár csinos, a természet képeivel játszó epigrammás menetű dallal. Később majd mindenik divatlapba irt. 1817-ben Kolozsvárit egy füzetké­­ben h­armincz dalt bocsátott közre, melyekben egy akkor igen nevezetes politikai kérdést költői, mond­hatni kedélyes oldaláról igyekezett feltüntetni. Ez legjobb műve. A harmincz dal egy egészet képez, melyben a megindult kedély, mintha önmagával beszélgetne, az érzések és eszmék egy kis történe­tét, csel­ekvényét nyújtja meglehetős szerencsével. E dalokat különösen a kedélyes oldal tüntette föl. Oly időben, midőn a hazafias eszmék inkább csak páthoszban nyilatkoztak, meglepő volt egy csen­des, mondhatni túl szelíd kedély hazafias önmagába sülyedése. Mentovich e jelen gyűjteményében e­­gész a legújabb ideig írt s nagy részt megjelent költeményeit szedte össze. „Száraz lombok“-nak nevezi, nem tudni mi okból. Annyi igaz, hogy e lombokon kevés a zöld levél. Mentovich nagy fo­gékonyságot látszik mutatni a természet iránt, de csak közönséges abstractiók s elhasznált hasonla­tokban beszél róla. Az örökös köny és harmat, só­haj és szellő, bánat és felleg sat, képei kifárasztják az embert. Néha újat és szokatlant is akar mondani, de az egyszersmind nem találó és szép. Például nem erőltetés-e ez . Hah! mi szép a sok szökő­kút Égbe szálló sugara .... Nem szökőkút-e a tiszta Légbe röppenő pacsirta Visszasiető dala. Ő nem hogy jellemzetesen kedélyébe olvasztva tudná visszatükrözni a természetet, de még az ál­talános költői hangulatig sem emelkedik. Kedélye épen oly kis körben mozog, mint képzelme. Pár csinos szerelmi dal, pár gondosan kivitt epigrammás gondolat, és ki van merítve e ítész költészete. De meg kell vallani, hogy ilyszerű költeményeiben őszinte, tiszta érzésre, sok csinra s némi bájra találunk. Legkevésbbé találja föl magát, ha ódái vagy elé­­giai szárnyalást vesz. Költeményei ilyenkor elter­­pedve erőtlenednek el. Elbeszélő költeményeiben a mese nem tud megalakulni s egyszerűség helyett eziezomában keresi a hatást. Legjobban sikerül­nek allegóriái, melyek közt legjelesb a ,,Tél“. Itt szeszély, festőiség, találékonyság igen szépen ol­vadnak együvé, majdnem a humorig emelkedve. És ezzel hadd térjek át legújabb lyránkra. (Folyt. köv.) Gyulai Pál. *) Lásd a „Budap. Hirl.“ 713. sz. 4354 Francziaország. Pár­is, máj. 4. Ma a „Moniteur“ a csá­szárnak D­u­c­o­s özvegyéhez intézett következő levelét közli : „A Tuileriákban, april 23. 1855. — Kedves Duces­né asszony ! — Nem tudom , miként fejez­zem ki önnek mindazt, mit a jeles Duces úr halálá­ról.' értesüléskor éreztem, ki nekem oly nagy szol­gálatokat tett, s ki irányomban oly buzgalmat ta­núsított. Főleg önre, s mindarra gondoltam, mit ön vesztett; ezért asszonyom, számítson ön mindig az én, s a császárné érzelmeire, mi szerencsénknek tar­­tandjuk, ha ön balsorsát enyhíthetendjük! Fogadja ön stb. Napóleon.“ Ugyane lap egy oly cs­ rendeletet közöl, melynél fogva Thouvellel, a külügyministeri­­umnál a politikai ügyek igazgatója, a fényét portához követté, B­o­u­r­é­e s Persiában lévő rend­kívüli franczia követ, Thouvenel helyébe a kül­­ügyministeriumnál a politikai ügyek igazgató­jává, Benedetti a konstantinápolyi követség első titkára, Bourée helyébe, persiát rendkívül, követté, s Sanpayo, Benedetti utódává nevez­tetnek ki. Továbbá közli, mikép a toskánai nagy­­herczeg a császárnak kifejezteté szerencse kivo­­natait, a merény elleni gondviselésszerű megol­­talmaztatása alkalm­ából. Ma Párisban azt állíták, mikép a hivatalos lap legközelebb egy czikket közlend, ama kabi­neti válasz tárgyában, mit az austriai követ, Drouyn de Lhuysnak bécsi küldetésére vonatko­zólag nyújtott át a császárnak. Egyébiránt itt ma igen különböző hírek szárnyaltak Austria tettle­ges föllépésének kisebb-nagyobb bizonyossága, s ama végjavaslatok tartalma iránt, miket ez

Next