Budapesti Hírlap, 1855. október (833-859. szám)

1855-10-01 / 833. szám

2659 Üudapesti Hírlap 833. sz. HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. Hirdetmények a földtehermentesitési kárpótlási tőkék kirendelése tárgyában. 2026-ik sz. (653) (3—3. A zala­­­egerszegi cs. kir. megyei törvényszék részéről a földtehermentesitési Sopron országos bizottmány által közlött jogérvényes felszámitási határozatok folytán Bartho­­deiszky Antalnak az alább következő kimutatásban elősorolt javaira nézve a kár­pótlási tőkék kirendelésének teljesítése végetti eljárás ezennel megnyittatik ; erre nézve hirdetményi határidőül 1855-ik évi September 28-ika, tárgyalási határnapul pedig 1855-is évi november 30-a reggeli 9 óra, s a mennyire szükséges leend, utánaa következő napja oly megjegyzéssel tűzetnek ki, hogy a hirdetményi határidő elmulasztása s a tárgyalási ha­tárnapróli elmaradás ellen, az előbbi állapotbai visszahelyezés meg nem engedhető, ehhez­képest felszólittatnak: 1-szer. Azok, kik az alább látható kármentesitett jószágok, vagy jogokrai igényeiké az 1852-ik évi november 29-én kelt nyíltparancs s bírod. törvény lap 247-ik számú enge­délyéhez képest az 1854-ik évi april végével lejárt egy évi határidő alatt bíróilag érvénye­sítették, hogy ez iránt magukat igazolják, 2- szor. Azok, kiket az idézett nyílt parancs engedélyéhez képest a visszaváltási jog érvényesítése végett még hosszabb határidő illetne, hogy ezen jogigényt okiratokkal indo­kolva jelentsék be, vagy magukat a per megindítása iránt igazolják. 3- szor Azok, kik a kárpótlási tőkére, vagy annak kamataira igényt más jogczimből támasz­anak, hogy ebbeli jogaikat érvényesítsék. 4- szer Azon hitelezők, kik követeléseiknek 1854-ik évi mártius 1-je előtt eszközlött betáblázása folytán a kármentesített jószágra elsőbbségi jogokat nyertek, s a kárpótlási tőkébeli kielégítéshez igényt akarnak támasztani, ezen igényt jelentsék be, ellenkező eset­ben mindezen személyek a kárpótlási tőke kirendelése iránti tárgyalásból ki fognak zárat­ni, s az 1. 2. 3. pontok alatt kijelölteknek csupán az tartatik fenn, hogy netaláni jogaikat csak az ellen érvényesíthessék, kinek a kárpótlási tőke s kamatjai hatására a joga a tőke ki­rendelése iránti tárgyalásnál elismertetett. Végre azok, kik a fentebb meghatározott igazolásokat vagy bejelentéseket a hirdet­ményi határidő alatt benyújtandottak, ezennel felhivatnak,hogy a kárpótlási tőke kirende­lése végett­ tárgyalásra a fent kitűzött tárgyalási határnapon ezen bíróság előtt sze­mélyesen , vagy meghatalmazottjaik által — annál bizonyosabban megjelenjenek, minthogy ők különben úgy fognak tekintetni , mintha semmi igazolásokat vagy beje­lentéseket sem nyújtottak volna be. Egyúttal értesíttetnek az illetők, hogy a hirdetmény­ határidő alatt beérkezendett igazolások és bejelentések, úgyszinte a lejárt vagy tüstén­ felmondható adósságoknak a kárpótlási tőkérel utalása iránti kérvények a hivatalos órái alatt, az irodában megtekinthetők lesznek. A kaposvári cs.k. megyetörvényszék részéről, a soproni cs.k.orsz. földtehermentesítési bizottmánytól átérkezett jogérvényes felszámítási határozatok folytán, Mérey Jós., Gaál La­jos, Kiss Lajos és Kiss Gábor uraknak az alább következő kimutatásban elősorolt, Somogyi megyében fekvő javaira nézve, a kárpólási tőkék kirendelésének teljesítése végetti eljárás ezennel megnyittatik; erre nézve hirdetvényi határidőül f. évi October 22-ike, tárgyalási határnapul pedig ugyan f. 1855-ik évi dec. hó 22-ke, s a mennyiben szükséges leend, utána következő napjai oly megjegyzéssel tűzetnek ki, hogy a hirdetvényi határidő elmulasztása és a tárgyalási határnapróli elmaradás ellen az előbbi állapotba a visszahelyezés meg nem engedhető , ehhez képest felszólíttatnak . (Lásd a fentebbi hirdetményben irt 4 pontokat.) Végre azok, kik a fenntebb meghatározott igazolásokat vagy bejelentéseket a hir­detvényi határidő alatt benyújtandották, ezennel felhivatnak, hogy a kárpótlási tőke kiren­delése végetti tárgyalásra a fenn kitűzött tárgyalási határnapon ezen bíróság előtt sze­mélyesen vagy meghatalmazottjaik által annál bizonyosabban jelenjenek meg,­ minth­ogy ők különben úgy fognak tekintetni, mintha semmi igazolásokat vagy bejelentéseket sem nyújtottak volna be.­­ Egyúttal értesíttetnek az illetők, hogy a hirdetvényi határidő a­­latt beérkezett igazolások vagy bejelentések, úgy szinte a lejárt vagy tüstént felmondható adósságoknak a kárpótlási tőkére­ utalása iránti kérvények a hivatalos órák alatt az irodá­ban megtekinthetők lesznek. Község neve A kárpótlási tárgya (Bárd,­­Kaposmérő, kaposi járásban 5 jobbágytelek 600 forintjával 1% jobbágytel. 600 forintjával 8% jobbágytel. 600 forintjával 3 zsellértelek 50 forintjával 3% jobbágytel. 600 forintjával 2 zsellértelek 50 forintjával 3% jobbágytelek 600 forintjával 2 zsellértelek 50 forintjával A cs. kir. megyei tszék Kaposvárott, jul. 27-én 1855. Hochreiter, Győry, titoknok. A kárpótlá­si tőke mennyisége frt ki 3000— 750— 4875— 150— 1855 1875— l.Nov 100— 1590— 100— (Lásd a fentebb irt 4 pontokat ) Végre azok, kik a fenntebb meghatározott igazolásokat vagy bejelentéseket a hir­detményi határidő alatt benyújtandották, ezennel felhivatnak, hogy a kárpótlási tőke ki­rendelése végetti tárgyalásra,a fennkitűzött tárgyalási határnapon ezen bíróság előtt sze­mélyesen vagy meghatalmazottjaik által annál bizonyosabban megjelenjenek, minthogy ők különben úgy fognak tekintetni, mintha semmi igazolásokat vagy bejelentéseket sem nyújtottak volna be. Egyúttal értesíttetnek az illetők, hogy a hirdetményi határidő alatt beérkezendett igazolások és bejelentések, úgyszinte a lejárt vagy tüstént felmondható adósságoknak a kárpótlási tőkérel utalása iránti kérvények a hivatalos órák alatt az irodá­ban megtekinthetők lesznek. január 16-án kelt császári nyílt parancs értelmében megnyittatik, az alálirt törvényszék ál­tal hirdetményi határidőül folyó évi nov. 12-dik napja, a kárpótlási tőke kirendelése vé­getti tárgyalási határnapot pedig 1856-ik január 14-re oly felszólítással tűzetik ki . (Lásd a fentebb irt 4 pontokat.) 5) A kárpótlási tőke kirendelése iránti tárgyalásra fentebb kitűzött határidőre mindazok, kik a fentebbi pontokban meghatározott igazolásokat vagy bejelentéseket nyúj­tanak be, személyesen vagy meghatalmazottjuk által annál bizonyosabban megjelenje­nek mivel ellenkező esetben úgy fognak tekintetni, mintha semmi igazolásokat vagy beje­lentéseket sem tettek volna . Kinyilatkoztatik, hogy a hirdetményi határidő elmulasztása és a tárgyalási határnapróli elmaradás ellen az előbbi állapotba a visszahelyezésnek helye nincs. A szombathelyi cs. kir. megyei törvényszék sept. lv-én 1855. _____Nagy.__________ Thalabér István. (1416) (3—3) 2879. civ. — A szombathelyi cs. kir. megyei törvényszék részéről közhírré tétetik, hogy a soproni cs. kir. országos földtehermentesitési bizottmánytól átérkezett jogérvényes felszámitási határozat folytán az 1853-ik évi mártius 2-kán kelt cs. nyiltparancs értelmében Széll Jósef, Laky Antal és Laky György uraknak vasmegyei táplánfai helységben szom­bathelyi járásban helyezett úrbéri javaira nézve megitélt és 1950-ik nov. 1-től kamatozó 1137 forint 30 kr. pengő kárpótlási tőke kirendelésének teljesítése végetti eljárás az 1854. évi január 16-án kelt nyilt parancs értelmében megnyittatik, az alulirt törvényszék által hirdetményi határidőül folyó évi nov. 15-ke, a kárpótlási tőke kirendelése végetti tár­gyalási határnaput pedig jövő 1856. é. jan. 22-ik napja oly felszólítással tűzetik ki, hogy: (Lásd a fentebbi 4 pontokat.) 5) a kárpótlási tőke kirendelése iránti tárgyalásra fentebb kitűzött határidőre mind­azok, kik a fentebbi pontokban meghatározott igazolásokat vagy bejelentéseket nyújtanak be, személyesen vagy meghatalmazottjuk által annál bizonyosabban jelenjenek meg, mivel illetkező esetben úgy fognak tekintetni,­mintha semmi igazolásokat vagy bejelentéseket sem tettek volna ; 6) kinyilatkoztatik, hogy a hirdetményi határidő elmulasztása és a tárgyalási ha­tárnapróli elmaradás ellen az előbbi állapotbai visszahelyezésnek helye nincs. A cs. k. megyei törvényszék Szombathelyen, sept. 15-kén 1855. Nagy.­­ Thalabér István. (1415) (3—3) (483)­­ (3—3) Az egri cs. kir. megyetörvényszék részéről ezennel közhírré tétetik, hogy az 1854-ik évi január 16-án kelt császári nyiltparancs értelmébeni további hivatalos eljárás végett a budai cs. k. földtehermentesítési országos bizottmány következő idemellékelt,általa a felhí­vott nyiltparancs szabályai szerint hozott úrbéri kármentesítési jog érvényes határozatot tévén által : 5- ször. Továbbá a kárpótlási tőke kirendelése végett fentebb kitűzött tárgyalási határidőre mindazok, kik által a fentebbi 1. 2. 3. 4. pontokban meghatározott igazolások vagy bejelentések a hirdetményi határidő alatt benyújtottak, személy szerint, vagy meg­hatalmazottjaik által annál bizonyosabban megjelenni köteleztetnek, minthogy különben úgy fognak tekintetni, mintha semmi igazolásokat vagy bejelentéseket sem nyújtottak volna be ; 6- ot. Végre ezennel kijelentetik, hogy a hirdetvényi határidő elmulasztása, és a tár­gyalási határnapróli elmaradás ellen, az előbbi állapotbai vissza­helyezés nem fog meg­engedte­tni. Ennek folytán e törvényszék által az elősorolt kármentesített jószágok,vagy jogok­­ról igények bejelentésére folyó 1855-ik évi September hó 24-ik napja, a kárpótlási tőke ki­rendelése végetti tárgyalási határidőül pedig folyó 1855-ik évi november hó 30-ik napjá­nak délelőtti órája oly felszólítással tűzetik ki : 1- szer. Hogy azok, kik a kármentesített jószágok vagy jogokra­ igényeiket az 1852- ik évi november 20-án kelt nyiltparancs engedélyéhez képest, az 1855-ik évi ápril végé­vel lejárt egy évi határidő alatt bíróilag érvényesítették, aziránt magukat igazolják , 2- szor. Azok, kiket az idézett nyiltparancs engedélyeihez képest a visszaváltási jog érvényesítése végett még hosszabb határidő illet, ezen jogigényt okiratokkal indokolva jelentsék be, vagy magukat a per megindítása iránt igazolják ; 3- szor. Azok, kik a kárpótlási tőkére, vagy annak kamatára igényt más jogc­ímből támasztanak, ebbeli jogaikat érvényesítsék ; 4- szer. Azon hitelezők, kik követeléseiknek 1854-dik mártius 1-je előtt eszközlött betáblázása folytán a kármentesitett jószágra elsőbbségi jogot nyertek, s a kárpótlási tő­­kébeli kielégítéshez igényt akarnak támasztani, ezen igényt jelentsék be ; ellenkező eset­ben mind­ezen személyek a kárpótlási tőke kirendelése iránti tárgyalásból ki fognak re­­kesztetni, s az 1. 2. és 3. pontok alatt kijelölteknek csupán az tartatik fel, hogy netaláni jo­gaikat csak az ellen érvényesíthessék, kinek a kárpótlási tőke s kamatjai hatásáral joga a tőke kirendelése iránti tárgyalásnál elismertetett; (1297) (1-3) 3397. A nyitrai C3. kir. megyei törvény­szék részéről közhirré tétetik, hogy a pozso­nyi cs. kir. földtehermentesitési bizottmány­nak 1855-ik évi május 31-én 1735. szám alatt kelt határozata folytán Baranyay Gáspár, Erzsébeth és Borbála nyitrai szolgabirói ke­rületben levő nagy-lapási és 1.-gyarmati volt úrbéri birtokára nézve megítélt és 1855. évi nov. 1-től kamatozó 3506 pft 15 kvnyi kárpótlási tőke kirendelésének teljesíté­se végetti eljárás, az 1854. é. jan. 16. kelt s a birodalmi törvénylap 21-ik számában tartal­mazott cs. nyiltparancs 22 és 26 §-ainak ér­telmében megnyittatik,és hirdetményi határ­időül az igazolásoknak és bejelentéseknek be­adására határnapul 1855-ik évi novber 17-re oly felszólitással tűzetik ki, hogy : A kármentesitett jószág jövedel­mének hútására jogosított neve Neve a me­gyének és ke­rületnek Neve a helység­nek A kármentesítés tárgya Kármen­tesített tőke atolási határi­­az elismert tő­kének O C/2 ft |krs •»5a -M «■«* ft 1 kr íBenkó Klára szül. Fráter lakik Várkonyon, meghatalma­zottja Makay Imre ügyész Szolnokon Szolnok detto Tissza- Várkony 1% sessio 450 ftval 14 zsellér 50 ftval 787 30 700­ nov. 1­­.185555748% összesen 1487 30 1219. sz. — 1855. (631) (1—3) A veszprémi cs. kir. kerületi tvszék részéről, a földtehermentesitési soproni országos bizottmánytól átérkezett jogérvényes felszámitási határozatok folytán az alább következő kimutatásban megnevezett jogosítottaknak ugyanott elősorolt javaira nézve a kárpótlási tőkék kirendelésének teljesítése végetti eljárás ezennel megnyittatik ; erre nézve hirdet­ményi határidőül­­, 1855-dik évi October 24-dike, tárgyalási határnapul pedig folyó 1855. é. dec. 24-a, s a mennyiben szükség leend, utána következő napjai oly megjegyzéssel tűzetnek ki, hogy a hirdetményi határidő elmulasztása, és a tárgyalási határnapróli elma­radás ellen az előbbi állapotbai visszahelyezés meg nem engedhető; ehhez képest felszó­littatnak. Kelt az egri cs.k. megyei törvényszéknek 1855-dik évi julius hó 27-ik napján tartott tanácsüléséből. Ba­l­o­g­h­y , cs. k. megyei törvényszéki elnök. Viday Károly, segéd. hiv. igazgató. (1483) (3-3) 1931. (553) Sopron, aug. 1-én 1855. A kármentesített jó­szág jövedelmeinek A kármentesített javak megjelelése A kár­pótlási tőke mennyi­sége '­U mi *o hazására jogosított­nak neve a község neve a kárpótlás tárgya 'S M S ft Ikra J ^ Gróf Eszterházy Józ-Magyar-Szombathely 23% jobbágytelek 14325 —1855 nov. séf 16 zsellértelek 800 —­l-én kelt Veszprémben a cs. k. megyei törvényszéknek julius hó 24-én 1855 tartott tanács ülésében. Kopácsy, elnök. Megyessy Zsigmond, segéd hiv. igazgató, 2820.CIV.—A szombathelyi cs. k. megyei törvényszék részéről közhírré tétetik , hogy a soproni cs. kir. orsz. földtehermentesitési bizottmánytól átérkezett jogérvényes felszá­mitási határozat folytán az 1853-dik évi mártius 2-kán kelt cs. nyiltparancs értelmében Hertelendy György urnak vasmegyei gastonyi és Nemes-Medves helységekben a kör­mendi járásban helyezett úrbéri javaira nézve megitélt és 1855-ik évi nov. 1-től kamatozó 335 pengő forint kárpótlási tőke kirendelésének teljesítése végetti eljárás az 1854-dik év: 1903—1855. A soproni cs. kir. országos törvényszék részéről közhirré tétetik, hogy a soproni cs. kir. országos földtehermentesitési bizottmánytól 1855. évi mártius 13-, mártius 20- , mártius 27-, junius 16-, junius 26- és ju­lius 27-ről átérkezett jogérvényes felszámi­tási határozatok folytán az 1853-ik évi már­tius 2-án kelt legfelsőbb nyiltparancs értel­mében herczeg Eszterházy Pál urnak Sopron megyében fekvő összes uradalmaira, ezelőtt urihatósága 2714% jobbágytelek és 4204 zsellérházból álló javaira nézve részint 1854. évi november 1-től, részint 1855. évi május 1. és 1855. évi november 1-től kezdve kamatoló 2,062,860 frt 25 kr. tőke, úgy 184,278 frt 36 kr. kamathátralék véglegesen megitéltetett E szerint a birodalmi törvénylap V.darab 21- ik szám alatt kiadott 1854.­ január 16-ról kelt magas nyiltparancs 26-ik §-nak alapján • ugyanazon §. f. betű alatti rendelményre, mely szerint az előbbi állapotba visszahelye­zés, legyen határidőelmulasztás , légyen a tárgyalásról­ elmaradás tekintetéből,meg nem engedhető, figyelmeztetvén, a következő f­els­zólítás intéztetik . (Lásd a fenntebb irt 4 pontokat.) Ezen igazolásoknak és bejelentéseknek beadására az 1855-ik évi October 4-re át­­hágyatlan határnapul rendeltetik azon hozzá­­adással, hogy az idézett személyek,a­mennyi­­ezen határidőt elmulasztanák, minden a kárpótlási tőke kirendelése iránti tárgyalás­ból ki fognak rekesztetni, s az 1, 2, és 3 alatt kijelölteknek csak az tartatik föl, hogy netaláni jogaikat csupán az ellen érvényesít­hessék,kinek a kárpótlási tőke s kamatjai ha­tására a joga a tőke kirendelése iránti tár­gyalásnál elismertetett. A tőke kirendelése iránt e törvényszék előtti tárgyalásra 1855-dik évi december 3-ka délelőtti 9 órára s szükség esetére annak be­fejezéséig a következő napok tűzetnek ki, a­melyen mindazok, kik által a fent kiszabott igazolások vagy bejelentések a hirdetési idő alatt beadattak, személyesen vagy meg­­hatalmazottjaik által annál bizonyosabban jelenjenek meg, minthogy a mulasztók úgy fognak tekintetni, mintha semmi igazoláso­kat vagy bejelentéseket be nem nyújtottak volna. (3­3) A székes­fehérvári cs. kir. me­gyei törvényszék által fehérmegyei bitskei szolgabirói kerületben lévő Jakos András urat tulajdonilag illető, az előtt­uk­ hatóságu *148 egész telekből álló tabajdi jószágaikra nézve a cs. kir. földtehermentesitési bizott­mánynak Budán folyó évi június 16-án a já­­randósághoz jogosított Jakos Andrásnak vég­legesen odaitélt s folyó 1865-ik évi novem­ber 1-jétől kamatozó 270 pírt 50 kvnyi kár­mentesítési tőke kirendelése tekintetéből bi­rodalmi törvény lap 21-ik szám alatt kiadott 1854-iki január 26-ról kelt magas nyiltpa­­rancs 22-ik és 26-ik §§-nak alapján a követ­kező felszólítás intéztetik : (Lásd a fentebb irt 4 pontokat.) Ezen igazolásoknak és bejelentéseknek írásban kell történniök, a bejelentő és neta­lánt meghatalmazottjának vezeték és mellék­neve­s lakása előadását valamint a támasz­tott igényt magukban tartalmazniuk, melyek­nek beadására folyó évi october 6-a áthág­­yatlan határnapul rendeltetik. Egyszersmind a tőke kirendelése iránt e törvényszék előtti tárgyalásra a határidő folyó évi december 6-ika délelőtti 9 órára tűzetik ki,­­ a­melyen mind­azok, kik által az 1, 2, 3 és 4-ik pontok alatt kiszabott iga­zolások vagy bejentések a hirdetési határ­idő alatt beadattak, személyesen vagy meg­hatalmazottjaik által annál bizonyosabban jelenjenek meg, és minden az előadott igé­nyek érvényesítésére szolgáló okleveleket és bizonyítékokat magukkal hozzák , mert kü­lönben úgy fognak tekintetni, mintha semmi igazolásokat vagy bejelentéseket be nem nyújtottak volna. Végre nyilváníttatik , hogy a hirdetési határidő elmulasztása és a tárgyalási határ-Posztért A. Glaeser. October 1-én 1855. naptáli elmaradás miatt az előbbi állapot­bai visszahelyezés meg nem engedhető. Kelt Sz.-Fehérvárott julius 31-én 1855. Cs. kir. megyetörvényszéktől. Gál J­ó­z­s­e­f, cs. kir. miszéki elnök. 1296­ (1—3) 3398. szám. — A nyitrai cs. kir. megyei törvényszék részéről közhírré tétetik, hogy a pozsonyi cs. kir. földtehermentesitési bizott­mánynak 1855-ik évi május 31 én 1737. szám alatt kelt határozata folytán Balogh­ Kornél nyitrai szolgabirói kerületi lévő Nagy-Em­ő­­ke, és nagy-lapási volt úrbéri birtokára nézve megítélt, és 1855. évi novemb. 1-től ka­matozó 1915 spft 373/1 kvnyi kárpótlási tőke ki­rendelésének teljesítése végetti eljárás, az 1854-ik évi január 16-án kelt, s a birodalmi törvény lap 21-ik számában tartalmazott cs. nyiltparancs 22 és 26-ik §§-ainak értelmében megnyittatik, és hirdetményi határidőül az igazolásoknak és bejelentéseknek beadására határnapul 1855-dik évi november 17-re oly felszólitással tűzetik ki, hogy: (Lásd mint föntebb 1-ső ponttól 4-ig.) A kárpótlási tőke kirendelése iránti tár­gyalásra 1856. évi január hó 14-re reggeli 9 óra tűzetik ki, mely kitűzött határidőre mindazok, kik a fenntebbi négy pontok értel­mében igazolásukat, vagy bejelentésüket a hirdetési idő alatt beadták,személyesen vagy meghatalmazottjaik által annál bizonyosab­ban megjelenni köteleztetnek, minthogy a mulasztók úgy fognak tekintetni, mintha semmi igazolásokat vagy bejelentéseket be nem nyújtottak volna. Végre megjegyeztetik, hogy a bejelen­tési határidő elmulasztása, vagy a tárgyalás­sal meg nem jelenés végett az előbbi állapot­ba a visszahelyezés meg nem engedhető. Nyitrán 1855. évi junius 28-án. Posztért A. Glaeser. (Lásd mint fentebb 1-ső ponttól 4 ig.) A kárpótlási tőke kirendelése iránti tár­gyalásra 1856-dik évi január hó 14-ke reg­geli 9 óra tűzetik ki, mely kitűzött határidő­re mindazok, kik a fentebbi négy pontok ér­telmében igazolásukat, vagy bejelentésüket a hirdetési idő alatt beadták, személyesen vagy meghatalmazottjaik által annál bizo­nyosabban megjelenni köteleztetnek, mint­hogy a mulasztók úgy fognak tekintetni, mintha semmi igazolásokat vagy bejelenté­seket be nem nyújtottak volna. Végre megjegyeztetik, hogy a bejelen­tési határidő elmulasztása, vagy a tárgya­lásai meg nem jelenés végett az előbbi álla­potbai viszahelyezés meg nem engedhető. Nyitrán, junius 28-án 1855. Posztért A. Glaeser. (1298) (1-3) 3399. szám. — A nyitrai cs. kir. megyei törvényszék részéről közhirré tétetik, hogy a pozsonyi cs. kir. földtehermentesitési bizott­mánynak 1855-ik évi ápril 24-én 1093. szám a. kelt határozata folytán Ruttkay Boldizsár és István hagyatékának pöstyéni szkirói kér. lévő steruszi és kocsini volt úrbéri birtokára nézve megítélt, és 1855-dik évi május 1-től kamatozó 800 pengő forintny kárpót­lási tőke kirendelésének teljesítése végetti eljárás, az 1854-dik évi január 16-kán kelt, s a birodalmi törvénylap 21-dik számá­ban tartalmazott cs. nyiltparancs 22. és 26.­­§-ainak értelmében megnyittatik, és hirdet­ményi határidőül az igazolásoknak és beje­lentéseknek beadására határnapul 1855-ik évi novber 17-re oly felszólitással tűze­tik ki, hogy : (Lásd mint föntebb 1-ső ponttól 4-ig.) A kárpótlási tőke kirendelése iránti tár­gyalásra 1856-ik évi január hó 14-re reggeli 9 óra tűzetik ki, mely kitűzött határidőre mindazok, kik a fentebbi négy pont­ értelmé­ben igazolásukat vagy bejelentésüket a hir­detési idő alatt beadták, személyesen vagy meghatalmazottjaik által annál bizonyosab­ban megjelenni köteleztetnek, minthogy a mulasztók úgy fognak tekintetni, mintha semmi igazolásokat vagy bejelentéseket be nem nyújtottak volna. Nyitrán, junius 28-án 1855. Telekkönyvtelen­ mn­kálatok. (1254) (36 3) A pesti cs. kir. telekkönyvi­gazgatóság által közhirré tétetik, miszerint a telek és be­­táblázási könyvek alapjául szolgáló helyszi­­nelési előmunkálatok, a magas igazsá­gyi ministerium 1853-ik évi ápril 18-ai rendelete birodalmi kormánylap 65. Magyarországot illető kormánylap 81-dik száma értelmében Nagy-Kőrös és Kecskemét városokban (Pest- Zsolt megye) ugyszinte egész Esztergom megyében az 1848. év előtti kiterjedése folyó évi november 1-je napján megkezdetni fog­nak.­ Ez okból figyelmeztetnek minden bir­tokosok,kik vagy nem helyben, vagy birto­kaikhoz nem közel laknak, hogy a fennidé­zett igazságügyministeri rendelet 8. §-a ér­telmében meghatalmazottakról gondoskodja­nak,­kik birtokaiknak a helyszínén leendő te­­lekkönyvezésnél személyeiket képviseljék. Pest, September 17-én 1854. A cs. kir. pesti főtörvényszék kerületi telekkönyvi igazgatóságtól. A kármentesített j­avak megjelelése A kárpótlási tő­kék kamatolásá­nak kezdete S­ CON 00 kamathátralék i. 1. 1848. egész fentebbi kama­­tlási határideig

Next