Budapesti Hírlap, 1855. november (860-884. szám)

1855-11-22 / 877. szám

d­o­w­n­e marquis párisi látogatása ezen tervvel összeköttetésben állana. A „Times“ ma az Amerikávali fenyegető viszály miatt az óceánontúli menekültek ellen emel vádat. Szerinte, mindkét faj rokon nemzet egymás irányában igen gyöngéd érzelmek által van lel­­kesíttetve; az angol nép az angol-­szász köztár­saságnak mindennemű hatalmat, nagyságot s na­­­gyobbodást kiván, s annak kereskedése mese­­szerü emelkedésén szintoly őszintén örvend, mint saját jólétén; s ezen hangulatnak megfelel min­den ,,született amerikaiak“ testvéri rokonszenve, mivel átlátják , hogy Angolország Francziaor­­szággal szövetkezve, amerikai elvek diadaláért, „az egész világ szabadsága s polgárisodásáért“ harczol. Azonban szerencsétlenségre a köztársa­ság kígyókat táplál keblében. Honosítási törvé­nyük néhány év után a legveszélyesebb menekül­tek előtt is megnyitja a congressus kapuit. Ha Angolországban ily törvény állana fenn, most Hugo Victor vagy Pyat polgár South­­war­k-ban Sir Ch. Napier ellenjelöltjéül lép­hetne föl. Már ezen minden nemzetbeli menekül­tek gyűlölik az angol-franczia szövetséget, mivel az „Európa újjászületését“ forradalmi iszonyok nélkül ígéri kieszközölni; ők nem csak Angol- s Francziaországnak, hanem általában a társada­lom-­s rendnek halálos ellenségei; s mivel sze­rencsétlenségre „a jobb osztályok egészen az üz­letnek adják át magukat, s nem sokat gondolnak a politikával“, az új-amerikaiak osztálya gyakran ideiglenesen veszélyes befolyást nyer. Azonban nem lehet attól félni, hogy az a gondolkodók el­lenzéke előtt meg fogna állhatni. A gabna, thea­s czukor árának emelkedését — ez utóbbi czikk mostani ára 1814 óta példát­lan — nem lehet kizárólag a háborúnak tulajdo­­nítni. Ama befolyás, mit ezen drágaság a jövő télen a népesség tömegére gyakorland, megjegyzi a „Times“, kétszeresen szükségessé teszi, hogy a közvélemény ezen pont iránt felvilágosíttassék. A Franczia-, Német- s északi Oroszországbani rosztermésnek békeidőben is szükségkép föl kel­lett volna emelnie a gabna árt, míg más czikkek ára azért emelkedett, mivel a beszállítók rögtön észrevették, hogy nagyon csekély készleteik van­nak. Igaz ugyan, mikép a fekete-tengerreli gabna­szállítás felfü­ggesztetése, s a kender- s faggyúnak a szárazi szállítás következtébeni megdrágulása, oly körülmények, miket a háború idézett elő ; de másrészről a háború a búzater­mesztést Canada- s az Egyesült­ államokban, va­lamint a kender- s faggyú-termesztést Indiában felbátorító, úgy hogy nem sokára az áraknak szükségkép ismét az előbbi fokra kellend leszál­­laniuk. A közfigyelmet Angolországban igen nagy mértékben magára vonta Napóleon császárnak a műtárlat bezáratása alkalmával tartott beszéde. „Ezen beszédnek némely sorait“ — úgymond az „Engl. Correspondent“ — „melyek nekünk ma­gunknak is épen nem látszanak sybilla-szerűek­­nek, vérmes körökben erővel a semleges államok elleni fenyegetésnek akarják tekinteni. Az óhaj­tás a gondolat atyja. A ki III. Napóleonnak ál­landóan conservativ irányát, s Austriávali en­tente cordiale - jának dynastiai indokait mél­tányolni tudja, némely szólásformák miatt nem feledendi el a tények beszédét. Egyébiránt a csá­szár csak ezen régi állítást ismétlé . Ha Német­ország idejekorán határozottan föllép Oroszország ellen, Szebasztopol nem esett volna el, s a keleti kérdés régen el volna intézve.“ Francziaország, Pár­is, nov. 17. A „Moniteur“-ben egy t­u­r­i­n­i levél a szardiniai király étrendét il­letőleg jelenti, mikép a király nov. 20-n induland el T­u­rinból, a „Carlo­ Alberto“ csavar-frega­­ton 22-n reggeli 9 órakor érkezendik M­a­r­s­e­il­­lebe, ugyanazon napon Lyonban fog meg­halni, innen 23-kán reggeli 9 órakor induland el,­­ délután 3 óra felé érkezendik Párisba. Az „Indep­­beige“ párisi levelezője szerint, a hadjárat, legalább a szövetségesek részéről, a folyó évre befejezettnek tekintetik. A tábornokok mindenütt, mind a B­aidar- mind Eupatoriá­­nál, noha a véletlen meglepetés ellen intézkedé­seket tesznek, egyszersmind az alattuk levő csa­patoknak téli szállásokra elhelyezésével foglal­­koznak. Hogy semmi újabb hadiműködéseket sem lehet várni, ez azon tényből is kitűnik, mi­kép legközelebb több ezredek, s név szerint a cs. testőrségből 1.000 ember, visszatérendnek Fran­­cziaországba, a nélkül hogy azok felváltásáról szó lenne. Folyvást a császár beszéde képezi a helyzet nagy tényét, a ritkán nyilvánító fejedelem oly határzottan saját politikáját. Mint mondják, ezen beszéd igen élénk helyeslést nyert a londoni ka­binet részéről, mely teljesen csatlakozott ezen, Európa irányábani felhíváshoz. Az angol la­poknak a beszédrőli kommentárjai, úgy látszik, felsőbb helyen nagy figyelemmel kísértetnek. Hírszerint Hatzfeld, a porosz követ, leg­közelebb visszatérend , s előre bizonyos horderőt akarnak tulajdonítni ezen diplomata megérkezé­sének, s állítólag Berlinben nyert újabb utasítá­sainak. Tegnap a városháznál nagy lakoma s ünne­pély volt. Három beszéd tartatott; az első Haussmann, Szajna­ megyei főnök által, ki a császárért emelvén poharat, annak nagy tetteit emelé ki, s Páris városa képviselőinek a napó­leoni dynastia virágzása iránti óhajtását fejezé ki. Ezután Delangle Napoleon herczegért mondott toastot, s ez utóbbi válaszul Páris váro­sát köszönté föl. Sohasem bámulták inkább Al­­boni hangjának tökélyét, mint ama hangver­senyen, mely a lakomát követé. Tegnap az ipar­palotában újabb hangver­senynek kellett volna lennie ; azonban ezen hang­verseny elmaradt , mivel Regnault de St. Jean d’Angély­­nok nem engedé meg, hogy a g­u i­d e k zenekara abban részt vehessen. Az „Indep. beige“ egyik levelezője, egy esti 7 óráról kelt okiratban így ír: „Ezen perczben rettentő tűzvész támad Páris nyugati szélén. Mint mondják, a h­­­a­i 11 o t-i katonai élelmezési intézet ég. A börze-városrész annyira meg van világítva, mintha ez lenne a baleset színhelye.“ A cs. testőrség dragonyos és vértes­ ezredei már szerveztetnek, ama többi fegyvernemekről még nem beszélnek, melyek szintén képviseltetve lesznek ezen intézményben. I n g r­é s-nek a becsület-légió nagy tisztjévé kineveztetése az első s egyetlen ilynemű meg­tiszteltetés , melyben valamely művész eddig élő részesíttetett. A „Pays“ a császár legújabb beszédét a helyzet tisztelet-parancsoló manifestumának s ama leyális politika kifejezésének nevezi, mely a nemzetek előtt kimondja, hogy mit akar s merre tart. Szerinte az, ki a jogra támaszkodik, túlte­­heti magát a diplomatia titkos eljárásán, annál inkább, ha az egész világ közvéleménye által tá­­mogattatik, s hanem annyira az érdekek­­s szen­vedélyekre, mint a kormányok- e egyénekre hi­vatkozik. Valóban a békét csak akkor lehet elfo­gadni, ha az világosan oldja meg a kérdést. Ezt ne feledje a diplomatia, mivel minden kétértelmű magyarázat, minden féleljárás el fogna vettetni. Egyébiránt a „Pays“ kételkedik arról, hogy Oroszország a békét ily föltételek alatt kívánja,­­ hogy a közbenjáró hatalmasságok kezeskedhes­senek ily föltételeknek Sz. Pétervárott elfogad­tatása iránt. Azonban a komoly s tartós béke csakhamar el lenne érve, ha egész Európa a nyu­gat mellett nyilatkoznék, s ha Oroszország sehol­­sem találna többé támaszt. A helyzetnek el kell dőlnie, a rokonszenveknek nyilatkozzok kell, újabb erőfeszítésekre lehet szükség, Oroszország megtörése végett. Európa egyesülése erre legjobb eszköz. A „Pays“ azt véli, mikép a másodrangú német államok fontos szerep­játszására hivatvák, azok a szövetséggyűlésben Austriához csatlako­zás által Poroszországot magukkal ragadhatják, s érdekükben áll a nyugati hatalmasságok mellett nyilatkozni, mivel a béke ez által leggyorsabban eléretik, s érdekük ez által legjobban megőriz­tetik. Németországnak a nyugati hatalmasságok conditio sine qua n­o­n-jait sajátjaivá kell tennie s a nyugat szövetségébe lépnie. Svéd-s Dánországnak hasonló érdekük van , mivel ezen államok északon Oroszország irányában ugyan­azon helyzetben vannak, mint Törökország délen; az orosz túlsúly fenyegeti azok lételét. A nyugati politika eltávolítá ezen veszélyt, tehát ezen ál­lamok meghajlandják Francziaország felhívá­sát, s ahhoz csatlakozandnak. — De nem csak az államoknak, hanem az egyéneknek is van­nak kötelességeik. — Ez utóbbiaknak ki kell fejezniök rokonszenveiket, s a kormányok elé az utat némileg ki kell jelölniök. A közhatalmak — bárminő legyen is eredetük — csupán a közér­zület- s a nemzeti érdekbeli öszhangzás által erő­sek. Ezért az általános öntudat szava mindenütt nyilvánuljon, s világosítsa fel azokat, kik a né­pek sorsát intézik. Németország, Berlin. A porosz alkotmányoklevélnek a közvetetté lett német birodalmi hgek és grófok jogaira vonatkozó nyilatkozatát illető m. é. jun. 10-diki törvény alapján f. hó 12 a két legf. rendelet bocsáttatott ki, melyek az ide vágó kér­dések elintézését tetemesen előmozdítják. Az egyik rendeletben a közvetetté lett német birodalmi hgek és grófok szabadalmas törvényhatósá­ga visszaállíttatik, s erre nézve a szük­séges intézkedések megtétetnek. A másik rende­let az azelőtt közvetlen birodalmi hgek és grófok szövetségileg biztosított jogállapotának helyreál­lítására a fennebb idézett törvény következtében szükséges további rendszabályok foganatosítását tárgyazza. Az illető személyek abban újra vilá­gosan mindazon jogok és kiváltságokba vis­szahelyeztetnek, melyeket 1848 jan. 1-ig élveztek. A további tárgyalások e jogok kiterjedésének megállapítása, s a megsértett jogállapot vissza­állítására megkivántató rendszabályok, és netalán igénybe vett kárpótlásokat illetőleg, Duesberg államminiszer s főelnökre, mint kir. biztosra bízat­tak. Ő az ezelőtt közvetlen birodalmi házak egyes főnökeivel, a megbízatása teljesítését illető eljá­rás iránt azonnal értekezésbe bocsátkozott. Az „Evang. Kirchenbote für die Pfalz“, egy jelentést hoz azon excommunicatióról, melyet a speieri protestáns consistorium Müller Mihály herschbergi csizmadiára kimon­dott. A jelentés így szól: „Müller Mihály, mesterségére csizmadia Herselsbergből, 1849. márt. 4-n egy zsidóhölgygyel, onnét Amerikába kiköltözött, ott magát azzal egy ot­tani polgári tisztviselő által összeadatta, s vele két gyermeket nemzett, kiket se meg nem keresztelte­­tett se körül nem metéltetett. Ugyanő f. évi aug. 2-n negyedmagával Herschbergbe visszatért. Az ottani presbyterium őt csakhamar maga elé idézte, s miu­tán minden intés hiába volt, végre a nevezett egyénnek egyházbéli kirekesztését indítványozta, „mely a magas kir. consistorium által vagy tüstént, vagy egy még adandó véghatáridő után lenne ki­mondandó.“ A főtiszt, főegyházhatóság Müll­er­nek még négyheti időhatárt adott, hogy az alatt, házasságon kívül nemzeti gyermekeit kereszteltesse meg, és vagy ágyasával annak megkeresztelkedése után esküdjék meg, vagy váljon el tőle, ellenkező esetben a végleges excommunicatio ki fog rá mon­datni. A magas egyházi hatóság ezen sept. 14-n hozzá intézett felszólításra Müller jegyzőkönyvi­leg kijelente, hogy a vele együtt élő zsidónő mind­ebbe egyezni nem akar, ő pedig maga részéről an­nak akarata ellen valamit tenni nem fog, valamint a nőtől is semmi esetre el nem vál. Erre a kir. con­sistorium f. é. sept. 29-n .,a Szentháromság Istennek nevében és Jézus Krisztus parancsolatjánál fogva“ a házassági okmány 19. §-nak értelmében a neve­­zett Müllerre az excommunicatiót ki­mondotta, s­őt ez által a keresztény gyülekezetből kirekesztette.“­lan módon megszilárdítni a hon szabadságát s jó­létét, el van tökélve erős karral megfenyítni mind­azokat, kik a közrendet megháborítandják , a tör­vényt nem tisztelendik, s az alkotmánykészítő por­­tes-gyűlés tanácskozásai fölé helyzendik magukat. Ez a kormány szilárd elhatározása, s bármily számo­sak legyenek is ellenségei, bármily számosak legye­nek is azok, kik annak elvét megtámadják , ismét­lem, a kormány el van tökélve, mindnyájukat meg­fenyítni. Bárminő legyen is zászlajuk, a tömeg kardja kérlelhetlen leend mindazok irányában , kik a tör­vényt nem hajtandják végre.“ A hadügy­minister közlé a cortes-gyűléssel kormányszaka 1840 ótai budgeteinek összeha­sonlító kimutatását. 1846-ban a spanyol sereg 136,680 főre, s 10,074 lőra ment föl. A budget összege többre ment 319 millió reálnál. Jelenleg a létszám nem megy többre 79,535 embernél, s 10,169 lónál. A hadügyministérium kiadásai 271,658,000 reálra szállottak le. Egy novembe 17-től kelt távirdai sürgöny szerint, több sürgönyök megerősítik, mikép S­a­­ragossában nyugalom uralkodik. A cata­l­o­­niai lázadók folyvást jelentkeznek, hogy az am­­nestiát használják. Az Oloz­aga-ügy mégsem volt eldöntve. VÖRÖSMARTY MIHÁL: Tegnap, 21-n délután temettük el őt! Meg­­számlálhatlan sokaság volt jelen temetésén. Nem­csak a váczi-utcza, melyben az emlékezetes ház fek­szik, hanem a városháztér, a kígyó- és más mellék­­utczák is tömve voltak a részvevők, a gyászolók ezreivel. Csendesen vonult végig a menet a váczi- és uri-utczán, s a tömérdek sokaság megoszlott más mellékutczákra, hogy megelőzvén a szomorúan dí­szes menetet, még egyszer láthassa a koporsót, s még egyszer emelhesse le előtte kalapját. Az egész tanuló ifjúság jelen volt, láttunk nő­nevelő intéze­tet, melynek gyöngéd növendékei az utczán sorban állva nézek a hazafiak sokaságát elhaladni, mely minden rend- és rangkülönbség nélkül vonult el. Az úri rend hosszú kocsisorban jött a temetőig, Íróink serege gyászban és fáklyákkal haladott a fekete ko­porsó mellett, melyen ezüst betűkkel tündökölt a halhatatlan név és a végső lehellet emlékezetes napja és évszáma. Oh! mindez csak álom, mind csak a képzelet játéka volt, csalódtak érzékeink, csalódott maga az értelem is! Egy lázbetegnek álma volt, mind a mit szenvedőnk. — Gyászoló özvegy kiséri a koporsót három árva gyermekével; szomorúbban soha sem hangzott a harang és a zene. Az utczák tele néma sokasággal, mely busán kisér egy koporsót, melyen egy egész ország által szeretett és bámult név ra­gyog a fáklyavilágnál, sűrü ködben vonul a tömeg tovább-tovább. Egy nemzet legkitűnőbb férfiai és hölgyei vigasztalhatlan bánattal haladnak el. Megér­keznek azon névtelen városok egyikébe, mely ke­resztek, emlékszobrok és halottakkal van népesítve; a föld keble megnyílt, készen várja őt ölébe. A vallás vigasztaló szavai adják át a temetőnek. A koporsó tompa dobbanása az utolsó jel, hogy a temető újra egy lakossal gazdagodott. E síri jelenet nem lehet való! A költő utolszor is a „Túlvilági kép“ borzal­main vitte át képzeletünket, melyben az ijesztő, megdöbbentő képek után a férj szeretett nejét látja maga mellett csöndesen virasztani, ki gyöngéd ke­zekkel törli le izzadt homlokáról a verítéket, s mi­után e kedves hölgyet elveszettnek hitte, hőbben, forróbban szereti mint azelőtt. Vörösmarty él, s miután egy pillanatra halottnak hittük, százszorta jobban szeretjük őt, s nagyobb kegyelettel őrizzük azt, mit még éltében örök emlékül adott nekünk. Csalódás, hogy árvákat hagyott volna maga után; minden, ki nevét viseli, a nemzet édes gyermeke. Csalódás, hogy ő a temetőé, mely csak legcseké­lyebb részét, porait rejti. Nem a temető lett gazda­gabbá e halottal, hanem történetünk. A történet rég bejegyezte nevét az örökkéva­lóság könyvébe, följegyezte azon napot, melyen született, a XIX-ik század legelső évében december 1-je napját; följegyezte azon éveket, melyekben művei megjelentek : ezek irodalmunk és nyelvünk újjászületésének is emlékezetes évnapjai valának; de mindez nem volt elég : be kelle jegyeznie azon gyásznapot is, melyben egészen magáénak mond­hatja őt, így a történet nem egy évszámmal, hanem egy nagy emberünk befejezett életrajzával lön gaz­dagabbá. Elvitte karjaink közöl őt, hogy próbára tegyen minket, él-e még bennünk a lélek, a szel­lem, melyet ő ébresztett és rázott föl szendergésé­­ből buzdító, kesergő és harsány dalaival. Ő mindennek, melynek körében volt és lesz, dicsőségére válik, s minden dicsővé lesz általa. Mint azon halhatatlan uralkodók, kik meg nem szenvedik, hogy körükben valami mindennapi le­gyen, hanem mindent saját fényükkel és pompájok­­kal ékítnek föl, úgy Vörösmarty­ megdicsőíté nemzetünket és századát, melyben élt, a szót, melyet ajkaira vett, dicsővé tette magát a temetőt, melybe szállt, s dicsőbbé teendi a történet azon lapjait, melyekre születése, örök munkái és pályája vége van bejegyezve. Érzelmeinket is, melyekkel emléke őrizzük, ő nemesítette ennyire. Neki köszönhetjük a könyek tisztaságát, a fájdalom őszinteségét, mely­­lyel egy nagy halott körül magunkat tiszteljük meg. ő adá e gyöngyöket nekünk, hogy a nemzeti ünne­pélyeken méltóan jelenhessünk meg. Ő tanított meg visszaemlékezni régi dicsőségünkre, ő vezetett be a dicsőség templomába, hol őseink sírjain örök lámpák égnek. Emeljétek föl hát szemeiteket azon kőlapról, mely koporsóját eltakará! Nézzetek e templomba! Mondjátok meg,kialudt-e abban egyet­len lámpa, még akkor is, ha a kegyelet veszályai egész nemzetükkel együtt kihaltak? Számos van azok közt, mely az évezredek éjén át meg nem szűnt egyenlő fénynyel ragyogni s nem szűnik meg sugarakat küldeni a messze századokba, mint az álló csillag, melyről tudósaink azt mondják, mikép azon sugaruk, melyet most látsz , századokkal ez­előtt indult a végtelenség útjára. Vörösmarty nem volt hulló csillag, mely mi­dőn a föld mélyébe száll, pillanatnyi fénye is oda­lesz, hanem akkor is, ha „megjön az éj, szomorún feketédnek az ormok s a fél föld lesz nyoszolyája,“ örök fény­nyel tűnik föl e fekete ormok fölött. Véghagyománya gazdag, s még éltében osztá 2934 Spanyolország,­ Madrid. A cortes-gyűlés nov. 12-ei ülésében, Espartero, a legutóbbi saragos-­­ a­i zavarok alkalmából így nyilatkozott : „Uraim ! Ezen tárgyban néhány szót mondan­dók önöknek, vagy inkább azt ismétlendem, mit már gyakran mondtam a congressusban: a kormány fájlalja, s én is, mint a kormány tagja, követ és spanyol, fájlalom a közrend megháborításait. Fáj­lalom, hogy nem követjük nyugodtan a haladás út­ját, amaz utat, melynek a kor békéjét és jólétét biztosítnia kell; azonban ezt fájlalva egyszersmind nyíltan ki kell jelentenem, mikép a kormány, mely­nek nincs más érdeke, mint határozott s leronthat­ Dánia. Kopen­hág­a. Az itt nov. 20-n megnyi­tandó sundvámértekezleteken Poroszországot az itteni porosz követ fogja képviselni, a többi álla­mok is csak ottani követeik által veendnek azok­ban részt. Bizonyos, hogy ez értekezleteken csak nézetek fognak kicseréltetni, határozatok formu­­lázása vagy jegyzőkönyv szerkesztése nélkül. A kopenhágai orosz követnek ez értekezletekben­ részvétele már kétségtelen, s azon készséget, mely egyszerre és váratlanul ezen oldalról mutatkozik, túlnyomólag azon körülményből magyarázzák, miszerint Oroszország azon mértékben megelőző kezd lenni a skandináviai államok irányában, mi­nél inkább terjeszti és erősíti ott Canrobert­inok küldetése a nyugati hatalmak iránti rokon­­szenveket. Kopenhágából már előre is nagy ün­nepélyes elfogadási népdemonstrátiókhoz készül­nek, melyekkel a franczia ínok közelebb várt oda érkezését ki akarják tüntetni. Görögország, Athene, nov. 9. Az amerikai követ külde­tése a „Triest. Ztg“ szerint csak 138,030 drachma kárpótlás kifizetésére vonatkozott. Knight ame­rikai alattvaló számára, egy házhelyért, melyet a görög kormány utczanyitásra használt,­­ melyért a kárpótlást 48.000 drachmát két év előtt az akkor ott volt amerikai követnek Marchnak kellett volna kézbesíteni. Mit az akkori ministerek nem tettek, a maiaknak kelle tenni, hogy további vi­szályt megelőzzenek. A pénz kifizettetett s a kö­vet nagy megelégedését nyilvánítá az ügy gyors és megelőző elintézésével. Több nap múlva az amerikai flottilla összes tisztjei bemutattattak ki­rály és királyné ő figeiknek, s illetőleg a kir. ebédre is meghivattak. Oroszország, Odesszából, nov. 8-ról Írják: Gropce­­v­i­c­h hajóival az azovi tengerre megérkezett, de mivel az ottani kikötőkben nincs veszteglő, a szá­razzal nem közlekedhetett, s mivel Odessza, az egyetlen kikötője Oroszországnak, hol veszteglő­­intézet létezik, zárlat alatt van, ennélfogva a Gopcevichnek adott egész kedvezmény il­­lusorius. gr. Strogonoff főkormányzó nem akarja magára vállalni, annak megengedését, hogy veszteglő nélkül rakodhasson, vagy vesz­­teglőhivatalnokokat küldjön az azovi tengerre, hanem Sz.­Pétervárra akar tudósítást tenni. Az orosz hivatalnokok vonakodása a hely­színen annyira megy, mikép még csak egy sürgönyt sem akarnak átvenni, melyet Gopoevich ma­gával vitt s mely a kormányzóhoz van intézve. Sajnos volna, ha egy nagyszerű rendszabály, me­lyet négy háborúban levő nagy­hatalom kivételül mint kegyelmet megadott, formaiságokon egy­szerre hajótörést szenvedne. A segély sürgetőleg szükséges ; ha előbb az eldöntés Sz.-Pétervárról, és pedig a ministériumtól előbb kérendő legma­­gasb helybenhagyás után váratnék, akkor Gop­

Next