Budapesti Hírlap, 1859. január (1-24. szám)
1859-01-01 / 1. szám
1859. 1. szám. Előfizetési árak ausztriai értékben BUDAPESTEN. A Hivatalos Értesítővel együtt. fr. kr. Egész évre 15 — Fél évre 8 — , fr. kr. Évnegyedre 4 50 Egy hónapra 1 75 fr. kr. Egész évre 10 — Fél évre 5 25 (A házhozhordásért havonkint 15 krral több.) Előfizethetni Budapesten a kiadó hivatalban. Egyes szára ára a Hivatalos Értesítővel együtt . 30 kr. „ nélkül . 10 „ SZERKESZTŐ hiVATAL: Egy e tem - utcza, 1. számláik emelet. KIADÓ IHVATAJr« Barátok tere 7.szám földszint A Hivatalos Értesítő nélkül. mr.. fr. kr. «ívnegyedre 3 — Egy hónapra 125 Szombat, január 1. Előfizetési árak ausztriai értékben. VIDÉKRE. (Naponkint! postai küldéssel.) A Hivatalos Értesitő nélkül. A Hivatalos Értesitővel együtt. fr. kr. , fr. kr. Fél évre 19 — | Évnegyedre 5 50 Fél évre 10 — | Egy hónapra 2 10 fr. kr. Egész évre 14 — xizi J__ n Fél évre 7 — , fr. kr. Évnegyedre 4 — Egy hónapra 160 Vidéken bérmentes levelekben minden cs. kir. postahivatalnál. HÍRLAP. Igtatványok. Egy hatodhasábos petitsor egyszeri beigtatásnál 8 ujkrajczáijával, kétszerinél 7 és háromszorinál 6 ujkrajczáijával számittatik. Még többszöri ismétlésnél aránylagos ármérséklés engedtetik. A beigtatási bélyegdij mindannyiszor 30 nykr. Mindennemű hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek föl. A külföld számára a hirdetményeket H. Hübner könyvkereskedése Lipcsében veszi át. HIVATALOS RÉSZ. Ö és k. Apostoli Felsége m. é. aug. 11-ki legfelsőbb határozata által megengedni méltóztatott, hogy de Georgi Lukács százados a 44. sz. Albrecht Főherczeg gyalog ezrednél, a neki adott Johannita-rendi diszkeresztet elfogadhassa és viselhesse. Ó cs. k. Apostoli Felsége m. évi dec. 14-ki legfelsőbb határozata által Wezyk Ferencznek a krakói cs. k. tudóstársaság elnökévéve 1859-ik évre újra megválasztatását legkegyelmesebben megerősíteni méltóztatott. A cs. k. Apostoli Felsége m. é. dec. 1-i legfelsőbb határozata által Schott Vincze brünni polgárt és negyedmestert, sokévi közhasznú és sikeres tevékenysége elismeréséül arany érdemkereszttel legkegyelmesebben földiszíteni méltóztatott. A cs. k. Apostoli Felsége m. é. dec. 11-ki legfelsőbb határozata által Watzke József pénzügyőrségi felügyelőt, s m. é. dec. 17-ki legfelsőbb határozata által Schlesinger Mátyás kiszolgált katonát koronás ezüst érdemkereszttel,továbbá Luft János járás hivatali szolgát, Hirschmann János kiszolgált katonát és Hoffmann Károly kertészt érdemkereszttel több emberéletnek a Friedland városában, m. é. aug. 1-én és 2-án előfordult árviz alkalmával a vizbefulástól eszközlött megmentéséért legkegyelmesebben földiszkeni méltóztatott. H . cs. k. Apostoli Felsége m. é. dec. 23-ki legfelsőbb határozata által dr. Fleischmann Vilmos rendes orvost az irgalmas szüzek kórházában, Bécs Gumpendorf külvárosában, sokévi és sikeres tevékenysége elismeréséül a Ferencz-József-rend kiskeresztjével legkegyelmesebben földiszkeni méltóztatott. A cs. k. Apostoli Felsége m. é. dec. 20-ki legfelsőbb határozata által Bach József czimzetes kanonokot, esperest, kerületi iskolafelügyelőt és országfejedelmi városi lelkészt Kremsben, czimzetes préposttá de Ódon legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. A cs. k. Apostoli Felsége m. é. dec. 24-ki legfelsőbb határozata által Langer Lajos hadi biztost, nyugalomba helyeztetése alkalmával sokévi jó szolgálatai elismeréséül másodosztályú fö hadibiztos rangjával legkegyelmesebben fölruházni méltóztatott. Ő cs. k. Apostoli Felsége m. é. nov. 29-ki legfelsőbb határozata ___Zencovich F. M.-nek a sebenicói görög k. alconsuli állomás elvállalására engedélyt és kinevezési okmányának az exegnatírit legkegyelmesebben megadni méltóztatott. által A soproni közigazgatási terület vegyes szolgabiróhivatalai számára fönálló cs. k. orsz. személyzeti bizottmány E 11 mann Miklós megye törvényszéki igyelet, lerchenthali lovag Menninger Tivadar fogalmazó gyakornokot és Horváth Pál megye törvényszéki figyelőt, szolgabiróhivatali tollakookká a levezett közigazgatási területre kinevezte. _ ________• Változások a cs. k. hadseregben: Előléptettek: Az Ő cs. k. Apostoli Felsége nevét viselő vadászeredben : lovag Weckbecker Hugo ezredes,ezredparancsnokká, és münsingeni Steiger Károly őrnagy alezredessé. A katonai számvivőségi osztályban : Hadi könyvvivővé Dieing Frigyes és Völker Károly al-hadikönyvivőket, al hadi könyvvivővé Hivniseh Károly és Oberriedmüller Josef számvivőtanácsosokat, nemhivatalos rész. Budapest, december 31. , # (Politikai szemle.) Ez évben utólszor fogunk ma tollat, hogy lapok olvasóival körutat tegyünk a politika terén, s e körülmény menthetővé teendi, ha nem csak a nap, hanem az év politikája fölött kivánunk rövid szemlét tartani. Míg egész éven át majdnem folyást azon panaszt hallottuk, hogy semmi sem történik, s hogy mondhatniul unalmas időt élünk, most midőn az évi események során végigillantunk, azt találjuk, hogy azok legalább számra nézve bizony igen tzintélyes csoportot képeznek. Ha mindazáltal, mint az imént mondjk, nem elégítették ki a politikai körök vágyait s várakozását, ez gyszerűen onnan van, mivel ezen események — bármily fontosak is magukban véve — mégsem szültek különös fontosságú, magában efejezett és szemmel látható eredményeket. A holt emberi szorgalom mély aknákat ás a földben, ott a fölszínen állózinte alig vesz észre valamit abból, ami alatta történik,és csak akkor emerkedik meg vele, midőn vagy az aknákból roppant érczkvisek vizetnek ki a napvilágra, vagy midőn a fölszín légbe röpül! Ez évben is számtalan ily akna lön ásva — a végre-e, hogy a vita új kincsekkel gazdagodjék, vagy pedig, hogy ez aknák segítségéül az európai egyensúlyt légbe lehessen röpíteni ? ez oly kérdés, melyet a lefolyt év fölvetett, de melynek megoldását utódainak vaamelyikére — tán már a legközelebbire — bízta. Majdnem úgy látszik, mintha a jan. 14-ei merénylet Napóleon A sz- An császárt fölvette volna azon mérsékeltebb tevékenységből, melyet addig elégségesnek tartott vala, — hogy ezen iszonyú esemény rögtön arra emlékeztető, miszerint maholnap valami természetes vagy rendkívüli „véletlen“ véget vethetne életének, midőn még annyi a teendője, midőn merész terveinek legparányibb része sincs megvalósítva. Ekkor nyakrafőre hozzáfogott azon kedvencz eszméinek foganatosításához, melyeket sejthetni ugyan, de melyekről bizonyossággal szólni e perezben teljesen lehetetlen. Január 14-dike óta az Oroszországgal viszony, mely már azelőtt is elég nyájas szint öltött, valódi intimitássá alakult át, és ha — mint nem ok nélkül állítják — Napóleon és Sándor császár közt messzenyúló tervek forognak fönn, akkor, ez szilárd meggyőződésünk, ezeknek első csírái ez év első heteiben, közvetlenül a januári merénylet után keresendők. Napról napra fejlődött aztán e frigy, melynek létrejötte csakugyan a diplomatia csodái közé tartozik, ha tekintetbe veszszük, hogy aki a franczia császárnak most oly szívélyesen kezet nyújt, az fia ugyanazon uralkodónak, ki a meghittség legcsekélyebbszerű jelét, egy bizalmas megszólítást is megtagadott Oroszország mostani szövetségestársától. Hogy Francziaország azért Anglia barátságát sem akarta elejteni , azt igen természetesnek találjuk, mégpedig két okból: először, mivel az Oroszországgal viszony csak legújabb időben érte el az intimitás színvonalát, s így eddig — ha csak két szék közt a földön nem akart ülni — Francziaország nem igen ejthette el a nyugati szövetséget, mely utolsó időben már csak puszta minta, puszta test vala ugyan , melybe mindazáltal a szükség pillanatában ismét tartalmat, lelket lehetett volna önteni; másodszor pedig, amíg csak lehet, Francziaország ezentúl is ragaszkodni fog Anglia barátságához , mert ezáltal legalább azt gátolja, hogy Nagybritannia nyíltan és föltétlenül nem veti magát Austria karjai közé. A franczia ezredesek adressei és Walewski gróf mentegető jegyzékei, Bernard orvos fölszabadíttatása és a „Napoleon in. et l’ Angleterre“ czímű röpirat, az angolfaló declamatiók, harezias hírek és a cherbourgi találkozás, mindezen egymással tószomszéd esemény megannyi ellentétet képez , mely azonban a föntebb mondottakban, úgy hiszszük, kimerítő magyarázatát találja. Angliára nézve természetesen az ilyen szerep nem igen dicsőséges s nem is fogja azt tovább játszani egy perczig sem, ha a mostani kormány helyébe majd olyan jut, melynek szilárd elvei vannak, mely hivatalban maradhatását nem tekinti kivánatai alphája és ómegája gyanánt, s melynek elég bátorsága lesz vagy a franczia-orosz részre pártolván a legmonstruosusabb hármas szövetséget alakítani, mely csak képzelhető, vagy pedig végképen elszakadni azon baráttól, a ki őt — Angliát — gyöngéden átölelve tartja, de csak azért, hogy ez — kezeit ne mozgathassa ! — Pöroszországgal minél szorosabban szövetkezni, ez a mai napóleoni politikának első elve . Angliával jó lábon maradni, míg csak a végső szükség ellenkezőre nem kényszerít , ez a második; Austriát megtámadni, amikor és ahol csak lehet, ez a harmadik. Igenis, hasztalan volna tagadni, miszerint az Austria irányábani ellenségeskedés a mai franczia politika alap- és vezéreszméihez tartozik. Mi okozta ezen ellenszenvet ? arra csak megközelítő feleletet találhatni abban, amit Napóleon császárnak jan. 14. ótai magatartásáról mondtunk. Ő föltette magában, miszerint terveinek kivitelét sietteti s az eddigi lassú járás helyett gyors léptekkel fog czélja felé haladni. E tervek, úgy látszik, Austria helyeslésére nem számolhatnak , sőt alkalmasint egyenesen Austria erkölcsi és anyagi érdekei ellen vannak irányozva. Előbb tán azt tette föl magában a franczia császár, miszerint a keserű labdacsot csak lassan , kimérve , apró adagokban nyelett el Austriával, a megváltozott körülmények azonban e szándékot is módosították. Párisban vagy már nincs idő, vagy nincs kedv a sok teketóriára és igy a franczia és osztrák kabinet közti kellemetlen hangulat napról napra nyilvánvalóbbá lett. Ez Austriára nézve annyiban kellemetlen , amennyiben ő, miként minden conservativ hatalom minden társával békén és jó egyetértésben szeretne maradni, de egyszersmind azon jó oldala is van, hogy az ellenfél tervei nyíltabban kiléptek s igy az elleneszközökről is nyíltan és minden tartózkodás nélkül lehet gondoskodni. A mélyebben tekintő politikus figyelmét el nem kerülhette az, hogy Austriának mindazon határán, mely nem Németországgal érintkezik, a legkülönbözőbb ürügyek alatt per fas e nefas, azaz minden található akár jó akár rosz eszközzel kisebb nagyobb agitatió idéztetett elő, melynek eredete, ha figyelmesen követtük a fonalat, mindig Párisban vagy Pétervárott vala fölfedözhető. Sándor czár Varsóba ment, hogy a lengyelekkel kaczérkodjék, s az ottani delnőkkel egy két mazurkát tánczolván, ezen gyúlékony nemzet szunyadó reményeit mint egy varázs által ismét fölriaszsza álmából; a Dunafejedelemségek oly alkotmányt nyertek, mely az agitatiónak kimerithetlen forrását képezi; Orosz- és Francziaország az uniót elerté ugyan, de ez által az ellenpártot is engedményekre kényszeríté, s ezen engedmények elég meszszehatók voltak, úgy hogy az unionista hatalmak legalább kivonataik nagyobb részét teljesítve látták; a moldva-oláh mozgalom javában folyó vége még el sem látható. Ez a birodalom keleti és délkeleti .Mruia Hlanlink IpffliAv.Altlbi 87,11113 f. fill .-P.Il határai körül történik. Menjünk tovább! A monarchia déli határán először Montenegro és legújabban Szerbia részesült azon szerencsében, hogy eszközül használtassák Austria nyugtalanítására; szóljunk - e még Olaszországról, vagy a Cappel-völgy körüli alkudozásokról, miknek czélja Austriának még Schweiz felől is alkalmatlanságot okozni ?! És mitévő leend az austriai politika ezen általános ostrom ellenében ? Úgy hiszszük, nem térünk el az igazságtól, midőn a bécsi kabinet programmját e kevés szóba foglaljuk. Minden megtámadást kérülni, a másonnan jövőt pedig erélyesen visszautasítani, — a fönnálló szerződéseket tisztelni, de arra is ügyelni, hogy mások szintén tiszteletben tartsák ! Kezeskedik-e ezen programm az európai béke fönntartásáról ? Ha a többiek ugyanazon elveket vallják, igenis, ha nem — nem! Apró viszályokban az engedés nem a gyöngeség, hanem épen az öntudatos erőnek, a férfias nyugalomnak jele, de szakadatlan kötekedés, rendszeres ellenségeskedés elenében szorosan kell ragaszkodni a maga jogához; ily esetben csak egy elv alkalmazható, és ez azon elv, melyet az austriai birodalom egyik uralkodójának ime jelszava fejez ki: fiat justitia — pereat mundus ! Belgrád, dec. 26. — A mai nap egész csendben telt el. Azonban, a tegnapi békételenségek megijeszték az itteni törököket s ma több mindenféle házi bútorral terhelt kocsit lehet látni a várba vonulni; a belgrádi törökök néhánya t. i. a várba menekült a képzelt veszély előtt, a török katonai erök voltak fölállítva némely törökök lakta utczában! Pedig jelenthetem, hogy a forradalmi állapotnak vége van. Tegnap este a Vucbics tanácselnöknél tartott tanácsülésben elkészült azon okmány, mely szerint Obrenovics Milosnak a fejedelmi méltóságba visszahelyeztetését a tanács is elismeri s megerősíti. Az isteni tisztelet a szokott időben legnagyobb renddel tartatott meg, s a városban ritkán lehetett látni csoportozatokat, annál kevésbbé fegyveres csődülést, mint a múlt két napon. A katonai parancsnokság Lukacsevics eddigi parancsnoktól, a ki a fejedelemné egyik nővérét bírja nőül, elvétetett s az ideiglenes kormány egyik tagjára, Mihajlovics Sztefcsóra bízatott. A katonák egy része haza bocsáttatott. A szkupstina holnapi ülésében nevezendi ki a küldöttséget, mely Milos herczeget oláhországi jószágáról Szerbiába hivja, s egy másikat tán a portához, ezt a választás megerősítésére kérni. Némelyek remélik, hogy Milos 14 nap múlva itt lesz; ez kívánatos volna a közbéke érdekében, de alig hihető. Nem lesz érdektelen most, midőn e forradalom bevégezettnek mondható, egy visszatekintést vetni a múltra. A Szerbiában legközelebb múlt események ugyanis korántsem mai kezdetűek. Már 1848 előtt több alkalom mutatkozott Sándor fejedelem kormányának bukására, de az illető kormány férfiak még tudtak annak anyngi erőt adni, hogy mostanig fönnmaradhatott. 1848-ban Milosnak nagy kinézései voltak, hogy Szerbiába visszatér, s 1853-ban bevégzett dolognak tartották Mihály herczeg visszajöttét, annyira, mikép Obrenovics Mihály nyilván kijelenté, hogy azon esetre, ha a nép őt visszakívánja fejedelmének, ő minden tisztviselőket meghagy. E veszély is békével széledt el Sándor fejedelem kormánya fölöl. Múlt évben, midőn az illető nagyok összebeszéltek Sándor herczeg élete ellen, szintén gyengén állott a fejedelmi kormány, de az összeesküvés kitudatott, s a kormány továbbra is megtarta lételét. Mikor ez évi mártiusban Etem pasa s Kabuli effendi Szerbiában megjelent, általánosan hitték, hogy a herczeg kormánya bukni fog. A herczeg ez alkalommal nagyon megaláztatott ugyan: kénytelen volt személyes elleneit nemcsak visszafogadni a tanácsba, hanem miniszterekül is kinevezni s szentesíteni azon törvényjavaslatot, mely szerint a főtörvényhozási s igazgatási hatalom a fejedelem kezéből a tanácsra ment át; de mindezen megalázások mellett a fejedelem megmaradt méltóságában. A herczeg ez évi mártius ótai kormányzása igen gyönge,ő miniszerei játéklabdája volt. Napról napra növekedett a hiedelem, hogy a herczeg nem maradhat tovább fejedelmi székén. Ily meggyőződés közepett hozták a fejedelem ellenes azon határozatot, hogy hivassék össze a szkupstina. A szkupstinát némelyek ugyan a fejedelem letételére akarták fölhasználni, s a szkupstina erre ráállt, de tovább is ment ennél, s új fejedelmet választott, vagy tulajdonképen Milos herczeget „jogaiba visszahelyezé.“ Ez nem volt ugyan némelyek terve szerint, s ezért voltak azon békétlenségek, melyekről eddigi leveleimben szóltam. Jelenleg,midőn a szkupstina határozatához a tanács is hozzájárult, nincs a tartományban —látszólag — párt. Érdekes megemlíteni,hogy ily nagy változás minden vérontás nélkül ment végbe. Legyünk méltányosak. (..) Megszokottá, megrögzötté lett egy idő óta a panasz az olvasó közönség apathiája, közönye miatt. Legyünk méltányosak s valljuk be, hogy e panasz nem egészen igazolt, nem teljesen alapos. Az olvasó közönség, igaz, nem karolja föl kellő melegséggel azon vállalatokat, melyek tudományosságunk közlönyei, melyek irodalmunk belterítt mivelői; nem méltányolja elég részvéttel az oly komolyabb műveket, melyek hosszas tanulmány, gondos előkészület eredményei, mint péld. Teleki, Szalay sat. történelmi műveit, de más, felől, valljuk be, a szépirodalom nem emelkedhetett volna nálunk kifejlődésének azon fokára, melyen az jelenleg áll, ha az iró és a kiadó bátorítást, ösztönt a közönség pártolásában nem talál. Jelenik meg-