Budapesti Hírlap, 1883. június (3. évfolyam, 150-179. szám)
1883-06-30 / 179. szám
III. évfolyam 179. szám Budapest, 1883. Szombat, junius 30. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik minden nap, hétfőn és ünnep utánni napon is. Felelős szerkesztő : Csukásai József. Egyes szám ára 4 kr. — Hirdetések díjszabály szerint. Szerkesztőség és kiadóhivatal IV. kerület, Kalap utca 16. szám. Közlekedésügyek. A legnagyobb sikereket Magyarország a közlekedési ügyekben aratta. Megmérhetetlen a haladás ezen a téren tizenöt év óta. A vasutak átalakították a gazdaságot, a társadalmat, a financiákat, a nemzeti egységet hatalmasan fokozták , forgalmat teremtettek, új értékeket alkottak, a régieket emelték, postát és távírdát vittek elhagyatott vidékekre, utazáshoz szoktatták a magyar embert, a német nyelv terjesztőiből a magyar nyelv terjesztői lettek vonalaik mentén s még a kereskedelem magyarosítására is közrehatnak. Óriási hibák követtettek el kezdetben a vasútépítés és igazgatás, bűnök a financirozás körül. Ezeket nagyobbrészt kijavítottuk. Ausztria és Bécs ellenszegülését megtörtük. Jóformán kiépítettük a fővonalakat. A csatlakozásokat egy-kettő kivételével megszereztük. Beszereztük a forgalmi eszközöket, kocsikat és mozdonyokat. Gyárakat állítottunk gépekre és sínekre. Hidakat vertünk a Dunán és Tiszán s azok mellékfolyóin. Kikötőt építettünk Fiuméban s nagy indóházat emelünk Budapesten. Államosítottunk sok fővonalat és állami kezelésbe, tutela alá vettünk némely gyönge vasutat. A magyar államnak legnagyobb kincse, bányáknál, államjószágoknál, erdőknél többet érő vasutaink. És most azt mondotta ki a minisztérium, hogy vasutakra többet nem költ. Szapáry fináncpolitikája így hangzik : semmi beruházás többé, az adók mind felemeltetnek, hogy az egyensúly helyreállíttassék. A só már drágább, a dohánynál is adminisztratív reformok terveztetnek, hogy többet jövedelmezzen, talán még az állami „BUDAPESTI MAP" TÁRCÁJA. Képek a bünpörről— A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája. — A professzor ur. Aki Móricot írni meg olvasni tanította. Nem igen dicsekszik vele. Külsejére nézve inkább tartanád betörő tolvajnak, mint tanító urnak. A lóvasuton nem ülnék melléje, egyaránt féltvén tárcámat és tisztaságomat. A cipőm suvikszolását nem bíznám rá : a suviksz is úgy jó ha tiszta. Ellenben ha koldulás volna a kenyerem, irigyelném tőle ezt a külsőt; nincs az a Harpagon (legföljebb ha vak), akiből ez a nyomorúságos megjelenés legalább egy krajcárt ki ne préselne. Csupa haj és szakáll, szakálla felnyúlik a szeméig, haja lelóg a szájáig. A szőrtenger úgy összecsap arca felett, hogy ez alig lesz láthatóvá. Neve különben Feuermann Hermann, s nagy szerencséje, hogy nem Oroszországban zsidó, mert ott állandóan, le volna tartóztatva, vagy már régen agyonverve. Letartóztatva azért, mert ott az ilyen végelszőrösödés elég arra, hogy az ember nihilistaság gyanújában álljon, agyonverve azért, mert az orosz parasztok legelőször is őt üldöznék agyon baltával. És Magyarországon ez az ember se nem lop, se nem koldul, hanem — tanít. Professzornak vallja magát. Nem gratulálunk a testületnek hozzá. De neki gratulálunk, hogy ilyen külsővel meg tud maradni becsületes embernek. Jószágoknál hagyományosan űzött csalások és defraudációk is kiirtatnak, hogy a kincstárnak is jusson a hivatalnokok és bérlők jövedelmeiből ? Vájjon közlekedésügyünk fejlődése nincs-e fenyegetve Szapáry rideg fiskalizmusa által ? E kérdésre feleljen Kemény Gábor. A miniszter, ki a kereskedelmi tárcát átvévén, a legkisebb bizalommal találkozott, s folytonos küzdelmes munkával oda vitte, hogy azon minisztériumból, mely soha sem vétetett semmibe, csinált egy tekintélyes, befolyásos és népszerű kormányszéket, a közlekedési minisztérium élén sem fogja beérni a direktor szerepével, ki a folyó ügyeket elintézi. Pénzt a kormánytól Kemény Gábor báró nem sokat fog kapni, azt tudjuk s építeni pénz nélkül nem lehet, se vasutat, se csatornát, se kőutat, se védgátakat. Vaskaput, Dunát, Tiszát szabályozni, közlekedési hálózatunkat fejleszteni, a forgalmat növelni szűk budgettel nem kis feladat s neki ez jutott osztályrészül. Mit fog tenni? Hogyan fog hozzá? Úgy tetszik, hogy közlekedésügyünk fejlesztésében szünet beállni nem fog. Mely irányban működhetik az állam ? Hogyan egyeztetheti össze a miniszter a takarékosságot a haladással ? Ha a magánérdekeket az állam szolgálatába fogadja. Kemény báró munkához látott. A Dunagőzhajótársasággal felvette az alkudozásokat. Vagy kitöri a Vaskaput ő, vagy más társaság alakul s kap hajóira privilégiumot, a Dunagőzhajótársaság hajói pedig fizethetik a vámot neki? Vagy szabályozza a csallóközi Dunát és kap a lánchajózásra engedélyt, vagy más társaság kapja a láncot és teljesíti a szükséges munkálatokat? Az osztrák Duna gőzhajótársaság alul-fölül ép úgy kezünkbe adatott, mint az osztrák államvasút s kiegyeznie kell, neki is el kell fogadnia a dualizmust s magyarrá lennie Magyarországon s alávetni magát a magyar állam közlekedési politikájának. Őszig, mire az országgyűlés megnyílik, a Duna gőzhajótársasággal is remélhetőleg az egyesség meg lesz kötve s a nagy munkálatok megkezdődhetnek, melyek megnyitják számunkra a keletet s olcsóbb szállítást biztosítanak terményeinknek nyugatra. A vicinális vasutak építése a másik nagy reform közlekedésünk terén. A megyék, a városok, a földesurak összeállnak s adják a földet és a tőke egy részét, a nagy vasutak hozzájárulnak s adják az anyagszereket s viszik a kezelést, a kormány segíti a vállalatot amennyiben rajta áll és tőle telik , olcsón, hamarosan kész az új szárnyvasút s naponta egyszer jön, egyszer megy rajta a vonat. Vasúti rendszerünk csak így lesz teljes, tökéletes. Nagy dolgok terveztetnek ezen a téren. Kikindától Pancsováig, a leggazdagabb vidéken egy fontos, nagy vonat van készülőben ; Szathmárról Nagy-Bányába egy második; Szolnoktól Szentesre és Jász-Apáthiba terveznek hasonló új vasutakat; Budáról Esztergomba, Esztergom-Nánáról a Garam és Ipoly völgyön Balassa-Gyarmatig ; a Hajdúságon Debrecentől a Tiszáig ; Marosvásárhelytől Szász-Régenig ; a Székelyföldön Háromszéken végig s innen be Csikba ; a Szepességben Göllnicbányára stb. sebb és a legkomikusabb vádlott sakter. Ez a kancsal lengyel héber nagyon féltette rituális szokásait annyi keresztény között, s azért nem törődve semmivel, dühösen zsidóskodott. Egész istenadta nap imádkozott, hol kiabálva, hol énekelve, hol zümmögve. Csabai és társai beszélgetni kezdtek, Buxbaum fülhasítóan imádkozott, s verte fejét a falba. Vasárnaponkint Csabaiék is szent énekeket akartak zengedezni: az álkulcskészítők vallásos emberek. Ilyenkor Buxbaum, a zsoltárokkal állt elő, s úgy cifrázta Jeremiás siralmait, mint Benczy Gyula a „Repülj fecském ”-et. Éjjel se hagyta őket nyugton. Amint letette a fejét, elkezdett horkolni s horkolt hajnalhasadtáig, úgy, mintha Mózes títparancsolná a horkolást. Úgy akarták kizökkenteni az imádságos kerékvágásból, hogy a tiszaeszlári ügyről kezdtek vele beszélni. A legrabbibb sakterből egyszerre kokinkinai kakas lett. Lábhegyre állt s magyarul-németül-zsidóul-lengyelül egyszerre kezdett ordítani, köpködött, kapálózott s majd megette a jámbor magyarokat, nem azért mert magyarok, hanem mert keresztények. A rab urak között erre nagy vallási vita keletkezett. Buxbaum nagy előnyben volt, mert ő négy nyelven beszélt, a többiek pedig csupán magyarul hallgattak. Végre Buxbaum kiszalasztotta, hogy „Krisztus annyit sem ért mint a csizmámám talpa* (az nem zsenirozta őt hogy mezítláb volt.) — Annak is csak egy hibája volt, — veték ellene a többiek, — hogy zsidó volt. A hajbakapást az őrök megjelenése akadályozta meg. Vallási vita a börtönben. Csabai Miklós lakatos legény. Eleganciája, melylyel a tek. törvényszék előtt megjelenik, a vasárnap délután színvonalán áll. A nyakkendője piros, a kéztyüje barna s csak fél ugyan, de kopott. Egy napon ő álkulcsot készített, amiért őt becsukták, igy került össze a zsidókkal s igy került ő bele ebbe a tárgyalásba. Legelőször is Schwarcz volt a fogolytársa. A legény magyar volt és antiszemita, Schwarcz pedig zsidó. Egy darabig csak kerülgették egymást. Mindegyik azt hitte a másikról, hogy az a forró kása. De mikor nap-nap után nem volt egyéb mulatságok, mint a fütyölés, dudolás, imádkozás, káromkodás (kiki a hitvallása szerint), lassan kint összetörődtek, s beszélgetni kezdtek. Szokás szerint ők is a tiszaeszlári ügyről kezdtek beszélni. Csabai szentül meg volt győződve a rituális gyilkosságról, míg Schwarcz azt állíta, hogy „Eszter most boldog kisasszony a muszkaországi antiszemiták közt.“ Ezenkívül Csabai nagy tisztelője volt Verhovaynak, míg Schwarcz megvetőleg nyilatkozott róla. A tehetséges álkulcskészítő végre belátta, hogy ily óriási véleménykülönbség nem fér meg ekkora cellában, s kiszabadulásról kezdett gondoskodni. Csakhamar megjött rá az alkalom. Schwarcz egy napon petróleumot hozatott, s mellét bekente, azt állítván, hogy mellfájása van. Csabai ezt nem tudta kiállani, s hogy a zsidótól, meg a bűztől szabaduljon, áttétette magát más börtönbe. Eben gubát cserélt. A petróleumot ott hagyta, de annál inkább kijutott neki a zsidóból. Ott volt Buxbaum, a legelbizakodottabb, a legvakmerőbb, legmozgékonyabb, legszenvedélye Mai számuk 8 oldalt tartalmaz.