Budapesti Hírlap, 1883. december (3. évfolyam, 331-359. szám)

1883-12-01 / 331. szám

— (Báró és orvos.) Pisztoly-párbaj volt­­ a napokban Maros-Szentkirályon báró S­p­l­é­n­y­i Ödön és dr. Cseh Károly között. A párbajra a „Székely Nemzetiben és „Erdélyi Értesítőiben közelebbről lefolyt polémia szolgáltatott okot. Báró S­p­l­é­n­y­i Ödön a Cseh Károly cikkét személyére nézve sérelmesnek találván, lovagias elégtételre szó­lította fel dr. C­s­e­h Károlyt. A párbaj báró B­á­n­f­y Jenő mé­szkirályi birtokán délelőtt 9 óra­kor folyt le. S­p­­­ó­n­y­i segédei voltak : D­es­se­w­f­f­y Kálmán és Dessewffy Arisztid, a dr. Cseh Károly részéről Tisza László és Nagy Lajos. A szokásos kibékitési kísérletek után kimérték a távolságot, 25 lépés distance 5 lé­pés avance-szal, melyet azonban egyik fél sem vett igénybe. A párbajban a felek nem sérültek meg.­­ (Requiem.) Néhai Károlyi Erzsébet gróf­nőért a mai nap délelőttjén gyászmise volt Fóthon, melyet Somhegyi József, báthmonostori apát, pápai kamarás celebrált teljes segédlettel. A gyász­­misén megjelentek id. gróf Károlyi István öz­vegye, gr. Károlyi Sándor és neje szül. gróf K­o­r­n­i­s Clarisse, gr. Károlyi Gyuláné, gróf P­á­l­f­f­y Geraldine s gróf Dessewffy Mar­­czel stb. — (A köd.) Itt van a nyakunkon, napok óta makacsul táboroz városunk felett, reggel és este londoni sűrűségűvé lesz, s a mai napon az áldott nap egyetlen sugarát sem engedte a földig jutni. Egyik szerkesztőségi szolgánk ma betört orral tért vissza valahonnan: a szegény neki ment egy vas­lámpaoszlopnak, melyet a ködben nem látott. Ah, és mi sem látjuk azt a csinos női fejet, mely szer­kesztőségünkkel szemben egyik ablaknak állandó díszét szokta képezni. A köd elnyelte. Köd előttünk, köd utánunk. Vakok vagyunk, s csak tapogatózva haladhatunk. Az égő lámpások sárgás lángudvartól körülvéve égnek. A közlekedés meglassudik, kocsik csak lépésben mernek haladni, a járó­kelők szaka­datlan karambolozással kerülgetik egymást. Csuda, hogy komolyabb balesetek még nem történtek.­­ (Berzsenyi Dániel mellszobra.) Szom­bathelyről írják lapunknak: Tóth István, a bécsi akadémia kiváló tehetségű növendéke, Tóth Sán­dor szombathelyi polgártársunk fia, legközelebb Berzsenyi Dániel mellszobrát, melyet szün­időkben készített, Vasmegyének ajándékozta. A je­les kivitelű szobrot, mely Tóthot szép reményekre jogosítja, Vasmegye köszönettel fogadta és a me­gyeházban elhelyezte, egyúttal 50 irtot utalványo­zott buzdításul a fiatal szobrásznak.­­ (Párbaj képviselő és ügyész közt.) Párisból írják november 28-ikáról, hogy G­e­r­­v­i­tt e-R­é­a­c­h­e képviselő és Feissal, a gua­­deloupi ügyészség egy régebbi tagja közt ma pár­baj volt. Feissal úr a jobb vállán nehéz sebet kapott.­­ (Difteritisz CAK-Szeredában.) A csik­­megyei szövődében a difteritisz kiütvén, a tanítást beszüntették s a növendékeket haza bocsátották jövő évi január 2-ig. A polgári leány­iskolában hasonlóan beszüntették a tanítást, bár ott betegülés nem for­dult elő. Az óvó intézkedést azért volt szükséges a polgári iskolára is kiterjeszteni, mert a szövődével, melynek növendékei közt betegülés és egy halálozás esete is fordult elő, egy épületben és egy udvaron van elhelyezve.­­ (Ál-csángó.) A beköltözött csángó csapa­tokból néhány Szegeden is ragadt, akiknek elhelye­zéséről a hatóság gondoskodott. Ezek közt volt egy fiatal, I­n­c­z­e Boldizsár nevű legény is, aki egy mulatóhelyiségben mint háziszolga nyert alkalma­zást. A legény megbecsülte magát, szófogadó enge­delmes volt ; a minap azonban szolgálatából egy­szerre megszökött. Az ügy a kapitány elé került, a­hol a legény önként bevallotta, hogy biz ő nem csángó, hanem becsületes erdélyi, csik­tapolcai ille­tőségű székely s csak azért szegődött a bevándor­lók közé, mert jobb sorsot remélt. Most egyelőre rosszabb lesz a sorsa, mert a kapitányság haza meneszti gyalog.­­ (Felolvasó egyetemi tanárok.) Az egyetemi felolvasások iránt, amelyeket a bölcsészet­­hallgatókat segítő egyesület javára egyetemi taná­rok tartanak, igen nagy az érdeklődés, úgy az ifjú­ság és tanári kar, valamint a nagy­közönség, külö­nösen a hölgyek körében. Az első felolvasásra — mely december 2-án (vasárnap) délelőtt fél 11 óra­kor az egyetem központi épületének dísztermében fog megtartatni — a jegyek már nagy részben el­keltek s a jótékony célra több felülfizetés is tör­­­­tént. A vasárnapi felolvasás tárgyai: „Tennyson­­ király­ idylljei“ Szász Károlytól s „Göthe Faust­ja­­ és Madách Ádám“-ja Beöthy Zsolttól. — (A józsefvárosi jótékony nőegyesület), mely évenként szokott saját javára mulatságot ren­dezni, ma este tartotta táncvigalommal egybekötött hangversenyét a vigadó kis termében. Az egyesület tevékeny hölgyei elég nagyszámú s válogatott kö­zönséget hoztak össze, főkép a józsefvárosi intelli­gencia köréből s nyújtottak neki élvezetet a hang­versenyen közreműködők által, kik között legna­gyobb tetszésben mindenek felett Hegyi Aranka, majd Hajós Zsigmond éneke részesült. A hang­verseny többi része Schwaden Rezső zongora s Frankhauser Károly hegedű játékából állott. A mű­sor végével Bunkó Gyula zenéje mellett táncnak kellett volna következnie, de már erre alig maradt néhány pár a hangverseny közönségéből.­­ (Gróf mint vasúti munkás.) Chicagóból azt írják a „Temps“- nak, hogy S­a­­­m Frigyes her­ceg legidősebb fia, a 22 éves S­a­­­m Alfréd gróf a ki a bonni egyetemen tanult, 1882 október havában a szülei házból és Németországból hirtelen eltűnt, mert szülei nem engedték meg, hogy egy bonni elő­kelő polgári családból való leányt feleségül vegyen. S­a­­­m herceg csaknem egy évig nem hallott hír fiáról. Csak most szeptemberben értesült, hogy Al­fréd gróf mint napszámos, és pedig mint földmun­kás van alkalmazva az illinoisi vasútnál, Chicagótól 5 mérföldre. Egy másik földmunkás, Schneider Károly, ki­látásból ismerte a grófot, miután egy huszárezredben szolgált vele, fölismerte a napszá­mos grófot. Schneider sietett értesíteni S­a­­­m herceget, hogy Alfréd fia és ő egy és ugyanazon házban laknak Chicagóban. Amint e hírt vette a herceg, megbizta M­a­r­z­o­h­n bárót, az ő jószág­­igazgatóját, hogy keresse föl az elveszett fiút. M­a­r­­z­o­h­n báró egy pár hét előtt érkezett Chicagóba s a napokban indult hazafelé Alfréd gróffal és Schnei­­derrel a Pennsylvania-vasúton. Mindhárman vissza­jönnek Bonnba. — (Jordán és Jordán.) Markovics Lá­zár váci kanonokon esett meg az a kis tévedés, a­mint közelebbről a vasúton Vácról Budapestre uta­zott. Dunakeszin a vasúti kocsi megnyílt ajtaján egy úr lépett be, akit ő — nagy örömére — Jordán István pomázi nagybirtokosnak nézett. „Szervusz Jordán ! ugyan hogy kerültél te ide“ ! ? — és siet barátjának kezét nyújtani. „Bocsánat! — szól a megszólított látható zavarral, nincs szerencsém ura­­ságodat ismerni. Én nem vagyok Jordán, hanem X. Y. földbirtokos.“ E dologban az a vicc, hogy az illető esetleg jordán volt, de nem István és nem is nagy J-vel írva.­­ (A bepörölt kormány.) Deseffi Ottó kisszállási birtokos a birtokán keresztül folyó Csu­kás érnek a kormány rendeletére történt elzáratása miatt tetemes károkat szenvedett, amennyiben a Csukás éren lefolyó belvizek birtokának nagy részét elöntötték. Deseffi Ottó, tekintve, hogy ez a kár a kormánynak közvetlen rendelete következtében há­­romlott reá, a kecskeméti kir. törvényszék előtt kártérítési keresetet indított a kormány ellen. A törvényszék a károk felbecsülése után a kérelemnek helyt adott s ezt másodfokban a királyi tábla is megerősítette. A kincstár képviseletével megbízott kir. jogügyek igazgatósága azonban az ügyet a ki­rályi kúriához felebbezvén, ez a kérdéses ügy elbí­rálására a bíróságokat illetékteleneknek mondotta ki, s az 1070. évi XL. t. c. 30. §-a értelmében pa­naszost a közigazgatási hatósághoz utasította. E bí­rói végzés alapján D­e­s­e­f­f­i keresetét Pest megye alispánjához nyújtotta be, ki, tekintettel arra, hogy a kúria ezen ügyben nemcsak a birói határozatokat, hanem az eljárás folyamán felmerült összes birói tényeket is semmisnek nyilvánította, a törvény ér­telmében, közigazgatási hatóság közbejöttével újabb kárbecslést rendelt el, melynek alapján fog aztán az érdemleges határozat hozatni.­­ (Farkas-világ a Székelyföldön.) A far­kasok a törvény oltalma alatt szabadon csatangol­hatnak jobbra-balra és űzhetik mesterségüket kényök­­kedvök szerint a székelyek földjén. Alig múlik el nap, hogy innen, vagy amonnan ne hallanánk e fene­vadak garázdálkodásairól, így a héten id. Péter József csik­bánkfalvi lakosnak saját udvarán, a falu közepében, 20 db juhát szaggattak szét a farkasok. Ugyancsak a héten Csik-Szentgyörgyön 12 darab juhot, Ménaságon 18 darabot téptek szét és mind a község között. Rajuk puskázni persze nem lehet, mert abból baj lesz. Bizony az a fegyveradó nem a mi havasaink közé való, — jegyzi­­ meg a kormánypárti „Székely Nemzet.“ — (nagy szerencsétlenség) történt a debreceni vasúti pályaháznál. Egy munkás oly sze­rencsétlenül jutott két kocsi közé, hogy feje össze­­zúzódott, s a törzs elválva fejtől, bukott le a földre. A szerencsétlen véget ért embernek neje s öt gyer­meke maradt hátra.­­ (Szervezett orvvadászat.) Gróf K­á­­r­o­l­y­i Alajos nagyhirü stomfai vadaskertjében már régibb időtől szórványosan, ma már egész rendszeresen vitt orvvadászatot fedeztek föl. Szerve­zett tolvajbanda űzi itt kártékony mesterségét. Kü­lönösen kiválnak e nemben Almás, Lotornó, Gri­­nád, Neustift és Szentgyörgy sz. kir. város. Miután a grófi vadászok óvatossága s a megyei rendőrkö­zegek közreműködése eredményre nem vezetett, az uradalmi igazgatóság a belügyminisztériumtól k­i­­vételes rendszabályokat kért.­­ (A Volkmann-bizottság választmánya), mely tudvalevőleg Volkmann Róbert emléké­nek megörökítse végett alakult, holnap (december 1-én) d. u. 5 órakor hatvani­ utca 4. sz. I. em. 1. ajtó ülést tart.­­ (Körmagyar a kolosvári Jogászbálon.) A kolozsvári jogászbál az idén avval is felül fogja múlni az ezelőttieket, hogy egyik legszebb de ab­szolúte nem kultivált nemzeti táncunkat, a körma­gyart is fel fogja venni táncrendjébe. A bált meg­előző héten három órán át, egyik táncmester veze­tése alatt a vigadóban gyakorlati órák fognak tartatni olyanok számára, kik a körmagyart nem ismerik.­­ (Megszökött 10,000 márkával.) A mi­ncheni rendőrigazgatóság a következőket teszi közzé : L­a­m­p­­ Ignác, mészáros, sz. Brunovban (Morvaország) 23 éves, középtermetű, hosszas sötét arcú, fekete haju­, kis bajuszu, sötét ruházattal, e hó 17-én 10,000 márka értékű papír és aranypénzt sikkasztott el s szökött meg vele. A károsult a sik­kasztó kézrekeritésére 500 márka jutalmat tűzött ki.­­ (Sikkasztó bíró és pénztárnok.) Sik­lósról írják az „E—s“-nek, hogy G­y­e­n­e­s Kletus baranyamegyei számvevő, alispéni kiküldetésben megvizsgálta a község számadásait, pénztárát és 15000 irtot meghaladó pénztári hiányt konstatált. A pénztárt N­o­v­á­k Péter bíró és D­e­u­m­e­k Fri­gyes pénztárnok kezelték. A pénztári vizsgálat e hó 24-dikén befejeztetett, de eddig bűnvizsgálatot nem indítottak meg, ami általános feltűnést kelt. A biró és pénztárnok még hivatalukban vannak.­­ (Katalin-bál Szolnokon.) A szolnoki iparos ifjúsági önképző és segélyző egyesület f. hó 24-én táncmulatságot rendezett a megye termében. A mulatságra, mely egész hajnalig tartott, a főis­pán és neje is megjelent, ami nagyon jó hatást tett a báli közönségre. Az első négyest 50 párt táncolta s a beléptidijak után befolyt összeg meghaladja a 150 frtot.­­ (Csodás jelek járnak az égen.) Teg­napelőtt óta mindenkit csak az foglalkoztat, miért ragyog biborfényben a nyugati égtáj. Ráfogták azt, hogy éjszaki fény — nyugaton! Annyi azonban igaz, hogy tegnapelőtt este vörösebb volt Buda mö­gött az ég, mint a­merre a Zarzecky-féle gyújtó­­gyár lángjai nyaldosták az eget. Tegnap este is még élénk piros fény látszott a lenyugodott nap helyén. Ma este a köd nem engedte ugyan átragyogni az ég bíborát, de kölcsön vette tündöklését s élénk vi­lágosság derengett az ezüstös ködbe. Az ég fénylé­sét valószínűen a hideg levegőben megsűrüsödött vizpárák okozták, melyekben sajátszerűen foszlott szét a lenyugvó nap világa. Egyébiránt a „Ter­mészettudományi Közlöny“ legközelebbi száma meg fog felelni a kérdésre s akkor majd visszatérünk rá. — (A zöld ruhás ördög.) Buziáson T—y ügyvéd csinos, okos kajdácscsal lepte meg gyerme­keit. Volt is öröm az uj vendég bohóságain. Hanem egy délután a szelíd Kokó meggondolta magát s elment — faluzni. Hirdetés, borravaló igérése nem segített, Kokónak se hire se hamva, csak egyes kó­sza gyerek beszélte, hogy láttak egy nagyon külö­nös madarat, amint a verebekkel harcolt, ilyet mondtak a pásztorok is, hogy látták, amint egy se­reg csókával küzködött a buziási erdőben, fáról-fára szállva, menekülve. Négy hét után nagy izgalom támadt Dragojesten, hogy egy ember megfogta az ördögöt kézzel és azóta vele eszik egy tálból malájt, paszulyt, csirkehúst a zöld ruhás ördög s nem akar elmenni többé a háztól, ahol ré­mítő tépést-szaggatást visz véghez ruhán-subán, kat­­rincán egyaránt, s ezért a gazda agyon is ütné már, de nem mer hozzá nyúlni. Szerencsére meghallotta e rémhírt Táy úr is és sietett örömmel kiváltani a csintalan ördögöt s Kokó úr azóta ismét vidáman csintalankodik — a szalonban, kalitjában, mintha semmi sem történt volna, de néha eszébe jut a kéj­utazás s reá kezdi: maláj ! maláj ! I maUF. (831. n.) IHBK december 1.

Next