Budapesti Hírlap, 1884. szeptember (4. évfolyam, 242-270. szám)

1884-09-12 / 252. szám

IIL évfolyam, 252. szám. Budapest, 1884 Péntek, szeptember 12. Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után raid napon is. Felelős szerkesztő: Csukássi József. Szerkesztőség és kiadóhivatal, IV. Kalap­ utcza 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Ferenc József a­r cárnál. (bP.) Készítik már a burgban az úti podgyászt. Kefélik már az orosz egyenruhát, fényesítik a tollas sisakon a muszka kétfejű sast, melyben királyunk a „szent biro­dalom“ határán vizittelni fog a fehér cárnál. El van határozva, a szomszédos uralko­dók találkozni fognak s III. Sándor lesz a házigazda, Ferenc József pedig a vendég. De fogadtatás nem készül a cár otthonában; a három világrészre szóló birodalom fő- és szék­városa nem fog ünnepélyek fényében ragyogni, ahogy a császári és királyi látogató rangja, megjelenésének eseményszerűsége magával hozná. Szt. Pétervártt nincs most senki vendéglátó kedvben, oda még a cár se meri betenni lábát. A hatalmas kenyur szuronyok fedezete alatt jött el Varsóba, megrendelt hódolattal véteti ott magát körül, egy egész hadsereg őrködik, hogy ebédjét nyugodtan emészthesse meg s az­éjt veszélytelen alhassa át. Az ő sötét életében nem igen derül oly öröm a nap, mikor egy „koronás testvér“ baráti jobbjával népek millióinak rokonszenvét fogadhatja. Ferenc József utazása a népek érzületé­­­nek megkérdezése nélkül terveztetett. Hideg közönynyel látják az alattvalók az udvari vo­natot tova gőzölni ama birodalom havas rónái felé, honnét e világrész csak gaztettek tanul­ságait s nagy veszedelmek legendáit kapta hagyományul. Miért is megy a király Oroszországba? Nem vagyunk beavatva a diplomáciai ku­­liszszák titkaiba, melyek ez utazás szükségé­ről suttognak. A varzini rendező és Kálnoky­­gróf a múlt hóban kicsinálták ez aktust, melyhez most öltözik muszka jelmezbe a ki­rály egész kísérete, ők tudják, mi ellen jó ez. Mi csak a külső látványról szól­hatunk, melyet az aktus alatt a nézőtérről megfigyelni alkalmunk van. S ez a látvány — nyíltan kijelentjük — megbotrány­­k­o­z­t­a­t­ó. Elfojtjuk magunkban az aggodalmakat, melyek minden ily úgynevezett „császár-talál­kozáskor“ lelkünkben támadnak. A haladni kí­vánó szabad népeknek van okuk aggódni, ahányszor államunk hajója Oroszországgal egy vízben evez. Soha nem született még galamb akkor, midőn az osztrák két­fejű sas a muszka sassal párzott! Jó vége aligha lesz ennek a mostani vizittelésnek se. De a kérdés e részét hagyjuk egyelőre annyiban. Tételezzük fel, hogy a találkozás raisonja részünkön van s a két uralkodónak pár órai együttléte nélkül kifordulna a világ sarkaiból. Nos ennyit koncedálva is, botrányos ma­rad az a forma, melyben a találkozást insce­­llálták. Lehetetlen ezt elhallgatnunk, önér­zetünk parancsol itt tollunknak. Fennebb már megérintők, hogy Ferenc József királyt nem ott fogadja a cár, hol ily rangú vendéget fogadni illik: a fővárosban, hanem a lengyel provincia határán. Disz és Tom­pa nélkül esik meg a találkozás, mintha két „beamter“ végezné hivatalos tisztét. Pedig uralkodónk személye ott a muszka területen e monarkhia nagyhatalmát, tekintélyét, nim­buszát képviseli s mint ilyen csak akkor fo­gadhatja el a muszka vendégszeretetet, ha ez ünnepélyes. De kérdjük: volt-e már III. Sándor akár Bécsben, akár Budapesten az osztrák császár­nál és magyar királynál, mióta trónra lépett? A nemzetközi illendőség formái úgy hozzák magukkal, hogy a fiatalabb uralkodó keresse fel a vele egyenrangú, de i­d­ő­s­­ uralkodót. E szabályt mindenkor megtarták az udvarok, mióta udvari etikett létezik. Csak politikai válságok változtatnak ezen is, mikor a szövet­ségre rászorult fejedelem fiatalabb „testvéré­nél“ kopogtat segítségért s ezzel mintegy el­ismeri ennek szupremáciáját. III. Sándor fia lehetne Ferenc Józsefnek. Hangban egyenlők, sőt a Habsburgok régibb dinasztia, genealógiájuk, rokonsági összekötte­téseik, hatalmi állásuk Európában többet je­lent a Holstein Grottorpokénál. Ha valahol, ez esetre áll a szabály, hogy a cár tegye az első látogatást. Beismerjük ugyan, hogy II. Sándor „hosszabb külföldi utazásai“ elé sok techni­kai és erkölcsi akadály gördül. De ha meg tudta az udvariasság szabályát ezek dacára tartani Vilmos császárral szemben, miért tesz kivételt Ferenc Józseffel szemben? Danzig semmivel sincs közelebb Oroszországhoz, mint akár Krakó, akár Lemberg. A vízi utazás sem­mivel se biztosabb a szárazföldinél, s a gőz­hajót épúgy fel lehet robbantani, mint a vas­úti vonatot. A német császárnál elnémultak a skrupu­­lusok, a magyar királytól azonban azt követe­lik, hogy respektálja ezeket s üljön ő a ko­csira, ha a cárral találkozni akar. E megkü­lönböztetés sértő az uralkodóra, megalázó a monarkhiára, főleg Oroszországgal szemben, melynek diplomáciája becsvágyát leli Ausztria - Magyarország kisebbítésében. Annál kevésbbé lett volna szabad e csúf­ságba beleegyezni, mert — sic fata tulere — .­királyunk az olasz uralkodó pár látogatását még ma sem viszonozta. Lehet, hogy az olasz barátságra nem szorult Bécs, — de vájjon okos dolog ily formátlan látogatási aktussal bizonyítványt állitni ki, hogy az orosz barát­ságra annál inkább rászorultunk ? Tovább megyünk. Nem csak durva forma­hibát követett el a külügyi hivatal, midőn a varzini parancsra királyunknak e szomorú uta­zást tanácsolta, s egyúttal könnyelmű koc­kára tette ki Ferenc József személyét s életét. Orosz területen mai napság nem jó ko­ronás főknek magukat mutogatni, kivált a cár oldalán nem jó. Az összeesküvé­sek társadalma lakik ott, melytől egyik perc se biztos, hogy nem tervez-e valami végzetes lépést. Nincs abban kétségünk, hogy Ferenc Jó­zsef király személye mint uralkodó és ember, mint idegen és vendég egyaránt a tisztelet adójában részesül minden orosznál. Lovagias­­ jelleme, nemes szive, alkotmányos érzülete hí­rét bizonynyal hallották a muszkák is, s ily tulajdonságok mindenütt imponálni szoktak. De a gép, mely az aknát gyújtja, nem gondolkozik, s a bombának nincs logikája, a golyó irányt változtathat merő véletlenből, nem téve különbséget a fehér kenyur s nemes vendége közt. Ezért rossz szemmel nézzük ezt a sze­rencsétlen utazást. Kárhoztatjuk kigondolóit, felelőssé teszszük végrehajtóit minden követ­kezményekért. A gondviselés őrködjék királyunk fölött s fordítsa jóra tanácsadóinak esztelenségét! Tehát már a győzők is drágálják az or­szággyűlési mandátumot? — Kimondják kere­ken, hogy ily áron kevés nekik a háromévi dicsőség; legalább 5—6 évi dukál ennyi fá­radság­ és áldozatért! Maga a miniszterelnök is ezt konstatálta, midőn nagyváradi választói előtt liberális tévedését töredelmesen bevallva mély részvéttel tűrhetetlennek jelentette ki, hogy a választási küzdelmek a szegény válasz­tók idegeit minden három évben teljes hat hónapon át izgalomban tartsák. Mert hiszen azt már az egész világ nagyon természetes­nek találja, hogy ő kegyelmességének legke­­vésbbé sem a saját és pártjának érdekeire való tekintetből, hanem kizárólag csak az idegbe­teg választó­közönség kímélése végett kell az ötévi országgyűlés. Ki is kételkedhetnék ezen, hanem azért ne vegye rossz néven a mi­niszterelnök, ha szerintünk mégis őszintéb­ben, férfiasabban, büszkébben nyilatkozott az öcs, a sol-disant demokrata párt grófja. Ő Dicső Szt.­Mártonban leplezetlenül megmondta választóinak és az országnak, hogy a demo­­ralizáció nő, a választásoknál aljas üzérkedés dívik, a politikai költségek elviselhetetlenek, a választási agitáció fanatikus, ezért kell neki a hatévi országgyűlés. Becsüljük e nyíltságáért, de még többre becsülnők, ha hozzátette volna, hogy ime ennyire sülyed egy nemzet politikai élete, a­melynek kormánya és uralkodó pártja egy év­tizeden át ellenkezőjét cselekszi mindannak, amit ellenzék korában majdnem épp annyi ideig dobbal és harsonával hirdetett, mert amely nemzetből az eszményekhez való ra­gaszkodást és a férfias szótartásban való bi­zalmat kiölik, annak a politika nem lehet többé szentély, amelybe tisztátalan érzelmek­kel belépni nem szabad, hanem a legjobb esetben csak holmi.... játék-börze vagy más efféle. Igaz, hogy még ennyire nem vagyunk. De a kórtünetek, melyekre a szegedi gróf utalt, valók és elvitázhatatlanok, s ha nem akarjuk, hogy a kórság állami szervezetünk velejébe fészkelje be magát, orvosságot kell keresni ellene. A kormánypárt vezérférfiai e célból az országgyűlés tartamának jelentékeny meghosszabbítását ajánlják. Érzik azonban,­­ hogy méregize van ez orvosságnak, hát rög­­r. tJ wr. x *Mr±*g rFm­­* IWaoutfJtt», ■.a­fffccjusiítí. «mmb* * Öt évi országgyűlés. Hal a simánk 12 oldalt tartalmaz.

Next