Budapesti Hírlap, 1886. május (6. évfolyam, 120-150. szám)
1886-05-01 / 120. szám
2 étön itélőszék s megyei levéltár rendezésére kiküldött megyei választmány tagjai közé soroztatott. 1845. november 25-én választotta meg a magyar tudományos akadémia az értekezései és előadásai által már akkor is kitűnő nevű tudóst levelező tagjai közé, majd 1855-ben rendes tagjai közé vette föl. Értekezése, melylyel székét elfoglalta : „Az akadémia jogalapjairól“ és „Az elévülésről“ nagy hatást idézett elő a tudományos irodalomban. 1846. szeptember 13-án a pesti királyi, 1847- ben pedig a gráci cs. és kir. egyetem jogtudományi karának tagjai közé vétetett föl. 1848- ban a pesti egyetemnél lett jogtanár. 1867-ben a koronázás alkalmával a tudomány terén szerzett érdemei elismeréséül ő felsége a Lipótrend keresztjével tüntette ki. Azóta a jog és államtudományi encyclopédiát, az ész jogot és büntető jogot tanította. 1869-ben kinevezték a legfőbb itélőszék birájává, hol a büntető osztályban, mint kitűnő előadó biró szintén nagy elismerésre tett szert. Ámde a megnyíló iskolai új év ismét visszavonzotta őt legnagyobb diadalainak szerzőjéhez, a tanári székhez, amelyet csak ugyan vissza is foglalt. 1871. február 10-én lett valtás- és közoktatásügyi miniszterré, mely állást azonban nemsokára 1872. szept. 4-én fölcserélte az igazságügyi tárcával, melyet 1875. március 2-ig tartott meg, mikor a Bittó-kabinet többi tagjaival együtt lemondott s visszatért újra tanszékéhez, melynek mindig a legörömestebb szolgált. De nem sokáig szentelhette magát tanári hivatásának, mert szükség volt rá az ország kormányzatában és 1878. június 30-án ismét átvette az igazságügyi tárcát, ezúttal már a Tisza-kabinetjében s azóta folyton e hivatásának élt. Méltán jutottak neki a közügyek terén szerzett érdemeiért kitüntetések osztályrészül a király részéről is. 1875-ben lemondásakor a Lipót-rend nagykeresztjével kitüntetve mentetett föl állásáról s 1881-ben május 5-én valóságos belső titkos tanácsossá lett. A tud. akadémiában 1874. május 28-án az akadémia igazgató tanácsának tagjává, 1880. nov. 22-én pedig az akadémia másodelnökévé választatott és e tisztségről csak az utóbbi időben mondott le betegsége miatt és bármennyire igyekeztek rábírni, hogy vonja vissza lemondását, azt nem volt hajlandó megtenni. Csak 1883-ban választatott meg újból e méltóságra. A választók bizalma is kitartóan ragaszkodott hozzá; 1871-ben a főváros I. kerülete választó meg őt orsz. képviselőnek s megválasztó azután is folytonosan ugyane kerület 1872., 1875., 1878., 1881., 1884-ben egyhangúlag. Ezekben adtuk vázlatát Pauler közpályája lefolyásának. •* Pauler mint tanár. Az elhunytnak egy volt tanítványa Írja nekünk a következőket: Pauler Tivadar dr. mint tanár dísze volt az egyetemnek, hol tudvalevőleg a büntetőjogot adta elő. Előadásaira tömegesen tódult az ifjúság s néma csöndben hallgatták a tudós tanárt, ki vonzó világos előadásával úgy le tudta kötni a figyelmet, hogy szinte nehéz volt tőle megválni. Paulertől élvezve tanult az ifjúság, mely nem azért járt el az előadásaira, mert félt a katalógus olvasástól, hanem mert veszteségnek tartotta volna, ha mulaszt nála egy órát. Kis szeletke papirossal, melyre föl volt jegyezve a fejtegetendő téma, jött az előadásra. Ez is csak arra szolgált, hogy előadásában a folytonosságot el ne téveszsze. De a corpus juris ritkán hiányzott katedrájáról. Szüksége volt rá, hogy párhuzamot vonjon a régi magyar jog s a gyakorlatban lévő büntetőjog közt, azért sűrűn idézett ez írott jogforrásunkból. Ezt is többnyire emlékezetből tette, mert Pauler annyira ismert minden hazai jogforrást, hogy bármelyikből szóról szóra tudott idézni. Szabadon, folyékonyan beszélt, definíciói világosak, könnyen megérthetők voltak s annyira kimerítők, hogy mindenki tiszta képét leírta az előadott tárgynak. De ő nemcsak tanára, hanem barátja, tanácsadója is volt az ifjúságnak. Nem zárkózott el senki elől, nem szigetelte el magát az ifjúságtól úgy, mint a legtöbb tanár teszi, hanem szívesen érintkezett velük a tantermen kívül is s segítette őket tanácsosai, sokszor pénzzel is. Ebből magyarázható meg az a határtalan tisztelet, melylyel az ifjúság iránta viseltetett. Pauler óráján ritkán esett az meg, hogy valaki elkésve lépett volna a tanterembe. Ilyenkor halk moraj vonult végig a hallgatóságon, mely nem szerette, ha a tudós tanárt előadásában zavarják s akin ez egyszer megesett, az bizonyára őrizkedett, hogy újra ki ne hívja társai haragját.# Pauler mint író, érve el, forog ma is a közönség kezei között. A jog és államtudományok encyclopédiája, észjogi erő és alaptana, végül „Büntető joga“ keresett és előnyösen ismert könyvek úgy hazánkban, mint a külföldön. A klaszszikus rövidség és világosság, erőteljes és biztos logika, mindenek fölött pedig az összes szakirodalom figyelemmel kísérése és alapos, a legapróbb részletekig beható tanulmányozása a művekben Pauler nevét maradandóvá teszik. E munkák magasan fölül emelkednek a német, angol szakművek ama szimplex kompilációin, melyeket nálunk még ma is eredeti munkák gyanánt hoznak forgalomba. Pauler lelkiismeretes magyar tudós volt, aki mindig a saját gondolatait irta le, soha a másokét.* A „BUDAPESTI HÍRLAP“ tárcája. Alagút-törés. — A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Vasúton, ápr. 30. Most, amint diadalmas füttyentésekkel robog visszafelé külön vonatunk. Zavarban vagyok, hogy hol kezdjem az „alagúttörést“: mindjárt Budapestnél-e, megdicsérve közbe Miskolcot, a mért elengedte speciális eledelét, a kocsonyát, Munkácsot, a mért vendégszeretetével alkalmat adott meglátni a házat, hol a világhírű „Miska“ először pillantá meg a napot, vagy a forrás tövében. Beszkiden kezdjem s úgy jöjjek visszafelé. Habozásra nincs sok idő. Vonatunk erőst érzi saját külön voltát s mintha csak egy szuszra egyszer s mindenkorra nyakát akarná szegni rossz és jó vicceknek, melyek a „m. kir.“ vasutak lassúságáról valaha csinálódtak és fognak csinálódni, ijesztő sebességgel nyargal vissza Budapestre. Félős, ha most mindjárt le akarnám írni csak tíz százalékát a kellemes és kellemetlen benyomásoknak, melyeket három napnak leforgásán szereztem, diadalmaskodnék fölöttem a külön vonat s mire én papiroson szép hazám határáig baktatnék, berobogna velem ugyancsak szép hazám fővárosába. Maradjunk hát az alagút törésnél. Ha nagyot akarnék mondani, a helyzet magaslatára emelkedve, mondhatnám, tizenhat dinamit két kevés magyar író bírta nyelvünket oly klaszszikus világossággal, tömörséggel, nyugalommal használni, mint e német eredetű magyar tudós. Ez a stíl, ez a fenség, mely irataiban megszólal, késő nemzedékek számára is a tudomány közvetítő forrásává fogja tenni az ő műveit. Magyarul itt első munkái a 40-es évekbeli Századok, az Athenaeum,a Tudománytár hasábjain jelentek meg s mindjárt kezdetben rávonták alapos képzettségű írójukra a figyelmet. ■— Később már a „Jogtudományi szemle“ alapitói között találjuk nevét. A 60-as évek óta kizárólag az akadémia értesítőjében jelentek meg dolgozatai. Értekezései közül a már fennemlített két akadémiai székfoglalóján kívül különös figyelmet keltettek a „Tudománytár“ 1842—43-iki füzeteiben közlött cikkek „az észjogtudomány fejlődéséről és jelen állapotáról“. Emlékbeszédei, minek pl. a Mittermayerről és Virozsilról tartottak, és oly mélységgel, mint csínnal vannak megírva; későbbi értekezése az akadémiában az észjog tanárairól az egyetemnél, méltó társa ezeknek. De szakirodalmunkban korszakalkotók az ő iskolai kézi könyvei, melyek mindegyike számos kiadást ésszágot tört össze. De a száraz valóság, melyet meg nem másíthat a legmerészebb fantázia, sem több, sem kevesebb, mint hogy a magas törekvésű Beszkidnek, mely eddig megálljt kiáltott a vándornak, keresztül fúrták palaköves, vizenyős gyomrát, mégpedig, hogy esetleg a fájdalmas operáció elől meg ne szaladhasson, két oldalról fülelték le: szép Magyarország és piszkos Galicia felől. Hogyha nem félnék a szakemberek gúnyos mosolyától, dicséneket zengenék a mérnöki tudomány fejlettségének, mely két oldalról vesz fúrásba egy hegyet, melynek a gyomra 1700 méter hosszú, s haszontalan egy centiméter különbséggel találkoztak öszsze két ország határán. De ők azt mondják : Oh, kérem ez semmiség. (Mi? A tudomány vagy az egy centiméter ?) A fölkelő nap mosolygós, hogy ne mondjam : ünnepies képpel bukkant elő Galicia felől, mikor Munkácson, első állomásán a két országot összekötő vonalnak, vasútra ültünk. Megvallom, némi szorongással indultam az alagúttörésre. Előző este Kemény Gábor excellenciája 13-as numerust kapott a kalapjáról Munkácson, a vendéglő garderobjában. Aztán alig hagytuk el Munkácsot, a mozdonyvezetőnk, ki nyilván nagy trémában volt, leesett a mozdonyról. Jó szerencsére, a vonat a nap eseményéhez illő méltósággal haladt s a derék férfiú saját alkalmatosságán ért utót. De szorongásom tünedezni kezdett, feledtem a miniszter ur 13-as numerusát, a mozdonyvezető balesetét s tele tüdővel szívtam a nyílt vagyon tetejéről isteni levegőjét a szép Latorcavölgyének, nem tudtam betelni a meg BUDAPESTI HÍRLAP. (120. sz.) 1886. május 1. Pauler mint szónok. A klasszikus műveltség, a latin és görög diszciplína nemesítő hatása meglátszott Pauler egész lényén, szelleme rugékonyságán, erős logikáján, nagy emlékezetén s formákban tökéletes, tömör és világos előadásán, akár itt, akár beszélt, a katedrán úgy, mint a parlamentben. Éveken át volt alkalmam megfigyelni szónoki egyéniségét, akár a miniszteri, akár az előadói széken. Mindenkor a meggyőződés nyugalma s az a törekvés hatotta át szavait, hogy tárgyát világossá tegye s hallgatóit az igazságról meggyőzte, — ellentétben más parlamenti típusoktól, kik a vitát elcsavarni, a hallgatókat megzavarni, figyelmüket tévedésbe ejteni igyekeznek. Az érzelmekre soha nem appellált, a szenvedélyekre meg épen nem. A higgadt nyugalom, a biztos meggyőződés, a világos logika — ezek voltak az ő szellemvilágának legfőbb tényezői. Objektívabban gondolkozó fő kevés volt a magyar közpályán, ő értett leginkább ahoz, hogy kell az országgyűlés vitáiban minden támadás bántó szavaitól, kellemetlen külsőségeitől absztrahálni s a feleslegek nélkül tudomásul venni bennük a lényegest, a valót, mi a dologhoz tartozik. Ezért nem volt soha ideges, indulatos, türelmetlen — egykedvű komolysággal nézett szemébe az ellenzék szónoklatainak, a kapott sebeket rögtön megbocsátotta, a legnagyobb viharok közt feléje röpített persziflázsok mulatságos hatásaiban egy filozóf és humorista nyugalmával tudott mosolyogni. S ha aztán válaszolt a harcias beszédekre, vitatkozása csak oly objektiv maradt mint mosolya. Szerette a parlamentarizmust, nem hiányzott soha egyetlen ülésről is. Kimért egyforma mozdulatokkal ment mindenkor helyére s ki nem mozdult volna onnét az ülés bezártáig, mintha csak a miniszteri szék az ország képviselői közt egy obszerváló állomás volna, honnét folyton figyelné a tudós kitartó türelmével az ország tüdejének szelelését, szivének dobbanásait s vérkeringésének vibrációját. Oly kényelmesen belehelyezkedni a piros karoskapó ellentét szépségével: azúrkék égen bárányfelhő, fátyolként lengve a begyormok hótakarója fölött! Lent a mélyben a megébredt természet, zöldelő bokrok, aljukban mosolyog a nefelejts, sárgállik a kásavirág s minderről nem akar tudni ott fent a hó, mint a zsarnok, népeinek szabadságra való törekvéseiről. A Latorca-völgyét elhagyva, egyre összébb szorulnak a bikkerdő borította hegyek, a vasútvonal kanyarogván a hegy oldalán, folyvást emelkedik fölebb-félebb, a levegő élesebb lesz, s a harmatból csípős dara válik, mire arcunkra szál. Benne vagyunk a vadon erdőben ! Hegy előttünk, hegy mögöttünk, hegy minden oldalon égnek nyúló. Erdei, patakok féktelen szilajkodással vágtatnak le a mélybe, a kis Vicsa patak hol eltűnik, mintha föld nyelte volna el, hol élénkbe szökken, pajzánkodva, ingerkedve, mintha csak fitogtatná az ügyességét, hogy: ide nézzetek, ezt csináljátok utánam. Hát tényleg a vasútépítő vállalkozóknak sok borsot törtek az orra alá : Latorca és Vicsa. Kordába kellett szedni a féktelenkedőket. Új medreket vágtak nem egy helyen, szépen kikövezve, hogy annál szebbet egy erdei patak nem kívánhat. Mikor aztán a patakokat kordába szedték, Szolyva-Hársfalvától utat kellett csinálni egész Beszkidig, 40 kilométer hosszút, hogy a vasútépítésbe foghassanak. Talamásig még csak könynyen ment a vasútépítés, de innen kezdve Beszkidig a 11 kilométer hosszú vonal 5 és fél millióba került, míg a többi 59 kilométer 4 millióba. A tizenegy kilométer vonalon hat viaduktot kellett csinálni, négy alagutat törni, nem