Budapesti Hírlap, 1889. november (9. évfolyam, 301-330. szám)

1889-11-01 / 301. szám

4 1589. november 1 BUDAPESTS HÍRLAP. (301 ss.) vegységre jutott asszony fényes otthont rendezett be. Minden két hétben odaállott a budai ház elé egy úri fogat, mely a kicsinyeket elvitte édesaty­jukhoz látogatóba. Velük ment ilyenkor a nevelőnő is, a kit anyjuk fogadott. Ma is eljött értük a hintó s mialatt apjuknál mulattak boldogan, gondtalanul, odahaza árvaság várt rájuk, melyről csak nagy idő múltán fogják megtudni, hogy érettük hozott áldo­zat volt. A mikor a gyermekek elmentek hazulról, a boldogtalan asszony rövid levelet irt s elküldötte a szobaleánynyal K­u­p­p Zsigmond királyi közjegyző­nek. Azután bevonult hálószobájába s magára zárta az ajtót. A szobaleány nemsokára visszatért; a le­­velet a közjegyző segédének adta át, mert maga a főnök nem volt otthon. Tizenegy óra lehetett éppen. Csaknem egyszerre ért a lakásba as­zonyának két barátnőjével, a kik látogatóba jöttek s velük együtt akart bemenni a hálószobába, hogy útjáról számot adjon. De az ajtó be volt zárva s hasztalan zörget­­ték meg előbb gyöngéden, aztán erősebben. A két urhölgyet szomorú sejtelem szállotta meg, noha azt hallották a szobaleánytól, hogy asszonya ma is oly élénk, vidám volt, mint egyébkor s mialatt reggeli toalettjét végezte, jó kedvvel dalolga­­t­o­tt s gyönyörködve nézte a falon nagy arcké­pét, melyet csak tegnap küldött haza a festő. Nyolc órakor elment hazulról s tiz óra után tért vissza egy kis csomaggal. De elbeszélte a szobaleány azt is, hogy két nappal ezelőtt törvény­­széki szolga járt náluk s valami írást adott át úrnőjének, a ki nagyon elszomorodott, mi­kor végig olvasta. A látogatók egyike, a Klimm Mi­­hályné meghitt barátnője, be volt avatva a válóper minden fázisába­n megértette rögtön, hogy az az írás a királyi kúria elválasztó íté­lete volt, melytől a boldogtalan asszony annyira rettegett. Leszalasztotta a szobaleányt a házmesterhez, hogy hivasson lakatost s egyúttal orvost is. Az orvosra már nem volt szükség. A háló­szoba nagy álló tükre előtt, bal karjára támaszkodva, holtan feküdt a ház asszonya s körülötte vé­rétől piroslott a szőnyeg, a padló Nyakán, egy hosszú, mély sebből, még akkor is szivár­gott ki a vér. Jobb keze ujjai ráfagytak a bo­rotva nyelére, melylyel a tükör előtt meg­ölte magát. A léleknek mekkora ereje, elszántsága kellett hozzá, hogy az a gyönge­­­ő így megforgassa saját vérében ezt a gyilkos szerszámot ! Az orvos maga mondja, hogy a vágás oly erős volt, hogy­ rögtön beállott utána a halál. Elszólították a szerencsétlen áldozathoz a mentőket is, a­kiknek azonban szintén nem maradt tennivalójuk. A kerületi kapitányságtól L­a­s­z­n­e­r kapitány sietett hozzá Seregély fogalmazóval és Rakucai Sándor rendőrorvossal. Miután meg­hallgatta a házbelieket, bezáratta a hálószoba ajta­ját. A halottat egyelőre ott hagyta, a­hová le­roskadt. Mihelyt fölfedezték az öngyilkosságot, hírmon­dót küldtek rögtön Klimm Mihály lakására, hogy ne bocsássák haza a gyermekeket, Irmát és Bélát. Dél­után két órakor megjelent a halottas házban Rupp közjegyző, a­ki még csak sejtette akkor, hogy Klimmné halálra szánta magát. Délelőtt nála járt a boldogtalan asszony s nyugodtan, szinte közömbös hangon kérdezett tőle egyet-mást, a többi közt azt is, hogy halála után mi fog történni gyermekeivel. Végrendeletét már régebben deponálta a közjegyzők­nél s végrehajtójául unokabátyját, Fischer Sán­dort, Petőfi életíróját nevezte meg, a­ki időközben meghalt. Ma aztán tudakolta Rupp­ úrtól, hogy kit kellene utolsó akaratának végrehajtásával meg­bíznia. Alighogy hazaérhetett a közjegyzői irodából, szobaleánya hozta a levelet, melyben ez a néhány sor állott csupán : „Egy ellenállhatatlan fátum az örök sötétség éjjelébe van. Isten bocsássa meg bűnömet, s oltalmazza szegény gyermekeimet ! Idezárom Íróasztalom kulcsait. Ezerszer köszö­nöm hozzám való barátságát.“ E levelet átadta a közjegyző a főkapitányság­nak, a­melynek voltakép semmi intézkedni valója nincs, minthogy az öngyilkosság teljesen nyilván­való. Azt pedig kétségkívül meg fogja tenni a csa­lád kedvéért, hogy elengedi a hivatalos boncolást s nem ellenzi azt sem, hogy­ a boldogtalan asszonyt saját lakásáról temessék el. Egy jó forrásból eredt verzió szerint a királyi kúria már egy hónappal ezelőtt kimondotta a pörös­­ködő házasfelek elválasztását s a válópört nem a férj, hanem a nő indította meg engesztelhetetlen gyűlölet cimén. Mihelyt ügyvéde benyújtotta a ke­resetet, Klimm Mihályné odahagyta gyermekeivel férje lakását s anyjához költözött, a bombatéri házba. Akkor még ott lakott ifjabb nővére is, a­ki azóta nejévé lett egy majna-frankfurti orvosnak. Az elvált asszony nemsokára egészen egyedül maradt, mert kevéssel nővére férjhezmenetele után édesanyját sírba vitte régi betegsége. Ez az újabb csapás vég­kép lesújtotta Klimmnét. Amikor eltelt a gyász ideje, a világ előtt vidámságot, gondtalanságot erőszakolt magára, mert bántotta volna fiatalos hiúságát, ha azt hitték volna felőle, hogy válópere miatt emészti a bánat. De az egykor híres szépségű huszonnyolc éves asszonyon meglátszott azért, hogy boldogtalan- Otthon akárhányszor keserves sírás közt érték cse­­lédei s ilyenkor azzal magyarázta meg szomorúságát, hogy betegnek érzi magát s attól fél, hogy nemso­kára itt kell hagynia gyermekeit. Az a két gyönyörű gyermek volt minden boldogsága és minden boldog­talansága ! TÁVIRATOK. A német birodalmi gyű­lésbe’. — Saját tudósitónk távirata. — Berlin, okt. 21. A birodalmi gyű­lés ma folytatta a költ­ségvetési vitát. M&Xtzahn pénzügyminiszter kijelentette, hogy a szabad kereskedéshez való visszatérés pillanatnyilag lehetetlen. Boetti­­cher miniszter a kivitel folytonos emelkedé­sét konstatálta. Ezután Richter beszélt, teljes két óra hosszáig. Beszéde gyakran rendkívüli hatást tett. Először is összehasonlította a francia véderőtörvényt a némettel. A francia véderőtörvény már a szeptennátus keresztül­vitelére szolgált és most ismét új, roppant terhek fölhalmozására használják. A kartell­­többség ugy látszik azt mondja : Mi németek nem félünk mástól, csak Istentől és az áldoza­tok csökkentésétől“. (Nagy tetszés a szabad­elvűek és szociáldemokraták padjain ; viharos odó­­­kiáltások jobbról.) A véderőtörvény csak azt bizonyítja, hogy nekünk szabadelvűeknek igazunk van, mikor a szolgálati idő leszállítá­sát követeljük. A­mi a tengerészet költségvetését illeti, az új követelések valóban túlságosak. Itt, úgy látszik, lassan kint valami szubj­ektív tengerész-kedv­­telés lett irányadóvá. (Nagy mozgás. Rich­ter ezzel arra célzott, hogy Vilmos csá­szár igen vonzódik a tengeré­szeihez.) „Az ilyen kedvteléseket“, foly­tatja a ház egyre növekedő izgatottsága között „ne tessék az adófizetők zsebé­ből űzni. (Nyugtalanság.) Karakterisztikus különben ez a tétel : egy új császári yacht ötöd fél millió márka. Hogyha minden hadi szolgálatra alkalmatlan diszkójó tetszik , ám vegyék a szüksé­­ges pénzt a korona dotációjá­ból, a­melyet tavaly úgyis három millióval növeltek. De ez így nem járja. Ebbe bele kell szólania a parlamentnek.“ (Hosszan­tartó mozgás.) Erős bírálatot mondott Richter a gyar­mati politikáról is. „Mindkét rész­ről gyújtogatnak, rombolnak, ölik egymást az emberek s ez a trónb­eszéd szerint mégis annyi, mint kultúrát és erkölcsöt terjeszteni Afriká­ban. (Tetszés.) Bennigsen tegnap felszólította a felelős birodalmi pénzügyminisztert, hogy le­gyen óvatos, mert a kancellár hirtelen elő ta­lál bukkanni Friedrichsruhéból és a hannoveri elnököt társaival együtt a birodalom ellensé­geinek bélyegzi, mint öt év előtt velünk sza­badelvűekkel cselekedte.“ (Nagy derültség, tet­szés.) „De mi jól tudjuk, mit akart tegnap Bennigsen. Fel akarta cicomázni az uralkodó rendszert.“ (Tetszés.) A­mi a gabona­vámot illeti, a nemzeti szabadelvűek a kartellhez csatlakozva, elveik ellen is semlegességre kényszerültek ■ a legtúlzóbb agrárpolitikát segítik elő. És most meri mondani Bennigsen, hogy a nép elége­dett ? Igen, elégedettek a kivált­ságosok, a­kiknek fiai a seregben s a hivatalos életben a legmagasabb állásokat fog­lalják el; elégedettek a nagyipa­rosok és nagybirtokosok is, de a sok millió és millió polgár nem, elégedett! És mivé lettek reményeink ? Azelőtt egé­szen természetesnek tartották a zsidók egyen­jogúságát, míg most ki vannak zárva a had­seregből és a hivatalnoki karból. Régentén nem volt osztálykü­lönbség, most azonban a nemesség elenyészett követelései magas és leg­magasabb beszédekben támogatásra lelnek. (A császár beszéde a porosz nemességhez. Szerk.) Az iskolában, az egyházban, a közigazgatásban stagnációt lá­­t­u­n­k. Stöckernek hatalmas pártfogói van­nak. Tömérdek per folyik Bismarck meg­sértése és felségsértés miatt s csak a múlt esz­tendőben is volt egy pörünk, a mely mód nél­kül sértette jogérzetünket s bizony nem vált becsületünkre. (Nagy mozgás.) Még a táborkar főnöke sem kerülheti el a sértéseket. A sza­­badelvűség bevallása meggátolja a hadsereg­ben és a közigazgatásban az előbbrejutást. A Puttkamer-rendszertől valahogy megszabadul­tunk, de az irány megmaradt. De a legrosz­­szabb az, hogy a császár zászlaját is belevit­­ték a politikai küzdelembe (Helyeslés a balol­dalon.) s hogy a császár neve most egy politi­kai párt programmját takarja. (Nagy mozgás.) Nincs — kiáltó Richter — nincs megelé­gedettség ! A tömeg örül az udvar nagyobb pompájának, de némely hazafi visszaemlékszik arra az időre , mikor egyszerűbb volt az udvar háztartása. Mi szabadelvűek nem vagyunk elkeseredve, mi megmaradunk a harcvonalban és nem vonu­lunk vissza a tétlenségbe, mint egykor Ben­nigsen teve. Súlyos gondok nehezednek reánk. A kancellár fölébresztette valamennyi külön érdeket. Ígé­reteket tett minden irányban és eljön az idő, a­mikor e váltókat be kell váltani. Hol lesznek akkor a szükséges férfiak? A tekintélyekkel el fog tűnni a tekintélyekbe vetett hit is. Ha a kancellárnak lesz egy mentsége, — végző beszédét — ez az, hogy olyan jelentékeny férfiú,mint Bennig­sen, elkísérte a rossz útra. Richter beszéde rendkívüli benyomást tett. Boetticher államminiszter csak gyöngén válaszolt és többi közt ezt is m­ondá: „A dol­gos német nép nem ér rá két óra hosszat tartó beszédeket olvasni.“ Benningnen Richterrel szemben az ön­­kormányzati és iskolai téren létesített nagy reformokra és a társadalom minden rétegének viszonyaiban beállott általános javu­lásra utalt. Rickert Bennigsen fejtegetései ellen po­lemizált. — Hétfőn a szocialista tör­vényt tárgyalják. A csek koronázás. Prága, okt. 31. A tartom­ánygyűlés fel­irati bizottságának többsége által elfogadott határozati javaslat a következőleg hangzik : Tekintve, hogy a felirati javaslat sem alakja, sem tartalma tekintetében nem alkalmas arra, hogy császár ő felsége elé terjesztessék, mivel oly dolgo­kat érint, melyek a törvényhozás, illetőleg a kor­mány hatáskörébe tartoznak ; tekintve, hogy a tartománygyűlés közjogi né­zeteit és meggyőződéseit, valamint a cseh nép kíván­ságait ismételten az uralkodó tudomására hozta, utalva a rajozát cseh képviselőinek óvástételére, mely az 1879-ik évi október 8-án tartott trónbeszéd­ben jóakaró méltatásban részesült ; végül tekintve, hogy a jelen pillanatban lehe­tetlen volna 1. a közvetlenül szükséges megállapo­dásokat létesíteni és 2. a szabadelvű intézmények és a jelen szükséglete, valamint a birodalom egysége és hatalmi állása követelményei egyrészről s más­részről a nép jogi öntudatában élő történelmi intéz­mények közti összhangzást elérni, melyre a tarto­mánygyűlés mindenkor törekedett és törekedni fog : a tartománygyűlés bizalomtel­jesen magára a koronára bízza, hogy a nagy műnek, királyi koro­názás általi befejezésének idő­pontját önmaga válas­­­s­z­a meg és a felirati javaslat felett napirendre tér. Albrecht főherceg Madridban. Madrid, okt. 31. Albrecht főherceg tisz­­teletére tegnap az osztrák-magyar nagy­­követségnél reggeli volt, melyen Sa­­gasta miniszterelnök, a külügyminiszter, a hadügy.

Next