Budapesti Hírlap, 1891. augusztus (11. évfolyam, 209-238. szám)
1891-08-01 / 209. szám
Budapest, 1891. XI. évfolyam 209. sz. Szombat, augusztus I Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Főszerkesztő: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal, IV., katapínta 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 1 kr., vidéken 5 kr. ^Fejérváry és Uzselác. yp' Budapest, jul. 31. A távozó honvédelmi miniszter felfogását a katonai becsületről jellemzi a következő eset: Nemrég egy biró Budapesten, Fenyvessy Arnold, a törvényszéki tárgyalásnál kijelenté, hogy a polgári és katonai becsület egyforma; írtunk mi erről akkor. Fejérváry báró a magyar bírónak e kijelentésében a katonai becsület megsértését látta és a honvédelmi minisztérium hivatalos átiratában panaszt tett az igazságügyi miniszternél, minek következtében ez a periratokat bekövetelte. Hogy mi fog ez ügyben történni tovább, nem tudjuk, nem is kutatjuk. Az egész dolgot csak azért említettük, hogy...illusztrációjául szolgáljon ama különös felfogásnak, melyet Fejérváry báró az Ugron-Uzselác ügyben tanúsít, ahol szintén a katonatiszti becsületet látja megsértve. Felfogását, mely egy külön katonai becsületet ismer és követel és azt minden más becsület fölé helyezi, a jog és parlamenti szokás ellen erőszakolja és állását köti ahhoz, hogy a mentelmi bizottság, illetve a képviselőház neki adjon igazat. Ez a legújabb „szelíd nyomás.“ Hogy a mentelmi bizottság és különösen szabadelvűpárti tagjai, hogy fognak engedni és engedelmeskedni a kardos miniszternek, arra méltán kiváncsiak vagyunk. Az Uzselác-dologból nagy história lett, felfújták a 79-ik gyalogezred ezredese és tisztikara, azután a magyar honvédelmi miniszter és a bécsi hadügyminisztérium",amelyek egymásután állást foglaltak Uzselác százados mellett. Alig szenved kétséget, hogy ahorvátezredes Bécsbe folyamodott az ismeretes katonai körökhöz segítségért a magyar parlament ellen, s minthogy a becsület kérdését vetette föl, ezekben a különben is a horvátokkal igen és a magyarokkal nem szimpatizáló körökben pártolásra talált. Erről tanúskodik az „Armeeblatt“ legutolsó cikke, mely félhivatalosan pártfogásába veszi Uzselác századost s azt állítja, hogy a neki tulajdonított szavakat nem mondotta és hogy a fiumei rendőrkapitány „jelentése e tárgyban nem szabatos és erősen túlzott és az ítélet, mely e jelentésen alapszik, önkényes és kemény.“ Senki nem tagadja, hogy Ugrón kemény szavakat mondott, csakhogy azok, ha a fiumei rendőrkapitány jelentése igaz, illetékes ítéletet tartalmaznak. Kijelenti azután a hadügyminisztérium lapja," hogy ..Ugrón szertelen beszédjével szemben helyreigazítás nem történt, a képviselőház elnöke és a kormány idáig hallgattak és ily viszonyok mellett Uzselác százados kénytelen volt az ügyet saját kezébe venni. Úgy tőn, mint másként nem tehetett, mint egy lovagias gondolkozású tisztnek cselekednie kell. Kihívása el nem fogadtatott, ez nem rajta múlt, az ő becsülete érintetlen, azon árnyék nincs. Uzselác százados tiszttársai természetesen biztosították őt, bár szerény szavakkal, rokonszenvünkről.“ A katonai lap ez előadásából kitűnik, hogy a hadügyminisztériumban tagadják Uzselác tettét és vádolják a fiumei rendőrkapitányt, hogy ami történt, azt hamisan mondja el. Azután vádolják Péchy Tamást, hogy nem rótta meg Ugrónt. “Továbbá vádolják Szapáryt, hogy nem torolta vissza Ugrón támadását a 79-dik ezred és századosa ellen. Helyeslik Uzselác kihívását, a sorok között éreztetik," hogy Ugrón magatartását inkorrektnek tartják és konstatálják és helyeslik, hogy ezredének tisztikara Uzseláccal szolidaritást vallott. A hadügyminisztérium lapjának e kijelentéseire súlyt kell fektetnünk, mert azok mint a közös hadügyminisztérium és a hadsereg tisztikarának elfogadott nézetei jelentkeznek. E felfogás igen megnehezíti a mentelmi bizottság és a magyar képviselőház eljárását. Mert, ha Fejérváry ugyanezeket a nézeteket vallja, ezzel ellentétbe jut miniszterelnökével és a ház elnökével, de mindenek felett magával a parlamenttel. És nem Uzpeláé áll többé szemben Ugronnal, hanem egy horvát ezred tisztikara és az ennek pártjára kelt katonai körök, kik a hadsereg nevében szoktak beszélni, állnak szemben a magyar törvényhozással. Mégpedig milyen ezred? a Jellacsicsezred, mely arról híres, hogy a legellenségesebb indulattal van Magyarország és miden iránt, ami magyar. A magyar képviselőházban Horánszky és Ugrón nem ok nélkül követelték az ezrednek eltávolítását Fiuméból, különös hivatkozással Uzselác százados kihívó és sértő magatartására nyilvános helyen a magyar király fiumei időzése alatt. Ez ezred még most is Fiuméban van és a magyar kormány a hozzá intézett kérdésekre még nem válaszolt. Még nem tudjuk, hogy a belügyminiszter a valósággal meg nem felelőnek véli e vagy sem, a fiumei rendőrkapitány jelentését, ki annak hitelességét fenntartja. Pedig ezen fordul meg a dolog és a kormány tudomást szerezhetett volna azóta, hogy mi az igazság a Fiuméban történtekben. Míg ez fel nincs derítve és Uzselác ártatlansága és a fiumei rendőrkapitány büntetendő hazugsága nincs megállapítva, addig Uzselácnakpártfogása, Ugrón eljárásának helytelenítése és a magyar kormánynak vagy a mentelmi bizottságnak ez ügyben olyatén állásfoglalása, mely az „Armeeblatt“ felfogásának megfelelő lenne , nem volna egyéb, mint felbátorítása a Jellacsics-ezred és a vele egy búron pendülő politizáló horvát tiszteknek, hogy folytassák magyarellenes viselkedésüket; helyeslése volna ama felfogásnak, hogy a hadsereg fölötte áll a parlamentnek , és a magyar alkotmányos minisztériumnak engedelmeskedni kell, a magyar képviselőháznak pedig engedni és meghátrálni, ha egy közös hadseregbeli századosnak tetszik kardjára csapni és magát becsületében sértve érezni, ha egy horvát ezred tisztikara fellép a magyar parlament ellen. Ide vezetnek az oly felfogások, mint Fejérváryé, amire az a megjegyzésünk, hogy ne tessék közös hadseregbeli tiszteket magyar alkotmányos miniszterekké tenni. Az „Armeeblatt“ azután áttér a magyar képviselőház immunitásának megbírálására. „Res detestabilis et caduca“ mondja róla. „Az immunitás fogalmának lényege szerint bizonyára csak azoknak védelmére szolgál, kiket jogosan megillet. De soha és semmikor védteleneknek megsértésére. Mint minden szabadság, ez is korlátolt. Becsületes és méltányos elven nyugszik, de birtokosainak komoly kötelességével jár, visszaélve hatalommá válik és jog nélkül önkény lesz belőle.“ Mily szépen okoskodik a hadügyminisztérium lapja a szabadságról, a jogról, a hatalomról és az önkényről, a képviselőknek parlamenti beszédeikért fegyverre kihívásának joga mellett és a parlamenti szólásszabadság mentelmi jogának önkényéről. Valóban a mentelmi bizottság ezt megszívlelhetné. „Az egész ügy ez idő szerint még függőben van“, mondja a katonai lap, „és az utolsó szó még ezután fog mondatni, reméljük, hogy az igazság és az államférfi a mérséklet szellemében.“ Ez utolsó szót a mentelmi bizottság szerdai ülésén fogjuk a kormány szájából hallani. De álljunk itt meg. A kormány dolgáról tárgyal-e a mentelmi bizottság? Korántsem. Ez nem olyan kérdés, mint mikor egy törvényjavaslatot utasítanak valamely bizottsághoz, sem pedig olyan, midőn valamely kormánycselekedetet bírálnak fölül, sem nem olyan, midőn a kormányt valamely ténykedésre hívják fel, végre olyan sem, midőn valamely állampolgár kérvényére a bizottság a végrehajtó hatalomról mond véleményt. Itt, magának a képviselőháznak jog a Mai számunk 16 oldal.