Budapesti Hírlap, 1891. november (11. évfolyam, 300-329. szám)
1891-11-21 / 320. szám
Melléklet a „BUDAPESTI HÍRLAP“ 320. számához. Nemzeti vagy nemzetközi kiállítás. — Saját tudósítónktól. — Budapest, nov. 20. Az uj városháza társalgó termében mintegy 50—60 meghívott jelent meg ma délután nyilatkozandó Zichy Jenő gróf fölhívására, hogy a nemzeti vagy nemzetközi kiállítás hívei-e. Túlnyomó részben városi képviselők jelentek meg és csak kevés iparos. Kamermayer Károly polgármester foglalta el az elnöki széket. Az értekezlet, miután senki sem nyilatkozott a nemzeti kiállítás mellett, kimondotta, hogy nemzetközi kiállítás rendezését kívánja. Lipthay Béla báró egyhangúlag elnökké választatván, megnyitja az ülést. Medvey Zsigmond szomorú dolognak tartja, hogy akkor, amidőn az osztrák kormány 110 milliónál is többet szándékozik áldozni Bécs városa emelésére, a magyar kormány egy pár milliót és sokallana a nemzet ezredéves ünnepétől. Erősen hiszi, hogy sem iparunk, sem kereskedelmünk, sem művészetünk nem vallana szégyent a nemzetközi kiállításon. Ezért ő rendületlenül ennek a híve Zichy Jenő gróf kifejti, hogy a legelső feladat , annak a latolgatása, váljon a nemzeti vagy a nemzetközi kiállítás közül melyik hozhat több erkölcsi és anyagi előnyt az országra s a fővárosra. Egy időben — úgymond — sokat lovagoltak a nemzetközi kiállítás ellenzői azon, hogy külföldi vállalkozók akarják ezt haszonlesésük tárgyává tenni. Ez soha sem volt így. A szóló országos bizottságot akart szervezni, amelynek megállapított programmját aztán részvénytársaság hajtotta volna végre. Hogy ebben a külföldi tőkét mellőzni nem lehetne, az természetes, mert hiszen bevallhatjuk, hogy lelkesedés, munkakedv nem hiányzik nálunk, de tőkepénzben szegények vagyunk. A cél tehát éppen az volt, hogy ez után is tőkék hozassanak be az országba. A nemzetközi kiállítás létesítése mellett két főmomentum szól: az egyik a politikai, a másik a közgazdasági. Ha — úgymond — arra a nívóra akarunk leszállani, amelyre egyegy nagyobb vidéki város is eljuthat, akkor ám tartsunk csak országos kiállítást. Csakhogy ez esetben ugyancsak szomorúan állunk nagyhatalmi pozíciónkkal. Országunk ezelőtt 20 évvel a külföld előtt még terra incognita volt s elérkezett talán az ideje, hogy a népeket megismertessük a paritás fogalmával, hogy tudassuk velük : ime, élünk s habár 1000 évig küzdöttünk fönnállásunkért, mégis képesek vagyunk ama nagy politikai feladat teljesítésére, hogy összetartó kapocsként szolgáljunk a Kelet és a Nyugat között. Mindezt jobban dokumentálni, mint egy nemzetközi kiállítással, nem lehet. (Zajos helyeslés.) Tudjuk, hogy 1885-ben milyen nagy költségbe került az országos kiállítás s a külföldről alig jött valaki. 1895-ben ugyanilyen eredménytelenséget érnénk el. Az idegen csak akkor jön el, ,ha a kiállításban, mint tényleges faktor szerepel. Áttérve a kérdés közgazdasági részére, kijelenti, hogy a nemzetközi kiállítás szervezetére vonatkozó terv készen van. Ami azt illeti, hogy mibe kerülne a nemzetközi kiállítás, határozottan azt hiszi, hogy a Magyarországra eső rész semmivel sem lesz több, mint ha tisztán csak országos kiállítást rendeznek. De az a különbség, hogy a nemzetközi kiállítás után százszoros a bevétel, ami az ország és főleg a főváros részére esik. De a kérdésnek ezt a részét akkor fejti ki bővebben, ha majd a kormánynak az országos kiállításra vonatkozó költségelőirányzatát látja. Egyik fő kifogása a kormányköröknek, hogy a magyar ipar a külföldivel nem képes konkurrálni. Ezen csak nevetni lehet. A kormány, úgy látszik, egyáltalában nincs tájékozva ez ügyben a külföld hangulatáról. A szóló Paksban, Munkácsy palotájába meghívta a francia iparosokat az ez ügyben tartandó értekezletre. Hatszáz nagyiparos jelentette be, hogy igenis eljön egy Budapesten létesítendő nemzetközi kállításra. Tehát nem igaz az, hogy a franca kormány a dolgot akadályozná. Egy igen előkelő francia államférfi a következőket mondotta Párisban Zichy Jenőnek: „Önök igen helyes és jó politikát csinálnak az európai békére nézve, midőn a millennium ünnepe alkalmából nemzetközi kiállítást terveznek , mert Magyarország az egyetlen neutrális terület jelenleg, ahol ilyen kiállítást lehet rendezni.“ Mindezek után ama legszentebb meggyőződésének ad kifejezést, hogy politikai és nemzetgazdasági tekintetben a millennium alkalmával csakis nemzetközi kiállítás rendezhető. Legyen tehát nemzetközi kiállítás. (Éljenzés.) Pázmándy Dénes szintén a nemzetközi kiállítás mellett nyilatkozik, amelynek létrejöttét nem az ultra magyarok, hanem az osztrák befolyás akarja megakadályozni. Más szónok nem lévén, az elnök kimondja, hogy az értekezlet 1895 ben nemzetközi kiállítás rendezését kívánja. Szükségesnek tartja azonban egy szervező és végrehajtó bizottság alakítását, amely egy későbbi értekezletnek már végrehajtható előterjesztést tehessen és a kormányelnökhöz intézendő memorandumot készítsen. Ebbe a bizottságba beválasztottak: Lipthay Béla dr., Zichy Jenő gr., L. Ábrányi Kornél, Országh Sándor, Burghard Konrád, Pázmándy Dénes, Bernstein József, Forgó István, Hercog Péter, Medvey Zsigmond, Kauser József, Baumann Antal, Pártos Gyula, Neuschlosz Emil, Waldsteiner Ferdinánd, Möstner József, Királyi Pál, Eberling Antal, Villányi Alajos, Mérő János, Adler Zsigmond dr., Mudrony Soma, Gelléri Mór, Rémi Róbert, Morzsányi Károly, Del- Medico Ágost, Törley József, Hubay Károly, Rausek Ferenc, Freiszleder Nándor, Ráith Károly (iparos), Bobula János, Fektor Ferenc, Burszky Dániel, Engelbach Alajos, Huzella Elek, Bettelheim Miksa. A bizottságot még több taggal egészítik ki. Az értekezlet ezzel véget ért. IRODALOM és MŰVÉSZET. Budapest, nov. 20, Almanach. Itt fekszik az íróasztalomon a Perthes Justus kiadásában megjelenő Hofkalender egy régi kötete, és itt fekszik a Mikszáth Kálén szerkesztésében megjelenő Almanach ma kiadott 1892-ik évi kötete, és én úgy találom, hogy a kettő közül a magyar nem csak mulatságosabb, de előbb kell kalendárium is. A góthaiban ismeretlen emberek írnak királyokról és udvaroncaikról, a budapestiben Jókai, a mesekirályok udvari gárdájával ismeretlen emberekről. Bátorság kellett hozzá a vállalkozó szellemű Singer és Wolfner kiadó cég részéről, mikor öt év előtt újra életre merte támasztani az 50-es évek hitelvesztett almanach formájét. A siker igazat adott bátorságának. Az Almanach, életének rövid öt esztendeje alatt, irodalmi faktorrá nőtte ki magát, megjelenése pedig eseményszámba megy a karácsonyi könyvpiacon. Nem egyszerűen mulattató kalendárium, hanem a magyar elbeszélő irodalom vörös könyve, amely hiven leszámol az olvasó közönségnek az irodalom ez idei állapotáról. Elmondja, kik szántottak, vezettek ez évben a Parnasszuson, kiállítást rendez produktumaikból, alkalmat nyújt az újonnan felbukkant íróknak, hogy tehetségüket az öregekkel való nyilvános versenyben érvényesítsék. Az idei Almanach tartalom dolgában méltó utódja a négy elsőnek, terjedelem tekintetében talán túl is tesz rajtuk. Ha az ember átlapozza a 16 éves kötetet, szinte zavarba jön, hogy hol kezdje el az olvasást. Egy egész kis Noé bárkája, amely, kevés kivétellel, magában foglalja mindazokat a neveket, amelyek ma a magyar elbeszélő irodalmat képviselik. Jókai Mór A glóriás hölgy című amerikai tárgyú humoreszkkel nyitja meg az Írók sorát; Ágai Adolf A hős címü elbeszélésében bájos gyermekkori emlékezéseket közöl ; Bródy Sándor Mese a tulipánról cím alatt egy szép fantáziát irt. Kozma Andor egy pompás szegény atyafít rajzol, akit gazdag rokonainak nagylelkűsége kétségbe ejt. Mikszáth Kálmán Az elképzelt méz, Justh Zsigmond Veres kakas, Bársony István Örökre, Beniczkyné Bajza Lenke pedig Égi sugár című elbeszélésével szerepel. írtak az Almanachba Vadnai Károly, Békefi Andor, Hevesi József, Lipcsey Ádám, Tábori Róbert és a Budapesti Bitlap három tárcaírója, úgy mint Tóth Béla A beszélő kert, Rákosi Viktor Mért nem lettem én dalárdista ? és Herceg Ferenc A szent című elbeszéléseket. A kötetet Mikszáth Kálmán jószó előszója nyitja meg. „Nemrégen, — írja Mikszáth, — de még I. Tisza alatt egyszer a szabadelvű klubban, elszólít a taroktól „egy, percre“ Ivánka Imre. (Kár azért az időért.) Átadtam a kártyámat Dániel Gábornak, mindjárt meg is bukott a nyakamra egy kettest. — Parancsolj, kegyelmes uram. — Egy szivességre kérlek. A trónörökös, Károly Lajos, magyar könyveket kíván olvasni. Válogass össze számira 10 darabot! — Csak? — Természetesen egyelőre. Ezekből kell megkapnia a kedvet a többiekhez. — Az igaz! No majd kiválogatom, de milyenek legyenek körülbelül ? A kegyelmes úr egy levelet húzott ki a zsebéből : — Itt van az instrukció. Elbeszélő művek legyenek, könnyed, mulattató olvasmány, de mégis, melyből a magyar nép szokásait, kedélyét, modorát, észjárását meg lehessen ismerni, úgy a mint a valóságban vannak, túlzások nélkül. . Mikszáth aztán elmondja, miként látott neki, hogy a főherceg számára azt a tíz könyvet összeválogassa. Elsőnek Jókai Uj földesurát írja fel, aztán Abonyi A mi nótánk című könyvét. Porzót nem veheti be a lajstromba, mert tárcáiban sok a külföldi úti benyomás ; Tóth Bélát sem, mert ennek a kötetéből is inkább a törököt szeretné meg a trónörökös, mint a magyart. Balázs Sándor csupa budai nyárspolgárt irt meg, Tolnai meg csupa sötét gazembert, Sipulusz tárcái elevenek, mulattatók, de karrikatúrákat adnak. Sebők gyermekeket gyűgyöget, pedig a főherceg nem keres pesztonkát. Később eszébe jut Mikszáthnak, hogy Abonyi könyvében szemenszedett rablók szerepelnek és hogy Az uj földes ur is nagyon rebellis . . . Kitörüli a kettőt is és már-már megvillan szivében az a vágy, hogy bárcsak készen lenne már Gyulai Romhányira, hogy azt küldhetné a trónörökösnek. Végül nagynehezen összeválogat öt kötetet és azzal mentegeti hiányos lajstromát Ivánka Imre előtt, hogy a mi íróink inkább a fiatalságnak írnak. A véletlen úgy akarja, hogy Szögyény-Marich László miniszter kéri meg Mikszáthot, hogy válogasson össze a leányai számára egy csomó magyar könyvet. Mikszáth úgy jár vele, mint az előbbivel. Keres, de alig talál valamit. Szorultságában azzal mentegeti magát a miniszter előtt, hogy íróink inkább az idősek számára dolgoznak. A szerző ebből azt a tanulságot vonja le, hogy íróink óvakodjanak a külföldieskedéstől. Nekünk különben úgy rémlett, mintha a kötet tartalma részben megcáfolná Mikszáth előszavát. A díszes és ízléses vászonkötésű könyv ára különben 1 forint. * (Orgona-hangverseny.) Azt a huszonhárom változatú nagy orgonát, melyet a főváros ajándékozott a szent Kapisztránról nevezett ferencrendiek budai templomának, Szautner Zsigmond belvárosi régens diori ma délután hangversenyen mutatta be meghívott közönség előtt. A templomnak nemcsak hajója, de szanktuáriuma is úgy megtelt hallgatósággal, hogy alig lehetett mozogni, az új orgonát Ország Sándor és fiai készítették. A prospektus igen impozáns és ízléses; még az apró principál sípok közül is sok van rajta fölhasználva, ami a homlokzat pompáját nagyban növeli. A regiszterek között több meglepő szép van; ilyen a gambák, a salicional, a bifara (melynek tremolója kellemesen diskrét), a fuvola és az ajaksipok általán. Az erős nyelvsipok talán nagyon is szonárusak a templom méreteihez, de ha a teljes mű szól, nem rikítanak ki a többi játék közül. Szautner úr, a jeles orgonás, igazi szeretettel mutatta be a gyönyörű hangszert, nem feledkezve meg úgyszólván egy regiszteréről sem. Saját orgonaátirata (egy régi magyar templomi ének) kitűnően alkalmas arra, hogy megismertesse az orgona minden tulajdonságát, a hatalmas dörgésű grand jeu-től az elhaló lágységű harmóniumhangokig. Semmens Sonate pontificale-ja, Guilmant és Saint-Saens művei, végül pedig Bach János Sebestyén D-moll toccatája és fúgája egyaránt szépen tolmácsolódtak ez új orgonán, melynek hangbeli jelességén kívül nagy érdeme a precízió, a könnyű játszhatóság és a mindig pontosan engedelmeskedő expresszió-regiszterek. A hangverseny érdekességéhez járult a budai zeneakadémia hölgykarának két előadása és Guhrauer Katalin asszony szép éneke. A budai zeneakadémia csengőhangú primadonnája a Teremtés oratóriumból énekelt egy áriát. * (Az operában) holnap, szombaton Sába királynője kerül színre. Vasquezné, Heller, Odry, Broufik, Ney énekelik a főszerepeket. * (A kassai színház.) Kassai levelezőnk Írja : Az új színház építése tárgyában kiírt pályázat nov. 1-én lejárt, csupán egy pályamunka érkezet be Alpár építésztől. A színházlátogatók zöme a színháznak a régi helyen való építése mellett van. * (Egyházi zene.) Vasárnap, nov. 22-én az erzsébetvárosi plébánia templomban a patrónus-snnepen délelőtt 10 órakor zenés nagy mise lesz, mely alkalommal az opera zene- és énekkarra több tagjának közreműködésével Kotsis József erzsébetvárosi egyház-karnagy ünnepi nagy B. miséjét fogják előadni a szerző vezetése alatt. A mise magánénekrészeit Robitsek Klementina és Dalnokyné úrhölgyek, Schmitt Gusztáv és Juhász Ferenc urak fogják előadni. A betéteket—Liszt Ferencbe Máridjit vegyes karra és Veisz L. kettősét Domine Deut