Budapesti Hírlap, 1892. június(12. évfolyam, 152-180. szám)
1892-06-01 / 152. szám
Budapest, 1892, XII. évfolyam 152. sz Szerda, junius I Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Főszerkesztő: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal, IV., Kalap utca 16. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. / A horvát választások. Budapest, máj. 31. (bp.) A zágrábi tartománygyűlésbe most választják a horvátok képviselőiket. Még néhány mandátum függőben van, de az eredmény máris megállapítható. A nemzeti párt, élén a bánnal, óriási győzelmet aratott. Miután Hní^Tdí^sz^gban az alkotmányos élet még nem fejlett odáig, hogy a pártellentétek a közjogi alapon, az autonóm belviszonyok irányában képződhessenek s ami ellenzéki tényező van, az mind a kiegyezést oppognálja, — a bán e nagy diadalának a kiegyezési politika érdekében kétszeresen örvendünk. A horvát nemzet fényesen" Bebizonyította, hogy azzal a politikával, mely a magyar-horvát államjogi egyezmény korlátain belül dolgozik e szép tartomány jólétén, meg van elégedve, mióta Tohuen-Héderváry gróf államférfim tehetsége igazolta, hogy Horvátország javát a korlátokon belül is elő lehet bőven mozdítani, — a lefolyt negyedszázados gyakorlat, az ismételve felülvizsgált pénzügyi egyezmény pedig megmutatta, hogy államjogi korlátokra, a Magyarországgal fennálló reálunióra a horvátoknak nagy szükségük van, mert önállóan, saját erejükből egy mai kulturállam magas igényeit kielégítni, hivatását betölteni képesek nem volnának. Örvendünk tehát a választási eredménynek a politikai status quo fennmaradása, törvényhozási részről támasztható fölösleges válságoknak öt évre elkerülése szempontjából; de főleg mégis azért örülünk, mert a horvát nemzet e választással ünnepiesen nyilvánitá ragaszkodását a kiegyezéshez s ez által fejezte ki legszebben csatlakozását az anyaország ünnepéhez, melyet e héten ülünk meg, a koronázás jubileumán. A Stárcsevicsék ellenzéke összezsugorodott, Strossmayerék egyszerűen kimúltak. A gyakovári vén püspök délszláv apostolkodásának 25 éves ünnepében egy dísztelen temetkezés tárgya; vérei belátták, hogy az egykor népszerű vezér fantazmagóriákba vitte őket s nem követték tovább. Most el van szigetelve teljesen, még székhelyén is ellenfelei vitték el a pálmát, pártja fölbomlott, emberei elszakadtak tőle, vagy szilenciumba húzódtak. Politikust ennél nem érhet nagyobb büntetés. És Strossmayert méltán éri, mert ábrándképek után indult s ezeknek akarta föláldozni nemzete reális érdekeit. Politikája ingatag alapokon épült s a szédelgésnek csúfos bukás szokott lenni a következése. A nagy-horvát ábrándok ápolására csak a Szarcsevicsék maroknyi cso-portja maradt meg. Maga a főváros Zágráb, e párthoz tartozó férfiúnak adta oda mandátumát. Nem csodálkozunk rajta, hogy így történt. Főváross sok hivatása az, hogy igények emelésében elől járjanak, a közaspirációkat a tömeg számára első fogalmazásban ők írják meg. Európa valamennyi fővárosa zömében ellenzéki, gondolkozásában radikális. E metropolisokban van a közélet ereje összehalmozva, itt reprezentálja magát a jólét, mellette a szükség képviselete ; a felsőbb iskolákban itt képez testületet a nemzet világa, fiatalsága is, mely a jövőt illető ábrándokban él természeténél fogva s nem kapcsolja magát össze a jelen prózájával. Nagy városok vagyonos népét a jólét merészszé, a nyomor elszánttá teszi, hogy az élettől mentül többet követeljen s a fiatalság megadja a követelésnek a vérmes remények ingerét, páthoszát.Nagy városok politikai szavazatában ezért van rendszerint túlzás, ezért uralkodik benne a radikális áramlat, melyet hajlandók vagyunk életrevalóságnak nevezni. Szükség is van rá, hogy ez az életrevalóság a fővárosokból kerüljön ki, melyek a közélet empóriumai. Az élet úgyis szigorun bánik el a követelő igényekkel s a valóságban erős redukciók alá kerül mindaz, mit a pezsgő vér lendülete megmozgatott. Élesztő az, mit a fővárosok vóluma a törvényhozó testületeknek ad. Nem volna jó a kenyér, ha csupa élesztőből állana, viszont mit ér az a kenyér, melyből az élesztő hiányzik. Csak egy fővárosról tudunk, mely az alkotmányos sütéshez csak pépet . BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Schliemann Henrik. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Egyike azoknak, kiknek története mélyebb elmerülésre készti az embert. Önkéntelenül felötlik a kérdés, melyek azok a momentumok, amelyek jelentős, nagy s döntő befolyást gyakorolnak az ember életére? Nagyok-e, kicsinyek-e az okok, melyek az ember figyelmét, vágyakozását, törekvését egy bizonyos irányba terelik? Milyen impressziók s befolyások azok, melyek fölkeltik bennünk a hivatás érzetét s olyan erősek, hogy — bármiként fordul is sorsunk — egész életünkön át uralkodnak rajtunk? S mikor kezdődik az erős befolyás, mely azután sohasem csökkenő hatással van egész mivoltunkra? Ha más körbe, más térre, más világba vetődtünk, megszokjuk valahogy azt is, de titkon visszavágyódunk arra az útra, melyet ama különös, mély s feledhetetlen impressziók jelöltek lelkünk elé, hogy azon keressük életünk boldogságát. Hányszor történik, hogy gyermek, ki alacsony sorsban született, olyan dolgok iránt érdeklődik, olyan képekkel népesíti be elméjét, minekre szüleitől s környezetétől példát nem vehetett soha. Megfigyeli a természetet, a plántákat, a bogarakat, gépeket konstruál, képet fest, szobrot mintáz, drámát ír vagy játszik, dalt komponál stb., amire mind csodálatos okok ösztönzik. Egészen más a világa, mint hozzátartozóinak, mintha más, távoli tájékról csöppent volna közibük. Schliemann Henrik gyermekkorában sokszor hallotta, hogy kertjükben az előző lakos lelke, kísért, hogy a kert mögött elterülő, Ezüst csészének nevezett tóból minden éjfélkor ezüst csészét tartó asszony száll ki, hogy egy rablólovagnak aranybölcsőben fekvő gyermeke rejlik a falu árokkal körülvett halmában s más fantasztikus történetet. A fiúcska roppant szerette hallgatni ezeket a népies elbeszéléseket, valósággal rajongott értük s midőn hat esztendős korában karácsonykor egy gyermekeknek való világtörténetet kapott ajándékul s ebből megismerkedett Trója történetével , abban egyezett meg kis játszótársával, Meincke Minával, hogy ha majd felnő, akkor ők férj és feleség lesznek, aztán mind a ketten — kiássák Tróját. Kiássa Tróját, a mire az archeológia tudós világa sohasem gondolt. S amit gyermeki észszel így föltett magában, azt követte kitartó következetességgel célja gyanánt egész életében. Nagy viszontagságokon ment keresztül, tizennégy esztendős korától kezdve magára volt hagyatva, mindennapi kenyeréről kellett gondoskodnia, nyomorban volt, küzdött, szenvedett, aztán jobbra fordult sorsa, a szerencse kedvezett neki, milliomossá lett, mind olyan körben, melynek semmi köze sem volt Trójához s tudományos kutatásokhoz. De az egész idő alatt az lebegett szeme előtt, gyermekkorának boldogító álma, művelvén magát, annak megvalósítására készült, arra gondolt szegénységben, gazdagságban s negyvennyolc éves korában, annyi törődés után, elhagyván eddigi foglalkozását, melyen rengeteg vagyont gyűjtött, férfikorának erejével s megállapodottságával, visszatért a homéroszi mondák híres városához, melynek csodás történetén meggyűlt a hat éves gyermek fogékony, naiv képzelete. Változatos történetét maga írta meg Ilios című nagy munkájában. Most halála után felesége, Zsófia, egy görög nő, kit negyvenhét éves korában vett el, adott ki egy könyvet róla. Schuckhardt Károly dr., a hannoveri Kestnermúzeum igazgatója Schliemann ásatásai című munkában beszéli el Schliemann élettörténetét s az ásatásokat, melyeket tett. Ezt nemrég kiadta az akadémia könyvkiadó-vállalata Öreg János dr. fordításában, ennek nyomán írjuk mi ezt a cikkelyt. Schliemann Henrik csak 14 éves koráig járt iskolába, 1886-ban (1822-ben született) kénytelen volt egy kis szatócsüzletbe beállani boltosinasnak. Apránként adogatta el a heringet, vajat, burgonyapálinkát, tejet, sót, kávét, cukrot stb., seperte a boltot — s ezt csaknem hat éven át. Nem tanulhatott semmit, hiába égette vágya, nem ért rá. Egy nap egy molnár legénytől, ki valaha gimnáziumba járt, homéroszi verseket hallott citálni görögül. Leirhatatlan lelkesedés fogta el s minden kivánsága, hogy bárha ő is megtanulhatna görögül. Azonban megbetegszik a nehéz munkában s el kell hagynia állását. De élni csak kell! Elment gyalog Hamburgba s ott keresett munkát, de nem vehették hasznát, gyönge mellű volt. Elkeseredésében azután beállt hajósinasnak. Már útban volt Venezuela felé, midőn hajóse- Hai számunk 18 oldal.