Budapesti Hírlap, 1894. augusztus (14. évfolyam, 211-240. szám)
1894-08-01 / 211. szám
Budapest 1894. XIV. évfolyam 211. sz. Szerda, augusztus I. Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hónapra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetésed, apróhirdetésed fel istette József-dört 5. sz. a. utcai helyiséfmedben is. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: vm., Rökk Szilárd utca 4. sz. Hirdetések nonpareille számítással díjszabás szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Előfizetésed, apróhirdetésed fölvétetned József-Mint 5. sz. a. utcai helyiségöndeen is, Járásyi-temetés, Budapest, jul. 81. Még ravatalán nyugszik Vilmos kir. herceg, körülötte koszorúk sokasága. Gyászos nagyasszonyunk fehér rózsái virítanak legszebben az öreg vezérnek. Nem szirtiért fájdalom az, melyet a királyi család érez, mert megrendítő az eset és nagy a veszteség. A kinos meglepetés a királyi család lelkületét megkapta s elfogult kedélylyel jönnek mind össze a temetésre. A közfigyelem különösen Ferenc József király s az agg Albrecht kir. herceg személye felé fordul, bánatukat nézi és méri. Minő hatással lesz e veszteségkedélyükre és egészségükre ? Nehéz az ilyen elvárást elviselni. Jönnek a császárok és a királyok sorban egymásután, szépen megfogalmazott résztvevő táviratokkal, ezek ott pompáznak a hadsereg nyújtotta babér mellett. Jönnek a miniszterek is, hogy a kormányok nevében tiszteletteljes részvétük adóját lerójják. Azt olvassuk a magyar kormány lapjában, hogy Vilmos kir. hercegtemetésén a magyar minisztériumot Eötvös Loránd báró, vallás- és közoktatásügyi miniszter fogja képviselni. Ez már nem helyes. A magyar király szivéhez a magyar kormány feje beszéljen s tolmácsolja előtte a nemzet részvétét. Mi gátolhatja Wekerlét abban, hogy Bécsbe utazzék ? Kálnoky is félbeszakította szabadságát, hogy ott legyen a temetésen, az osztrák minisztérium bizonyosan teljes számmal jelen lesz "Windischgrätz herceg mellett. Ha Szilágyi nem mehet fel s Hieronymi és Lukács, kik szabadságon vannak Tátrafüreden, Martfűn és Zalatnán, Wekerle, a magyar miniszterelnök nincsen gátolva a megjelenésben s Eötvös báró őt elkisérheti, nem szükséges, hogy helyettesítse. Mindenképp helyeseljük, hogy Eötvös Loránd felmegyen, de az anciennitás szerint nálánál csak Festetich miniszter fiatalabb és hol van a király személye körüli Andrássy, akinek tisztéhez tartozik az udvari ceremóniákon a magyar kormányt képviselni ? Habár a magyar miniszterek távolmaradásának az udvari szertartásról politikai jelentőséget nem tulajdonítunk, feltűnő tartózkodásukat nem helyeselhetjük. Augusztus hatodika meszsze van, amikor Wekerlének Szatmáriba és Nagybányára kell mennie beszédet mondani s ha Tembergbe elmehet a kiállítást megtekinteni, a királyi temetésre is elmehetne. A magyar nemzet a király kényes szemeit szeretetteljes részvéttel tekinti, mert, ha nem ismertük is Vilmos kir. herceget oly közelről, mint a bécsiek s kitűnő tulajdonságainak fényét ránk magyarokra nem árasztotta szét, becsülni tudtuk a jelest és érezzük, mit vesztett benne fejedelmünk. Egy hit és jó barát pótolhatatlan, kivált öregségben. Vigasztaló tudat nekünk, hogy királyunkat csapások elviselésére nagy lelki erővel áldotta meg Isten s enyhülést talált mindig a kötelesség teljesítésében s hü népeinek szeretetében. Ez igy lesz mindig. a budapesti hírlap tárcája. A német nagymesterekről. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Hosszú, diszes sorozata a fényes vértü, fekete keresztes fehér köpenybe burkolt elődöknek, a hírneves Hochmeister-ék, Grossmeister-ek és Hoch- und Deutschmeister-eknek fogadja a mennyország kapujában a hajdan leghatalmasabb s legbuzgóbb szerzetes-vitéztestületnek, a Boldogasszonyunk jeruzsálemi ispotályáról nevezett magas Német lovagrendnek most elhunyt nagymesterét, Vilmos osztrák főherceget és magyar királyi herceget, annak a nemes lovagrendnek a fejedelmét, mely hajdan nagyterületű országok felett szuverén hatalommal uralkodott, századokon át diadalmasan suhogtatta jogarát északi Németország német és szláv törzsei felett az Odera folyamtól a balti tengeröbölig, pogány hitrel térítve a kereszténységre a mai Poroszországot is. A boldogult kir. herceget halála alkalmából mint a német lovagrend ausztriai nagymesterét említik, nyilván összetévesztik e lovagrendet a máltaival, mely azonos célokból (a kereszténységnek karddal és kereszttel való terjesztése) és hasonló alapszabályokkal alapittatván, a múlt századokban szintén szuverén hatalmasság volt s ma is két önálló részre (Zunge) oszlik, az olaszra és a németre s négy nagy priorátusra: a rómait, nápolyit, velenceit és a prágait alkotja, mindegyiknek élén egy-egy önálló nagypriorral, mely méltóságot Ausztriában jelenleg Fra (testvér) Thun-Honenstein Guidó gróf viseli, vagy a máltaiból kifejlődött luteránus hitvallású porosz johannita renddel, míg a német lovagrend 1804 óta a Habsburgház hűbérese lévén, tömör, egységes testületet alkot, melynek élén, azóta mindig az uralkodóház egyik hercege áll, mint a rend nagymestere. Vilmos kir. herceg az 1190-ben a szentföldön, Akkon város ostroma idejében sváb Frigyes herceg által alapított német rendnek 57-ik nagymestere és fejedelme volt. Vitéz elődjei között ott találjuk a Wenckheim grófok egyik ősét is, az 1566-ban nagymesternek megválasztott és 1572-ig uralkodott Hundt von Wenckheim Györgyöt, de a vitézek legvitézebbje az 1410-ben a lengyelek és poroszok ellen vívott tannenbergi csatában elesett Jungingen Virile nagymester volt, ki a vesztett csata zűrzavarában több száz lengyel és burkus vitéz által megrohantatva, maroknyi lovascsapata által körülvéve és megoltalmazva, utolsó emberéig védte magát, végül ő is ott lelvén hősi halálát. A tőle és az elesett lovagoktól elvett négyszögletes fekete-fehér lovas zászlócskákat ma is őrzik Krakkó egyik templomában. Több, mint 4000 németrendi lovag holtteste hevert a csatatótéren. E csata fordulópont a rend történetében ; hatalmának hanyatlása e naptól datálódik. Poroszország északi részét már régebb időkben hódította meg a rend; az ott letelepedett rendi lovagoktól eredt az ó-porosz tartományok ősi nemességének (az annyiszor emlegetettMMier-családok) nagy része s a mai Poroszország fehér-fekete szineit is a német lovagrendtől örökölte. Vilmos királyi herceg előtt már 8 osztrák főherceget intronizáltak a rend fejedelmi székébe: I. Miksa (1590—1618), Károly (1619—1624), Lipót Vilmos (1641— 1662), József Károly (1662—1664), II. Miksa Ferenc (1780—1801), Károly Lajos (1801-től 1804-ig uralkodott, aztán kilépett a rendből), Antal Viktor (1805—1835) és III. Miksa József (1835—1863), mely évben Vilmos kir. herceg foglalta el a rend fejedelmi székét. E helyen már egy alkalommal ismertetve voltak ama középkori miszticizmussal s vallásos romantikával véghezhezmenő egyházi ceremónia egyes részletei, melyet a lovaggá ütés alkalmával e rend kifejteni szokott, ha a lovagjelölt a kötelező, 8 apai és 8 anyai ős bizonyításából álló őspróbát letette s a noviciátusi évet a rend szigorú szabályai szerint kitöltve, az oltár előtt megesküszik, hogy „nőtlen fog maradni és szeplőtlen, hogy igaz lovaghoz méltón védője és gyámja lesz a védtelen nőknek és minden gyengének és a rend tagjainak igaz lovagtársa, Isten úgy segélje! A rend statútumai szerint a nagymester (Hoch- und Deutschmeister) bekövetkezett halála, illetőleg temetése után összeülnek a lovagrend káptalana, a rend koadjutora (ez idő szerint Jenő királyi herceg vezérőrnagy), a nagy kapitulátusok (Gross-Capitularen), az országos komturok (Land-Comturen), a fogadalmi lovagok (Profess-Bitter) s a rend prelátusai, hogy ősi szokás szerint és Isten segítségével uj, a régihez méltó fejedelmet válasszanak. Ez természetesen ma már csak hagyományos ceremónia és üres Mai számunk 14 oldal. It Budapest a zóna korszakában. (1889-1894.) Budapest, jul. 81. Néhai Baross Gábor legnevezetesebb ténye, hogy 1889. évi augusztus hó 1-én elrendelte a vonalszakasz-dijszabás életbeléptetését. Holnap van a zóna születésének ötödik évfordulója. Ez — röviden — azt jelenti, hogy amíg 1881-től 1885-ig Magyarországon, évenként, átlag 12.020.582 ember utazott vasúton, mely szám még 1887-ben is csak 184 millióra emelkedett, addig 1892-ben már 41.072.899 utast szállítottak a magyar birodalom összes vasutai. Tehát a forgalom 1887-től 1892-ig több, mint megháromszorosodott. Oly eredmény, a melyet Amerika is bízvást irigyelhet tőlünk. A ki visszaemlékszik az 1889 előtti évekre, a mikor vasúti állomásainkon rendszerint csak egypár ember lézengett s a ki látja a mai állapotot, a mikor minden állomáson csak úgy rajzik a nép ki és be, az — ha még oly elfogult is — lehetetlen, hogy a holnapi évforduló alkalmából ne siessen a hálás kegyelet koszorújával áldozni a vasminiszter emlékének. A zónarendszernek, úgy, amint azt Baross Gábor Magyarországon alkalmazta, fő