Budapesti Hírlap, 1895. január (15. évfolyam, 1-31. szám)
1895-01-01 / 1. szám
Budapest, 1895. XV. évfolyam I. sz. Kedd, január 1. Budapesti Hírlap ''fizetési árak: Egész évre 14 firt, félévre 7 fit, negyedévre 8 fit 20 kr., egy hónapra 1 fit 20 kr. megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep ntin való napon is. •sí, apróhirdetések felvételnek József-könti 5. u. a. utcai helyiségfinicen is. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII., Rökk Szilárd utca 4. sz. Hirdetések nonpareille számítással díjszabás szerint. „ Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Előfizetések, srókráetésel [ckéisMióisítőin 5.51. a. utcai helyiskutató is. ítélettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megnyitása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. B. B. B. Budapest, dec. 31. Az a kedves, régi, primitiv elmésség, mely a bőbeszédűség árján bocsáj- tstotta el vidám tréfáinak és elmés jókivánságainak csónakét, szerette a hármas betűt rigmusban és prózában és minden ily alkalmi köszöntés koronája vala a három B. És kívánok mindeneknek ez uj esztendőben még három B-t. Bort, Búzát, Békességet. Oh szép elmúlt idők, oh kívánatos múltja a magyar embernek ! A nevető égerezd a hegy oldalán, a ringó kalász a fonaságon! A vidám aratás, verejtskes arccal, de estére kelve táncles kalászból font koszorúval. És a hét vármegyére szóló szüret, örvényes cigány muzsikával, víg mozsárdurrogással. Ifjúságom képei elevenednek meg az aranyadi hegyen. Somlón, Badacsonyban ! A mai nemzedéknek csak aképzelete is fölemelkedik-e e tündérimesékig ? Világos, hogy széles e hazában, ahol venyige borult a hegyoldalra, úgy ,volt, mint nekünk Aranyadon, Szentgyörgyön, Ságon, a Dunántúl e paradicsomain. De hol van ma még kivételképpen is, ami akkor mindenütt a fő őszi öröme és ünnepe vala ? A tőke kipusztult. A szőllő nem öröm többé, hanem gyilkos harcmező, ahol a kétségbeesett ember viaskodik a földet járó, gyökéren élő láthatatlan ellenséggel, a parányi féreggel, amely Bakhust megfosztotta koszorújától, lerágta a hegyek fürtös díszét, elemésztette a magyar pince dicsőségét, cseppfolyós aranyát. Egy íme kitörülve jókívánságunk szép háromságából. És a Búza? A magyar búza, az életnek ez az acélszeme, amely nélkül az omlós kalács nincsen, megrohanva minden nemzetnek, sőt a tengeren túli világoknak is silányabb termesztményétől : nem olyan-e, mint a modern világban a régi nemességnek őseihez méltó maradéka. Elöntve a modern sokaságtól, benne eszeveszett versenyének forgatagában, nemesebb tartalmának érzetére utalva, de kalmári fürge ,, veieti szellem nélkül lévén, becsáron aki sodródik forgalomba. Az agrárizmus és a merkantilizmus vívnak felette csatát, a gazda pedig, melynek büszkesége volt, melynek szerelme volt, mely piros színében, acélos tömöttségében, arany súlyában gyönyörködött — kimerülve veszejti kedvét, büszkeségét, örömét és gyönyörűségét. Nem érdemes már ezt az áldott búzát termeszteni és jókívánságunk szép háromságába a kaján idő ime kiüti a második B betűt. A Békesség alatt a mikor kívánták, régen azt értették, kerüljön el bennünket a török háborús labanc-invázió. Ma a belső részeinkben dúl a békételenség. Soha jobban nem kellett kívánnunk, forróbban nem óhajtanánk a békét, mint e mai napokban. Török-tatár lemúlott rólunk, a némettel végeztünk valahogy. Nincs is az embernek veszedelmesebb ellensége, mint mikor magában békételen. Magunk között megtalálni a békét, magunk elé oly célt kitűzni, melyért kész tűzbe menni a nemzet sokasága: ez a mostani új esztendőnek a föladata. Mi lesz a cél, ki lesz, a ki kitűzi: ez az, amit most válságnak nevezünk. Ebben töri fejét sok jeles, sok léha; ezért volt közöttünk a király és jön vissza ismét néhány nap múlva; ez az, aminek megoldásától függ az utolsó a kívánságaink szép háromságában. Békesség hát mindeneknek, békesség a lelkiismeretben, a családban, a nemzetben. És koszorú annak, a ki nekünk az uj esztendőben meghozza a viruló cserágat. A BUDAPESTI HÍRLAP TARGAJA. Francia hölgyküldöttség Bécsben. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Az 1881-ik esztendő újév napjának délelőtti óráiban nagy sürgés-forgás volt a bécsi császári várpalota Schtweiszerhof nevű részének előcsarnokaiban. Az udvarbeliek és a korridorokon őrálló gárdisták mosolyogva suttogták egymásnak, hogy a császár előkelő hölgydepu-tációt készül fogadni, mely egy főbenjáró bűnnel vádolt magasrangú tiszt számára kegyelmetjött kérni — mégpedig nem máshonnan, mint Franciaország fővárosából. A lapok a minap azt írták, hogy egy katonaorvos ellen nemrégen hozott túlságosan fzigotó hadbírósági ítélet megváltoztatása érdekében, fővárosi polgárokból alakítandó külitettség akar tisztelegni a honvédelmi miniszer, esetleg a király előtt, hogy az ítélet meg- senmisitését kieszközölje, a Hadseregünk történetében aligha találunk egy-két nagy port felvert esetet kivéve pélistt, hogy egy nem halálra szóló hadbirósági telet ellen a közvélemény ily módon tiltakoztt volna. A régi osztrák hadsereg idejében, főmikor még az ezredek nagyrészt toborzással egészítették ki a létszámukat, a hadsereg tehát készen más elemekből állott, mint ma s ez remek minéműségénél fogva a hadvezérlet kénytelen volt, a fegyelem és a közbátorság érdekében, a hadi törvény rendelkezéseit béke idején ugyanoly drákói szigorral végrehajtani, mint háborúban, ámaz időkben éppenséggel nem volt ritka eset, hogy valamely békegarnizonban egy vagy több katonát rablás, emberölésvagy szökésért agyonlőttek, vagy felakasztottak. Ily alkalmaknál gyakran megtörtént, hogy az illető állomáshely néhány lágyszívű, könyörületes hölgye összeállóit s az utolsó órában mint küldöttség megjelenvén aus gladii et agratiandi hatalmával felruházott parancsnok előtt, a sokszor már a vesztőhely felé útnak indított delikvens számára pardont könyörgött, a mikor aztán tényleg gyakran meg is történt, hogy a vitéz generális úr nem tudván ellentállni a sok szép asszony könyörgésének s a női köny varázshatalmának, szilárd elhatározása és többnyire akarata és meggyőződése ellenére is beadta a kulcsot. A szolgálati szabályzat értelmében lóra ültette a két legfiatalabb hadnagyot, kik aztán a megkegyelmezési irattal lóhalálban az esekució terére vágtattak, a nyert kegyelem jeléül már messziről lobogtatva kezükben a fehér keszkenőt. Hű asszonyi, vagy általában a lakosság részéről intézett kegyelemkérések azonban többnyire csak halálos ítéletek alkalmával voltak és vannak ma is szokásban és csak nagyon ritkán, egyes szenzációs esetekben történt meg eddig, hogy a civil társadalom egy oly katonai bűnös érdekében lépett volna közbe, kinek ítélete nem halálra, hanem csak rangvesztésre, börtönbüntetésre stb. szólott. A legnevezetesebb, örökké emlékezetes ily eset, melyről az osztrák-magyar hadsereg története említést tesz s a mely annak idejében nem csak hazánkban és Ausztriában szült fájdalmas megbotránykozást, hanem Európaszerte is nagy szenzációt keltett. Simonyi József ezredesnek, a legvitézebb huszárnak az összes civilizált hadseregek történetében párját ritkító esete; — már tudniillik, egybefoglalva elkövetett bűnét, világraszóló hírnevét, elitéltetését és ennek az elitéltetésnek részben szomorító, részben lélekemelő utójátékát. Ez utóbbiak közül kétségtelenül ama francia hölgydeputáció története a legérdekesebb és legvonzóbb, mely Pááia, a nem régen letiport ellenséges ország ,kijőve, az osztrák császár és magyórosa elé járult. Történt pedig ez a szabadságidején túl kimaradt szegény kadéton törvénytelen módon végrehajtott halálbüntetés miatt hosszú sáncrabságra, rang- és nemességvesztésre ítélt huszárezredes megkegyelmeztetése érdekében, kit a francia társadalom előkelő köreiben is jól ismertek, a mennyiben I. Napóleon száműzetése után, mikor a szövetséges hadseregek a levert Franciaországot megszállva tartották, két departement-nak teljhatalmú katonai kormányzója volt. Ő érte jöttek a francia hölgyek kegyelmet könyörögni. Az idegen úrnők romantikus vállalkozása s a lejátszódó dráma színterén való megjelenése, melynek hite mindenütt föltünést és érdeklődést keltve, világszerte terjedt s melyről a párisi, bécsi és berlini szalonok delnői mindenféle pikáns dolgokat suttogtak : a Simonyi óbester bűnpőrének mindamellett oly epizódja, mely szelíd fényű és melegítő napsugárként világított be a rideg, reménytelen sötétbe. Mi indíthatta a hat előkelő francia úrnőből álló küldöttséget arra, hogy télnek idején, a harmincas évek kezdetleges közlekedési ví- Mai számunk 18 oldal. ■akL