Budapesti Hírlap, 1895. szeptember (15. évfolyam, 238-267. szám)

1895-09-01 / 238. szám

4 BUDAPESTI mIBKLAJ*. (aad. az.. Idád. szeptember 1 rekedt. Akkor is az emigráció megbízásából járt itt s nem volt módja átlépni a határt. Itt találta őt a háború lezajlása után az a hir, hogy az osztrák kormány az ígért amnesztia ellenére Bécsben el­fogta Tibor és Pista testvéreit, kik a Klapka-légió­­ból voltak hazatérőben. Károlyi Gábor gróf rögtön vasútra­­ült és száz veszedelem közt Berlinbe uta­zott. Egyenest Bismarckhoz ment, közbenjárását kérvén ki testvérei érdekében. Bismarck meg is telegrafálta az osztrákoknak, hogy casus bellinek te­kinti, ha nyomban szabadon nem bocsátják a két Károlyi grófot. A fenyegetés használt s Tibor és Pista grófok még az­nap folytathatták utjukat Budapest felé. Ettől fogva kalandos életre adta magát Gábor gróf, kinek akkor már az emigránsok érdekében tett költekezései miatt tengernyi adóssága volt. Mint a bornevillei harangok Henrija, ő is bejárta kétszer a világot, egyik kalandról a másikra indulva. Genuában elvert egy bankárt, a­ki gyáván meghátrált kihívása elül s egy csomó taliánnak, kik ezért lincselni akarták, megtizedelte a fogát. A genuai bíróság mindössze tizenhat lirára ítélte, egy­­egy kiütött fogért egy lirát számítva. Algírban va­dászat alkalmával egy oroszlánnal akadt kellemetlen afférja, melynél csak­nem ő hagyta ott a fogát. A feldühödött bestia karmaival végig simította a gróf bal vállát, melynek nyomait félméteres forradás alakjában mindvégig viselte. A változatosság okáért fölcsapott Garibaldis­­tának is s egyik legvitézebb katonája volt az olasz szabadsághősnek. Végre belefáradt a kalandokba és­­ megházasodott. Elvett egy polgárlányt, és ezzel magára haragította családját, mely kitagadta. Párisban, a­hol házassága után megtelepedett, fényes szalont tartott. A politikai és művészvilág kitűnőségei örömest ellátogattak szalonjába, a­hol nemcsak vendégszerető, de szellemes és sokat ta­pasztalt házigazdát találtak. Párist a commune-forradalom kitörésekor az utolsó vonattal elhagyta és Olaszországba utazott. Genuában telepedett meg és ebben az időben so­kat érintkezett Kossuthtal. Atyja halála után visz­­szatért Párisba és itt időzött 1884-ig, a mikor ha­zajött Budapestre. Itt azzal adott életjelt magáról, hogy megin­dította testvérei ellen a három milliós örökösödési pert. Beszélik, hogy a­mikor testvérei nem akarták kiadni szerinte köteles részét, azt üzente nekik : — Jól van, ha ők megfosztanak a megélhetés feltételeitől, a Károlyi-palota szomszédságában csiz­madia műhelyt nyitok és a cégtáblára kiírom ezt: Károlyi Gábor gróf csizmadia mester. A pert elvesztette, de fenyegetését még sem kellett megvalósítania, mert 40,000 frt évi apanázst juttattak neki.* Az 1887-iki általános választásokon a grófot Kossuth Lajos különös ajánlatára Székesfehér­várott megválasztották függetlenségi képviselőnek, a következő országgyűlésen pedig Cegléden. A par­lamentben csakhamar feltűnt elmés, gúnyos, go­romba közbeszólásaival. Ez a sűrű közbeszólalás, az ellenpárti beszédeknek folytonos hangos perszi­­flázsa ij volt a magyar képviselőházban s mint minden újság, hatásos. Károlyi Gábort el is ra­gadta a siker és éveken át alig volt ülés, melyben néhányszor át ne zúgott volna a termen sáséles hangja. Leleményes észre valló, találó gyors meg­jegyzései, melyekkel némely képviselőt örökre ne­vetségessé tett, csakhamar félelmes alakká tették a kormánypárt, és népszerűvé az ellenzék előtt. De akkorjában, a véderő-vita kétségbeesett, késhegyig menő háborújában helyén is volt az ilyen guerilla harcos, afféle parlamenti franc tizeur. Egyébként is gyorsan beleélte magát a parlamenti viszonyokba, s noha önálló szónoklattal ritkán lépett föl, vezér­szerepet kezdett játszani s ő szervezte a véderő­vita és később a közigazgatási vita idején az obstrukciót. Szűz beszédét 1889. januárius 26-án mon­dotta a véderő­vitában, a 14-ik paragrafus tárgya­lásakor. Az első hatás szimpatikus volt, noha az új szónok akadozva beszélt, hogy szinte belesüléstől tartottak. De a­mit mondott, az igazi francia causerie volt, finom, találó és maró. Akkor nevezte el Herbertéknek­ Tisza Pistáékat, mondván, hogy a nagyméltóságú apák gondoskodnak miniszter- és kancellár-csemetékről : Tisza Káli­ánnak van egy Herbertje, Andrássynak van egy Herbertje, sőt még Széchenyi Pálnak is van i­j Herbertje . . . A Herbert azóta szálló­igévé vált. Közbeszólásai effélék voltak. Mikor Tisza Pista Szilágyival polemizált, ezt kiáltotta oda neki: — Tojás tanítja a tyúkot! Egy ízben, mikor Andrássy Tivadar gróf na­gyon akadozott beszédében, Károlyi átkiáltott a kormánypártra: — Ugyan, miért nem vágatták föl a nyelvét szegénynek ? Hegedűs Sándor egyszer ezt mondta: — El kell fogadni magyarázatát még egy kö­zönséges bűnösnek is . . . — Tisza Kálmán nem közönséges bűnös! — vetette oda Károlyi. Jónás Ödönnek ezt: — Menjen vissza a cethalba! Mikor Apponyi beszéde alatt a kormánypárt zajongott: — Hogy rugdalóznak! Ablakot éreznek! Mikor a nagybajuszú Pongrácz gróf generális nagyon nekihevülve gesztikulált, Károlyi Gábor oda­szólt neki: — Ne billegtesse azt a matracba való bajszot! A hoch-ot is ő honosította meg, valamint a Mondjon le kórust, a dobogást, zajt, turbulens szcé­­nákat is mindig ő vezette. Ezekért a kormánypárt akkor szívesen kanál vízbe fojtotta volna, de eze­ket a bűneit aztán egyenként megbocsátotta, mikor a gróf az egyházpolitikai vitákban éppen oly vehe­mensül ágált és lármázott az ellenzék szónokainak beszéde alatt, mint annak idején, mikor Tiszáék beszéltek. Az egyházpolitikai reformok összeboronálták a legidegenebb elemeket, összebékítették a tüzet és vizet, Károlyi Gábort és Tisza Kálmánt. A ház enfant terriblete csöndes hallgatójává lett a kor­mánypárti beszédeknek s csak akkor rivallt föl, mikor a papokat szidhatta, vagy az ellenzék szó­noki babérait tépdeshette. Az ő vallástalanságával, nyugati forradalmár eszmékkel szaturált gondolko­zásával különben nagyon megegyezett a reform. Ebben az időben már nagyon betegeskedett, aszt­mája nagyon kínozta, hogy hetekig nem mehetett a Házba. Botra támaszkodva, valami fenyőillatos tartalmú üveget szagolgatva járt a folyosón és a teremben, s csak mérges köhögésével adott életjelet magáról. Érdekes volt a két Károlyi testvér viselke­dése is a házban. Naponta találkoztak, de soha sem beszéltek egymással. Hanem az egymás beszédét mindig figyelemmel hallgatták, és Gábor gróf­ban volt annyi jó ízlés, hogy egyszer sem szólt bele Pista gróf beszédébe, noha többnyire nem a szája ize szerint beszélt. Egyedül Pista gróf volt immunis közbeszólásai ellen. « Ismeretes volt rajongása Kossuth Lajos iránt. Rajongón szerette és tisztelte, a miben különben csak családja érzelmeiben osztozott. Mikor Kossuth Lajos megbetegedett, a gróf, noha maga­­is alig tu­dott megállani a lábán, Turinba sietett és éjjel­nappal a beteg ágya mellett volt, s mikor a kor­mányzó meghalt, gyerekként zokogott az ágy fejénél. Nagyon leverte felesége halála 1892-ben. Imádattal szerette a boldogultat és gyakran mondotta: — Amelie nélkül nem élet az élet! Mélyen meghatotta, hogy anyja koszorút kül­dött elhunyt felesége ravatalára. Elérzékenyülve mondotta: — Két asszony szeretett engem­. Az anyám és a feleségem. Oh, hogy nincs most mellettem mind a kettő. Feleségét elveihez híven, egyházi szertartás nélkül temettette el, és minden nap vitt ki sírjára virágot. Lakása minden szobájában ott van felesége arcképe s az egyik szalonban a grófné csodaszép kezének márványból faragott mintája látható. Az ateista szobájának egyik dísze különben két gyönyörű szék volt, melyeket kegyelettel őr­zött, noha Pius pápa hagyatékából származnak. Ezekre a székekre úgy vigyázott, mint a szeme fé­nyére s mikor a nagy gondozás okát kérdezték, tréfásan megjegyezte: — Nagyon szeretem, mert régiségek. Egyébb értékük nincs előttem. Az utóbbi években Szatmárt járván, elláto­gatott Kaplonyba, a­hol a Károlyi-család sírboltja van. A kriptát őrző barát megmutatta neki a síro­kat és egy üres fülkére mutatva igy szólt: — Ez lesz méltóságod helye! — No, mivel most éppen fertály van, a la­kást fölmondom, — szólt Gábor gróf. " Károlyi Gábor gróf délelőtt háromnegyed tiz órakor, alig néhány pillanatnyi szenvedés után halt meg, az Andrássy­ út 94. számú ház földszintjén levő lakásán. Szivszélütés érte. Halálakor senki sem volt körülötte. Tegnap délután még az Abbazia-kávéházban volt barátai társaságában s jó kedvvel beszélgettek estig. Semmi sem vallott arra, hogy a gróf milyen katasztrófa elébe megy. Aránylag nagyon jól érezte magát. A télen barátai rábeszélésére elment Egyip­tomba és beutazta Dél-Franciaországot és Svájcot. Útjából látszólag megerősödve tért haza és a nya­rat is Budapesten töltötte. A gróf az Abbaziá­nál bérkocsiba ü­lt és ki­­kocsizott a városligetbe, honnan a vacsorához tért haza. Rendesen nagy társaság jelent meg nála a vacsorához, de tegnap véletlenül senki sem jött. A gróf ezért korábban lefeküdt és késő éjjelig újsá­got olvasott. Fél tiz óra felé kinyitotta a hálószobájából a fürdőszobába nyíló ajtót s azon kibocsátotta egyik kedvelt kutyáját s a komornának meghagyta, hogy hozzák be reggeli tejét. A cseléd eleget tett a pa­rancsnak és a gróf az ő jelenlétében jóizűen meg­itta a pohár tejet. Negyed óra múlva a házvezetőnő ment el a hálószoba mellett s abból a gróf két kutyájának siralmas vonítását hallotta. Az asszony el akarta némitani a kutyákat, de feltűnt neki, hogy azok nem az előszobában vannak, hanem a hálószobában és a gróf nem ébred föl a keserves csaholásra. Be akart nyitni, de az ajtó nem nyílt meg, valami sú­lyos tárgy volt hozzá támasztva. Megfeszítette ere­jét és neki dűlt az ajtónak, a­mely erre engedett. A házvezetőnő rémülten látta, hogy a gróf a földön fekszik hanyatt, fejjel az ajtónak, pongyolában, nyi­tott szemmel. Melléje ugrott, élesztgette, aztán el­küldött a házi orvosért, Weiner doktorért. A cseléd ezt az orvost nem találta otthon s mire egy közeli orvos a házba érkezett, a gróf, kit időközben visz­­szafektettek az ágyba, meghalt. Az orvos már csak a halált konstatálta, és azt, hogy az elhunytat szív­szélütés ölte meg. A halálozásról értesítették a Károlyi-családot és Eötvös Károlyt. Az utóbbi azonnal a halottas házhoz sietett s megtette a szükséges intézkedése­ket. A rendőrség részéről Örs kerületi kapitány jelent meg az ügyeletes rendőrorvossal s fölvették a jegyzőkönyvet. A gróf holttestét az ágyon hagyták. Feje fölött elhunyt felesége életnagyságu arcképe függ. A szobában föl vannak halmozva a grófné toalet­­szerei, melyek gazdagsága és szépsége hires. A gróf elestében feldöntött néhány kisebb bútordara­bot, feje azonban a puha szőnyegre esett, úgy, hogy semmi sérülés nem látható rajta. Az ágy kö­rül szaladgál nyugtalanul a gróf három kis kutyája, folyton csaholnak, olykor felugranak az ágyra és holt gazdájuk kezét nyaldossák. A holttestet nem bontják föl s a temetés az eddigi megállapodás szerint hétfőn délután lesz. Az Andrássy­ úti házat egész nap nagy nép­tömeg állta körül. Délután megjelent a halottas ágynál az elhunyt anyja, Károlyi Györgyné grófné, a­ki először volt ma fia budapesti lakásában. Imád­kozott, egy kis gyűrűt levont a gróf ujjáról s ezzel az emlékkel távozott. A képviselőházra, a kaszinóra és a független­ségi párt helyiségére kitűzték a gyászlobogót.

Next