Budapesti Hírlap, 1895. szeptember (15. évfolyam, 238-267. szám)
1895-09-01 / 238. szám
4 BUDAPESTI mIBKLAJ*. (aad. az.. Idád. szeptember 1 rekedt. Akkor is az emigráció megbízásából járt itt s nem volt módja átlépni a határt. Itt találta őt a háború lezajlása után az a hir, hogy az osztrák kormány az ígért amnesztia ellenére Bécsben elfogta Tibor és Pista testvéreit, kik a Klapka-légióból voltak hazatérőben. Károlyi Gábor gróf rögtön vasútraült és száz veszedelem közt Berlinbe utazott. Egyenest Bismarckhoz ment, közbenjárását kérvén ki testvérei érdekében. Bismarck meg is telegrafálta az osztrákoknak, hogy casus bellinek tekinti, ha nyomban szabadon nem bocsátják a két Károlyi grófot. A fenyegetés használt s Tibor és Pista grófok még aznap folytathatták utjukat Budapest felé. Ettől fogva kalandos életre adta magát Gábor gróf, kinek akkor már az emigránsok érdekében tett költekezései miatt tengernyi adóssága volt. Mint a bornevillei harangok Henrija, ő is bejárta kétszer a világot, egyik kalandról a másikra indulva. Genuában elvert egy bankárt, aki gyáván meghátrált kihívása elül s egy csomó taliánnak, kik ezért lincselni akarták, megtizedelte a fogát. A genuai bíróság mindössze tizenhat lirára ítélte, egyegy kiütött fogért egy lirát számítva. Algírban vadászat alkalmával egy oroszlánnal akadt kellemetlen afférja, melynél csaknem ő hagyta ott a fogát. A feldühödött bestia karmaival végig simította a gróf bal vállát, melynek nyomait félméteres forradás alakjában mindvégig viselte. A változatosság okáért fölcsapott Garibaldistának is s egyik legvitézebb katonája volt az olasz szabadsághősnek. Végre belefáradt a kalandokba és megházasodott. Elvett egy polgárlányt, és ezzel magára haragította családját, mely kitagadta. Párisban, ahol házassága után megtelepedett, fényes szalont tartott. A politikai és művészvilág kitűnőségei örömest ellátogattak szalonjába, ahol nemcsak vendégszerető, de szellemes és sokat tapasztalt házigazdát találtak. Párist a commune-forradalom kitörésekor az utolsó vonattal elhagyta és Olaszországba utazott. Genuában telepedett meg és ebben az időben sokat érintkezett Kossuthtal. Atyja halála után viszszatért Párisba és itt időzött 1884-ig, a mikor hazajött Budapestre. Itt azzal adott életjelt magáról, hogy megindította testvérei ellen a három milliós örökösödési pert. Beszélik, hogy amikor testvérei nem akarták kiadni szerinte köteles részét, azt üzente nekik : — Jól van, ha ők megfosztanak a megélhetés feltételeitől, a Károlyi-palota szomszédságában csizmadia műhelyt nyitok és a cégtáblára kiírom ezt: Károlyi Gábor gróf csizmadia mester. A pert elvesztette, de fenyegetését még sem kellett megvalósítania, mert 40,000 frt évi apanázst juttattak neki.* Az 1887-iki általános választásokon a grófot Kossuth Lajos különös ajánlatára Székesfehérvárott megválasztották függetlenségi képviselőnek, a következő országgyűlésen pedig Cegléden. A parlamentben csakhamar feltűnt elmés, gúnyos, goromba közbeszólásaival. Ez a sűrű közbeszólalás, az ellenpárti beszédeknek folytonos hangos persziflázsa ij volt a magyar képviselőházban s mint minden újság, hatásos. Károlyi Gábort el is ragadta a siker és éveken át alig volt ülés, melyben néhányszor át ne zúgott volna a termen sáséles hangja. Leleményes észre valló, találó gyors megjegyzései, melyekkel némely képviselőt örökre nevetségessé tett, csakhamar félelmes alakká tették a kormánypárt, és népszerűvé az ellenzék előtt. De akkorjában, a véderő-vita kétségbeesett, késhegyig menő háborújában helyén is volt az ilyen guerilla harcos, afféle parlamenti franc tizeur. Egyébként is gyorsan beleélte magát a parlamenti viszonyokba, s noha önálló szónoklattal ritkán lépett föl, vezérszerepet kezdett játszani s ő szervezte a véderővita és később a közigazgatási vita idején az obstrukciót. Szűz beszédét 1889. januárius 26-án mondotta a véderővitában, a 14-ik paragrafus tárgyalásakor. Az első hatás szimpatikus volt, noha az új szónok akadozva beszélt, hogy szinte belesüléstől tartottak. De amit mondott, az igazi francia causerie volt, finom, találó és maró. Akkor nevezte el Herbertéknek Tisza Pistáékat, mondván, hogy a nagyméltóságú apák gondoskodnak miniszter- és kancellár-csemetékről : Tisza Káliánnak van egy Herbertje, Andrássynak van egy Herbertje, sőt még Széchenyi Pálnak is van ij Herbertje . . . A Herbert azóta szállóigévé vált. Közbeszólásai effélék voltak. Mikor Tisza Pista Szilágyival polemizált, ezt kiáltotta oda neki: — Tojás tanítja a tyúkot! Egy ízben, mikor Andrássy Tivadar gróf nagyon akadozott beszédében, Károlyi átkiáltott a kormánypártra: — Ugyan, miért nem vágatták föl a nyelvét szegénynek ? Hegedűs Sándor egyszer ezt mondta: — El kell fogadni magyarázatát még egy közönséges bűnösnek is . . . — Tisza Kálmán nem közönséges bűnös! — vetette oda Károlyi. Jónás Ödönnek ezt: — Menjen vissza a cethalba! Mikor Apponyi beszéde alatt a kormánypárt zajongott: — Hogy rugdalóznak! Ablakot éreznek! Mikor a nagybajuszú Pongrácz gróf generális nagyon nekihevülve gesztikulált, Károlyi Gábor odaszólt neki: — Ne billegtesse azt a matracba való bajszot! A hoch-ot is ő honosította meg, valamint a Mondjon le kórust, a dobogást, zajt, turbulens szcénákat is mindig ő vezette. Ezekért a kormánypárt akkor szívesen kanál vízbe fojtotta volna, de ezeket a bűneit aztán egyenként megbocsátotta, mikor a gróf az egyházpolitikai vitákban éppen oly vehemensül ágált és lármázott az ellenzék szónokainak beszéde alatt, mint annak idején, mikor Tiszáék beszéltek. Az egyházpolitikai reformok összeboronálták a legidegenebb elemeket, összebékítették a tüzet és vizet, Károlyi Gábort és Tisza Kálmánt. A ház enfant terriblete csöndes hallgatójává lett a kormánypárti beszédeknek s csak akkor rivallt föl, mikor a papokat szidhatta, vagy az ellenzék szónoki babérait tépdeshette. Az ő vallástalanságával, nyugati forradalmár eszmékkel szaturált gondolkozásával különben nagyon megegyezett a reform. Ebben az időben már nagyon betegeskedett, asztmája nagyon kínozta, hogy hetekig nem mehetett a Házba. Botra támaszkodva, valami fenyőillatos tartalmú üveget szagolgatva járt a folyosón és a teremben, s csak mérges köhögésével adott életjelet magáról. Érdekes volt a két Károlyi testvér viselkedése is a házban. Naponta találkoztak, de soha sem beszéltek egymással. Hanem az egymás beszédét mindig figyelemmel hallgatták, és Gábor grófban volt annyi jó ízlés, hogy egyszer sem szólt bele Pista gróf beszédébe, noha többnyire nem a szája ize szerint beszélt. Egyedül Pista gróf volt immunis közbeszólásai ellen. « Ismeretes volt rajongása Kossuth Lajos iránt. Rajongón szerette és tisztelte, a miben különben csak családja érzelmeiben osztozott. Mikor Kossuth Lajos megbetegedett, a gróf, noha magais alig tudott megállani a lábán, Turinba sietett és éjjelnappal a beteg ágya mellett volt, s mikor a kormányzó meghalt, gyerekként zokogott az ágy fejénél. Nagyon leverte felesége halála 1892-ben. Imádattal szerette a boldogultat és gyakran mondotta: — Amelie nélkül nem élet az élet! Mélyen meghatotta, hogy anyja koszorút küldött elhunyt felesége ravatalára. Elérzékenyülve mondotta: — Két asszony szeretett engem. Az anyám és a feleségem. Oh, hogy nincs most mellettem mind a kettő. Feleségét elveihez híven, egyházi szertartás nélkül temettette el, és minden nap vitt ki sírjára virágot. Lakása minden szobájában ott van felesége arcképe s az egyik szalonban a grófné csodaszép kezének márványból faragott mintája látható. Az ateista szobájának egyik dísze különben két gyönyörű szék volt, melyeket kegyelettel őrzött, noha Pius pápa hagyatékából származnak. Ezekre a székekre úgy vigyázott, mint a szeme fényére s mikor a nagy gondozás okát kérdezték, tréfásan megjegyezte: — Nagyon szeretem, mert régiségek. Egyébb értékük nincs előttem. Az utóbbi években Szatmárt járván, ellátogatott Kaplonyba, ahol a Károlyi-család sírboltja van. A kriptát őrző barát megmutatta neki a sírokat és egy üres fülkére mutatva igy szólt: — Ez lesz méltóságod helye! — No, mivel most éppen fertály van, a lakást fölmondom, — szólt Gábor gróf. " Károlyi Gábor gróf délelőtt háromnegyed tiz órakor, alig néhány pillanatnyi szenvedés után halt meg, az Andrássy út 94. számú ház földszintjén levő lakásán. Szivszélütés érte. Halálakor senki sem volt körülötte. Tegnap délután még az Abbazia-kávéházban volt barátai társaságában s jó kedvvel beszélgettek estig. Semmi sem vallott arra, hogy a gróf milyen katasztrófa elébe megy. Aránylag nagyon jól érezte magát. A télen barátai rábeszélésére elment Egyiptomba és beutazta Dél-Franciaországot és Svájcot. Útjából látszólag megerősödve tért haza és a nyarat is Budapesten töltötte. A gróf az Abbaziánál bérkocsiba ült és kikocsizott a városligetbe, honnan a vacsorához tért haza. Rendesen nagy társaság jelent meg nála a vacsorához, de tegnap véletlenül senki sem jött. A gróf ezért korábban lefeküdt és késő éjjelig újságot olvasott. Fél tiz óra felé kinyitotta a hálószobájából a fürdőszobába nyíló ajtót s azon kibocsátotta egyik kedvelt kutyáját s a komornának meghagyta, hogy hozzák be reggeli tejét. A cseléd eleget tett a parancsnak és a gróf az ő jelenlétében jóizűen megitta a pohár tejet. Negyed óra múlva a házvezetőnő ment el a hálószoba mellett s abból a gróf két kutyájának siralmas vonítását hallotta. Az asszony el akarta némitani a kutyákat, de feltűnt neki, hogy azok nem az előszobában vannak, hanem a hálószobában és a gróf nem ébred föl a keserves csaholásra. Be akart nyitni, de az ajtó nem nyílt meg, valami súlyos tárgy volt hozzá támasztva. Megfeszítette erejét és neki dűlt az ajtónak, amely erre engedett. A házvezetőnő rémülten látta, hogy a gróf a földön fekszik hanyatt, fejjel az ajtónak, pongyolában, nyitott szemmel. Melléje ugrott, élesztgette, aztán elküldött a házi orvosért, Weiner doktorért. A cseléd ezt az orvost nem találta otthon s mire egy közeli orvos a házba érkezett, a gróf, kit időközben viszszafektettek az ágyba, meghalt. Az orvos már csak a halált konstatálta, és azt, hogy az elhunytat szívszélütés ölte meg. A halálozásról értesítették a Károlyi-családot és Eötvös Károlyt. Az utóbbi azonnal a halottas házhoz sietett s megtette a szükséges intézkedéseket. A rendőrség részéről Örs kerületi kapitány jelent meg az ügyeletes rendőrorvossal s fölvették a jegyzőkönyvet. A gróf holttestét az ágyon hagyták. Feje fölött elhunyt felesége életnagyságu arcképe függ. A szobában föl vannak halmozva a grófné toaletszerei, melyek gazdagsága és szépsége hires. A gróf elestében feldöntött néhány kisebb bútordarabot, feje azonban a puha szőnyegre esett, úgy, hogy semmi sérülés nem látható rajta. Az ágy körül szaladgál nyugtalanul a gróf három kis kutyája, folyton csaholnak, olykor felugranak az ágyra és holt gazdájuk kezét nyaldossák. A holttestet nem bontják föl s a temetés az eddigi megállapodás szerint hétfőn délután lesz. Az Andrássy úti házat egész nap nagy néptömeg állta körül. Délután megjelent a halottas ágynál az elhunyt anyja, Károlyi Györgyné grófné, aki először volt ma fia budapesti lakásában. Imádkozott, egy kis gyűrűt levont a gróf ujjáról s ezzel az emlékkel távozott. A képviselőházra, a kaszinóra és a függetlenségi párt helyiségére kitűzték a gyászlobogót.