Budapesti Hirlap, 1896. január (16. évfolyam, 1-30. szám)
1896-01-01 / 1. szám
Budapest, 1896. XVI. évfolyam I. sz. Szerda, január 1. Előfizetési árak: Egész évre 11 firt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 50 kr., egy hónapra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal, Vill., Rökk Szilárd utca 4. sz. Hirdetések nonparellte-számítással díjszabás szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. *-->%f............ r " ■- 1890. Budapest, dec. 31. Ránk borai az este, utolsó estéje, végső éjszakája a haldokló esztendőnek. Mire a szép téli és csillagseregei megfutják égi pályájukat s lehanyatlanak a nyugati határon, vagy elsápadva beleolvadnak a menyboltozat kék színébe: akkorra, a ránk virradó 1896 első hajnalán megkondulnak az ország összes templomaiban a harangok, hogy megreszket bele a téli levegő és hirdetik az ezredév örömét, az ezredév dicsőségét, az ezredév reményét a magyar nemzetnek. Ezer éve, hogy leszabott a Kárpát hegyeiről Árpád daliás lovas csapatja; ezer éve, hogy ’ elfoglalta ez országot, ezer éve, hogy itt birkózik, itt küzködik a magyar faj és most leborul hálaimádságra és országos áldomásra készül e rengeteg idő emlékére. Csak az Isten a tudója, hogy milyen csoda ennek a nemzetnek a története. Nem az, hogy egy lovascsapat itt megfészkeli magát és hazát hódít utódainak. Nem az, hogy első királyainak három évszáza csodás vegyüléke a korszakos férfiaknak és a pártos testvérháborúnak. Nem az, hogy rajta ütött tatár, öldöklötte és pusztította török, a lelkét próbálta testéből kivágni a német, hanem az, hogy évszázakon át idegen nyelven kormányozták, egy holt nyelv kultúrája állta útját egy nemzeti kultúra keletkezésének és ezzel magának a nemzetnek megalakulása a XIX. század végének a problémája lett, és a csoda az, hogy e probléma forrongását ma szemünkkel látjuk. Látjuk, hogy a nemzetek ősforrása , a népi jeldem feltör az idegen mintákon keletkezett irodalomba, azon keresztül újjáalakítja századokon át korrumpált arisztokratikus osztályokat és betörve az idegen származású polgárságba, teremt magyar polgári osztályt, ami eddig nem volt és ami nélkül modern nemzet egyáltalán nincsen. A magyar nagylelkű, vendégszerető, jó kedvű, szabadságszerető volt mindig. Ez biztosította neki az-évszázról évszázra folyton-fol ionje "bekötözött és beterejiített idegei! " az érzület a kapa, vív ama kapuja, a melyen az idegen eredetű városaink bevonulnak a magyar nemzetiségbe. Látjuk nőni, gyarapodni, széppé és nagggyá fejlődni városainkat és fölfejlődésük arányában gyönyörrel látjuk megmagyarosodásukat is. Elsősorban valamennyi közül a fővárost, amely így haladván, egy pár évtized múlva egymaga egy millió lélekszámú magyar város lesz. Soha sem volt a magyarnak ilyen fővárosa. Sok évszáz viharzott rajtunk, hogy nem volt az országban összesen egy millió magyar. Ma a főváros maga káprázatos kifejlődésével, szédületes fölemelkedésével a magyar fajnak, a magyar nyelvnek, a magyar kultúrának, Árpád nemzetének félelmetes tábora és isegy kis idő még, és bevehetetlen, meg nem ostromolható erőssége lesz. És utána mennek emelkedve és gyarapodva kisebb és nagyobb emporiumai a magyar szellemnek, a gyönyörű Dunántúl Szombathely, Kanizsa, Pécs, Győr; a nagy magyar síkságból kiemelkedve Arad, Nagyvárad, Debrecen és az öntudatos vitéz, a megváltó Szeged, a magyar lélekzetnek felével termékenyítve s életre hivó tenger vidékeket. A Gondviselés vezető kezét látom a nemzet vállán, midőn mindezeket szemlélem és beletekintvén a jövendőkbe, könybe lábad a szemem. Nagynak, dicsőnek, múltjához méltónak vonul föl a jövendőkbe a magyar nemzet. Históriai küldetést viszen férfias vállán és mentül többet vérzett érette, annál kevésbbé roskadt meg alatta. r 1 A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA, Amerikai kávés a Logody-utcában. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Ledér Miska apját Lédernek hívták. Tökéletlen nevelési rendszerünknél fogva mindnyájan tudunk annyit németül, hogy Leder annyit tesz: bőr, ledér pedig annyit tesz: könnyű erkölcsű. Mikor Miska kibújt az apja bőréből és Ledér lett, csak jó ízlésének adta tanúbizonyságát. Erkölcsei azonban mit sem változtak. Csöndes, korán fekvő, korán kelő fiatalember volt, aki kávéház helyett tejcsarnokban reggelizett, billiárdozás helyett sakkozott, kártya helyett dominózott és színház helyett — sehová sem járt. De sok jó és nagy szenvedélyek szunnyadtak benne, ő egy igazi szamárbőrbe bújt oroszlán volt. Minden szerdán délután kettő és három közt megjelent nálam és mindaddig ott maradt, mig meg nem untam magamat. (Mert ha meguntam magamat, eltávoztam.) Elszitta egy pár cigarettámat és behamuzta a medvebőrömet, melyet egy tisztelőmtől kaptam, aki azzal akart becsalni ötven forintnyi tartozásom megfizetésébe. Fölösleges megjegyeznem, hogy megvesztegethetetlen jellemű ember vagyok, a a medvebőr ajándék dacára megmaradtam adósnak. Egy napon Ledér Miska kedden jelent meg nálam. Valaminek történnie kellett. Szó nélkül cigarettára gyújtott, a szokott hamut is szó nélkül a szokott medvebőrre rázta. Azután egy levelet nyújtott át nekem. A levél igy szólt: Tisztelt uram! Becsületszavamat adom önnek, hogy önt holnap, szerdán, délután három órakor a budai Logody-utcában levő Grübl-féle kávéházban pofon fogom ütni. Kiváló tisztelettel Senki Pál. — Mit szólsz hozzá? — kérdé kíváncsian. — A levél igen világos. — Azt nem lehet tagadni. — Te rád nem tartozik. — Nem-e? Hisz halálosan meg vagyok benne sértve? — Az igaz, de ki által ? — Ki által? Éppen ez a kérdés. — Ez nem kérdés. Egy dzsentelmen nem reflektál névtelen levelekre. Senki sem fog azért párbajképtelennek mondani soha, azért egy névtelenül gorombáskodó levelet szó nélkül zsebre vágtál. — Lehet, hogy igazad van.’ Még egy utolsó cigarettára gyújtott és eltávozott. t*! Másnap délután öt órakor megjelent a lakásomon. — Nos ? Kérdem kíváncsian. — A végzet betelt, — monda tompa hangon. — Hogyan? — Pofonütöttek. — Budán? —■ A Logody-utcában. — a Gruibl-féle kávéházban? — Délután három órakor. — Hallatlan! — Én is ezt mondom. — Hogy történt a dolog ? Ledér kényelembe helyezte magát. Rágyújtás, hamu, medvebőr stb. — Engem, — kezdő elbeszélését, — főképp az izgatott, hogy a Grübl-féle kávéházat még hirből sem ismertem és a Logody-utcában sohsem jártam. Miért tűzte ki az ismeretlen éppen oda a találkozót? Estefelé már olyan lelki állapotban voltam, hogy átsétáltam Budára, vagy húszszor végig mentem a Logodyutcán és a kávéházat kívülről fixíroztam. Ez egy kicsit lecsillapított. Az éjszakám azonban meglehetősen nyugtalan volt. A délelőttömről nem is beszélek. Amint a három óra közeledett, gyötrelmeim ’ rekedtek. Egy belső szózat ordított bennem Ha van megy oda, gyáva vagy . . . — Pardon. Mór ■ mi szózatnak, hogy szán ' hogy te azt a levelet . — De tudtam e szózatnak . . . Denk,n folytatása bensőn tem a harcot és , hogy pont háromr legyek . . . — Hallatlan emb pofon vágják, mindig ember. És te még koc.m Ez a legnagyobb fényűzés, életemben láttam . . . — Hja, ez a végzet, vissza fölött , a fali óra bárra ütött, mikor a kávéházba beléptem. Kis számú, de válogatott társaság annak a belső , senki sem tudta, elég volt a belső komnegyed háromig akkor elveszitettam magamat,rübl - kávéházban . ! Ahoz, hogy órán érkezik az gtál oda . . . Iyet valaha Mai számunk 24 oldal.