Budapesti Hírlap, 1896. február (16. évfolyam, 31-59. szám)
1896-02-01 / 31. szám
2 BUDAPESTI HÍRLAP, (el. k.) 1890. február 1. Azonban eszünk ágában sincs ebből szemrehányást csinálni a jegyzőknek, tisztviselőknek és főispánnak, mert ezt olvassuk ma a magyar honvédelmi minisztérium ujoncozási osztályának volt főnökétől, ki huszonötéves tapasztalataira hivatkozik, hogy Fejérváry báró, cs. és kir. táborszernagy s 1884 óta m. kir. honvédelmi miniszter „egyebek közt még azt is megcselekedte, hogy főispánok és kormánypárti képviselők erkölcstelen befolyásának engedve, pártfogásába vette a katonaszabaditók üzelmeit, elnyomva azok további törvényes üldözését, mert kormánypárti képviselők főkorteseinek a védkötelezettség alól vétkes utón kibújt fiait kellett volna üldöznie és besoroltatnia.“ Úgy látszik, a példa hatott s talán Brassóban is kormánypárti kortesek a jegyzők és a szolgabírák, hiszen Brassóból még soha sem került ki más, mint kormánypárti képviselő, akikből anyakönyvi felügyelők és miniszteri tanácsosok válnak az ilyen érdemekért, ha Fejérváry miniszter elnézi a szökést, a főispán is elnézheti , tehát bocsánatot kérünk a főszolgabírónak és a jegyzőknek, csak a katonaszökevények számára ne legyen bocsánat, azokat keményen meg kell büntetni. El kell őket fogatni zsandárokkal, kiknek a belügyminiszter és a honvédelmi miniszter parancsolnak. Talán érdemes lesz ezeket a dolgokat eltagadni, ha valaki a minisztériumot meginterpellálná, hivatkozván Kvasics Péterre, ki tanúnak kínálkozik s egyebet sem óhajt, mint hogy mint rágalmazó és becsületsértő az esküdtszék, vagy bármely törvényszék elé állhasson, hogy hónapok óta hangoztatott vádjait Fejérváry és Gromon urak ellen bebizonyíthassa. Adjanak neki erre alkalmat, igy őt bezárathatják s nem irhat többé, magukat pedig és az egész szalonnakereskedő vagyok. Exportálok az egész világra, kivéve a tropikus vidékeket, a hol tetszik tudni, nem esznek szalonnát . . . — Hát mit esznek? —■- kérdó Gelléri szórakozottan, akinek sejtelme sem volt arról, hogy ki és mit beszél, hanem dolgozott. — Mit esznek? Tudja a ménkű. Szalonnát nem, az bizonyos . . . Buta kafferek. — Bizony kafferek, — helyesli Gelléri, azzal csönget és a belépő szolgához így szól: — Vigye át ezt a csomót az igazgatóhoz, aláírás végett. A szolga kimegr. Most nyílnak csak föl Gerzson ur szemei. — Hát uraságod nem az igazgató ? — Ó, dehogy. — Hát miért nem mondta meg? — Nem mondtam meg? szólt Gelléri, a ki csak éppen szivarra gyújtott s újra munkába merült. — Bizony nem mondta meg, úgy látszik, elfelejtette. — Bizony. — Hát kihez van szerencsém ?— Szerencséje? — No, már tetszik tudni, igy szokás mondani. ■— Bizony szokás. — Talán a titkár uraságod? — Az. —■ S hol az igazgató? — Balra, a második ajtó. — Köszönöm. — Alasszolgája. Ez a balra második nyírt pedig: Alpár. .Robusztus, hatalmas ember erélyes vonásokkal. — Mi tetszik ? Szól Alpár a belépőhöz. — Kérem, éli Szabó Gerzson ... Csak röviden. — Szabó ... — Ezt hallottam már. — Gerzson . . . — Ezt is. —• Szalonnakereskedő . . . — Ezt még nem. Nagyon röviden. (A fene egye meg ezt a Gellérit, megint az én nyakamra rázott egy embert —■ dünnyögi a szakállába.) — Tíz négyszögméter helyet kérek és a magyar szalonnaipar csodáit fogom bemutatni. — Tíz négyszögméter? szól Alpár pokoli nyugalommal — miért nem kér mindjárt tiz négyszögmérföldet ? — Remélem, elég szerény vagyok . . . — Szerény, azt meg kell adni . . . — Gondolja meg, igazgató úr, a hét vezér alakja, paprikás szalonnából ... A lipótvárosi bazilika paprikás szalonnából. — De kérem, ez mind meg van már nekünk kenyérbélből kigyúrva. — De igazgató úr, mi köze a kenyérfélnek a nemzet egyéniségéhez? Mig a paprikás szalonna nélkül el sem képzelhető . . . — Igazgató úr? — morogja magában Alpár — csak hogy én nem vagyok ám igazgató. Az igazgató itt van a hetedik szám alatt . . . És ezzel Szabó Gerzson uramat szerencsésen nyakába akasztja — Müller műszaki tanácsosnak. Müller óriási nyugalommal végighallgatja Szabó terjedelmes előadását és ekkor végzésszerüleg kimondja: — Tíz négyszögüliternyi helyet nem adhatunk. Ha a kiállító egy négyszögméternyire szabja igényeit, akkor, tekintettel a hivatkozott iparcikk fontosságára, a tárgyalások megindíthatók. — Egy négyszögméter ? — hüledezik Szabó. — nem vagyok tán bolond ? fölebbezek. Sipsitus a badelvű kormányt és pártot minden ráfogás és gyanúsítás ellen tisztázhatják. Ami pedig Brassó vármegyét illeti, az messze hátul Erdélyben van, ott maradhat minden úgy, amint van. Nemzeti színészet. Budapest, jan. 31. Tudósítóink jelentik, hogy Nopcsa báró nagy hatással védelmezte ma a képviselőházban intendáns rendszerét Bartók Lajos ellen. Bartók alkalmasint nagyon megkönnyítette az intendáns úr dolgát. Hiszen magában az, ha valaki a képviselőháziban komolyan foglalkozik Nopcsa báró Intendansi működésével, olyan megtiszteltetés, amelyért a báró úr hálás lehet. Mert másutt sehol ilyen szerencse nem érheti. Az opera is, a nemzeti színház is a sülyedés olyan állapotában van, amelyről Nopcsa báró nem is álmodik, mert hiszen nem ért ehhez a dologhoz. Az operában rendelkezésére áll 875 ezer forint évi szubvenció. Ha egész éven mindennap játszanék, akkor is egyezer forintot fizetne rá az ország minden előadásra. De az opera csak hat hónapon át játszik, abban is hetenkint csak négyet, egy esztendőben tehát 110—120 előadást rendez. Belekerül az álladalomnak egy-egy előadás 3125 írtjába. Menjetek el abba a szerencsétlen fénypalotába, nézzétek meg a leghíresebb előadását és mondjátok meg, megéri-e ezt a pénzt? Hát még a rendes mutatványai! És ily körülmények közt egy évi oktalan ide-oda-kísérletezés után ma is ott vagyunk, hogy a milleniumra Biankit kell ide szerződtetnie esti 500 írtért és Fumagallit másik esti 500 forintért, és még külön kell ez évre pótlékot kérnie, gondolom harmadfélszázezer forintot. A bolond nevet ennél olcsóbban is, meg lehetne ezer éves nemzetünk számára szerezni. De vigye a kánya azt a féleszű — akarom mondani fóltalián — félmagyar operát. Megszoktuk, hogy hozzá nem értő uraságok privát mulatsága legyen közköltségen. Most azonban már a nemzeti színház is belekerült a forgatagba. Ezt az intézetet egy érdekszövetség kormányozza. Az osztozik az estéken — ki mikor, mit és mennyit játszszék, — osztozik a szerepeken, gyakorol minden dologra befolyást, csinálja az előmenetelt, a hátramaradást. A színházhoz rá termett művész, aki megszolgálta pályafutását, be nem juthat. A bejárókat megrakják tehetségtelen színésziskolai növendékekkel. Ha mégis a nyilvánosság pressziója alatt valaki bejut, mint p. o. Gerő Lina, gondoskodik a konzorcium arról, hogy az illető szerepet ne kapjon. Gerő Lina január 1-je óta itt van s egyszer játszott ez idő alatt, s nem is tudni, mikor játszik megint. A játékrend a konzorcium érdeke szerint az elmúlt évek sablonjából állítódik össze, így esik meg, hogy néha hetekig nem látni komolyabb irályi darabot, azután egy héten kapja az ember Aesopust, Otellót és Alkibiadeszt. Ki tudja miért? — Senki. Azután a játék! A mely darab valamely históriai stílust kívánna: mily tarkabarkaság. A legkülönbözőbb szellem, hang, modor és stílus járja. Sehol, még a segédszereplőkben sincsen semmi művészi egység, sem a beszédben, sem a deklamációban, sem a mű eszmei vezetésében, felfogásában. A véletlen, egyesek ösztöne, a készültség és komolyság nagyon is különböző foka vezérlik a nagy költők alkotásainak előadását a nemzeti színházban. A csók előadását botrányosnak, a Fausst-ét lelketlennek lehet csak mondani. A modern darabok kivételek. Előfordul, hogy egyetegyet agyonütnek a konzorciális szereposztással, mint a Szuderman Pillangó csatáját; megesik, hogy az olyan hazaiból, amely nem kecsegtet biztos sikerrel, ez a konzorcium kihúzza magát és előlépteti a bukásra azokat, akiktől a jobb szerepeket és jobb darabokat féltékenyen őrzi: Így volt az eset a Megyei Életben, melyből sajnosan nélkülöztük Visváryt, Vizvárynét, Csillag Terézt és Helvey Laurát. De ha a modern darabokban mégis , érdekes sikereket tud a nemzeti színház elérni, viszont meg kell vallani, hogy ezekben — a hölgyek öltözködése és modora dolgában — in— Akkor forduljon az igazgatóhoz. Szabó uram akkorát ugrik, mintha pók csípte volna meg. •— Hát uraságod sem igazgató ? Én több ajtón be nem kopogtatok. Müller csenget a szolgának. — János, vezesse be ezt az urat az igazgató úrhoz. Mire Szabó uram idejut, Gelléri már Alpárnál is járt és az igazgatónak is referált a szalonaügyről. Szabó tehát belép és szól: — Szabó . . . Az igazgató egy papírdarabot vesz fel az asztaláról s kérdi: 11 — Szabó Gerzson ? — Az. — Debrecenből ? — Onnan. — Paprikás szalonnát akar kiállítani ? —ízt — hüledezik Gerzson bátyánk. — A hét vezér . . . bazilika . . . — Igenis, kérem. — Nem lehet, Szabó úr. — Miért ? — Ön elfelejti, hogy a kiállítás tavasztól őszig tart, tehát a meleg szezonban. — Aztán? — Az ön szalonnavezérei elolvadnak. — Tyúr! az áldóját, erre nem gondoltam . . . — Hanem, ami az egy négyszögül étert illeti . . . — Köszönöm, nem kell. Az nem ambícióm, hogy húsz métermázsa szalonnát az üvegen keresztül nyaljanak ... A szalonna arra való, hogy megegyék, nem, hogy nézzék . . . Alázatom szolgája!