Budapesti Hírlap, 1897. július (17. évfolyam, 181-211. szám)
1897-07-01 / 181. szám
Előfizetési árak: Egész évre 14 firt, félévre 7 frt, negyedévre 3 fit 50 kr., egy hónapra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való naponta. Főszerkesztő és laptulajdonos Rákosi Jenő. / toit Budapest, 1897. XVI. évfolyam 181. sz. Csütörtök, julus 1. ■mnt pl gg í. /U (ai.- 77 777 777, Budapesti Hírlap Szerkesztőség és kiadóhivatal, VIII., Stökk Szilárd utca 4. ss. Hirdetések nonparellte - számítással díjszabás szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. Az egyházpolitika financiái. Budapest, jan. 30. Hogy mibe kerülnek az államnak a polgári anyakönyvek, még nincs biztosan megállapítva, mert hiszen folytonosan szaporítják az anyakönyvvezetők és helyetteseik számát. Az idei költségvetés 979.000 forintra teszi fizetésöket, napidíjaikat, útiköltségeit s az iroda kiadásait és nyomtatványait. Másik tetemes részét a költségnek a városok és községek viselik, ez is az adófizető polgárság terhe. Most jön egy új kiadás, melyet a kultuszminiszter fog kérni az országgyűléstől jövő őszszel s ennek címe : A lelkészi illetmények javításáról ; a kincstár terhe pedig a tervezet szerint évi egy millió százezer forint. Ezt is oda számítjuk az egyházpolitika teljer számlájára, mivelhogy ez nem egyéb, mint a papoknak nyújtott kárpótlás elvesztett szóladijaikért. A dolog egyszerűen úgy áll, hogy a roszul fizetett protestáns papság, mely vezetői kedvéért a kormány egyházpolitikáját fölkapta és melegen pártolta, most tapasztalja annak különösen a protestánsokra nézve káros anyagi következményeit. Az erkölcsiekről ezúttal nem szólunk , de ha a szegény református és luteránus papok, kik eddig is sok egyházban alig bírtak családjaikkal megélni és gyemeiknek tisztességes nevelést adni, híveiket és stólójövedelmeiket elvesztik, nagyon megérzik jövedelmeiknek csekély csökkenését is. Mert ha eddig minimálisak voltak jövedelmeik, ezentúl azon alul esnek és adóságokba keverednek, vagy valóságos nélkülözést szenvednek és állásukkal össze nem férő helyzetbe jutnak. A baj oly nagy mértéket kezd ölteni, hogy a panaszokat zúgolódás váltja föl gyűléseiken s a protestánsok vezető férfiai attól tartanak, hogy a lelkészek tömegesen elhagyják a kormánypártot s az oppozicióba csapnak át. Történtek olyan nyilatkozatok is, melyek protestáns néppárt alakításával fenyegetőztek az egyházpolitika módosítására. E veszedelemnek elejét venni siet a kormány egy kongrua-javaslattal, mely a papok illetményét az első öt évben hatszáz forinttal s a további évek folytán tíz év múlva nyolcszáz forint minimumban állapítja meg. Ez a törvényjavaslat kiveszi a római és görög katolikus papokat, kiknek kongruáját nem az állam fizeti és rendezi, hanem majd a katolikus kongresszus a főpapi javadalmak megterhelésével. Az állami kongrua és szubvenció tehát csak a három protestáns, a keleti szerb és oláh s a zsidó felekezetek lelkészeire vonatkozik. Ezeket kell az anyakönyvekért és a stóláért kárpótolni s ezeket kell a szabadelvű kormánypártnak megtartani. És kell, hogy a vezérek elmondhassák, hogy az ígért jutalom el nem maradt. A kiindulási alap törvényes és jogos, amennyiben az 1848 : 20. törvénycikk teljesítése van benne. Ámde ez a törvénycikk nem tesz megkülönböztetést katolikus és nem katolikus lelkészek között, így tehát előáll az az eset, hogy az ország polgárainak fizetni fogja a másik rész papi illetményének állami fölemelését adója arányában. Ez még sok versenygésre adhat okot minden budget-tárgyalásnál, ha odáig a felekezeti békét helyreállítani a kormánynak nem sikerülne. Ily körülmények között a katolikus kongresszus kettős jelentőséget nyer, mert előáll az az eset, hogy a katolikus vezető férfiak már most is megüzenték a kormánynak, hogy ha a protestánsoknak külön jutalmazását tervezi a közkincstárból, ehhez a katolikusok beleegyezését nem követelheti és ne várja ingyen, hanem igenis a katolikusok hajlandók megalkudni a kormánynyal a görög-keleti, a protestáns és zsidó lelkészek szubvenciója iránt, ha viszont ez áldozatért és szívességért cserébe a katolikus autonómiában oly jogokat kap a magyar római katolikus egyház az állammal szemben, melyek azokért a veszteségekért és veszedelmekért. A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Dies irae. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Lenn, a díszes nyaraló földszinti ebédlőjében komoly vitába merülve ültek férj és nő. A nő az ablak mellett karszékben ült, harminc éves lehetett, feltűnő jelenség, karcsú, szép, nyugodt. A férfi szintén szép volt, de vonásain s egész magatartásán valami kicirkalmozott feszesség látszott, a mesterséges és tudatos előkelőségnek ama bizonyos neme, melyet közönséges embereknél bátran nagyképűségnek lehet nevezni, de a melyre ilyen kiváló államférfinál, kinek szava, véleménye döntő súlyú volt, kit politikai tanulmányai híressé tettek az országban, legföljebb csak azt merte mondani a szemlélő : önhittség. Tíz évet töltöttek már együtt, s erre a tíz évre a társaság az irigység halk sóhajával jegyezte meg : boldog tíz év ! igen, boldog, mert ők szeretik egymást, mi természetes is olyan családban, ahol a ház ura fenkölt gondolkozásu és nemes szivü. A férfinak szintén megvolt a maga véleménye erről a tíz évről s ezt a véleményt nem is hallgatta el, sőt gyakran hangoztatta neje előtt is, hogy házas életük békés derűje az a tapintatos kormányzásának köszönhető, melyben oly diszkrétül használta óriási felsőbbségét. Igen, mondá számtalanszor, mialatt válogatott szavai lassan megfontolva röppentek el ajkáról — egy kiváló férfijellem annál nagyobb és fenköltebb, minél diszkrétebb módon használja a felsőbbséget, melylyel meg van áldva s minél elnézőbben engedi a nőt mozogni a korlátok között, melyeket a természet vont tehetségei közé. Ez a magas nyilatkozat mindannyiszor az elismerés alázatos fejbólintásait idézte elő a hallgatóknál, kik nem is készek megjegyezni, hogy mily boldog a nő, ki ilyen férj mellett élvezheti azokat az örömöket, miket a kegyes természet a női nem számára fönhagyott. Maga a boldog nő nem szólt semmit, valami átsuhanó, rejtelmes mosoly jelent meg egy pillanatra ajkai körül, valami szfinxszerű mosoly, melyből a férj sem tudott kiolvasni semmit, bár gyakran kutatta. Idővel azután nem is törődött vele. Teljesen meglévőn győződve arról, hogy a felesége tiszteli, sőt csodálja őt, rekompenzálva érezte magát a szerelem hiányáért. Nem szerette a feleségét, érdekből vette el, de tetszett a hiúságának a felesége bámulata s valami kegyes jóindulattal ismerte el, hogy neje fel tud odáig emelkedni, hogy teljes mértékben méltányolhassa az ő kiválóságát. Vitáik nem igen voltak, talán csak eleinte, akkor "megesett néha, hogy vitatkoztak egymással, de mert a férfi heves, türelmetlen és erőszakos volt s rosszul fölfogott büszkeségből akkor sem vallotta be tévedését, ha magában kénytelen volt azt elismerni, a nő lassan kint visszahúzódott s nem nyilvánította többé nézetét. A férfi ezt teljes meghódolásnak vette s ettől fogva atyáskodó fölsőbbséggel beszélt a nejével siparkodott őt saját elvei szerint vezetni minden irányban. Első, igazán nagy vitájuk most volt. Látszott a férfi izgatottságán, mely elő-előtört a nyugalom mesterséges leple alól, s látszott a nő megrebbenő pillájáról, hogy keserű harc indul meg közöttük. — Meg lehet róla győződve, kedvesem, hogy én magam iparkodtam rávezetni az életnek mindamaz örömére, melyeket körülményeink megengednek s vigyáztam, nehogy egy is elvesszen azok közül önre nézve. De — s ez után a de után hatásos szünet következett — de be kell azt is látnia, hogy ez örömök és szórakozások megválasztásánál nem elég, csupán a saját ítéletünkre támaszkodni és szabad utat engedni akaratunknak akkor, ha azt helyesnek találjuk, hanem számolnunk kell ama tényezőkkel is, melyek bár bizonyos magaslatról, az elvek magaslatáról, mellékeseknek és kicsinyeknek tűnnek is föl előttünk, de melyek azért a társadalom mindennapi harcaiban mellőzhetetlen tényezők s a melyeket egyszerűen fumigálnunk nem lehet. A nő szótlanul, türelemmel hallgatta, untatta ez az izetlen bevezetés, de erőt vett magán s most, hogy férje néhány pillanatra félbenhagyta a beszédet, egyszerűen és nyugodtan mondta: tovább. ■— Tovább! Az nem megy oly könny kedvesem, mert válogatnom kell a kifejezések és pedig nem az én könyebbségemért. Azt akarom, hogy megértsen engem.. — Igyekezem. — Nem tarthatom helyesnek, ha valaki magaviseletével —bár lelkiismerete, s ezt hava Mai Mámánk 18 oldal.