Budapesti Hírlap, 1898. október(18. évfolyam, 272-301. szám)
1898-10-02 / 272. szám
lázadása előtt s azokra Egyiptom jogot tarthat, mert a máhdi és utódja Abdallah kalifa, soha sem voltak elismert fejedelmek, hanem lázadóknak tekintették őket. Most pedig leveretvén a lázadás, Kitchener angol és egyiptomi csapatokkal mindazokat a részeket visszafoglalja és visszaköveteli, melyek 1880-ban Egyiptom részei voltak. A francia kormány tehát kénytelen lesz Marchand-t egyszerűen viszszahívni, mivelhogy különben sem tarthatná őt meg elszigetelt helyzetében Afrika kéllső közepén. Igazán különös viszonyok ezek : a szultán Konstantinápolyban a szuverén, a kedive Kairóban alkirály és helytartó, az angolok pedig európai mandátummal urai Egyiptomnak s nem törődnek sem a szultánnal, sem a kedivével, sem Franciaországgal, hanemmeghódítják keleti Afrikát majdnem egészen. A revízió, írta: Edvi Illés Károly. Budapest, okt. 1. A Dreyfus-üigy hosszú vajúdás után végre az igazságszolgáltatás kezébe ment át. Hogy eddig, Dreyfus elítélése óta, politikai kérdés volt: ez ama rendszer következménye, amely Franciaországban a jogerős ítélettel befejezett büntetőper újrafölvétele tekintetében a mai napig fönnáll. E rendszer alapelve az, hogy az ítélt dolog (res iudicata) erősebb, mint a törvény, erősebb, mint maga az igazság. Ezért az általános jogbiztosság követelményének tekintik, hogy a jogerős ítélet erejében föntartassék és csak a legritkább, a törvényben külön kiemelt esetekben és csak nagy akadályok elhárítása után legyen megdönthető és új ítélettel helyettesíthető. Nálunk, ahol a perúyítások napirenden vannak, csaknem érthetetlen az a nagy küzdelem, amelyet Franciaországban megvívni kellett a végett, hogy a Dreyfus-ügy végre ismét a bíróság elé kerüljön. Az ügy e stádiumában talán időszerű és tanulságos lesz megismerkednünk a francia revizionális eljárás fönnálló rendszerével. Keletkezése a nagy forradalomra vihető vissza. Azelőtt a királytól kérték a pernyítás megengedését, s minthogy a régi eljárás szerint gyakori volt a bíróságok tévedése és önkénye , az újrafölvétel is mind gyakoribb len. Az ítélt dolog már megszűnt igaznak lenni, mert a jogerejű ítélést rendszerint nyomon követte a semmi korlátozáshoz nem kötött revízió. Az ebből támadt jogbizonytalanság szülte a nagy forradalomban az ellenhatást, mely a másik tálságba csapott át. A bűnvádi eljárásnak új alapokra való fektetésével, különösen az esküdtszék, a szóbeliség és nyilvánosság behozatalával és egyéb garanciák fölállításával elérhetőnek hitték azt, hogy a bírói tévedés lehetetlen legyen. Minthogy pedig ekként a bíróságot úgyszólván csalhatatlannak nyilvánították, ennek következményeként kimondták azt is, hogy a jogerős ítéletet megváltoztatni nem lehet. A revíziónak e teljes kizárása azonban sokáig nem volt föntartható. Ártatlan egyének elítélése az új rendszer mellett is minduntalan előfordult. Ámde ennek csak az volt az eredményé, hogy midőn egy-egy kirívó tévedés megtörtént, ez alkalomból törvénybe iktattak egy pontot, amely hasonló esetben a revíziót megengedi. Ily módon három esete keletkezett a revíziónak. Az elsőt már 1793-ban törvénybe foglalták, a két utóbbit pedig az 1808. évi ocide vette föl rendelkezései közé. E három eset a következő: 1. ha a két ítélet összeegyeztethetetlen a miatt, mert egy azon bűntettért, a melyet két egyén közül csak az egyik követhetett el, két külön ítélettel két egyént ítéltek el. 2. ha gyilkosságért való elítélés esetében kiderül, hogy a megöltnek állított egyén él; 3. ha az alapperben kihallgatott valamelyik tanút utólagosan hamis tanúzás miatt elítélik. Az első pontja az szolgált alkalmul, hogy két egyént két külön ítélettel kényszermunkára ítéltek egy lopásért, amelyet csak egyik követhetett el. A két másik pont keletkezésére is megfelelő téves elítélések szolgáltak alkalmul. Világos azonban, hogy e pontok oly szűk keretbe szorították a revíziót, amely a gyakorlati élet követelményeinek távolról sem felelt meg. És még e keretben is meg volt szorítva a revízió annyiban, hogy azt csak bűntett esetében és csak az elítélt kérelmére engedték meg. MTV A keret kitágítása iránt tehát csakhamar megindult és úgyszólván állandó volt a mozgalom. De azért 1822-től 1867-ig csak annyit lehetett elérni, hogy az utóbbi évben a súlyosabb vétségekig is kiterjesztették a revíziót, ezenkívül az igazságügyminiszternek megadták az indítványozás jogát, valamint az elhalt vádlott hozzátartozóit is följogosították a revízió kérésére. A revízió nagyobb kiterjesztésének egyegyelőre útját állta a franciák szívós ragaszkodása a jogerős ítélet föntartásához, mint a jogbiztosság legfőbb alapjához.S így állott a revízió kérdése akkor, mikor Dreyfus kapitányt 1894-ben elítélték. És ha a törvéyhozás időközben a fennebbi három esetet egy uj negyedikkel meg nem toldja , úgy Dreyfus ügye ma a legnagyobb erőkifejtések ellenére sem állhatna ott, ahová az itóbbi napokban jutott: — a revizió stádiumában. Az uj törvénynek azonban, mely az 1895. évi junius 8-án keletkezett, nem Dreyfus esete szolgált alkalmául. Hosszas vajúdás eredménye volt az, mely a francia bűnvádi perrendtartásnak a revízióra vonatkozó 443—447. cikkeit megfelelőbb uj rendelkezésekkel volt hivatva helyettesíteni. , Az uj rendelkezések közül bennünket leginkább kettő érdekel. Egyik a 443. o, 4. pontja, mely szerint a revíziónak helye van akkor is, midőn az elítélés után oly tény merül föl, vagy oly okiratot mutatnak be, mely az alapper tárgyalásakor ismeretlen volt s alkalmas a vádlott ártatlanságának bebizonyítására. A másik a 444. c., mely szerint a kiemelt esetben a a revíziót csak az igazságügyminiszter kérheti. Még a kriptába is befut kettő-három, Piros-fehér rózsa, zöld leveles száron. Tölgyfakoporsóba mély gyökeret vetnek, Egy kis ablakon át egy liliomképet Néznek, nézegetnek . . . * Uj lapot nyissatok Szentek Életében, írjátok be abba, mi most történt éppen. Mihez hogy senki egy nagyító szót nem tett: Élő bizonyság, rá hajadon fejével E hitvalló nemzet. Ha magyarjaidat csak kissé szereted, Felséges Úristen, írd föl ez esetet. Vedd be szent könyvedbe, esedezi néped, És húzd alá kétszer, világosan Írván, Hogy magyar Erzsébet. Mert ez ekkép történt, bárki is kérdezze. Nem is olyan régen, nem is olyan messze. Én magam is láttam s még százan és százan. Azt is hozzáteszem: itt történt minálünk, Nem Thüringiában! Szávay Gyula: Hollandi élmények. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Fulladjon meg a notre-damei toronyőr, ha még egy tárcát írok Hollandiáról. Megnyugtatásomra szolgál, hogy Török Aurél annak idején sokkal hosszabb közleményeket irt az ainukról, e kihalóban levő ázsiai emberfajról, a nélkül, hogy valaha az ainokat látta volna. Én legalább láttam a hollandusokat. De ígérem, hogy ez a tárca lesz az utolsó. Ezután, mint bölcs kukac, kimászom a hollandi sajtból. Az új vásártéren talán nem fogják elhinni, de azért kijelentem, hogy Hollandiában minden ember, mindennap megmosdik. Ott a legkisebb gyerekek sem simák a mosdatásért s nekik nem ünnep az, mikor a mosdást a mama elengedi. Első reggel, hosszú út után még fáradtan pihentem ágyamban, zörgetnek hatkor. Ki az ? A mosóné. Nekem nem kell. Az mindegy, csak nyissam ki az ajtót. Kinyitottam. Tessék fölkelni. Miért ? A szobát mossák. Azt bizony ne mossák. — Hogyan ? — kiáltott a szobaleány — ön ebben a piszokfészekben akar lakni? (Ez se látta még a dombóvári állomás éttermét.) — Ugyan, hagyjanak aludni! — De kérem, mynheer, a szoba tegnapelőtt óta nem volt mosva ! És ezt szörnyűködő hangon mondta. Ki akartam lódítani őket, de: 1. erősebbek voltak, mint én, 2. a mosóné már fölszedte a szőnyeget, az ura kihordta a bútort és leszedte a képeket. A folyosón elhelyezett divánra feküdtem s néztem, hogy mi történik. Olyan boos-pocsot én otthon még a fürdőszobában sem csinálok. Szappannal mosták meg még a falakat is. Aztán a vizet spongyával fölszedték s az utcán kifacsarták, az egész szobát száraz lepedőkkel feltörülgették — s rendben volt. Eszembe jutott a pesti takarítás, oh aszszonyok. Ha a szekrények alá nézel, látod, hogy oda évek óta nem nyújtottak be seprőt. A zongorára bármikor ráírhatod az ujjaddal az ideálod nevét. És azt a pár porszemet, melyet a szobalányaink keservesen összeszednek, mily ünnepélyes méltósággal rázzák ki az ablakon a törlőrongyból! így integetett hajdan a vár csipkés ormáról Bouillon Gottfriednek nagysága, mikor férje a keresztes háborúba vonult. És a bacillusok, melyek orvosaik tanácsára magaslati légkurára vonultak szekrényeink tetejére , ott késő, zavartalan öregséget érnek. Nálunk mindenki magasabbra hivatottnak tartja magát, mint amivel foglalkozik. Ez alól szobalányaink se kivételek, a mosóné, a nagymosás, ez futó baj, sötét lúgos jelleg, mely gyorsan átsiet fejünk fölött. Igaz, hogy nagymosáskor csodálatos ételek kerülnek asztalomra, de hát az teményzetes, hogy ilyenkor a mosóné kedvenc eledelei s nem az enyémek nyomulnak előtérbe. Hanem ez csak két napig tart — a szobalány mindig él és uralkodik ,jf a hollandi szobalány sem ideálom. Ez meg kiüldözne a világból az örökös tisztogatásával. Valóban, ebben az országban az utcaseprők olyan általánosan tisztelt intézmény lehet, mint a régi rómaiaknál a Veszta-szüzek voltak. Itt az emberek úgy vannak nevelve, hogy a narancshéjat, almacsutkát, szivarvéget szemetesládákba rakják. Egy szál gyújtót nem dobnak el az utcán. Nincs rá eset, hogy egy hollandus dinnyehéjon elcsúszva, kitörje a lábát. Ha valaki minden áron nyakát akarja szegni, a nagy utcai ládákból kell neki az ehez szükséges dinnyehajat kikeresni. Karikás bolondnak fog tartani, ha azt mondom, hogy még a kisebb éttermeket is naponként mossák, sőt kétszer is. Ilyenkor az ott levő vendégek az asztalra rakják"a lábukat, melyen oly fényes cipő van, hogy a nyakkendőmet látom megkötni benne. Van is dolguk az utcai BUDAPESTI HÍRLAP, (272. sz.) 1898. október 2.