Budapesti Hírlap, 1901. szeptember (21. évfolyam, 240-269. szám)

1901-09-01 / 240. szám

1901. szeptember 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (240. sz.) haszna lesz, vagy mint a kiáltványok mondja, a kinek személye és társadalmi állása a legbiztosabb garanciát fogja nyújtani arra, hogy a város nagyközönsége jö­vőre nem lesz a haza mostoha gyermeke. A szászok határozatai. A szász Központi Választmány, mint már több ízben megemlékeztünk róla, augusztus 27-én Nagy-Szebenben ülést tartott, melyen, mint most a félhivatalos Bud. Tud. jelenti, a következő határozatokat hozták: 1. Az 1890 junius 17-én Nagy-Szebenben tar­tott első szász gyűlés által egyhangúlag elfogadott és az 1896. évi október 22-én tartott második szász gyűlés által csak egyes szervezeti határozmányaiban megváltoztatott, egyebekben azonban változatlanul fönntartott és újabban is megerősített szász nép­program alkotja továbbra is szász népünk munkál­kodásának változatlan alapját és minden szász polgár­társunktól elvárjuk a hűs és buzgó közreműködést e program előmozdítására és megvalósítására. 2. A szász kerületi bizottságoktól és választó­­gyűlésüktől elvárjuk, hogy a küszöbön levő országgyű­lési képviselő-választásoknál csak olyan férfiakat je­löl és csak olyanokat választ meg, a­kik kijelentik, hogy teljesen és mindenképp a szász népprogram alapján állanak. 3. A jövő országgyűlés képviselőházának tag­jaira nézve, a­nélkül, hogy ez a szász népprogram 6. pontját érintené, az az óhajtás fejeztetik ki, hogy a leendő szász képviselők ez idő szerint a most fönn­álló országgyűlési pártokon kívül való állásukat megtartsák. 4. A szász országgyűlési képviselőktől, tartozza­nak bár az országgyűlési pártok valamelyikéhez, vagy se, elvárjuk, hogy a szász népprogramot és keresztül­vitelét érdeklő minden kérdésben idejekorán érintke­zésbe lépnek úgy választókerületük kerületi bizott­ságaival, mint a központi választmánynyal, és hogy a mellett továbbra is küzdenek, továbbá hogy a ma­guk részéről minden erejükkel azon lesznek, hogy a szász képviselők a szász népprogramot és keresztül­vitelét érintő minden fontosabb kérdést időről-időre szabályszerű összejöveteleken közös és egyöntetű el­járás céljából tanácskozás tárgyává tegyenek. 5. Elvárjuk, hogy a küszöbön álló képviselő­választásokból politikai alapelveinknek olyan parla­menti képviselete fog kikerülni, a­mely hatásosabb és sokoldalúbb parlamenti aktivitásra is képes lesz. 6. E határozatokról értesítendők a kerületi vá­lasztmányok. Politikai hullámok. Budapest, aug. 31. (Saját tudósítónktól.) Ökölválas ősz, íme, közeleg. Heg virágos a palástja és napfény ragyog rajta. Az erdő még zöld és hangos a rigófüttytől; a zizegő nádak közt fiatal madárpárok halnak meg, még elmúlik néhány hét, mig fészkeik fölött bekerengik a levegőeket s elbúcsúznak a magyar földtől egy nagy félesztendőra. Akkor visszajön­nek, talán megsokasodva s benépesítik újra lige­teinket, erdeinket és tavainkat. Fölséges képe az őszi elmúlásnak szomorúvá válik, ha azon a siralmon akad meg tekintetünk, a­mikor a magyar ember koldusbottal a kezében, tarisznyájában pénzzé tett vagyonkájával megy­­megy tengerentúlra, messze földre, viszi oda ki­­fosztottságának keserű emlékeit, nyomorúságának kisértő rémét, kincseket érő munkaerejét, hogy azzal ott idegen népet szolgáljon, idegen uralom vagyoni megerősítésén dolgozzék, végezetül pedig az idegenben jórészt elsenyvedjen, jórészt ott ma­radjon. Egyszerre három alföldi megyéből kapott e sorok írója magánértesülést arról, hogy az aratás befejezte után a kérges tengerek csapatosan pako­­lóznak.. A gondolatok összetalálkozása tűnik ki e híradásokból a kivándorlás fő okának ebben a fölfogásában: a parasztok urakat cseréltek s az uj urak nem atyái a népnek. Ugyanez a fölfogás tetszik ki a Thuróczy Vilmos nyitrai főispán tátrafüredi beszédéből is sok más mellett, a mely beszéd mélységeinél, melegségénél, bánatos melan­kóliájánál és nemzeti tartalmánál fogva, igazán országos figyelemre méltó. Kár, hogy a választás előtt fölhangzó korteszajban a tátrafüredi szózat úgy elveszett, mint viharos vízbe dobott arany­pénz hulló erejének a hatása. A víz még csak nem is gyűrűzött a nyomában. Az egyik, Torontóiból érkezett levél, két megjegyzést tesz. Ezt mondja: a képviselőválasztás pénzt hoz a nép közé, ez a pénz nem fogja a kivándorlókat hosszabb időre visszatartani, sem a szegénységében megsegíteni; arra való csak, hogy a kivándorolni készülő vé­reink utoljára alaposan kilumpolják magukat, borba, pálinkába fojtsák a bucsúzás fájdalmait, és mámoros fővel induljanak a veszedelmek út­jára. És azt állítja a levélíró, hogy a kivándorlás megakadályozására alkalmazott közigazgatási intézkedések elégtelenek, sikertelenek. Gyökere­sen kell elbánni a kivándorlás ügynökeivel és haza kell szállítani a kivándorlottakat, első­sorban a magyar fajbélieket. Erre a következő törvény­­javaslatot dolgozta ki: 1. §. A kivándorlás ügynökeire nézve föl­függesztetik a büntető intézkedéseknek a botbün­tetés eltörlésére vonatkozó része. 2. §. A kivándorlottakat az állam a maga költségén szállítja haza s gondozásukra Ameriká­ban biztosokat alkalmaz. 3. §: A bevándorlás csak új iparágak meg­honosítására engedhető meg. A tisztességes fog­lalkozás híjján élő bevándorlók kiutasítása szigo­rúan keresztülhajtandó. Ez a javaslat megmutatja, mennyi keserű­ség gyűlt már össze a vidéken, mennyire szüksé­ges a törvényhozói közbelépés és mennyire szüksé­ges az idegen földre jutott véreinkről való gondos­kodás. De alig ismerünk magyar politikust, a­kit a kivándorlottak sorsa lelkében annyira érdekelne, hogy fölkeresse őket. Az egyetlen képviselő talán Hegedűs Lóránt, a­ki a távozók nyomában jár. Az őszi avar majd befödi ezeket a nyomokat s embereink lepusztulnak. Mily megdöbbentő, hogy itt közelben a lábunk alatt, Szlavóniában kényte­len hitet változtatni a magyar, hogy a magyarsá­gát fönntarthassa. Az államélet semminemű té­nyezője nem nyújtja feléje óvó és segítő kezét. Tűzön, vizen, a nemzeti harag lángpallosával kel­lene odatörtetnünk és még a kis ujjunk se mozdul meg. Romániában Hegedűs Lóránt azt látta, hogy a kivándorló intelligens magyar a renegát minden gyűlöletével beszél az ősi hazáról, Moldovában pedig egyre gyérül a csángó lakosság. Száz és né­hány év óta mindössze három magyar látogatta meg őket. Ötven év előtt még hatvan és néhány csángó községet olvastak meg, ma nincs több tizen­négynél. Egy félszázad múlva csak a horpadt sír­jaikra és korhadt sírkeresztjeikre találnak. Csaba vitézt, a­ki a csillagos égről lerobogjon hozzájuk, nem várhatják kevesebb reménynyel, mint élő vé­reik segítőhadát a hegyeken túlról. A bolgárnak is van ligája idegenben élő atyafiai védelmére. Nekünk nincs. Gyümölcsös szeptember, de fátyolosan nyitsz meg előt­tünk.* Krieghammer báró úr megy. Bármiként buzgólkodjék is a hivatalos kőnyomatos a cá­folatban, Krieghammer úr megy, még­pedig rövidesen. Lehet, hogy nem a jól megérdemelt nyugalomba, hanem valami más előkelő állásba, de a hadügyminiszteri pozícióról megy. Ott többé maradása nincs. A báró úr pazarolt. Nem volt érzéke a pénzhez. Nem gondolt arra, minő keserves munkából került ki. Ezt azonban nem írnák annyira a rovására. A közadók gyümölcsét idáig még minden osztrák hadügyminiszter patakvíznek tekintette, a­mely elsiet, lezuhog a kavicsmederben, a­nélkül, hogy a partot meg­­termékenyítené és a­nélkül, hogy folyásá­ban vissza lehetne tartani. A báró úr tehát csak ragaszkodik a régi hagyományokhoz, a­mikor - a pénz megbecsülésének elvén s a budget jognak tiszteletén túlteszi magát — rend­szeresen. A delegáció ezt oly természetesnek tartja, hogy nemcsak bizalmat, de köszönetet is szavaz érte. Nem a pénzköltés látványosságának meg­­unása tehát az oka annak, hogy Kriegham­­mer báró úr elbúcsúzik a hadügyminiszter­­ségtől. Az ok összefüggésben van a keleti esemé­nyekkel. Krieghammer báró Galíciát látta csak, a melyet védeni kell s a dalmát parton Kattarót. A besszarábiai nyitott út, a melyen támadóan föl lehet menni, elkerülte figyelmét, úgy Moldva és Erdély is, a melyet nagy terü­leten át lehetetlenség védeni s az orosz háború egy nagy vidék kiürítésével kezdődnék. A hadügy­miniszter úr még ma sincs kész az ágyu­kérdés­­sel, még az ágyuanyag és ágyutípus megvá­lasztásával sem készült el, a­mikor másutt már a gépfegyverek bevezetése is megtörtént. Krieghammer báró az osztrák Fabius Cunctator­­nak bizonyult. Csakhogy a római Cunctator nem a hadsereg összeállításában és fölfegyverzésében késlelkedett. Most már észre kellett venni Erdélyt, a me­lyet Waldstädten báró ez időben jár be és vizs­gál rendre és észre kellett venni Fiumét is, a mihez Krieghammer bárónak nem volt szeme. Ez okokból kell mennie. Útravalóul majd kap szer­fölött kegyelmes s dicsérettől áradozó leg­főbb haduri kéziratot. Drága párna lesz az a feje alatt. A delegáció, a­melynek nemsokára póthitelek és rendkívüli költségek millióit kell megszavazni, áldozatkészebb lesz az utódjával szemben, a magyar országgyűlés és a Reichs­­rath pedig a riasztó hírekre könnyebben meg­szavazza a véderő reformját emberben, pénz­ben s intézményben egyaránt. Van gyanakvó elme, a­ki arra is gondol, hogy a külpolitikai izgató fölvonulás job­bára csak arra való, hogy a megijedt honatyák annak idején hamarább beadják a derekukat a katonapénz és a katonatörvény megszavazásé-' nál, annak is a bizonyítására, hogy a monar-­ kia képes és kész is szárnyai alatt megvédeni Romániát, a­melynek miniszterelnöke is a ki­rálya is megkapja a kellő biztosítást a Ball-­­platzon s a Burgban, de ehhez Krieghammer bárónak már kevés köze lesz . . . így nyilatkozott előttünk egy katona­poli­tikus. Mi azonban azt hiszszük, némi tévedésben van arra vonatkozólag is, hogy hamarosan megy Krieghammer báró és arra vonatkozólag is, hogy mi az oka távozásának. A hadügyminiszter úr menni fog ugyan, de nem hamarosan és menni fog a maga szántából. Azok a nyu­galmazott generális urak, a kik egyéb foglalkozás hiján tartózkodás nélkül csevegnek s a kikkel neki konfliktusa volt, megutáltatták vele a hadü­gyminiszterséget, vagy legalább azt hiszik: megutáltatták. Bizonyos, hogy ellene széleskörű intrika folyik, de egyelőre tőle függ, hogy marad­­­jon az állásában.* Széll Kálmánt ma hosszabb kihallgatáson fogadta a felség. Kombinálni nem akarunk: minő jelentéstétel s minő királyi észrevétel és­ rendelkezés hangzott el a király szobájában.­ A hétfői minisztertanácsban erről már szó esik,­ úgy a képviselőház keddi ülésén is, a­hol a kormányelnök napirend-indítványt fog tenni a Ház munkásságára nézve. Ebből körülbelül ki fog tetszeni, hány napig tart még a tisztelt Ház kapkodó élete. Úgy gondoljuk, kevés napig. Ezen a kevés napon kell kialakulni nem csupán annak a csatatervnek, a­melylvel a pártok a választás háborúságába belemennek, hanem a politikai hadikiáltványnak is. A régi politikai jelszavak felkoptak. A tisz­telt urak többnyire akár rekedtté szónokolhat­ják magukat egészen a megnémulásig, a meg­ingott hitet e jelszavak értékében nem lesznek­ képesek megerősíteni. A liberális párt a Tisza-Bánffy-politiká­­nak, e politika alkalmazásának úgy a módszerére, mint a mértékére nézve kénytelen volt hátat fordí­tani , a közvélemény előtt pedig az ellenzék táma­dásai s az előállott káros következések diskredi­­tálták a pártönkénynyé változott politikát. Új levegővel új fölfogás surrant be a szabadelvű­ pártba, a­mi tisztítólag hatott. Átváltozás ment .

Next