Budapesti Hírlap, 1901. szeptember (21. évfolyam, 240-269. szám)
1901-09-01 / 240. szám
1901. szeptember 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (240. sz.) haszna lesz, vagy mint a kiáltványok mondja, a kinek személye és társadalmi állása a legbiztosabb garanciát fogja nyújtani arra, hogy a város nagyközönsége jövőre nem lesz a haza mostoha gyermeke. A szászok határozatai. A szász Központi Választmány, mint már több ízben megemlékeztünk róla, augusztus 27-én Nagy-Szebenben ülést tartott, melyen, mint most a félhivatalos Bud. Tud. jelenti, a következő határozatokat hozták: 1. Az 1890 junius 17-én Nagy-Szebenben tartott első szász gyűlés által egyhangúlag elfogadott és az 1896. évi október 22-én tartott második szász gyűlés által csak egyes szervezeti határozmányaiban megváltoztatott, egyebekben azonban változatlanul fönntartott és újabban is megerősített szász népprogram alkotja továbbra is szász népünk munkálkodásának változatlan alapját és minden szász polgártársunktól elvárjuk a hűs és buzgó közreműködést e program előmozdítására és megvalósítására. 2. A szász kerületi bizottságoktól és választógyűlésüktől elvárjuk, hogy a küszöbön levő országgyűlési képviselő-választásoknál csak olyan férfiakat jelöl és csak olyanokat választ meg, akik kijelentik, hogy teljesen és mindenképp a szász népprogram alapján állanak. 3. A jövő országgyűlés képviselőházának tagjaira nézve, anélkül, hogy ez a szász népprogram 6. pontját érintené, az az óhajtás fejeztetik ki, hogy a leendő szász képviselők ez idő szerint a most fönnálló országgyűlési pártokon kívül való állásukat megtartsák. 4. A szász országgyűlési képviselőktől, tartozzanak bár az országgyűlési pártok valamelyikéhez, vagy se, elvárjuk, hogy a szász népprogramot és keresztülvitelét érdeklő minden kérdésben idejekorán érintkezésbe lépnek úgy választókerületük kerületi bizottságaival, mint a központi választmánynyal, és hogy a mellett továbbra is küzdenek, továbbá hogy a maguk részéről minden erejükkel azon lesznek, hogy a szász képviselők a szász népprogramot és keresztülvitelét érintő minden fontosabb kérdést időről-időre szabályszerű összejöveteleken közös és egyöntetű eljárás céljából tanácskozás tárgyává tegyenek. 5. Elvárjuk, hogy a küszöbön álló képviselőválasztásokból politikai alapelveinknek olyan parlamenti képviselete fog kikerülni, amely hatásosabb és sokoldalúbb parlamenti aktivitásra is képes lesz. 6. E határozatokról értesítendők a kerületi választmányok. Politikai hullámok. Budapest, aug. 31. (Saját tudósítónktól.) Ökölválas ősz, íme, közeleg. Heg virágos a palástja és napfény ragyog rajta. Az erdő még zöld és hangos a rigófüttytől; a zizegő nádak közt fiatal madárpárok halnak meg, még elmúlik néhány hét, mig fészkeik fölött bekerengik a levegőeket s elbúcsúznak a magyar földtől egy nagy félesztendőra. Akkor visszajönnek, talán megsokasodva s benépesítik újra ligeteinket, erdeinket és tavainkat. Fölséges képe az őszi elmúlásnak szomorúvá válik, ha azon a siralmon akad meg tekintetünk, amikor a magyar ember koldusbottal a kezében, tarisznyájában pénzzé tett vagyonkájával megymegy tengerentúlra, messze földre, viszi oda kifosztottságának keserű emlékeit, nyomorúságának kisértő rémét, kincseket érő munkaerejét, hogy azzal ott idegen népet szolgáljon, idegen uralom vagyoni megerősítésén dolgozzék, végezetül pedig az idegenben jórészt elsenyvedjen, jórészt ott maradjon. Egyszerre három alföldi megyéből kapott e sorok írója magánértesülést arról, hogy az aratás befejezte után a kérges tengerek csapatosan pakolóznak.. A gondolatok összetalálkozása tűnik ki e híradásokból a kivándorlás fő okának ebben a fölfogásában: a parasztok urakat cseréltek s az uj urak nem atyái a népnek. Ugyanez a fölfogás tetszik ki a Thuróczy Vilmos nyitrai főispán tátrafüredi beszédéből is sok más mellett, a mely beszéd mélységeinél, melegségénél, bánatos melankóliájánál és nemzeti tartalmánál fogva, igazán országos figyelemre méltó. Kár, hogy a választás előtt fölhangzó korteszajban a tátrafüredi szózat úgy elveszett, mint viharos vízbe dobott aranypénz hulló erejének a hatása. A víz még csak nem is gyűrűzött a nyomában. Az egyik, Torontóiból érkezett levél, két megjegyzést tesz. Ezt mondja: a képviselőválasztás pénzt hoz a nép közé, ez a pénz nem fogja a kivándorlókat hosszabb időre visszatartani, sem a szegénységében megsegíteni; arra való csak, hogy a kivándorolni készülő véreink utoljára alaposan kilumpolják magukat, borba, pálinkába fojtsák a bucsúzás fájdalmait, és mámoros fővel induljanak a veszedelmek útjára. És azt állítja a levélíró, hogy a kivándorlás megakadályozására alkalmazott közigazgatási intézkedések elégtelenek, sikertelenek. Gyökeresen kell elbánni a kivándorlás ügynökeivel és haza kell szállítani a kivándorlottakat, elsősorban a magyar fajbélieket. Erre a következő törvényjavaslatot dolgozta ki: 1. §. A kivándorlás ügynökeire nézve fölfüggesztetik a büntető intézkedéseknek a botbüntetés eltörlésére vonatkozó része. 2. §. A kivándorlottakat az állam a maga költségén szállítja haza s gondozásukra Amerikában biztosokat alkalmaz. 3. §: A bevándorlás csak új iparágak meghonosítására engedhető meg. A tisztességes foglalkozás híjján élő bevándorlók kiutasítása szigorúan keresztülhajtandó. Ez a javaslat megmutatja, mennyi keserűség gyűlt már össze a vidéken, mennyire szükséges a törvényhozói közbelépés és mennyire szükséges az idegen földre jutott véreinkről való gondoskodás. De alig ismerünk magyar politikust, akit a kivándorlottak sorsa lelkében annyira érdekelne, hogy fölkeresse őket. Az egyetlen képviselő talán Hegedűs Lóránt, aki a távozók nyomában jár. Az őszi avar majd befödi ezeket a nyomokat s embereink lepusztulnak. Mily megdöbbentő, hogy itt közelben a lábunk alatt, Szlavóniában kénytelen hitet változtatni a magyar, hogy a magyarságát fönntarthassa. Az államélet semminemű tényezője nem nyújtja feléje óvó és segítő kezét. Tűzön, vizen, a nemzeti harag lángpallosával kellene odatörtetnünk és még a kis ujjunk se mozdul meg. Romániában Hegedűs Lóránt azt látta, hogy a kivándorló intelligens magyar a renegát minden gyűlöletével beszél az ősi hazáról, Moldovában pedig egyre gyérül a csángó lakosság. Száz és néhány év óta mindössze három magyar látogatta meg őket. Ötven év előtt még hatvan és néhány csángó községet olvastak meg, ma nincs több tizennégynél. Egy félszázad múlva csak a horpadt sírjaikra és korhadt sírkeresztjeikre találnak. Csaba vitézt, aki a csillagos égről lerobogjon hozzájuk, nem várhatják kevesebb reménynyel, mint élő véreik segítőhadát a hegyeken túlról. A bolgárnak is van ligája idegenben élő atyafiai védelmére. Nekünk nincs. Gyümölcsös szeptember, de fátyolosan nyitsz meg előttünk.* Krieghammer báró úr megy. Bármiként buzgólkodjék is a hivatalos kőnyomatos a cáfolatban, Krieghammer úr megy, mégpedig rövidesen. Lehet, hogy nem a jól megérdemelt nyugalomba, hanem valami más előkelő állásba, de a hadügyminiszteri pozícióról megy. Ott többé maradása nincs. A báró úr pazarolt. Nem volt érzéke a pénzhez. Nem gondolt arra, minő keserves munkából került ki. Ezt azonban nem írnák annyira a rovására. A közadók gyümölcsét idáig még minden osztrák hadügyminiszter patakvíznek tekintette, amely elsiet, lezuhog a kavicsmederben, anélkül, hogy a partot megtermékenyítené és anélkül, hogy folyásában vissza lehetne tartani. A báró úr tehát csak ragaszkodik a régi hagyományokhoz, amikor - a pénz megbecsülésének elvén s a budget jognak tiszteletén túlteszi magát — rendszeresen. A delegáció ezt oly természetesnek tartja, hogy nemcsak bizalmat, de köszönetet is szavaz érte. Nem a pénzköltés látványosságának megunása tehát az oka annak, hogy Krieghammer báró úr elbúcsúzik a hadügyminiszterségtől. Az ok összefüggésben van a keleti eseményekkel. Krieghammer báró Galíciát látta csak, a melyet védeni kell s a dalmát parton Kattarót. A besszarábiai nyitott út, a melyen támadóan föl lehet menni, elkerülte figyelmét, úgy Moldva és Erdély is, a melyet nagy területen át lehetetlenség védeni s az orosz háború egy nagy vidék kiürítésével kezdődnék. A hadügyminiszter úr még ma sincs kész az ágyukérdéssel, még az ágyuanyag és ágyutípus megválasztásával sem készült el, amikor másutt már a gépfegyverek bevezetése is megtörtént. Krieghammer báró az osztrák Fabius Cunctatornak bizonyult. Csakhogy a római Cunctator nem a hadsereg összeállításában és fölfegyverzésében késlelkedett. Most már észre kellett venni Erdélyt, a melyet Waldstädten báró ez időben jár be és vizsgál rendre és észre kellett venni Fiumét is, a mihez Krieghammer bárónak nem volt szeme. Ez okokból kell mennie. Útravalóul majd kap szerfölött kegyelmes s dicsérettől áradozó legfőbb haduri kéziratot. Drága párna lesz az a feje alatt. A delegáció, amelynek nemsokára póthitelek és rendkívüli költségek millióit kell megszavazni, áldozatkészebb lesz az utódjával szemben, a magyar országgyűlés és a Reichsrath pedig a riasztó hírekre könnyebben megszavazza a véderő reformját emberben, pénzben s intézményben egyaránt. Van gyanakvó elme, aki arra is gondol, hogy a külpolitikai izgató fölvonulás jobbára csak arra való, hogy a megijedt honatyák annak idején hamarább beadják a derekukat a katonapénz és a katonatörvény megszavazásé-' nál, annak is a bizonyítására, hogy a monar- kia képes és kész is szárnyai alatt megvédeni Romániát, amelynek miniszterelnöke is a királya is megkapja a kellő biztosítást a Ball-platzon s a Burgban, de ehhez Krieghammer bárónak már kevés köze lesz . . . így nyilatkozott előttünk egy katonapolitikus. Mi azonban azt hiszszük, némi tévedésben van arra vonatkozólag is, hogy hamarosan megy Krieghammer báró és arra vonatkozólag is, hogy mi az oka távozásának. A hadügyminiszter úr menni fog ugyan, de nem hamarosan és menni fog a maga szántából. Azok a nyugalmazott generális urak, a kik egyéb foglalkozás hiján tartózkodás nélkül csevegnek s a kikkel neki konfliktusa volt, megutáltatták vele a hadügyminiszterséget, vagy legalább azt hiszik: megutáltatták. Bizonyos, hogy ellene széleskörű intrika folyik, de egyelőre tőle függ, hogy maradjon az állásában.* Széll Kálmánt ma hosszabb kihallgatáson fogadta a felség. Kombinálni nem akarunk: minő jelentéstétel s minő királyi észrevétel és rendelkezés hangzott el a király szobájában. A hétfői minisztertanácsban erről már szó esik, úgy a képviselőház keddi ülésén is, ahol a kormányelnök napirend-indítványt fog tenni a Ház munkásságára nézve. Ebből körülbelül ki fog tetszeni, hány napig tart még a tisztelt Ház kapkodó élete. Úgy gondoljuk, kevés napig. Ezen a kevés napon kell kialakulni nem csupán annak a csatatervnek, amelylvel a pártok a választás háborúságába belemennek, hanem a politikai hadikiáltványnak is. A régi politikai jelszavak felkoptak. A tisztelt urak többnyire akár rekedtté szónokolhatják magukat egészen a megnémulásig, a megingott hitet e jelszavak értékében nem lesznek képesek megerősíteni. A liberális párt a Tisza-Bánffy-politikának, e politika alkalmazásának úgy a módszerére, mint a mértékére nézve kénytelen volt hátat fordítani , a közvélemény előtt pedig az ellenzék támadásai s az előállott káros következések diskreditálták a pártönkénynyé változott politikát. Új levegővel új fölfogás surrant be a szabadelvű pártba, ami tisztítólag hatott. Átváltozás ment .