Budapesti Hírlap, 1907. december (27. évfolyam, 285-309. szám)

1907-12-01 / 285. szám

t nem ismerő politikával, hogy kilátás nél­kül való minden, olyan kísérlet, politikai harc, a­mely engedményeket akar a maga számára kicsikarni az állam egy­ségének­ és magyar nemzeti jellegének kárára. Megmutatni, hogy a magyar ál­lam nemzetiségi politikája egészen más módszert is követhet a jövőben, mint­­követett eddig. Hogy hatalmában áll választani az Európában e tekintetben érvényben lévő módszerek közül. Vá­laszthatja azt is, a­melyet a demokrata francia köztársaság követ a breton, baszk és flamand­ nemzetiségekkel szem­ben, vagy azt, a­melyet az imperátori porosz állam alkalmaz Elzászban és Po­­zenben. Sőt eljárhat úgy is, mint Ro­mánia eljár a maga csángó-magyar, bol­gár vagy mohamedán alattvalóival. Joga van hozzá és ereje­ is. Egy lagymatag, eljárásában, ha­bozó, eszközeiben következetlen, této­vázó és határozott célt nem ismerő hiva­­sitené a nemzetiségi izgatókat abban a sitené a nemzetségi izgatókat abban a megrögzött elitéletekben, hogy a ma­gyar állam kormánya nem szabhatja meg önelhatározásából, hogy milyen nemze­tiségi politikát kövessen? Abban a hitük­ben, hogy a magyar állam jelenlegi szer­vezete nem a magyar nemzet erőinek, mint hatalmi faktoroknak eredménye, hanem a königgréci nagy csatavesztés hatásaképpen bekövetkezett kényszer­helyzetből eredő császári engedmény, a­melyet Bécs kedvező körülmények ösz­­szejátszása esetén bármikor fölcserélhet a nemzetiségi föderáció alapján fölépülő Grossösterreich-al. És hogy nekik nem kell mást­ tenniük, mint a rájuk hallgató nemzetiségeket állandóan fegyverben tartani a magyar nemzeti állam ellen, ho­gy­' ha a kedvező pillanat elkövetkezik,, mint 'szövetségét segítő csapat sorakoz­hassanak azok mellé, akár Lueger le­gyen vezetőjük, akár pedig az osztrák birodalmi eszme valamely magasabban álló harcosa — a­kik a leendő Grossös­terreich érdekében a magyar államot megtámadják. Ha pedig a kormánynak erős és iga­zán öntudatos nemzetiségi politikája a maga határozott módszerével és bevég­­zett tényeivel, bebizonyította, hogy az egységes magyar nemzeti állam nem kényszerhelyzetből származott — bár­mikor megmásítható — császári enged­mény, hanem a magyarság valóságos hatalmi erőviszonyainak logikai konzek­venciája, a­melynek nemcsak joga, ha­nem ereje is van olyan nemzetiségi poli­tikát követni, a­milyen érdekeinek­­és cél­jainak megfelel,­­ akkor a nemzetiségi politikusok értelmesebbjei belátják, hogy az egységes magyar nemzeti államot nem lehet sarkaiból kiforgatni. Hogy azt bécsi vagy máshonnan jövő segedelem­mel nem lehet sem keleti Svájccá, sem pedig Grossösterreich egyik federatív provinciájává átalakítani s az államal­kotó, magyar nemzetet egyszerű nemze­tiséggé lefokozni. Akkor a magyar nem­zeti állam gyöngeségébe helyezett hi­tek alapja megdől és kénytelenek lesznek be­látni, hogy politikájuk nem a magyar nemzetnek, hanem csak saját népüknek lehet egyedül ártalmára. És ekkor a nemzetiségek, félrevezetett tömegei is be fogják látni, hogy vesztes és kárvallott soha sem a magyar állam lehet, hanem csak az, a­ki ellene tárnád-A­míg ez be nem fog következni, addig a Babes Emiléhez hasonló becsü­­­letes és komoly szándékú békekísérlet­­nek eredménye nem lesz. A nemzetiségi politika jelenlegi szóvivői azt fogják hir­detni, hogy az ilyen békeakció kezdői, vagy egyenesen árulói saját fajuknak, vagy­ egyszerűen megtévelyedettek, kik ama környezet erkölcsi hatása következ­tében, a melyben élnek, faji és nemzeti érzületekben meggyöngülten, a magyar­ság érdekében a magok nemzetiségének politikai mozgalmait egyszerűen le akar­ják szerelni. A jelenleg divatos nemzeti­ségi politikának előbb csődöt kell mon­­­dania, vagyis meg kell törnie az egységes­­ magyar nemzeti állam ércnél szilárdabb falain, hogy azok, a­kik becsületes békét akarnak nem magyar nemzetiségű pol­gártársaink közül — kik közé Babes is tartozik — szóhoz juthassanak saját nemzetiségük táborában. A jelenlegi nemzetiségi szóvivők politikai kudarcá­nak bekövetkezése után érkezik el csak Babes Emilnek és azoknak ideje, a­kik komoly és becsületes békességet akarnak. Ezt a békességet mi is akarjuk. De nem hiszszük, hogy a jelenleg uralkodó nemzetiség­politikai szóvivőkkel pusz­tán alkudozások útján meg lehessen kötni. Súlyos és nehéz harcokkal kell őket visszaszorítani, hogy a béke őszinte barátai a nemzetiségek között szabad kézhez juthassanak. Hogy ne csak a ma­guk nevében beszélhessenek, hanem sa­ját népükében is legalább annyi joggal, mint most Lukácsék. Magyar részről könnyű lesz ezt a békét megtartani. Hi­szen a­kiben van az igazságnak és a poli­tikai belátásnak egy mákszemnyi érzése, tisztában van azzal, hogy az egységes magyar nemzeti állam gondolata soha sem követelte a múltban és a jövőben sem követeli, ha erre a nemzetiségek államellenes és forradalmi jellegű poli­tikai törekvései nem kényszerítik, hogy a nemzetiségek etnikai önállóságukat, nyelvöket, kultúrájukat, vagy csak egyéni és helyi sajátosságaikat is fölál­dozzák miatta. Ellenkezően, oly mérték­ben biztosította máris azokat, hogy né­hány­an közülök saját nemzetiségi és egyházi intézményeik segítségével, nem­csak gazdasági és közművelődési, hanem a nemzeti érzés öntudatossága és aktivi­tása tekintetében is fölülmúlják azokat a testvéreiket, kik külföldön önálló nem­zeti és független államban élnek. A ma­gyarországi román és szerb nép művelt­ségben, vagyonban, sőt nemzeti érzés tekintetében is máig utolérhetetlennek tartott ideálja a szerbiai szerb és a ro- Egy „faciner“-fiez. Irta Bárd Miklós. Egy órát szívesen barátom, S a köpenyemnek ha kell, egy darabját, Ennyit jó szívvel juttatok neked; Tudom, neked az időt ingyen adják, Nekem alig van megállásom, És szörnyen unom tudós szellemed. Egy úrnak könnyű megfelelni, — Neked ..csak egy van, egy kicsiny világod, S be van deszkázva jól körös-körül. Az enyim kettő, s mérhetetlen látod, Hát nincsen időm tengni-lengni, Meg kell felelnem nékik emberül. Az egyiket tartom robottal, S vérembe van, hogy délcegen szolgáljam, Mint lovasát a tüzes paripa, A másik az én szép külön világom, Ezt be kell töltenem dalokkal, Lévén mellesleg, — Apolló fia. Hagyd a szellemi bogarászást; Halálos vétek ezzel megrabolni E két világ közül bármelyiket. Mig robotom tart, engedj robotolni, És ne zavard a szellem járást, Ne űzd el lelkemből az ihletet. BUDAPESTI HÍRLAP, (285. sz.) 1907. december 1. Les­zik a. Irta Szőllősi Zsigmond. Lojzika görnyedten állt az asszony előtt, a válla közé húzta a fejét és a földre sütve leányo­­san nagy és leányosan kék szemét, a­­bűntudattól tompa hangon kérdezte: — Ugy­e, nagyon haragszik rám? Nagyon elitél ? Az asszony bólintott a fejével. — Természetes, hogy haragszom. Kimond­hatatlanul haragszom. Annyira haragszom, hogy szóba sem álltam volna magával, el se fogadtam volna magát, ha ... Elakadt. Lojzika várt egy percig, azután alázatosan bátorkodott megjegyezni: — Ha? Csáderné szigorúan nézett rá: — Nos, igen, ha az, a­mit cselekedett, nem lenne éppen olyan érthetetlen, a­milyen fölhá­­borító. Ezt, hogy: érthetetlen, az a szimpátia és a régi barátság mondatja velem, a­mit valami­kor magához éreztem. — És a­mit most már nem érez? — Természetes, hogy nem érzek! Igazán nevetséges, hogy ezt még kérdezni is tudja az után, a­mit velem cselekedett! — Magával ? — Igen, velem. Hát azt hiszi, engem nem kompromittált? Kompromittált pedig ak­kor, mikor én minden erőmmel és igyekezetem­mel azon voltam, hogy magát boldoggá tegyem. Én abban a becsületes hitben, hogy egy tisztessé­ges embernek a — hogy is mondjam? — a jó angyala vagyok, nem sajnáltam se időt, se fá­radtságot, úgy agitáltam magáért, mint egy ' fizetett kortes, költeményeket' szavaltam a maga ragyogó erényeiről, harcba vittem az asszonyi ügyesség minden rendelkezésemre álló fegyverét és mikor már szerencsésen célnál érzem maga­mat és azt­ akarom kiáltani, hogy Heuréka! vagy nem tudom én, a­mit ilyenkor kiáltani szoktak, akkor veszem észre, hogy a­kinek én megnyertem a csatát, a dohogó szivü lovag . .. nincs sehol! Megszökött! Elpárolgott... El­tűnt ... Lojzika még beljebb húzta a fejét a válla közé és elnyöszörödött, mint egy kis kutya, a­melyiken végigvágtak. Az asszony pedig pattogott tovább. — Nem gondolja, hogy legalább nekem magyarázattal tartozik azért, a­mit művelt? Mondja, az Isten áldja meg, miért cselekedte meg ezt, a­mit cselekedett ? Meglát a fürdőn egy leányt, egy kedves, egy okos, egy szép és szo­­moru leányt, a­kinél ezen a földön semmiféle mártír nem szenvedett ártatlanabbul és az égnek semmiféle angyala nem érdemelheti meg jobban a boldogságot. Meglátja és tele lesz vele a szive. Emlékezzék csak rá, mikor nekem eldadogta a lelke titkát, csak úgy fuldoklott a szerelemtől, én meg örömömben majd a nyakába ugrottam ma­gának. A Gondviselés munkáját láttam a dolog­ban. A leányt úgy szerettem — és szeretem most is — mint a tulajdon testvéremet és magát is nagyon szerettem, mert a legtisztességesebb em­bernek tartottam a világon. Azonkívül hát... hát úgy gondoltam, hogy valami kárpótlással vagy nem tudom én mivel is tartozom magának... Lojzika úgy elpirult, hogy az asszony nem állhatta meg mosolygás nélkül. — Azért, — mondotta, keményen meg­nyomva ezt a szót — nincs oka pirulnia. Akkor.

Next