Budapesti Hírlap, 1907. december (27. évfolyam, 285-309. szám)
1907-12-01 / 285. szám
t nem ismerő politikával, hogy kilátás nélkül való minden, olyan kísérlet, politikai harc, amely engedményeket akar a maga számára kicsikarni az állam egységének és magyar nemzeti jellegének kárára. Megmutatni, hogy a magyar állam nemzetiségi politikája egészen más módszert is követhet a jövőben, mintkövetett eddig. Hogy hatalmában áll választani az Európában e tekintetben érvényben lévő módszerek közül. Választhatja azt is, amelyet a demokrata francia köztársaság követ a breton, baszk és flamand nemzetiségekkel szemben, vagy azt, amelyet az imperátori porosz állam alkalmaz Elzászban és Pozenben. Sőt eljárhat úgy is, mint Románia eljár a maga csángó-magyar, bolgár vagy mohamedán alattvalóival. Joga van hozzá és ereje is. Egy lagymatag, eljárásában, habozó, eszközeiben következetlen, tétovázó és határozott célt nem ismerő hivasitené a nemzetiségi izgatókat abban a sitené a nemzetségi izgatókat abban a megrögzött elitéletekben, hogy a magyar állam kormánya nem szabhatja meg önelhatározásából, hogy milyen nemzetiségi politikát kövessen? Abban a hitükben, hogy a magyar állam jelenlegi szervezete nem a magyar nemzet erőinek, mint hatalmi faktoroknak eredménye, hanem a königgréci nagy csatavesztés hatásaképpen bekövetkezett kényszerhelyzetből eredő császári engedmény, amelyet Bécs kedvező körülmények öszszejátszása esetén bármikor fölcserélhet a nemzetiségi föderáció alapján fölépülő Grossösterreich-al. És hogy nekik nem kell mást tenniük, mint a rájuk hallgató nemzetiségeket állandóan fegyverben tartani a magyar nemzeti állam ellen, hogy' ha a kedvező pillanat elkövetkezik,, mint 'szövetségét segítő csapat sorakozhassanak azok mellé, akár Lueger legyen vezetőjük, akár pedig az osztrák birodalmi eszme valamely magasabban álló harcosa — akik a leendő Grossösterreich érdekében a magyar államot megtámadják. Ha pedig a kormánynak erős és igazán öntudatos nemzetiségi politikája a maga határozott módszerével és bevégzett tényeivel, bebizonyította, hogy az egységes magyar nemzeti állam nem kényszerhelyzetből származott — bármikor megmásítható — császári engedmény, hanem a magyarság valóságos hatalmi erőviszonyainak logikai konzekvenciája, amelynek nemcsak joga, hanem ereje is van olyan nemzetiségi politikát követni, amilyen érdekeinekés céljainak megfelel, akkor a nemzetiségi politikusok értelmesebbjei belátják, hogy az egységes magyar nemzeti államot nem lehet sarkaiból kiforgatni. Hogy azt bécsi vagy máshonnan jövő segedelemmel nem lehet sem keleti Svájccá, sem pedig Grossösterreich egyik federatív provinciájává átalakítani s az államalkotó, magyar nemzetet egyszerű nemzetiséggé lefokozni. Akkor a magyar nemzeti állam gyöngeségébe helyezett hitek alapja megdől és kénytelenek lesznek belátni, hogy politikájuk nem a magyar nemzetnek, hanem csak saját népüknek lehet egyedül ártalmára. És ekkor a nemzetiségek, félrevezetett tömegei is be fogják látni, hogy vesztes és kárvallott soha sem a magyar állam lehet, hanem csak az, aki ellene tárnád-Amíg ez be nem fog következni, addig a Babes Emiléhez hasonló becsületes és komoly szándékú békekísérletnek eredménye nem lesz. A nemzetiségi politika jelenlegi szóvivői azt fogják hirdetni, hogy az ilyen békeakció kezdői, vagy egyenesen árulói saját fajuknak, vagy egyszerűen megtévelyedettek, kik ama környezet erkölcsi hatása következtében, a melyben élnek, faji és nemzeti érzületekben meggyöngülten, a magyarság érdekében a magok nemzetiségének politikai mozgalmait egyszerűen le akarják szerelni. A jelenleg divatos nemzetiségi politikának előbb csődöt kell mondania, vagyis meg kell törnie az egységes magyar nemzeti állam ércnél szilárdabb falain, hogy azok, akik becsületes békét akarnak nem magyar nemzetiségű polgártársaink közül — kik közé Babes is tartozik — szóhoz juthassanak saját nemzetiségük táborában. A jelenlegi nemzetiségi szóvivők politikai kudarcának bekövetkezése után érkezik el csak Babes Emilnek és azoknak ideje, akik komoly és becsületes békességet akarnak. Ezt a békességet mi is akarjuk. De nem hiszszük, hogy a jelenleg uralkodó nemzetiségpolitikai szóvivőkkel pusztán alkudozások útján meg lehessen kötni. Súlyos és nehéz harcokkal kell őket visszaszorítani, hogy a béke őszinte barátai a nemzetiségek között szabad kézhez juthassanak. Hogy ne csak a maguk nevében beszélhessenek, hanem saját népükében is legalább annyi joggal, mint most Lukácsék. Magyar részről könnyű lesz ezt a békét megtartani. Hiszen akiben van az igazságnak és a politikai belátásnak egy mákszemnyi érzése, tisztában van azzal, hogy az egységes magyar nemzeti állam gondolata soha sem követelte a múltban és a jövőben sem követeli, ha erre a nemzetiségek államellenes és forradalmi jellegű politikai törekvései nem kényszerítik, hogy a nemzetiségek etnikai önállóságukat, nyelvöket, kultúrájukat, vagy csak egyéni és helyi sajátosságaikat is föláldozzák miatta. Ellenkezően, oly mértékben biztosította máris azokat, hogy néhányan közülök saját nemzetiségi és egyházi intézményeik segítségével, nemcsak gazdasági és közművelődési, hanem a nemzeti érzés öntudatossága és aktivitása tekintetében is fölülmúlják azokat a testvéreiket, kik külföldön önálló nemzeti és független államban élnek. A magyarországi román és szerb nép műveltségben, vagyonban, sőt nemzeti érzés tekintetében is máig utolérhetetlennek tartott ideálja a szerbiai szerb és a ro- Egy „faciner“-fiez. Irta Bárd Miklós. Egy órát szívesen barátom, S a köpenyemnek ha kell, egy darabját, Ennyit jó szívvel juttatok neked; Tudom, neked az időt ingyen adják, Nekem alig van megállásom, És szörnyen unom tudós szellemed. Egy úrnak könnyű megfelelni, — Neked ..csak egy van, egy kicsiny világod, S be van deszkázva jól körös-körül. Az enyim kettő, s mérhetetlen látod, Hát nincsen időm tengni-lengni, Meg kell felelnem nékik emberül. Az egyiket tartom robottal, S vérembe van, hogy délcegen szolgáljam, Mint lovasát a tüzes paripa, A másik az én szép külön világom, Ezt be kell töltenem dalokkal, Lévén mellesleg, — Apolló fia. Hagyd a szellemi bogarászást; Halálos vétek ezzel megrabolni E két világ közül bármelyiket. Mig robotom tart, engedj robotolni, És ne zavard a szellem járást, Ne űzd el lelkemből az ihletet. BUDAPESTI HÍRLAP, (285. sz.) 1907. december 1. Leszik a. Irta Szőllősi Zsigmond. Lojzika görnyedten állt az asszony előtt, a válla közé húzta a fejét és a földre sütve leányosan nagy és leányosan kék szemét, abűntudattól tompa hangon kérdezte: — Ugye, nagyon haragszik rám? Nagyon elitél ? Az asszony bólintott a fejével. — Természetes, hogy haragszom. Kimondhatatlanul haragszom. Annyira haragszom, hogy szóba sem álltam volna magával, el se fogadtam volna magát, ha ... Elakadt. Lojzika várt egy percig, azután alázatosan bátorkodott megjegyezni: — Ha? Csáderné szigorúan nézett rá: — Nos, igen, ha az, amit cselekedett, nem lenne éppen olyan érthetetlen, amilyen fölháborító. Ezt, hogy: érthetetlen, az a szimpátia és a régi barátság mondatja velem, amit valamikor magához éreztem. — És amit most már nem érez? — Természetes, hogy nem érzek! Igazán nevetséges, hogy ezt még kérdezni is tudja az után, amit velem cselekedett! — Magával ? — Igen, velem. Hát azt hiszi, engem nem kompromittált? Kompromittált pedig akkor, mikor én minden erőmmel és igyekezetemmel azon voltam, hogy magát boldoggá tegyem. Én abban a becsületes hitben, hogy egy tisztességes embernek a — hogy is mondjam? — a jó angyala vagyok, nem sajnáltam se időt, se fáradtságot, úgy agitáltam magáért, mint egy ' fizetett kortes, költeményeket' szavaltam a maga ragyogó erényeiről, harcba vittem az asszonyi ügyesség minden rendelkezésemre álló fegyverét és mikor már szerencsésen célnál érzem magamat és azt akarom kiáltani, hogy Heuréka! vagy nem tudom én, amit ilyenkor kiáltani szoktak, akkor veszem észre, hogy akinek én megnyertem a csatát, a dohogó szivü lovag . .. nincs sehol! Megszökött! Elpárolgott... Eltűnt ... Lojzika még beljebb húzta a fejét a válla közé és elnyöszörödött, mint egy kis kutya, amelyiken végigvágtak. Az asszony pedig pattogott tovább. — Nem gondolja, hogy legalább nekem magyarázattal tartozik azért, amit művelt? Mondja, az Isten áldja meg, miért cselekedte meg ezt, amit cselekedett ? Meglát a fürdőn egy leányt, egy kedves, egy okos, egy szép és szomoru leányt, akinél ezen a földön semmiféle mártír nem szenvedett ártatlanabbul és az égnek semmiféle angyala nem érdemelheti meg jobban a boldogságot. Meglátja és tele lesz vele a szive. Emlékezzék csak rá, mikor nekem eldadogta a lelke titkát, csak úgy fuldoklott a szerelemtől, én meg örömömben majd a nyakába ugrottam magának. A Gondviselés munkáját láttam a dologban. A leányt úgy szerettem — és szeretem most is — mint a tulajdon testvéremet és magát is nagyon szerettem, mert a legtisztességesebb embernek tartottam a világon. Azonkívül hát... hát úgy gondoltam, hogy valami kárpótlással vagy nem tudom én mivel is tartozom magának... Lojzika úgy elpirult, hogy az asszony nem állhatta meg mosolygás nélkül. — Azért, — mondotta, keményen megnyomva ezt a szót — nincs oka pirulnia. Akkor.