Budapesti Hírlap, 1912. július (32. évfolyam, 154-179. szám)
1912-07-02 / 154. szám
m úgy, hogy megmaradjon a rossz, megmaradjon a sérelem, hanem úgy, hogy ez a sérelem orvosoltassék, megszüntettessék. (Élénk helyeslés.) Semmiféle más alap nincsen a békés kiegyenlítésre mint ez: az alkotmányunkon ejtett sérelemnek orvoslása. (Élénk helyeslés.") Azt mondják, hogy ez már nem lesz lehetséges, mert a szentesítés után a dolog kijavításával szenvedne a királyi tekintély. Tisztelt barátaim, az imént mutattam rá: a mi alkotmányunk egyik alapvető tétele szerint mindenért, amit a király cselekszik, alkotmányos tanácsadói felelősek. A királyi tekintélyre mi is féltékenyek vagyunk, de nem úgy, hogy a magunk bűneit a király palástjába akarjuk takarni. Nem a királyi tekintély, hanem ezeknek az uraknak a tekintélye, igenis, szenvedni fog, ha a reparatúra megtörténik, de hát, tisztelt barátaim, ezen nincs mit segíteni: ha nem tették volna, akkor az ő presztízsük sem szenvedett volna. (Igaz! Úgy van!) Másodszor a királyi tekintély nem az alkotmánytól különváló, azzal szembenálló valami. Ez a királyi tekintélynek az abszolutisztikus felfogása. A királyi tekintélynek magyar felfogása az, hogy az az alkotmányon alapszik, az alkotmánnyal áll, az alkotmánnyal bukik. (Igaz, úgy van!) A mi alkotmányunk nem királyi adomány, az osztrák alkotmány lehet osztrák császári adomány, de a mi alkotmányunk ősi szerzemény, ennek a nemzetnek a sajátja és a király tekintélye az alkotmány tekintélyén alapszik, tehát nem fog meginogni, hanem helyre fog állíttatni a királyi tekintély, ha az alkotmány csorbítatlansága helyreállíttatott. (Élénk tetszés és taps.) De tisztelt barátaim, nehéz oda eljutni, megengedem. Mert a kormánypárton most csak egy akarat van: a házelnöknek az akarata. (Viharos felkiáltások: Le Tiszával!) De ha ott van egy erős akarat, ezzel az erős akarattal szegezzünk szembe egy még erősebb akaratot: a magyar nemzetnek, a magyar népnek akaratát. (Viharos tetszés és éljenzés.) Egyedül a magyar népnek erőteljes akaratnyilvánítása, egyedül az képes pótolni azt, ami a jóindulatukban a kormánypárton hiányzik hátgerinc és komoly akarat dolgában. (Viharos tetszés!) Pótolhatja úgy, hogy azokba beleönti saját akarata energiáját! Pótolhatja akaratnyilvánításával az országgyűlés feloszlatásakor, még akkor is, ha az új választásokat egy olyan választói törvény alapján ejtenék meg, amelyet azok az urak magukban alkotnak, mert az is függetlenebb választói közönséget fog eredményezni, mint a mostani. Percekig ünnepelte a közönség a beszéd után Apponyi Albert grófot és az ovációk ismét megújultak, a mikor Károlyi Mihály gróf lépett az emelvényre. Károlyi Mihály gróf ezeket mondotta: Elértünk a parlamenti dráma első felvonásának utolsó jelenetéhez, odaáll Tisza István gróf, és míg egyik kezében ott füstölög a mandátumfosztó törvényjavaslatnak bombája, másik kezében gúnyos mosollyal a béke olajágát kínálja felénk. Minek tart minket ez az úr? Talán azt hiszi, hogy mi éppen olyan könnyen beadjuk a derekunkat, amint ő tette annak idején Auffenberggel szerbben? (Élénk tetszés.) Téved ez a politikai szadista, (Viharos taps), mert az egyesült ellenzék egységesen áll és nem fog szóba állani ezekkel az urakkal. (Zajos helyeslés.) Tisza István gróf (Abcug! Le vele!) a politikai bölcseségről beszélt az elnöki székből és a békének előnyeit fejtegette. Valóban nem tudom, hogy ez a naivitásnak vagy a cinizmusnak a non plus ultrája. Ne higgyék azt, hogy az egyesült ellenzéknek és általában mindnyájunknak könnyű föladatunk lesz. Igenis, keressük a béke lehetőségét, de a béke conditio sine una non-ja, hogy Tisza István gróf és Lukács László távozzanak helyeikről. (Igaz, úgy van! Zajos helyeslés.) De ez még nem minden. A békét igenis a restitutio in integrum-ban kell keresnünk és keresnünk kell továbbá abban, hogy a választói jogot kiterjesszük olyan mértékben, ahogyan ebben a kérdésben az egyesült ellenzék már megállapodott. (Élénk helyeslés.) Ez a megállapodás ránk nézve erkölcsileg kötelező, és aki velünk tart, azt mi sem fogjuk elhagyni. (Zajos tetszés és taps.) De, hogy e célokat elérhessük, nekünk nagy küzdelmet kell megvívnunk és a küzdelemben csak úgy állhatjuk meg helyünket, ha az egész egyesült ellenzék, mint egy ember, együttmarad és tántoríthatatlanul egyet akar. (Élénk helyeslés.) Megvallom, nekem a kedvenc eszmém az volna, hogy a képviselőházi ellenzéki pártok, amelyek most így egyesültek, a jövőben egy párttá olvadjanak össze. (Hosszas, élénk helyeslés és éljenzés.) Megvallom, én nem látom ennek semmi tárgyi akadályát. Hiszen mi volt eddig az ellenzéki pártok között ennek legnagyobb nehézsége? Mi volt az a pont, amelyen nem tudtak megegyezni? A választói jog kérdése. De most ez a kérdés át lett hidalva, ebben mindenki — merem állítani: mély politikai bölcseséggel — hazafias kötelességének tartotta, hogy egy közös alapra helyezkedjék, amely kiküszöbölte a differenciákat a pártok között. (Élénk éljenzés.) Megvan tehát az a tárgyi alap, amelyen egyesültünk, akkor miért ne olvadjunk össze, miért ne lehetnénk ismét egy párt? (Igaz, úgy van!) Az ellenzéki pártok köztudatában már kialakult az a hit, — ha nem is fejeztetett ki — hogy az a közjogi politika, jobban mondva, az a közjogi taktika, amelyet eddig folytattunk, nem alkalmas. Én azt hiszem, az egyesülésnek egy másik célja az volna, hogy mi egy új bázist találjunk, amely nemcsak a választói jogra, de a közjogi taktikára is vonatkozzék. Ismétlem: csak a taktikára, mert a közjogi alap föltételeiből engedni sohasem fogunk! (Zajos éljenzés és taps.) Bennem él annyi idealizmus, hogy higgyem és reméljem, hogy az ellenzéki pártok tagjaiban van annyi hazafiság, annyi bölcseség, hogy ezt az egyesülést állandósítsák. Nekem az a meggyőződésem, hogy igenis, lehetséges és szükséges is, hogy egy minden izében magyar politikai alapra reáálljunk, amely azonban, a melett, hogy magyar, a mellett, hogy jogainkat konzekvensen respektálja, minden izében modern is legyen. (Hosszantartó, viharos taps és éljenzés.) Bakonyi Samu temperamentumos beszédében erős szavakkal támadta a miniszterelnököt, a gyáva alattomosságnak ezt az artistáját, a ki a béke maszlagját kínálja most is, mikor mindenki bizalmát eljátszotta. Lehetetlen, hogy az a választói jog, a melyet a népgyűlölő Tisza István gróf és Lukács László együtt akarnak megcsinálni, az alkotmányerősítésére szolgáljon! (Igaz, úgy van!) Szmrecsányi György egy őrült ember mániákus dühöngésének mondotta Tisza István gróf törvénytiprásait. Miért nincs meg a munkapárti képviselőkben az erkölcsi bátorság, ha olyan nagyon tiszta a lelkiismeretük, hogy választóik elé menjenek? (Zajos felkiáltások: Ne is próbálják!) Tisza István szőkébb gárdájának legnagyobb része a történelmi középosztály tönkrement alakjaihoz tartozik, akik elprédálva őseik vagyonát, irtóznak a tisztességes munkától és ilyen módon stréberkednek, hogy megélhetésüket biztosítsák. Ezt a parazita elemet, amely az ország legveszedelmesebb eleme, nemcsak a törvényhozás terméből, de még a tisztességes társadalomból is ki kell közösíteni. (Zajos helyeslés és éljenzés.) Még Rónai Zoltán dr., a választójogi liga kiküldöttje, Hollós József dr., a szociáldemokrata párt képviselője és Becsey Károly, a szegedi Kossuth-párt elnöke szólatt fel. Végül Kószó István dr. a közönség lelkes éljenzésétől kísérve egyhangúlag elfogadottnak nyilvánította a következő javaslatot. Szeged város polgársága alkotmányos érzületének teljes erejével tiltakozik a folyó évi junius hó 4-ikén és azóta elkövetett ama sorozatos cselekmények ellen, melyekkel Tisza István gróf, a képviselőház elnöki székében a Lukács-kormány és a jelenlegi parlamenti többség támogatása és hozzájárulása mellett a törvény meghozatalánál a jogrendet sérti és az alkotmányosság törvényszerű érvényesülését megakadályozza. A népgyűlés mélyen elítéli az elkövetett erőszakosságokat, sürgetően követeli a jogrend helyreállítását, a sajtószabadság biztosítását és alkotmányunk alapjainak megerősítésére és nemzeti törekvéseink sikeres előmozdítására a általános választói jognak az ellenzéki pártok közt létrejött megállapodások értelmében halasztást nem tűrő megvalósítását. A polgárság ebben az irányban Szeged város II. kerületének képviselője útján feliratot intéz a képviselőházhoz. A közönség a himnusz hangjai mellett oszlott szét és Apponyi Albert grófot meg képviselőtársait egész a Tisza-szállóbeli lakásukig kiksérte hangos éljenzéssel. A képviselők délben Kelemen Béla vendégei voltak a képviselő kamarás-erdei villájában és onnan együtt mentek át Szabadkára, a délutáni népgyülésre. A szabadkai népgyülés. A szegedi népgyülés után Apponyi Albert gróf, Károlyi Mihály gróf és kíséretükben Lévay Mihály, Bakonyi Samu, Szmrecsányi György és Fernbach Károly országgyűlési képviselők Szabadkára mentek, hogy az ottani tiltakozó nagygyűlésen részt vegyenek. Palicson Antunovics József vezetésével küldöttség fogadta, ugyancsak üdvözölte itt a képviselőket Zenta város száztagú küldöttsége, valamint Jánoshalma küldöttsége. A szabadkai állomáson mintegy kétezer főnyi közönség lelkes éljenzéssel köszöntötte a képviselőket, majd Mukics Simon lelkes szavakkal üdvözölte őket, mint a nemzet igazi vezéreit. Apponyi Albert gróf válaszolva, reményének adott kifejezést, hogy a haza jobb létének, fölvirágozásának, alkotmányunk helyreállításának egyedüli alapja a nemzetben, a magyar romlatlan népnek erejében és lelkesedésében van. ....__ Az állomásról folytonos ovációk közben a népgyülés színhelyére vonultak, ahol a hallgatóság úgy megtöltötte a teret, hogy azon mozogni sem lehetett. Körülbelül tizenötezer főnyi lelkes közönség a nagy melegben hallgatta végig a népgyülés lefolyását és részesítette meleg ünneplésben a megjelenteket Német Simon nyitotta meg a népgyülést, melynek elnökévé Pleskovics Lukács dr.-t választották meg, aki üdvözölve a megjelent képviselőket, határozati javaslatot terjesztett be, melyben tiltakoznak a parlamenti erőszak ellen, teljes bizalmukat fejezik ki az egyesült ellenzék iránt és várják az általános, egyenlő és titkos, községenkénti választójog megvalósításával a törvényes jogrenden esett sérelem orvoslását. Apponyi Albert gróf volt az első szónok, aki a politikai helyzet ismertetése után ezeket mondta. Távol áll tőlünk az, hogy önöket arra izgassuk, hogy annak az úgynevezett törvénynek és az annak alapján kiadott behívási parancsnak ne engedelmeskedjenek, mert mi nem vagyunk képesek önöket az engedelmesség megtagadásának következménye elől megóvni, és oda adom a magam mellét, ha szükségesnek látom, de másnak mellét nem tolom előre. (Lelkes éljenzés.) Tehát az ország népe engedelmeskedni fog a behívási parancsoknak, de azzal az érzéssel, hogy törvénytelen erőszak előtt kell meghajolnia. Már mostan, hogy a sokat emlegetett nagyhatalmi állás érdekeinek megfelel-e egy olyan hadsereg, amelynek törvényességi alapjai bizonytalanok, amelybe a polgárok egy nagy része úgy lép be, hogy csak az erőszaknak enged, mert muszáj és nem a hazafiús kötelességteljesítésnek erkölcsi okaiból, hogy az ilyen hadsereg különösen két évi katonai szolgálat mellett, mely még közvetlenebbül közelebb hozza a nép érdekeihez, hogy egy ilyen hadsereg megfelel-e a nagyhatalmi állás követelményeinek, ezt előbb, vagy utóbb meg fogják gondolni azok, akiket a nagyhatalmi állás érdekei legközelebbről érintenek és gondoskodni fognak arról, hogy a kétségtelen törvényességi alapon a most törvénytelenül történtek kiigazításával megadassák a védőerőreform. El fogjuk tehát érni, el fogjuk érni, ha hazánk népe mellettünk kitart, ha azoknak a gerinc,télen sopánkodóknak akarathiányát a maga akaratával pótolja, el fogjuk érni, ha nyomást gyakorolunk abban az irányban, hogy alkotmányunk fejlesztése a demokrácia igaz fogalmainak és a magyar nemzeti érdek valódi követelményeinek megfeleljen, el fogjuk érni, ha az, amit tapasztalunk, nem szalmaláng, nemcsak pillanatnyi kitörésekből áll, hanem férfias elhatározás a kitartásra, ha kell szenvedés, ha kell nélkülözés árán mindig a törvényes, mindig az alkotmánys alapon, mert mi nem alkotmányt rombolni, mi alkotmányt helyreállítani iparkodunk. Mi nem a jogrend megbontására, hanem a jogrend helyreállítására szövetkeztünk, a mi erőnk, a mi fegyverünk a törvény és a jog és ettől a fegyverzettől soha el nem térve, soha más fegyvereket nem használva, hanem férfiakhoz és magyar férfiakhoz illő erővel és kitartással elérjük azt, hogy talán a rossznak a túlságából megszületik a jó, az igazán szabad, az egész népre támaszkodó független, a virágzó, hatalmas Magyarország! Apponyi Albert gróf beszédét a közönség percekig tartó lelkes éljenzéssel és tapssal fogadta. Utána Károlyi Mihály gróf szólott. Egy hónapja, úgymond, idestova, hogy Tisza István gróf elfogadta az elnöki széket és merem állítani kizáróan önző, pártpolitikai célból követte el azokat a dolgokat, amelyek a magyar alkotmány oszlopait aláásta. Más országokban az ilyen embereket, az ilyen pártokat a közvélemény elsöpri, mert azokat, akik szövetkeznek az ellenséggel és az országot fölkínálják ellenséges hatalmaknak, más név, mint hazaárulás nem illeti. Más országokban ezeket az embereket száműzték, a megvetés kísérte mindenütt őket, mi magyarok ezt szó nélkül tűrjük? Látva, az ország népének megnyilatkozását, kezdek bízni, hogy igenis vannak magyarok akiket nem lehet pénzzel megvesztegetni, akik az ország alkotmányáért az életüket is odaadják. Annak a bűnszövetségnek nem csak az volt a célja, hogy elsöpörje örök időkre azokat, akiknek szívében még él a hazaszeretet és kizárja örök időkre a parlamentből, nemcsak, hogy szuronyokat szolgáltasson Ausztriának, hanem hogy egyszer s mindenkorra bezárja az útját annak, hogy magyar embereknek a választójog megadassák. Lukács László, (Zajos fölkiáltások: Abcug! Le vele!) akit mint egy bábut lökdös, hol ide, hol oda Tisza István, ez az ember sokat mondott, de még többet hazudott. Sokat ígért, de abból megtartani semmit sem akart. Mi meg fogjuk tartani ígéretünket, mert erkölcsi kötelességünk ez és különösen most kötelességünk, midőn a munkapárt a magyar alkotmány letörésére szövetkezett, kötelességünk nemcsak a jogok visszaállítása, kötelességünk nemcsak az alkotmányon ejtett sérelem orvoslása, hanem az is, hogy megalapozzuk egyszer s mindenkorra az új Magyarországot. Viharos éljenzéskövette Károlyi gróf szavait és sokáig éltették a hazafias demokrata grófot. Szmrecsányi György lelkes beszédben hangoztatta annak szükségét, hogy az ellenzéki pártok között a válaszfalak leomoljanak és alkossanak egy hatalmas pártot, a független nemzeti pártot, a mely a magyar eszme szolgálatában áll El kell feledni s múltnak keserveit, a pártok közötti súrlódásnak véget kell vetni, mert a haza veszedelemben van. A lelkek forradalma kell, hogy beálljon, hogy mi a BUDAPESTI HÍRLAP (154. sz.) 1912. július 2.