Budapesti Hírlap, 1912. augusztus (32. évfolyam, 180-205. szám)
1912-08-01 / 180. szám
Budapest, 1912.I, XXXII. évfolyam, 180. szám. Csütörtök, augusztus 1. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy hónapra 2 kor. 40 fil. Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fil. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség: VIII. ker., Sokk Szilárd utca 4. sz. Telefon 54—63. Kiadóhivatal: Vili. ker., József körút 5. sz. A kiadóhivatal telefonjai: Előfizetés 55-95. Elárusítás 92-90. Apróhirdetés 55-95. Hirdetés 55-53. Könyvkiadó 92-90. Igazgató 0-38* Törökország, Budapest, júl. 31. Az a mód, ahogy Husszein Hilmi basa, az új igazságügyminiszter az újtörök többségű parlamenttel elbánt, szenzációt fog csinálni Európában. Az új török párt lekormányozta magát. A birodalmat válságba, majdnem bomlásba sodorta, melyet sulyosbít, hogy külháboruja is van, melyet sem diadalokkal megnyerni, sem békekötéssel megszüntetni nem tudott. Ámde a parlamentben nagy többsége van, amely mint ellenfél áll szemben az új kormánnyal. Ez a kormány fel akarja oszlatni a képviselőházat, tehát oly ürügygyel, hogy neki a ház teljes és föltétlen bizalmára van szüksége, mert fontos rendeleteket kell kiadnia és nevezetes intézkedéseket kell tennie a kétségbeesett helyzettel szemben, fölvetette a bizalmi kérdést. De nyílt, teljes és semmi föltételhez vagy megszakításhoz nem kötött bizalmat követelt. Az új török párt megkísértett mindenféle kibúvót, de Hilmi basa mindenre csak azt mondta: nem, föltétlen bizalom minden további tárgyalás nélkül. Tán vagy ötször fölállt, hogy ezt megismételje. És ez oly erővel feküdt rá, oly szuggesztív hatalommal a képviselőkre, hogy az ellenséges többség föltétlen bizalmat szavazott a kormánynak, amire aligha van a parlamentek életében példa. Ha Hilmi basa a tartományokkal, a hadsereggel, a hivatalnoki státussal szemben is ily szuggesztív erővel, ily, szinte a makacsságot érintő határozottsággal fog fellépni, ami azt jelentené, hogy tudománya tovább is terjed, mint a parlament eltökélt feloszlatásáig, akkor nemcsak érdeklődéssel, de várakozással nézhetünk az új török kormány vállalkozása elé. Az új török uralom csődöt mondott és a mai szavazásával az erkölcsi csődje is beállott. Nem valószínű, hogy magából is, cselekedeteiből is sok maradjon meg a jövő számára. Helyre lehet-e hozni, amit a szépen indult, de elfajult új-török alkotmányosság rontott a birodalmon és Hilmi basa minisztériuma fogja-e helyrehozni, ez a nagy, függő kérdés most Konstantinápolyban. Hogy világosan lássuk a törökországi helyzet elfajulását, röviden felsoroljuk azokat a balfogásokat, amelyek a hadseregbeli és albániai forrongást s közvetve az új török párt politikai bukását idézték elő. Előadásunkban szorosan ragaszkodunk a pár hét előtt Konstantinápolyban hallottakhoz. A műveltebb törököknek az volt a panaszuk, hogy az új török uralom igen sok idegennel akarta keresztül vinni a maga reformjait, mert a törököt e feladatokra eléggé érettnek és munkabírónak nem találta. Az államfentartó fajt tehát az fenyegette, hogy félretolódik és alsóbbrendű helyzetbe szorul a saját hazájában. A macedóniai szerb szóvivők szerint az új-török komité dühösebb zsarnokuk volt, mint Abdul Hamid. Alkotmányos politikai klubjaikat és más egyesületeiket egymás után zárták be. Az ellenzéki vezéreket sorra gyilkoltatták s ezzel sok embert a hegyi bandákhoz riasztottak. Az albánokat, egyik szószólójuk szerint az keserítette, hogy akomité eget-földet ígért nekik, a valóságban pedig az ő vérükben lévő hazafiságuk helyett valami ozmán hazafiasságot akart rájuk tukmálni s még a latin betűket is arabs írásjelekkel akarta kiszorítani. Más tájékozott emberek szerint az albánoknak a komité úgy adta be az alkotmányt, mint a mi az idegenek kiszorítását jelenti. A gyűlölt idegenek akkor a macedóniai nemzetközi csendőrök voltak. De ahelyett, hogy az albán rablóuraknak megint szabad zsákmányoló terévé lett volna a macedón síkság, a komité tömérdek rablót — albán szóval: szabad hőst — kivégeztetett, s elszedte a fegyvert. Ezt a nagy csalódást sokan még kevésbbé tudták békén tűrni, mint az ozmánosítást. Végül az egész európai török birodalom területén általános volt az elkeseredés azon, hogy a komité az utolsó választáson marhacsordák módjára hajtotta a népet, hogy a jelöltjeire, az elnyomókra adja a szavazatát. Mindez bizony arra vallana, hogy a komité éppen oly kevéssé volt érett az uralomra, mint a sok mindenféle, addig elnyomott vagy szabadjára hagyott néptörzs az alkotmányos szabadságra. Az a szegény dilettáns. írja Németh Ágnes. Bár szüntelenül esett a langyos tavaszi eső s a szél a még alig rügyező fákról szórta le az útra az esőcsöppeket, kellő időben mégis megérkeztek a Műcsarnok elé a vernisszázsra hivatalos előkelőségek autói és fogatai. S megjöttek a gyalogosok, a társas járóműveken szorongottak is átfázva, sáros cipővel s esernyőjükről telecsepegtették tavaszi esővel a lépcsőket, sőt itt-ott az elegáns hölgyek tavaszi ruhájára, jól megóvott cipőjére is jutott a folyékony sárból. Ezeknek a legnagyobb része a kiállítók ifjabb és még ismeretlen részéhez tartozott. Mindmegannyi ifjú óriás. Vannak közöttük büszkék és öntudatosak, de azért valamennyien sietve keresik föl műveiket s nézegetik, melyik hozza majd közelebb őket is ahhoz a kellemes állapothoz, melyben ugyanolyan nyugodt méltósággal szállhatnak ki gummikerekű fogatukból, mint az az őszülő úr, akinek néhány ódivatú képe pénzt, tekintélyt, zsűritagságot, mindent meghozott. Csak a szobrok termében nem látni még senkit. Az újságok megírták már, hogy az idén is szegényes, alacsony értékű a kiállítás anyaga. Egyetlen hatalmas férfialak akar uralkodni az egész terem fölött. A patélikus póz, a hatalmas méretek s a kedvező beállítás folytán ez sikerül is bizonyosan. ■Az egyik sarokban, eléggé messze a nagy alaktól, de mégis ennek bűvös körében, kismértékű, de gyönyörűen megkomponált csoportozat. Lágyság és erő villan ki a merészen, de finoman és harmonikusan vezetett vonalak rajzából. Az, akinek nem ejti meg a szemét a nagy férfialak a maga hatást vadászó beállításával s nagy dimenzióival, annak meg kellene ismernie, hogy a kiállítás többi szobra közül nem az a hivalkodó válik ki, hanem ez itt, a csöndes sarokban. Fiatal és minden protektor nélkül álló művész az alkotója. Már itt is van, de nem igen néz a munkája felé, láthatólag bosszantja a rossz elhelyezés. Hát inkább körülsétál a teremben s nézegeti a többi alkotást, szája szögletében azzal az öntudatos, kicsit gúnyos mosollyal, mely mindez ideig távoltartotta tőle nemcsak a hízelgők, hanem még az igazán tehetségesek barátságát is. Ugyanez a mosoly maradt az ajkán akkor is, mikor a közönség mind nagyobb zajokban tódult a terembe; a dilettáns műértők komikus áhítatával állott meg a főhely előtt s gyors pillantással siklott tova az egymásba fonódó mesealakok, az ő új, finom szépségeket leheltő munkája mellett. Már éppen a kijárat felé fordult, hogy hazamenjen, mikor új és föltűnő látogatók jöttek vele szembe, önkéntelenül megfordult utánuk. Az asszonyt ismerte látásból, mint a pénzarisztokrácia egyik kimagasló alakjának a feleségét, az ő figyelmét azonban inkább a kísérője izgatta föl. Magas, fehérhaju öreg úr, fényes, kissé göndör hajjal s csodásan tiszta görög arcéllel. A két látogató egyenesen az ő csoportozata felé tartott. — Hát itt az a munka, melyről beszéltem, báróné. Már azt is tudom,ki az alkotója. Lehet, hogy ez az, akit maga keres. Nagyon tehetséges, fiatal, szegény és ismeretlen. Majd elhozom magához. S a halkan kiejtett szavak" után hangosabban, az igaz műértők szavaival kezdte fejtegetni a fölfogásban, a vonalvezetésben, az alakok elrendezésében megnyilatkozó szépségeket. A fiatal művésznek pedig, bármennyire elhatározta is, hogy a maga öntudatos büszkeségével kevésbé veszi az emberek ítéletét, mégis csak gyorsabban vert a pulzusa és erős vágyat érzett azután, hogy megsimogassa a keze simításával megteremetett alakokat, mikor az öreg úr befejezte a fejtegetését s a hölgygyel együtt elhagyta a termet. A kedves csoportozat minden tagja azt látszott feléje kiáltani: — Fölfedeztek! Elfogódott egy kicsit, de küzdelme a saját elfogódottsága ellen nem tartott sokáig. Ajka szögletébe visszatért az előbbi mosoly s nyugodt öntudattal hallgatta végig annak elbeszélését, mint kutatott a báróné érdekes kísérője az egész Műcsarnokban valaki után, ki a mesecsoportozat alkotóját nekik bemutassa. A báróné rendkívül kedvesen szólította meg a fiatal művészt, szives szóval gratulált neki, művét magának foglalta le s meghívta őt sok műremekkel biró palotájába. Majd pedig megismertette a fiatalembert a saját fiával. Ez a fiú mindjárt az első percben magára vonta a szobrász figyelmét az egész lényén elömlő diszszonancia komikumával. Jól szabott ruhája fölött olcsó, rosszul megkötött „művésznyakkendőt“, gondozatlannak látszó hosszú hajat viselt Mai számunk 18 oldal.