Budapesti Hírlap, 1912. október(32. évfolyam, 231-257. szám)
1912-10-01 / 231. szám
Budapest, 1912. XII. évfolyam, 231. szám. Kedd, október 1. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy hónapra 2 kor. 40 fil. Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fil. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség: VIII. ker., Röksó Szilárd utca 4. sz. Telefon 54—63. Kiadóhivatal: VIII. ker., József körút 5. sz. A kiadóhivatal telefonjai: Előfizetés 55-95. Kiárusítás 92-90. Apróhirdetés 65-95. Hirdetés 55-53. Könyvkiadó 92-90. Igazgató 9-38 Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, Hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan szíveskedjenek intézkedni, hogy a lap szétküldése fennakadást ne szenvedjen. Mozgósítás a Balkánon. Budapest, szept. 30. Hiteles hírek jöttek: a bolgár és a szerb kormány a mai napon elrendelte az általános mozgósítást. A diplomata-őszinteség természetrajzához tartozik, hogy valahol sántít. Sterchtold gróf minapi expozéjának egész szerkezete olyan volt, hogy a nyílt őszinteséggel ismertetett helyzet mérlegének vagy az egyik serpenyőjében, vagy a másikában voltak hamis súlyok. Ezt nem vehetjük tőle rossz néven, mert hiszen nyilvánvaló, hogy nyomós szavát jóhiszeműen a béke érdekében hallatta, úgy, ahogy a helyzet szükségessé tette. De az idő hamarább kiderítette a taktikát, mint kedves lett volna a béke barátainak. [ Az expozé ugyanis egy kard elért egyensúlyozta a balkán-bonyodalmat egyoldalt és a hatalmak egyetértését másoldalt. A balkán-bonyodalom mélységes horderejét igaz színekkel, nem túlozva, de nem is kicsinyeivé ismertette a külügyminiszter, mikor a helyzetet nyugtalanítónak mondotta, s festői képpel úgy tette szemléltetővé, hogy a Balkán fölött cikázó villámok nem világítják meg a Balkán-kérdés összebogozott szövevényét. Ez egy külügyminiszter ajkán a közeli háborút megjósoló szózat. Ámde a mérleg másik oldalán a hatalmak egyetértése állott, amely az európai béke érdekében féken tartja a Balkán-államok szilaj harcra való készségét. Ebben a serpenyőben voltak a hamis súlyok. Nem megtévesztő célzattal, hanem azért, hogy a hatalmak, amelyek még nem értettek egyet, igaz súlyokkal helyettesítsék a hamisat, ha nem akarják, hogy az egyensúly a nemzetközi vérengzés irányában bomoljon meg. Ez a szózat, ez az intelem Balmoral felé irányult, ahol éppen akkor tárgyalta a balkánkérdést Anglia és Oroszország. A mérleg inog, ingásai veszedelmesek, mert a légnyomás egy váratlan változása is fölbillentheti az egyensúlyt, amely még fönnáll és várja a hatalmak ama bizonyos egyetértését, amelynek csak külső formája volt benne a Berchtold-féle mérlegben, de tartalma, úgy látszik, még nem. A villámok egyre sűrűbben szórják a fényt a balkáni kérdésre, s lassan kint megvilágosodik a helyzet. A hatalmak már most tisztán láthatnak, s ha a sok szószátyár békeszeretetnek csak a fele is igaz érték, még meg lehet állítani a fejleményeket. De várjon azok, akik Törökországtól reformokat követelnek a béke zálogául, s e reformok végrehajtására és eredményes beválására időt adni nem akarnak, valóban nem mást akarnak-e, mint reformokat. A holnap, meg a holnapután fogják erre a választ megadni. Bolgárország hivatalosan megerősíti a mozgósítás napok óta kísértő hírét, Szerbia királya ukázt írt alá, amely elrendeli a mozgósítást, a hellének uralkodója hittelen hazatér külföldi útjáról, Montenegró résen áll és Törökország kiépíti stratégiai defenzíváját. A sakktáblán föl vannak állítva a figurák. A diplomaták visszahívása nem történt meg, sőt még ultimátumokara mentek, de mindez ma már nem szükséges előzménye a háborúnak, hiszen az olasz ágyúk sem várták be a formaszerű bejelentést és minden elüljáró beszéd nélkül köszöntöttek rá a török hajókra. Az ijjon meg van feszítve a húr és csak egy, alig átgondolt gondolat kell, hogy a nyíl kirepüljön, talán oda, ahová nem is célozták. * Mert vájjon ki fog hasznot húzni a talán már napok múlva elkövetkezhető vérontásból? Bármerre is forduljon a hadi szerencse, semmi sem sötétebb, mint a bolgár és a szerb váromány. A balkánküzdelmeket nem lehet fegyverrel a végső konzekvenciákig vinni, mert ha Szan Stefanót revízió alá vette a berlini kongreszszus, annál inkább revideálni kell a volt szuterének Törökország igen való esetleges fegyvertényének eredményét. Bevett szokás, amely már meggyőződéssé vált a hatalmak fogalomkészletében, hogy a balkáni kapitulációk csak a nagyhatalmak zsírójával érvényesek és föltétlenül kollektív ratifikációra szorulnak. 1 Hogy a hatalmak egyetértése meglesz-e akkor, amikor a vérbőségen éreresztéssel segítettek maguk a Balkán népei, az kérdéses, de hogy az éhes nagyhatalmakon kívül más is fog-e konchoz jutni, az kétséges. Klári keservei. — Jó soványitó kúra. —, írta Zsoldos László. II. Az ősz szomorú napokat Hozott a nekigömbölyült szép Ikis Gödynére. A süldő-házaspár ugyanis mostanában futkosta be azoknak a családoknak a szalonját (porcellán-csecsebecsék a piros üvegszekrényben, rokokó-leány, esernyős cica, vörös nyelvű krampusz vesszőseprűvel és üres puttonnyal a hátán, ez a szalon), ahol az illendőség, érdek avagy az atyafiságos érzelem kötelezte őket az együttes bemutatkozásra, s ezek közül a nyolc nap alatt szabályszerűen viszonzott látogatások közül mindegyik, valóságos vesszőfutás volt Klárira nézve. Mert sehol sem ülhettek öt percig a nélykül, hogy a szeretetreméltó háziasszony (az igazgatóné, főv. bizottsági tagné, tanárné vagy az „apám második nagynénjének a harmadik unokahuga44) valami kellemes megjegyzést ne tett volna a szégyenében s elkeseredésében hulópiruló menyecskének a kövérségére. . . Ugyancsak jó dolgod lehet az uracskádnál, szivem. Olyan vagy, akár a töltött galamb. (— Tudtam! Ez a néni!) — Jaj, nagysád, nem is hiszi, mennyire irigylem, hogy, izé, ilyen szép gömbölyű. Aranyat adnék érte, ha féliigen jó húsban lehetnék. (— „Féliyen!“ — és hogy hangsúlyozta ezt a szót az a gérbincs igazgatóné.) — És mondd csak, kedvesem, nincs terhedve a járás? Vagy bérkocsin jártok vizitelni? (Minta-rokon!) — Kinél csináltattad a ruhádat, édesem? (X.-nél.) No, de mily ügyes! (— Jól dolgozik.) — Hát hogyne, kérlek, ilyen formát adni a te alakodnak! — Öh, csak arra vigyázzon nagysadkám (természetesen a főv. bizottsági tagnétól mindent fel kell nyelni!), hogy szivelhájasodást ne kapjon. Nem, kérem! De igen. Emlékszem, énnekem is volt ilyen molett nagynéném, és hát az is azt kapott szegény — képzelje! — harmincöt éves korában; hát nem kár? Na igaz, hogy az már alig tudott lihegni a sok hústól. Ilyen apró csemegékkel etették az új ismerősök a testi-lelki barátság védőszárnyai alatt a szerencsétlen fiatal teremtést, akit aztán ilymódon sikerült is rövid két hét alatt belekergetni majdnem a végső kétségbeesésbe. — Karcsi, — kiáltott föl az agyongyötört menyecske, amiikor már az utolsó jó barátnőt is kikisérték az ajtóig, — az ég szerelmére, csinálj velem valamit, Karcsi, mert én bizony Istent megölöm magam! (— No-no, drágám!) Én nem akarok húsz éves koromban ilyen medve maradni! Szánalomraméltó példánya aférjeknek, —mi mást tehetett? — elvitte Klárit az orvoshoz. Az aztán megadta nekik, amit kerestek: dekás soványitó kúrát rendelt az asszonykának. Tizen-két deka kiszáritott hús, semmi tészta, semmi kenyér, pici viz, csak zöld főzelék (dekaszámla) és párolt meg aszalt gyümölcs. — Méltóztassék, nagyságos asszony, — házi mérleget beszerezni, és azon mérni ki mindent pontosan, ahogy rendeltem. Klári (már a mennyire a fitosától telt) hosszú orral baktatott le az ura karján a doktortól. Hanem azért hősiesen eltökélte magában, hogy szigorúan alkalmazkodik a recepthez. — Ha belepusztulok is éhen, — fogadkozott magában, — de megtartom. Na igen. Tetszett ,használni már dekás kúrát? Nem. Hát kérem, a delinkvens, illetőleg páciens mereven ül a terített asztalnál s apró, kicsiny falatkákban rágicsálja a dekaszámra lemért táplálékot, abból az egyszerű okból, hogy mentül tovább tartson. Közben sóváran pislog a vizes palackra, kenyérre, valamint az irigylésreméltó asztaltárs felé, aki farkasétvággyal tünteti el a száján a nagyszerű, zsíros pecsenyeszeleteket, s jóllakik, mint a barbár, anélkül, hogy sejtelme volna róla, hány dekát evett. Az áldozat, akarom mondani páciens csak nézi-nézi tantalusi szemmel ezeket az elérhetetlen gyönyöröket, miközben az arca lassan, fájdalmasan eltorzul, a szeme pedig kopogni kezd, mint a távírógép. Hát ez a dekás kura. Gödyéknél is hasonlóképp indult a dolog. De csupán indult. Mert már a második ebéden az történt, hogy, mialatt Klári, a szemét az orrocskája előtt csalafintán gőzölgő tál turós- Mai számunk 40 oldal.