Budapesti Hírlap, 1913. augusztus (33. évfolyam, 181-206. szám)
1913-08-01 / 181. szám
Budapest 1913 XXXIII. évfolyam, 181. szám. Péntek, augusztus 1 legjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy hónapra 2 kor. 40 fi. Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fi. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Telefon József 63. Kiadóhivatal: VIII. ker., József-körút 5. sz. Telefon: Előfizetés: József 95. Elárusítás: József 9-29. Apróhirdetés: József 95. Hirdetés: József 53.Könyvkiadó: József 9-29. Igazgató: József 9-38. Fegyverszünet: Budapest, júl. 31. A bukaresti tárgyalás kezdete jó. Ezt örömmel állapítja meg ma Európának minden nemzete, amely súlyosan érzi a kettős balkáni háborúnak káros következményeit. Tegnap ültek össze a hadakozó országok követei s nyomban egy ültőhelyükben ötnapi fegyverszünetben állapodtak meg. Ez kezdetnek váratlanul jó, sőt kitűnő, mert biztató kilátást nyit a tárgyalás folytatására és gyors sikerére. Szerbia és Görögország, mielőtt kiküldötték követeiket a béke föltételeinek tárgyalására, pillanatra sem voltak hajlandók lemondani a hadakozás szakadatlan folytatásáról, prüszköltek és akadékoskodtak s váltig azt hangoztatták, hogy nem engedhetnek Bulgáriának még oly rövid lejáratú respikumot sem. A szorongatott ellenséget — a ki tegnap még fegyvertársuk volt s a kinek a törökön kivivott fényes diadal oroszlánrésze köszönhető, — nem akarták lélekzetvételhez juttatni, még a tárgyalás idejére sem. Azt akarták, hogy ágyuk bömbölése s frissen kiontott embervérnek lélekzetfojtó sercegése legyen a kísérő muzsikája a béke lehetőségéről szóló tárgyalásnak is. De alighogy összegyűltek Bukarestben az ádáz felek képviselői , letompították fenyegető harci indulatukat s halkították kihívó és nagyzoló beszédüket. Mindjárt az első ülésben, amelyet a román miniszterelnök elnöklésével tartottak, létrejött az előleges megegyezés. Az ellenséges csapatok lábhoz teszik a fegyvert, míg a hadakozó országok hivatott vezérei a békeszerzésről tárgyalnak. Csak öt napra szól ugyan a fegyverszünet, de máris hallani oly hangokat, amelyek arról szólnak, hogy a fegyverszünetet meg lehet hosszabbítani s az első szünethez hozzá lehet csatolni egy második és egy harmadik szünetet, egészen addig, migyen a végleges szünet, vagyis a béke — hosszú vajúdás után — meg nem születik. Mert elvégre ma úgy áll a világ,ahogy valójában mindig állott, hogy a népek versenyében a béke csak hosszabb-rövidebb fegyverszünetet jelent: részint megemésztését, részint kiheverését a volt háborúnak, vagy készülődést részint új hódításra, részint pedig megtorlásra és revánsra a győzővel szemben. Hogy pedig a Balkánon, ha most hamarosan létre is jő a békés megegyezés, ez idő szerint csak meghosszabbított fegyverszünetről lehet szó, az a körülmények alakulásából, sajnos, már ma előrelátható. De hát ne beszéljünk e pillanatban a távoli ködös jövőről, amikor a jelen is még ugyancsak bizonytalan. E pillanatban örvendenünk kell azon, hogy a békére való hajlandóság a fegyverszünet gyors megkötésében a bukaresti összejövetel első percében megnyilvánult. Milliók reménysége éled föl a fegyverszünet hírére, mert iszonyú az a nyomás s ki— Tekintetes uram, ügyes-bajos dologba gyűttem, megfizetném, ha eligazítaná. A jegyző bólintott. — Beszéljen, János bácsi. Az öreg paraszt körülnézett a hivatalos szobáiban. — Tanú kék, — mondta — tessen valakiket beparancsolni, addig nem beszélhetek. A kövérbajszú falusi tisztviselő elnevette magát. — Tán testamentomot akar kend mondani, hogy a dolgának ilyen nagy feneket kerekít? — Áztat, ippeg hogy aztat. .. A szükséges három ember (a segédjegyző, a harangozó és egy vénasszony,) egy-kettőre előkerült valahonnan. János az asztalra tette a pénzes zacskót. — Négyszázharminchat forint hetven krajcár van benne, olvassa meg a tekintetes úr. A pénz megolvastatott a tanuk előtt, meg volt az utolsó garasig. Most már bemondhatta János a testamentumot is a segédjegyző tolla alá. Úgy intézkedett, hogy apró zsellérportáját a hozzátartozó háromköblös földdel öccse örökölte, a testvérbátyja korhely fia. A drága készpénzt mind szent célokra hagyta: szétosztotta az eklézsia, a pap, akántor, a harangozó és a sirató asszonyok között. Különösen eme fehérszemélyekről gondoskodott nagylelkűen, tíz-tíz pengőforintokat ígért nekik házuknak, ha buzgón végzik kötelességüket. Végére járván a végrendelkezésnek, el is lépegetett hozzájuk, hogy külön-külön lelkükre kösse a mennybéli üdvössége iránti érdeklődést. számíthatatlan az a kár, amit a hosszú háború s a velejáró általános bizonytalanság okozott. Hogy kinek köszönhető a kedvező fordulatnak ez az első csillogó reménysugara, erről ma még bajos beszélni, mert hiszen a világ csak azt tudhatja, ami a nyilvánosság előtt végbemegy, de ki tudná azt megállapítani, hogy mi történik a diplomáciának gondosan eltakart kulisszái mögött? Francia lapok elismerik Ausztriának és Magyarországnak érdemét, a homloktérben pedig Románia áll, amelynek ügyes és energikus akciója mindent intézni és jóra fordítani látszik. A román hadsereg érintetlenül áll, míg a többinek seregei kimerültek a hosszú harcban; a jelen pillanatban ez is elégséges magyarázatul szolgálhat arra, hogy nemcsak Bulgáriában, hanem Szerbiában és Görögországban is fölülkerekedett a békére való törekvés. Románia politikája kétségkívül nagy sikert aratott. Aránylag csekélynek mondható áldozattal jelentékenyen kiszélesítette országának határait s a kellő pillanatban kihasználva a balkáni zavart, felsőbbséges pozícióhoz jutott, s a Balkán elismert vezérállamává lett. Románia gyorsan jóvátette azt a hibát, amit akciója elején elkövetni látszott, amidőn föllépésének az volt a színe, mintha Oroszország pórázára adta volna magát. Ez szerencsére — és az ő szerencséjére — nem történt meg. Románia hű maradt a hármas szövetséghez s a bár— Csak estvére halok meg, — mondta nekik — de azért nem árt, ha helyben lesznek napszállat előtt. A vénasszonyok a dús hagyomány tudatában fül-fát ígértek Jánosnak. Hogy olyan parádés jajveszékelést rendeznek a tiszteletére, amitől megesik az ördögök szíve is. Felöltöztetik patyolattehénbe, lábát kinyújtóztatják, kezét keresztbe teszik a mellén, szemehéjját lecsukják, egyszóval semmiről nem fognak megfeledkezni, krajcárt is tesznek a feje alá, hogy a föltámadás ne találja egészen pénztelenül. János bácsi boldog megnyugvással állított be a paphoz: — Főtisztelendő, érdemes uram, én ma estére elköltözködök, arra kérem, ha meg nem sérteném, tisztelje meg szegény házamat napszállat előtt, hogy fölvehessem az utolsó kenetet. A szentatya nagyot nézett. — De hiszen kutyabaja kendnek, János helybenhagyta. — Nincs. Egészséges vagyok, mint a makk, de estére meglesz a baj — állította, — biztosan meglesz. Vévén a pap ígéretét, hazafelé bandukolt János bácsi. Megtisztogatta ócska puskáját, megkente a csizmáját, aztán lefeküdt az ágyba. Oda citálta maga mellé a vén Julist, aki tíz évi özvegységében gondot viselt és mosott rá. — Imádkozzál, Julis, mert én elmenek. — Há mén kend? — kérdezte ijedten az asszony. — Mán — humorizált János, — vagy a poklokba, vagy a mennyországba, biztosat nem tudhatok. A sirató asszonyok és a Halál. írta Szemere György. Sügér János bácsinak igazság szerint már ezelőtt tíz esztendővel kellett volna az árnyékvilágból a fényesbe átköltözködnie. Ám nincs teljes igazság, ma is itt lent dőzsöl az öreg kopott szülőben, hála a sirató vénasszonyok fölös buzgalmának. Az eset úgy kezdődött, hogy János bácsi egy kiadós disznótor után lefeküdvén, egyéb kellemetlenségek között azt álmodta, hogy megjelent neki a Halál angyala a kaszás ember kíséretében. — Igazítsa el földi dolgait, János bácsi, — igy szólt az angyal — mert holnap estére érte gyűlök. A kaszás nem szólt semmit, csak a kaszáját fente. János bácsi sokkal jobban hitt az álomban, mint akár a keresztkomája esküvésében: rendtartó keresztény-katolikus emberhez illően már kora reggel hozzáfogott a munkához, egyrészt, hogy tiszta állapotokat és emlékeket hagyjon maga után, másrészt hogy megkönnyítse magának az előtte álló bomba hosszú utat, ami alighanem csak a poklok tornáca előtt fog véget érni. Kihaszmálván az ágyból, egyenesen neki, ment a ládafiának, s kiemelte belőle azt a bizonyosacskót, ami hatvan évi földi tartózkodása gyümölcsét tartalmazta és elballagott vele a jegyzőhöz. Bhai számunk 24 oldal.