Budapesti Hírlap, 1917. április-június (37. évfolyam, 88–164. szám)
1917-04-01 / 88. szám
Budapest, 1917. XXXVII. évfolyam, 88. szám. Vasárnap, április 1. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egérz évre 38 kor, félévre 19 tor, negyed évre 9 kor. 30 üll., egy hónapra 3 kor. 30 üll. Egyes szám ára helyben, vidéken és pályaudvaron 12 üll. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő : Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajtnay Ferenc Szerkesztőség és igazgatóság: VOL ker„ Rökk Szilárd-utca 4. szám. Kiadóhivatal : VOL ker„ József körút 5. szám. TELEFONSZÁMOS: József 43. József 53. József A. Magyarország s az orosz szabadság. Budapest, márc. 31. Ellenségeink a saját országaikban és semleges földön azzal a képtelen híreszteléssel iparkodnak érdekeiket szolgálni, hogy mi — s egészben Közép- európa — kész s hajlandó volna arra, hogy a trónjáról ledöntött cári abszolutizmust fegyveres erővel is visszaültesse az orosz nép nyakára. Ez a híresztelés indította Apponyi Albert grófotés társait arra, hogy a képviselőház mai ülésén határozati javaslatot adjanakbe, mely e híresztelés ellen tiltakozik. Apponyi határozati javaslata mögött ottáll az egész magyar nemzeti közvélemény. Hozzáállott a képviselőházi többség is és ama nemzet e lelki diszpozícióját,»amely e határozatban kifejezésre jut, versenyt magasztaltak megfelelő szavakkal Apponyi, Vázsonyi Vilmos és a beteg Tisza István gróf helyettesítésében Teleszky János pénzügyminiszter. Amikor a magyar nemzet a maga szabadságáért állt harcban, akkor is rájött a muszka cár, hogy a hadseregével letapossa a szabadságot, melyet honvédeink eladdig sikeresen védtek meg ellenségük ellen. Hogy juthatna nekünk eszünkbe, és ha másnak eszébe jutna, hogy segíthetnék mi abban, hogy bármely népszabadságot a világon eltiporjunk? E nemzet tradíciói mások, m vérzettünk az olasz szabadságért. Magyarország törvényhozása ismételten fölemelte szavát — az egyetlen testület a föld kerekségén — a moszkovitizmus által elnyomott és fojtogatott Lengyelország ellen. Mi követeltük az osztrák népek számára, az alkotmányos szabadságot. A világnak a sarkaiból kellene kifordulnia, ha most e dicső magyar tradíciókat megcsúfolva a zsarnokság mellé állanánk. Méghozzá éppenséggel az orosz zsarnokság mellé! A képviselőháznak mai egyhangú határozatából megtudják azok is, akik a rugalmas hírt rólunk terjesztették, hogy a magyar nem lett e tekintetben se magához, se hagyományaihoz hitelen. De nemcsak a szabadság szeretete, hanem érdekünk is arra tanít bennünket, hogy az orosz szabadság diadalát kívánjuk. A hódításnak, az erőszakosságnak, a hazugságnak és képmutatásnak ama politikájára, amellyel a cárság a maga gorgói ábrázatát kendőznie kellett, a szabad népnek nem szokott szüksége lenni. Az orosz cári hatalom által elnyomott népek felszabadulását szabad lesz várnunk egy szabad orosz nép kormányától. És a vallás és faji rokonság örve alatt idegen területekre gazul gurított rubel aknamunkája is tán véget ér, ha a zsarnokság éjszakájára fölvirrad a szabadság nappala az orosz birodalomban. Európa keletéről egy lidércnyomás távozik ettől. És ha az orosz szabadságot ki tudták volna vívni a japán háború után, talán ennek a rettentő világháborúnak rémségeit és csapásait is elkerülte volna Európa. A forradalom dicsőítése. Budapest, márc. 31. Amit mi most Oroszországról, az ott lefolyó eseményekről tudunk, az vajmi kevés. Kevés arra is, hogy arról formáljunk némi képet magunknak, ami ott ma van. Még kevesebb arra, hogy az ott ma történtekből valami következtetést vonhassunk a jövőre. És mégis, napnap mellett olvashatunk egyes hazai lapokban cikkeket, melyek üdvözlik az orosz forradalmat, mint az emberi haladásnak útjából nagy akadályt elhárító s általános emberi szempontból örvendetes eseményt; üdvözlik, mint a demokrácia diadalait; mint nemes emberi alkotó és előre vivő erőt, mint egy nagyszámú nép fölszabadulását a cári zsarnokság és igy minden,zsarnokság alól üdvözlik, mintaz 'emberiség'fölszabadulása és a demokrácia diadala felé vivő nagy lépést, mely az örök béke útját egyengeti. Üdvözlik és dicsőitik Cseidzét, a nagy munkásvezért, ki megmentette Oroszországot, melyet a cár elveszteni, romlásba dönteni készült, de aki ma maga Oroszország, mert diktál, ellenőrzi a tábornokokat, minisztereket és diplomatákat, hogy ne cselekedhessenek a forradalmi gondolat ellen, a világot pedig megmentette az orosz hódítási vágy állandó veszedelmétől, a pánszlávizmustól és Isten tudja, mitől. Amikor ilyen cikkeket olvasok, el kell bámulnom azon a könnyelműségen, amellyel íróik, a népnek és a szabadságnak lelkes barátai ezt a kérdést kezelik s azon a tudatlanságon, a melyre a maguk merész következtetéseit alapítják. Szinte szemet hunynak a világtörténelem nagy tanulságaival szemben, nem akarva meglátni, hogy nem Caesar hatalma, hanem a Casca, Brutus és Cassius tőre volt az, ami a hatalmas római köztársaságot előbb a triumvirátusok, majd a Tiberiusok és Nérók zsarnoksága alá hajtotta. Nem akarják tudomásul venni, hogy a jámbor XVI. Lajos fejének lehullását Marrat és Robespier rémuralma, majd a Napóleon világhódító császársága követte s az emberiség csak gazdát cserélt, amikor erőszakos után fölforgatta az idejét múlt fönnálló rendet azzal a szándékkal, hogy ujat, jobbat, tökéletesebbet alkosson helyére. Az a jobb, tökéletesebb új rend véget vetett ugyan sok bajnak, ami az emberek egyenlőtlenségéből táplálkozott. De a szabadságot másként alkotta meg, mint sokan várták. Az állami omnipotentia megerősödött. Az egyén ereje az államhatalommal szemben nemcsak eltörpült, hanem semmivé lett. A fejedelem önkényuralmának lehetősége helyére az egész világon, melyre ezek az események hatással voltak, a kormányok föltétlen abszolutizmusa lépett, mellyel szemben nemcsak egyeseknek, , hanem minden részerőnek, pártnak, kisebbségnek az ereje semmit sem ér. A forradalom után támadt új rend mellett annyi az egyén cselekvési szabadságát megkötő pénzügyi, rendőri és hadkötelezettségi szabály, hogy vagyonával többé senki szabadon nem rendelkezik, húsztól ötven éves korig senki sem ura a saját személyének, nem parancsolója saját gyermekeinek, mert mindenünkre rátette már a kezét az állam kérlelhetetlen hatalma. És amióta ez a vad háború dühöng, azóta még a gondolatnyilvánítás isgúzsba van kötve s Európaszerte minden, az állam kérlelhetetlen hatalmának alávetve, csak az emberirtó háború céljait szolgálja. Várjon a forradalmi eszmét dicsőítő cikkíró urak hiszik-e, hogy ilyen dimenziójú háborút, mint amilyen most folyik, lehetett volna a francia forradalmat megelőzött sötét abszolutizmus korában rákényszeríteni az emberiségre? Én azt hiszem, hogy erre gyönge lett volna XIV. Lajos és Lipót császár abszolutizmusa és csak a francia forradalom nyomában diadalra jutott, mindent elsöprő nacionalizmus és tértfoglaló demokrácia által teremtett új állami és társadalmi rend tette lehetővé azt a modern abszolutizmust, mely a minden egyestt fogvatartó békevágy ellenére is parlamenti asszisztenciával kényszeríti rá az emberiségre a háború folytatását. Ha van barátja a megvalósítható legmesszebb menő szabadságnak, én az vagyok és voltam mindig s mandok, amig élek. Ha van, aki minden emberben egyaránt tiszteli az emberi méltóságot s egyenlő jogot, törvényt s ugyanazt a közkötelességet kívánja minden állampolgár számára, az én vagyok. Magyarországon nemzeti életet polgári szabadság és alkotmányosság nélkül elképzelni sem tudok s nem hiszem, hogy az az ember, aki nem szabad vagy az a nemzet, a mely nem független, boldog lehessen. Mivel magyarnak születtem, még gyermekkoromban sem éreztem magamat boldognak soha. Mindig szánakozva gondoltam a cári abszolutizmus alatt nyögő oroszra, az orosz iga alatt görnyedő lengyelre s tatárra s irigy szemmel néztem a szabad angolra. De mert nemzeti függetlenség