Budapesti Hírlap, 1919. október(39. évfolyam, 80–101. szám)
1919-10-09 / 82. szám
Budapest, 1919. XXXIX. évfolyam. 82. szám. Igazulat: R. Celan. Csütörtök, október 9. udapesti Hírlap Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési ára:.1. Egész évre 220 korona, félévre 110 kor., negyedévre 56 kor., egy hónapra 20 kor., Egyes szárakra helyben, inflescenes pályaudvarokon 80 fillér. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csatthay Ferenc Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József körút 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. A sorok demokráciája. Irta: nagyflórisi Nagy Béla. Budapest, okt. 8. A nagy francia forradalom vetette felszínre az Égalité eszméjét. Ez az eszme volt az avarázslatos jelszó, mely megmozgatta a párisi utcát s forradalmi kitörésre ragadta a tömegeket. Jelentette pedig a zászlókra tűzött Egálité az emberiség politikai egyenjogúságát. Mint eszme helyes volt, jogos volt, jó és emberi volt. Meg is maradt volna ilyennek, tán be is váltotta volna az emberiség jobb boldogulása szempontjából hozzáfűzött reményeket, ha abban a tudományosan és társadalmilag egyaránt becses és nemes elgondolásban használtaik föl az emberiség javára, amely hivatásra megalkotói teremtették. A történelem folyamán azonban az eszme eszmei ereje ellaposodik, hatalmi jelszóvá sülyed, a hatalomra éhes politikai pártok legelsőrendü , kortescéljait sttzolgálja s a demagógiának válik legliaasabb eszközévé. Az általános és politikai erkölcs eme- és megszilárdítása helyett — erőműn minden tekintélyt — a demagófra teológiájában kiforgattatik s eredeti leltetéséből s a feneketlen erkölcsiedés döbbenetes megtestesítőjeként előttünk még a forradalomban akár löp. orleánszi herceg, az Égalité, akár nab, Lajos királynak fizetett árulója,Ioufabeau gróf. A görög vagy római értelemben vett demokrácia sok évszázados politikai mozdulatlanság után az Égalité felröppenésével nyer uj erőt és lendületet s ugyancsak kiforgatta iyén lényegbeli értelméből, szakasztottan második szülőanyjának, az Egalitének mintájára egyesek hatalmi érvényesülésének válik olcsó eszközévé. Az Égalité és a Demokrácia a tizenkilencedik és huszadik század történelmigyakorlatában nem az érett néprétegek uralmát, hanem a tradíciók, a hagyományok, a történelmi múlt kigúnyolását, a szellemi és születési előkelőség megvetését és olyan férfiaknak hatalomra jutását szolgálta és ezidejűleg is szolgálja, akik az eszmét jelszóvá sülyesztvén, agitációs csatákra és a maguk politikai és jöngazdasági ugródeszkájára használták föl. Ilyen destruktív irányban „fejlődik“ a demokrácia, kivált az utolsó tíz esztendőben, úgyszólván világszerte. A politikai egyenjogúság nemes eszméje a gyakorlatban így csinálódott emberi „egyenlőséggel” (citoyen, polgártárs, elvt ars, Monsieur). Holott világos, hogy nem vagyunk és nem lehetünk soha valamennyien egyenlők, mert még a legfelsőbb kultúrfokon sem képes a jellem derekasságát, a lélek finomságát és a szív nemességét nivellálni, vagy pótolni az értelem műveltsége és felsőbbrendű' 5. KVÍV* 1 -fás -rí A népek politikai szervezésének „demokratizálása11, az egyéni ambícióknak ez a nagyszerűen bevált melegágya magához vonzván a szélsőséges gondolkozók és véleménynélküli olvasóik egyre sokasodó táborát, a világsajtó néhány ezer írójának vezetése alatt 1916. évben hódító körútra indul Európában és saját képére igyekezik átfesteni az úgynevezett közvéleményt. Ez a félreismerhetetlenül,kőmíves munka“ a világsajtó kórusában elérkezik Magyarországra is és mint az uj idők komoly és kiérlelt „világáramlatais szétterpeszkedik a magyar metropolis horizontján. Az intellektuel hadsereg magyarországi tábornokai immár pozitív munkába kezdenek s a szolid magyar lélekre alig észrevehetően ráborul, ránehezedik a szervezés legmodernebb eszköze: a szellemi terror. A „világáramlat11 most már sziláján, prepotensen követel egyre táguló poziciót s a történelmi múlt és a tiszta erkölcs üdvösséges emlőin • táplálkozó nagy magyar elmék is megtántorodnak sválnak — soraikban legtöbbnyire jóhiszeműen — a destrukció világokat átfogó gépezetének alkotórészévé. A legnagyobb demokrata, aki valaha a földön, járt, kétségtelenül Krisztus volt, a demos atyja. Az evangélium, az apostolok, a tanítványok ,kiküszöbölték a demokráciának azokat a csökevényeit, •amit a görög vagyáéinak vagyis a gyarlóságokkal terhes ember beleplántált. Ez a krisztusi demokrácia idestova kétezer esztendő óta valóban uralkodik az emberiségen. Akik öntudatuk készségével, lelkük és elméjük harmonikus munkájával hirdették a Krisztusban gyökerező demokrácia tanait, azok váltak alegbecsesebb emberi tulajdonok: az erkölcs, a jellem, a becsület, a hűség, az önfeláldozás, a szeretet, a megbocsájtás, a hit és remény, a lelki fölmagasztosulás és az érzelmi megnemesedettség emberi példányaivá, emberek, társadalmak, or- Meiin Alimst • gyerek. Irta: Illy János. I. Mikor megkapta az öccse kusza, beteg betű vonását, az ő egészséges, életpiros arcán halk, szelíd jóság suhant el, mint kartonfüggönyös falusi ablak mögött a kigyuló mécsfény világa. Az asszony fehéren, puha-finoman szakadt a mellére. Ő erős karjával átfogta az engedelmesen hozzátapadó liliomasszonyt, eléje tartotta a reszkető kézzel irt beteg sorokat, egészséges száján muzsikáló melegséggel buggyantak ki a szavak: — Idehozatom azt a gyereket! Hadd szívja teli magát ezzel ,az akácvirágos csönddel! . . . A pusztára is kiviszem, ... ha maga . . . maga is úgy akarja! ... Az asszony simogató, szelíd mosolya felkúszott az ura férfias, merge tekintetére. Valami nagy, erős bizakodást olvasott ki azokból a vonásokból. Ebben a pillanatban megremegve gondolt arra, hogy ime, egyedül az ő agyában mozdult meg titkos asszonyos ösztönnel a gondolat: Egy idegen férfi itt a házban! . . . Még szorosabban simult az urához, elrejtette halkan tüzelő arcát . . . szégyelte magát, hogy azokon a kemény, becsületes vonásokon egyedül a jóság tükröződik leplezetlen hitvallással: Az öcsémet ... a beteg, sorvadó öcsémet idehozatom és meggyógyítom .... — és ő benne ijedt, bűnös megremegéssel már jelentkezik az idegen férfi titokzatos alakja! »■. v • Mióta egymáshoz kerültek, egyetlen érzés uralta az asszonyt. A szegény leány hálája a dúsgazdag ember iránt, aki érett, komoly férfiasságának fekete ünneplőjére meleg mosollyal tűzte fel a fiatalság varázslatos, pompás virágját ... a húsz éves asszonyt! . . . Azt a húsz évet, mely rikító gúnnyal közöttük terpeszkedett . . . észre sem vették." Az aszony napsugaras, kacagó fiatalságában melegre olvadt az a másik komoly, érett negyven év . . . • • * • I. ... A vonatról sápadt mosollyal szállt le a kisebbik. Erőtlen, bágyadt örömmel bújt meg abátyja mellén. Tekintete fáradt, hálás megpihenéssel kereste a kemény vonásokat v*. — Ejnye no . t , majd összeszeded magad, öcsém! — mozdult meg kemény ívelésű szája , mögött a szó ... A szemében szétmorzsolt néhány tolakodó, makacs könycseppet . . . A kocsin gondos-óvatosan betakarta a kihozott pléddal a gyereket. Ahogy villogó tekintete,egy-egy röpke pillantásra végigbújt a sápadt vonásokon, titkos hümmögés mozdult meg a mellében: — Hm . . . ugyancsak rossz bőrben van a gyerek! ... Otthon a fiú erőtlen, szinte gyáva meghunyászkodással csókolta meg az asszony finom, kék erekkel csodásra hímzett fehér kezét. Sírva jajdult fel beteg mellében a kétségbeesés, ahogy egymás mellett látta őket. Mindenütt az élet hatalmas, diadalmas lüktetése . . . csupa egészség , csupa kacagás . .. boldogság ... és ő itt húzódik meg az élet diadalmas tobzódásában összetörött, csüggedt, tehetetlen beteg húsz évével! . Ebben a pillanatban csaknem gyűlölni tudta a bátyját! * . — Tulajdonképpen kegyetlenség volt engem idehozni! . . . — mozdult meg benne az ő reszkető, beteg élete . * . gyenge t ökle néha gör* esésre szorult magányos óráiban .* — Idehoztak, hogy lássam egészséges összebujásukat . •. . kérkedés az egész, semmi más! . . . Néha erőssen, bágyadt tépelődéssel feküdt a szobája pamlagán. A nap utolsó, fáradt ványszorgásával búcsúzó pirossággal ömlött el a bujtorokon ... A szája makacsra görbült. . — Kérkedés az egész, semmi más! . .. ... És ekkor a makacs, beteg, lázvert ajakú fölé a félhomályban csöndes-óvatosan odabújt a másik egészséges, dacos száj: — Meg fogsz gyógyulni, öcsém , meg kell gyógyulnod! . . . . . A Budapesti Hírlap mai száma 8 oldal.