Budapesti Hírlap, 1922. január (42. évfolyam, 1–25. szám)
1922-01-14 / 11. szám
Budapest, 1922. XLII. évfolyam, 11. szám Megjelenik hétfő kivételével mindennap, filmagetesl ira*i Égés* évre 660 R, félévre 340 R, negyedévre 170 K, egy hónapra 60 K- Egyes szám ára 3 korona. Ausztriában 8 kor. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési Irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Ara 3 korona. Szombat, január 14. Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József körut 5. szám. Telefonszámok : József 43, József 53, József 63, József 23—84. Briand — Fateré, Budapest, jan. 13. Bármilyen nagy feltűnést keltett és bármilyen váratlanul érkezett is a kívülállók részére Briand bukása, jobban mondva lemondása, meg lehet állapítani, hogy a csapda, amelybe beleesett, már régóta fel volt számára állítva. Poincaré, akit körülbelül egy évvel ezelőtt a francia miniszterelnöki székből Briand az utolsó percben vetett ki, azóta hiúzszemekkel leste a jó alkalmat, hogy ellenfelét a maga utcájába csalogassa. Briand azonban, aki jó emberismerő és aki a francia politika síkos parkettjén legalább olyan biztos járású, mint az elnöki szék után áhítozó Poincaré, olyan körültekintéssel járta a maga útjait, hogy Poincarénak nem tudott alkalma kerülni, hogy a maga csapdáját elhelyezze. Ebben a valóságos hajszában kettejük között Poincaré bizonyult éberebbnek. Briand Washingtonból hazatérve megkapta a francia szenátus és a francia kamara bizalmi szavazatát, amit egyébként ezektől a testületektől méltán kiérdemelt. Washingtonban olyan odaadással és annyi tűzzel szállt síkra azért a francia nacionalizmusért, amely ma a francia politika atmoszféráját fűti, hogy csak egyéni ügyességének és szövetségesei túlzott kíméletességének köszönhette, hogy ekként harcolva a francia nacionalizmusért, ki tudta kerülni Franciaország politikai izolálását és kudarcát. Jogosan hihette, hogy ennyi önfeláldozás a nemzeti ügyért, véget kell, hogy vessen minden gyanúnak, amely állandóan ott ólálkodott körülötte. Leutazott Cannesba és egy év óta először engedte meg magának azt a fényűzést, hogy nem az ellenfelei szájaize szerint, hanem a maga fejével gondolkozzék. Nem mondott le semmiféle jogról, az utolsó krajcárig ragaszkodott Franciaország minden követeléséhez, csak éppen eltűrte, hogy mások hozzanak áldozatot az európai ügyért és tudomásul vette, hogy Lengyelországért, Csehországért és a többi, a franciák által dédelgetett nemzetekért Anglia nem hajlandó magát Franciaország rabszijjára tüzelni. Ebben a kis résben Poincaré nyomban elhelyezte csapdáját és Briand menthetetlenül beleesett. Briand önként választotta ugyan visszavonulását és nem várta meg megbuktatását, ez azonban csak más formája a helyzet lebonyolításának. Mert Briand, ha a szenátusban és a kamarában még egyszer éreztethette volna is fölényét Poincaréval szemben, bukását el nem kerülhette többé. Hogy is állhatott volna bizalmi szavazattal megfoldozott tekintéllyel és megkötött kézzel Lloyd George elé, mikor az angol miniszerelnök csorbítatlan hatalma mellett az emberi józanság, a természetnek megdönthetetlen szükségszerűsége és az egész emberiség rokonérzése álltak vele szemben Lloyd George személyében. Briand tehát rövidesen otthagyta a miniszterelnöki széket, amelyben szerinte is csak az a férfiú ülhet, aki olyan méltósággal és súllyal képviselheti Franciaország érdekeit, mint Lloyd George Angliáért Utódja nem lehet más, mint Poincaré, bukásának értelmi szerzője, a francia nacionalista tábor esze és koronázatlan királya. A francia politikának ez a fordulata több irányban kell, hogy éreztesse hatását A francia belpolitikát illetőleg Poincaré miniszterelnöksége visszaesést jelent abba a korszakba, amelyből éppen Briand kinevezésével állítólag angol nyomásra és befolyásra egy évvel ezelőtt kiszabadult. Visszaesést a kardcsörtetés, a kérlelhetetlen megtorlás, szóval a győzelmi mámor politikájához, amely a békék betűjén felül, szellemekhez is ragaszkodik. Ma, mikor az egész világon minden józanul gondolkodó ember világosan látja, hogy a diktált békék útja csak általános nyomorhoz vezethet, akkor ez a visszaesés nem egyszerű visszatérés oda, ahol egy évvel ezelőtt állottunk, hanem egy olyan végzetes elhatározású lépés, amely a francia politikusokra, magára Franciaországra és egész Európára pillanatnyilag be sem látható bonyodalmaikat hozhat. A francia közvélemény nagy többsége abban a hitben ringatja magát hogy azt a veszedelmet, amelyet az általános kijózanodásban látnak, csak Poincaré tudja Franciaországról elhárítani. Benne látják azt a férfiút, aki Lloyd Georgeot vissza tudná terelni abba az eszmekörbe, amely a különféle békékre vezetett és benne látják azt a férfiút, aki ismét viszszaszerezheti a franciáknak a vezetést a világpolitika irányításában, amely Clemenceau bukása óta átcsúszott Lloyd George kezébe. Csakhogy a szenvedély rossz tanácsadó, pedig a franciák még mindig rabjai szenvedélyüknek és ezért feledkeznek meg arról, hogy az angolok már egy évvel ezelőtt is messze eltávolodtak a Poincaré-féle politikusok gondolatvilágától, ma pedig egyenesen irtóznak tőle. A francia szenvedélyessége és az angol nyugalma ma már nem találhat egymásra Versaillesban, hanem csak Cannesban. Ha Poincaré Versaillesba akarja visszahívni Lloyd Georgeot, akkor körümen megeshetik rajta, hogy az angol miniszterelnök inkább megszakítja vele az összeköttetést, semhogy ez útra kövesse, amely már se testének, se lelkének nem kell többé. Ezt az eshetőséget a francia politika a maga diakultságában ma még nem akarja meglátni. De mint minden rosszban, ebben is lehet valami jó. Amit meggondolással be nem láttak a franciák, annak belátására rákényszerítheti őket ennek a váratlan fordulatnak a következményei. Elsősorban az újságokból kiolvasható európai közvélemény, azután a zavar, amely a Cannesi mederbe terelt európai ügyeket ismét bizonytalanságba dönti, végün az a rájuk várakozó tanácstalanság, ha magukat egyszerre egy egyáltalán nem splendid isolafionban találják Európában. Mert az uj helyzetet miképpen fogják elviselni a franciák, az az ő dolguk, de hogy mint viseli el Európa, ez az egész világ dolga. Az inteursnitás vitája. — A nemzetgyűlés ülése. — XBassay bejelentése : a választásokon külföldi védelem alá helyezi magát. — Sréter István a vitézi telkekről és a nemzeti hadseregről. — Rakovszky interpellációja Vass József kanonok kinevezéséről. — Vess József válasza. — Rassay Károly mai háromórás beszéde nem rövidítette meg az ex-leset és alaposan felkavarta úgy a királykérdést, , mint a választójogi kérdést. A fiatal ellenzéki vezér beszédének árja szélesen hömpölygött és három-négy, nyilván reménytelen határozati javaslatban terjesztette döntés alá az ellenzék követeléseit. Egyik határozati javaslatát az a gyanú sugallta, hogy a kormány meglepetésszerűen egy Habsburg-főherceget — Albrect főherceged — akar a trónra emelni, amely szándék ellen, ha csakugyan fennforogna, egy határozati javaslat igen gyenge biztosíték lenne. Az államforma kérdésében Rassay nem sokat viaskodik kétségeivel. Belső érzelmeiben köztársasági, a döntést azonban népszavazásra bízná, mégpedig a legközelebbi képviselőválasztások alkalmával. A jelenlegi hibrid helyzet: királyi köztársaság, mert az államfői méltóság nincs időhöz kötve. Hamarosan benyújt tehát egy határozati javaslatot, hogy az államfői funkciót időhöz kössék. A választói joggal kapcsolatban egész regényfejezetet komponált a kormány gonosz szándékairól. Szerinte ha 1921. február 16-án oszlatnák fel a nemzetgyűlést és addigra nem készülne el az új választási törvény, csakis a Friedrich-féle rendelet allapján lehetne választani, mégpedig nemzetgyűlést és nem országgyűlést. A lajstromos szavazás ellen, mely Rassay szerint egyedül biztosíthatná az intelt Égendő vezérszerepét, a kisgazdapárt hevesen tiltakozott. Csontos Imre kisgazda röviden akképp fogalmazta meg a tiltakozást: vigye a bőrét mindenki maga a vásárra! Rassay nemcsak a kormányt támadta kíméletlenül, hanem magát a nemzetgyűlést is. A nemzetgyűlés nem teljeztette feladatát részint saját gyöngesége miatt, részint kívül álló tényezőik goneroskodása miatt. A nemzetgyűlés egy végrehajtói hatalmat farmert ki magából, mely már születése pillanatában szemben állott a nemzetgyűléssel. A következő szónok Sréter István volt honvédelmi miniszter volt. Sréter megállapította, hogy a vitézi telkek kiosztása a felekezetek között nem abban az arányban történt, mint J Hornyánszky állította minapi beszédében. Beszéde folyamán azt bizonyította, hogy a kormány a király visszatérésével szemben nem cselekedhetett másképpen, mint ahogy cselekedett. Ha meg lett volna az anyagi és erkölcs, felkészütség, ő maga is a király mellé állott volna. Rakovszky István a mai ülésen terjesztette elő interpellációját Vass József kultuszminiszterhez a veszprémi kanonoki stallum miatt. A kultuszminiszter igen önérzetesen válaszolt. Nem tud arról, hogy a veszprémi püspök akar-e neki kanonoki stallumot adni. Ő nem kért s nem fog kérni semmiféle stallumot. A kormányt támogató pártok köréből ma ismét előterjesztettek egy évet, amelyen nyolcórás ülések elrendelését kérik az indemnitási vitára. Erről holnap fognak szavazni. A Budapesti Hírlap mai száma 10 oldal. A Az ülés lefolyása Amidőn Gaál Gaszton elnök délelőtt tíz órakor megnyitotta a nemzetgyűlés mai ülését, három képviselő volt a teremben. Kerekes Mihály kérte a tanácskozóképesség megállapítását s így az ülést föl kellett függeszteni. Rövid szünet után mégis folytatni lehetett az ülést. Az indemnitási vitában elsőnek Rassay Károly szólalt föl. Beszélt a nemzetgyűlés hibáiról és mulasztásairól. Nemcsak a saját gyöngesége, hanem kívül, álló tényezők is akadályozták a nemzetgyűlés munkáját. Majd rátér arra, hogy rendezni kell az államfő kérdését s meg kell állapítani az államfő megválasztására szóló időtartamot. Bethlen grófnak a királylátogatás után le kellett volna mondania, mert lehetetlenség, hogy oly kormány képviselje az országot, amely egyik nap még legitimista, másik nap pedig már detronizál. Most az antant-hatalmaknak joguk van beleszólni a magyar trón betöltéséhez. Hol van itt a szabad királyválasztás? Kétértelműséget lát a kérdés elintézésében. A kormánynak be kellene terjeszteni egy törvényjavaslatot, amellyel az egész Habsburg-dinasztiát kizárja a trón betöltésénél, amely megszűntet a királyi család tagjainak előjogait, s feloszlatja a fő udvarnagyi bíróságot is. Az államfői méltóság viselése még ma sincs időhöz kötve. Ezen változtatni kell, mert mi nem életfogytiglani konzult választottunk. Aki fejtegeti azután, hogy dekadencia mutatkozik az egész vonalon. Az igazságszolgáltatás függetlensége belesodródott a politikába. A tekintélyek tisztelete rohamosan fölved. Amikor őt járt a király, akkor a hatalom szükségesnek tartotta, hogy kibéküljön a munkássággal, mert érezte, hogy a nagy tömegek ellenségesen állti